Hanuka-bulik Budapesten

Írta: mazsihisz.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Folyamatosan frissülő ajánlónkból megtudhatják, hogy idén hol és mikor lesznek a különböző hanukai rendezvények. Ami mindenütt közös: a gyertyagyújtás, a fánk és a buli!

 

hanuka_program_5778.jpg

 

A Hanuka idén december 13-tól december 20-ig (a zsidó naptár szerint kiszlév 25-től tévét hónap 3-ig) tartó, nyolc napos ünnep, amely a zsidóknak a szíriai görög hódítók felett i. e. 165-ben aratott győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékeztet. Maga a Hanuka szó felszentelést jelent, s arra utal, hogy a hellén hódítók ellen a Makkabeusok által folytatott szabadságharc győzelme után a bálványokkal megszentségtelenített jeruzsálemi szentélyt újra felszentelték. Az ünnepi gyertyatartó első lángját december 12-én este, míg az utolsó, nyolcadik lángot december 19-én este kell meggyújtani.

Az ünnep alkalmából összegyűjtöttük a ránk váró programokat, s ajánlónkat a beérkezett információk alapján folyamatosan frissítjük! Minden kedves olvasónknak – Hag hanuka szaméah! – örömteli hanuka ünnepet kívánunk!


BUDAPEST

Gyerekbarát előhanuka a Bethlen téri zsinagógában – december 10-én, vasárnap délelőtt 10 órától
Nagy szeretettel várjuk a gyerekeket szüleikkel együtt a Bethlen tér első számú gyerekbarát mulatságára, hogy igazi hanukai hangulattal csöppenjünk az ünnepbe. Ami lesz: fánkevés hatalmas mennyiségben, előtte, közben és utána pedig rengeteg program, játék, kis tanulás és jó hangulat. Az idei meglepetések egyike, hogy két különleges vendéget is fogadhatunk a Bethlen téren: itt lesz velünk Rosenstein Tímea a finomabbnál finomabb receptjeivel és fánksütési praktikáival, valamint Ungár Anikó bűvész a káprázatos varázslataival.
(Pontos cím: Budapest; VII. ker. István utca 15.)

Seres Rezsővel a Hegedűs-Csáky zsinagógában – december 11-én, hétfő délután 5 órától
Vendégünk Fesztbaum Béla, a Vígszínház színművésze, aki Seres Rezső dalokat ad elő, valami Turi Lajos, akitől slágeregyveleget hallhatunk. A Hanuka első lángját a „Csáky-csicsergők” gyújtják meg!
(Pontos cím: Budapest, XIII. ker. Hegedűs Gyula u. 3.)

Jótékonysági WIZO bazár – december 12-én, kedden 11-18 óra között
Minden, ami az ünnepre kell és még segíthet is: játékok, dísztárgyak, lakberendezési és ajándéktárgyak az alkotóktól az Izraeli Kulturális Intézetben.
(Pontos cím: Budapest VI. ker., Paulay Ede u. 1.)

Első lánggyújtás – december 12. kedd délután 5 órától
A Hanuka első lángjának meggyújtása a Scheiber-iskolával a Hősök templomában
(Pontos cím: Budapest, VII. ker. Wesselényi u. 7.)

Jazz és Hanuka – december 12-én, kedden délután 6 órától

Hanuka ünnepének első napján meggyújtuk az első gyertyát a Dózsa György úti zsinagógában, s az ünnep alkalmából Balázs Gábor, a Lauder Javne Iskola vallási igazgatója köszönt bennünket. Ezután jazzes hanukai slágereket hallgathatunk Kendrusz Attila és Lattmann Kristóf előadásában – s természetesen a Hanuka fő fogásáról, a fánkról sem feledkezünk meg!
(Pontos cím: Budapest, XIII. ker. Dózsa György út 55.)

Hanuka a Páva utcában – december 14. csütörtök este fél 7-től

Hanuka a Páva utcai zsinagógában, ami biztos: a gyertyagyújtás és a jó hangulat. Mindenkit szeretettel várunk!
(Pontos cím: Budapest; IX. ker. Páva u. 39.)

Hanuka fesztiválhangulatban – december 14-én, csütörtökönj este 8 órától

A Dor Hadas és a Marom Budapest szokásos évi Hanuka Fesztiváljának első napja az elengedhetetlen gyertyagyújtással és a Zugoj koncertjével. Ünnepélyes hanukai gyertyagyújtás a Dor Hadash közösséggel. Koncertbelépő: csak egy ezres.
(Pontos cím: Budapest, VIII. ker. Auróra utca 11.)

Hillel és Hanuka – december 15-én, pénteken este 7-től
Egyetemista Hanuka a Hillel szervezésében az ünnep harmadik napján a Budapesti Corvinus Egyetemen: Winter Wonderland, tánc, zene, sőt, egy óriási meglepetésvendég! Forralt borozzunk és fánkozzunk együtt! Nálunk nem csak nézheted, de részese is lehetsz a Hanukia meggyújtásának. Ez lesz a második Hanuka Flashmobunk, amit ezúttal a Duna partján rendezünk meg.
(Pontos cím: Budapest, IX. ker. Fővám tér 9.)

Ünnepi performansz a Frankelben – december 16-án, szombaton délután 5 órától
Ez a Hanuka a Frankel zsinagógában: Havdala és elnöki köszöntő, hanukai gyertyagyújtás az utcán és a zsiniben, egyedül és családostól, föllép Nógrádi Gergely főkántor és a Naim klezmer zenekar a Lauder Iskolából. Ünnepi performansz: Audrey Gábor operaénekes, Raáb Gábor kántor, Rudas Dániel kántor, Fellegi Balázs operaénekes, Nógrádi Gergely főkántor, Klein Judit énekesnő és Neumark Zoltán zongoraművész. Lesznek musicalbetétek és modern izraeli dalok, közben: rendeli, arcfestés, fánk és jó hangulat!
(Pontos cím: Budapest, II. ker. Frankel Leó út 49.)

