Claims Conference: 57 millió dollárt loptak a Holokauszt túlélőitől

Írta: jta/Jerusalem Post/Szombat/Mazsihisz - Rovat: Hírek - lapszemle

Nemcsak a Mazsihisz gazdálkodása szorul sürgős átvilágításra.  Az angol nyelvű zsidó sajtót már bejárta a hír: éles bírálatok érték a Claims Conference vezetését, amely nem vett tudomást a csalásra figyelmeztető levelekről. Holott – mint kiderült – a szervezet egyes munkatársai 16 év alatt 57 millió dollárral károsították meg a Holokauszt túlélőit. Végül 2009-ben született az ügyben feljelentés, melynek nyomán 31 embert tartóztattak le, s a bíróság valamennyit bűnösnek találta.

Natan Sharansky, a Szochnut vezetője és Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke csalódottságának és megdöbbenésének adott hangot a Claims Conference utóbbi vezetőségi ülésén New Yorkban. Sharansky és Lauder elmondta: a Claims Conference-t külső szervezeteknek kell megreformálnia.

A felháborodás oka, hogy nem hozták nyilvánosságra azt a 2001-es levelet, amely csalásra hívja fel a figyelmet a kárpótlási ügyekkel kapcsolatban. Ezt Sharansky és Lauder „teljességgel elfogadhatatlannak” nevezte. A Claims egy későbbi levelet sem hozott nyilvánosságra, amelyben Julius Berman vezetőségi tag és jogi képviselő a kiszivárogtató levéllel kapcsolatban tett jelentést.

w.sharansky-070913

Nathan Sharansky. (Fotó: Getty images)

 Berman 2002-ben lett a Claims Conference elnöke. Két évtizeden keresztül a Claims Conference alkalmazottai 57 millió dollárt tűntettek el. Az összeget a holokauszt túlélői számára kellett volna átutalni.

 A mostani vezetőségi ülésen belső vizsgálatot rendeltek el és a felelősöket keresik.

A vezetőség összetételével kapcsolatos jelentés azt javasolja Bermannak, hogy nevezzen ki egy bizottságot a Claims Conference struktúrájának és irányításának a felülvizsgálatára. A bizottságban a jelenlegi vezetés mellé legfeljebb három olyan személyt is ki kell nevezni, akik más szervezetek vezetői.

Sharansky és Lauder a javaslattal kapcsolatban hozzátette: szükséges, hogy a bizottság világos többsége fel legyen hatalmazva az új ajánlások elfogadására. A Claims-től független zsidó közösségek és Izrael állam képviselői is legyenek benne a bizottságban.

A Claims Conference-től független különleges bizottságot is felállítanak annak érdekében, hogy a Szochnut és a ZSVK által feltett kérdésekre választ kapjanak. Smuel Hollander, a Claims Conference ombudsmanának vezetésével készülne a jelentés. Hollander egyszemélyben lenne felelős a különleges bizottságnak, amelynek a jelentéssel hat hónapon belül kell elkészülnie.

„…a szervezet zárt klubként működik, amely nemigen átlátható és elszámoltatható a döntéshozatali folyamatban. A mostani jelentés hangsúlyozza, hogy sürgősen közbe kell lépni. Támogatom a jelentésben foglalt ajánlásokat, amely lehetőséget teremt arra, hogy a szervezet összetételét és vezetőségét átvizsgálják” – nyilatkozta Sharansky a Jerusalem Postnak adott interjújában.

A Claims Conference szóvivője eddig nem válaszolt az újságíró megkeresésre.

A szervezet munkáját egyébként Magyarországon is bírálatok érték. 2012-ben a kormány nyilvánosan visszakérte a magyar holokauszt külföldre szakadt túlélőinek juttatott pénzt, melyet a Mazsök a Claims Conference-nek utalt át. A kormány szerint utóbbi nem tudott az összeggel hitelt érdemlően elszámolni.  Végül nemrég az érdekelt felek megállapodtak a kifizetések folytatásában.

[popup][/popup]