Arnol Schwarzenegger Auschwitzba látogatott
Az auschwitzi volt náci német haláltábor területén működő emlékmúzeumba látogatott szerdán Arnold Schwarzenegger amerikai színész, volt republikánus párti kaliforniai kormányzó – közölte a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió.
A színész magánlátogatás keretében ment el Auschwitzba, megtekintette a kiállítások egy részét, a krematóriumokat, és végigsétált a vasúti rámpán, ahol a németek a táborba deportált zsidókat csoportosították.
A látogatás során Schwarzenegger mécsest gyújtott az úgynevezett Kivégzések falánál az Auschwitz I. koncentrációs táborban, valamint a szomszédos birkenaui láger áldozatainak emlékművénél is.
Az emlékhely megtekintése után a színész az egyik túlélővel, Lidia Maksymowiczcsal találkozik az Oswiecim városban működő Zsidó Központban. Maksymowicz lengyel gyermekként került Auschwitzba, ahol Josef Mengele, a láger hírhedt orvosa kísérleteket végzett rajta.
Az auschwitzi múzeumot 1947-ben alapították a volt foglyok kezdeményezésére. A náci Németország Lengyelországnak a Harmadik Birodalomhoz csatolt részén 1940-ben, eredetileg lengyel foglyok számára létesítette az Auschwitz I. koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui láger két évvel később jött létre.
Az auschwitzi emlékmúzeum 1,3 millióra teszi a táborkomplexumban fogva tartottak számát, közülük 1,1 millió volt zsidó, de sok lengyel, roma és szovjet hadifogoly is volt köztük. A haláltáborban meggyilkolt, elpusztult emberek száma legkevesebb 1,1 millió volt, ezen belül több mint 200 ezer gyermek. Az áldozatok között volt mintegy 960 ezer zsidó, 70-75 ezer lengyel, 21 ezer cigány, 15 ezer szovjet hadifogoly és 10-15 ezer más nemzetiségű ember.
Auschwitzba 1944. május 15-től július 8-ig – kevesebb mint két hónap alatt – csaknem 440 ezer magyarországi zsidót deportáltak, ez lett a megsemmisítésük fő színhelye. (MTI)