Nagy ünnep a Nagyfuvaros utcában – december 16-án, szombaton délután 5 órától
Gyertyagyújtás és ünnepméltatás a Nagyfuvaros utcai zsinagógában! A zenéről Kardos Dániel gitárművész gondoskodik, a varázslatról pedig bűvészek. Amit ígérünk: finom fánk és finom italok, jókedv és ünnepi hangulat!
(Pontos cím: Budapest, VIII. ker. Nagyfuvaros utca 4.)

Az ötödik láng a Dohány körzettel – december 16-án, szombaton este 6 órától
A Dohány utcai körzet a Síp utcai székház Goldmark termében ünnepel. Beszédet mond Frölich Róbert országos főrabbi, az ötödik lángot meggyújtja Fekete László főkántor, közreműködik Bíró Eszter és együttese. Az ünnepség után hagyományos fánkkal várjuk a résztvevőket!
(Pontos cím: Budapest, VII. ker. Síp utca 12.)

Újpesti Hanuka – december 17-én, vasárnap délután 3 órától
Gyertyagyújtás és ünnepméltatás az újpesti zsinagógában. A jó hangulatról a Klezmerész együttes gondoskodik, a jó étvágyról a hanukai fánk!
(Pontos cím: Budapest, IV. ker. Berzeviczky G. u. 8.)

Angyalföldi csodahanuka – december 17-én, vasárnap délután 3 órától
Hanukai Csodanap az egész családnak a Mazsihisz és a Bálint Ház szervezésében az Angyalföldi Gyermek és Ifjúsági Házban. Várunk csodás hanukai bulinkra, ahol a zenét és a jó hangulatot az Eszter-lánc mesezenekar biztosítja. Idén minden család különleges, meglepő tárgyakból is elkészítheti egyedi Hanukiáját, lehet majd fánkot díszíteni, barangolni Juda Makabi óriás társasjáték-tábláján, hanukai twisterezni, vár rátok megannyi érdekes feladat és játék, s persze nem maradhat ki az arcfestés sem! A részletes program ide kattintva
(Pontos cím: Budapest; XIII. ker. Dagály u. 15.)

A négy rabbi Hanukája – december 17-én, vasárnap délután órától

Négy rabbi négy körzete: a zuglói, a Bethlen utcai, a lágymányosi és a Hunyadi tér körzetek közös Hanukája a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában. Föllépnek a Gólem Színház művészei, a Standup és Janklovics Péter, műsoron a „Zs-kategória” című darab. A Béjn Hájámim zenekar muzsikál, énekel Fenyő Fruzsina, közben gyertyagyújtás, hagyományos fánk és tombola!
(Pontos cím: Budapest; XIV. ker. Columbus u. 11.)

Segítő kezek Dél-Pesten – december 17-én, vasárnap délután 6 órától
A dél-pesti körzet Hanuka ünnepsége a Lajtha László Művészeti Iskola koncerttermében. Ünnepi beszédet mond Totha Péter Joel rabbi, énekel Sáfrány Dávid. Ami plusz: a „Segítő kezek” – Kerényi András-díj átadása, nagyon finom fánk és nagyon finom Bíró Eszter-koncert.
(Pontos cím: Budapest; XX. ker. Ady Endre u. 98.)

A Mazsike is ünnepel – december 18-án, hétfő este 6-tól

Hanukai díjátadó és hangverseny a Mazsike szervezésében! Az idei hanuka alkalmából az egyesület ismét kitünteti azokat, akik a hazai zsidó kultúráért, oktatásért, és sportért kiemelkedően sokat tettek az elmúlt években. Az ünnepélyes díjátadó a Bethlen téri zsinagógában lesz, föllép a Budapesti Fesztiválzenekar Kamaraegyüttese. A rendezvényen természetesen föllobbannak a hanukai lángok, és várja a vendégeket az elmaradhatatlan ünnepi fánk. Belépődíj: kétezer forint.
(Pontos cím: Budapest, VII. ker. István u. 15.)

Hanuka a múzeumban – december 19-én, kedden este 6 órától
Hanukai gyertyagyújtás és rendhagyó tárlatvezetés Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban. Fontos tárgyak, finom fánkok: jó hangulat!
(Pontos cím: Budapest, VII. ker. Dohány u. 2.)

Egyetemi Hanuka – december 19-én, kedd este 6 órától
Hanuka az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen: nem csak gyújtás, nem csak fánk, hanem közös éneklés, koncert, jó hangulat, barátok, beszélgetés, buli, kaja! Várunk!
(Pontos cím: Budapest, VIII. ker. Scheiber Sándor utca 2.)

A Szuper Rabbi idén is házhoz megy – Hanukázz otthon!
A nagy sikerre való tekintettel idén is útra kel a Szuper Rabbi, hogy minél több családhoz elrepüljön meggyújtani a hanuka gyertyákat! Ha összegyűlik nálatok minimum tíz gyerek, akkor Verő Tamás főrabbi elmegy hozzátok péntek kivételével minden nap, hogy együtt gyújtsátok meg a hanukai gyertyákat az otthon melegében! Figyelem! Csak 10 percet marad, és már rohan tovább, hogy másoknak is örömet szerezzen! Jelentkezés névvel és időponttal az [email protected] e-mail címen.

 

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]