Zájin Ádár – Mózes születési és egyben halálozási évfordulója

Amint bizonyára tudják, Ádár hó 7-e – Zájin Ádár, Mózes születési és egyben halálozási évfordulója – a mai hitéletben az elhunytakra való emlékezés napja. Izraelben ezen a napon azokra az elesett katonákra em­lékeznek, kiknek sírhelye ismeretlen.

Ez utóbbi gyakorlat forrása az a tény, hogy – hasonlóan az említett izraeli katonákhoz – Mózes sírhelyét sem ismerjük. Egyedül abban lehetünk biztosak, hogy a Jordán folyón túl található – már ha ez a kifejezés egyáltalán használható egy vándorló sírra – ugyanis, a legenda szerint, amikor a bölcsek a sír keresésére indultak, egyszer a hegy tetején látták, majd amikor felmentek, a hegy lábánál vélték felfedezni a kultikus céloktól jól óvott sírhelyet.

Ahogy Madách fogalmazta Mózes című drámájában:

„…rabbá kívánod e

Tenni a sírt, amelyért életemben

Küzdöttem, hogy csendes, szabad legyen?

Jelt kívánsz tenni rá, hogy utóbb Álságos könnyet s átkot hordjanak rá?”

Általában elfogadott álláspont, hogy a sír elrejtésének célja nem más, mint a halotti kultuszból fakadó – mai szóhasználatban – személyi kultusznak nevezett jelenség el-kerülése.

Ellentétben egyéb vallások gyakorlatával, nálunk nin­csenek szentek, senkinek sem jut eszébe, hogy akár Mózeshez, vagy más elhunyt személyhez imádkozzék. A halott tisztelete nálunk is megvan – gondoljunk csak a te­metőre, és az azzal kapcsolatos szertartásokra – de ez so­hasem megy át az említett személyi kultuszba.

És ha már itt tartunk, még egy érdekes különbségre hívnám fel figyelmüket:

A vallásos zsidók nem tartanak születésnapot – mondván, a Tórában egyedül a fáraó az, aki e napot ünnepli, az igazi emléknap a halálozási évforduló, a jorcájt, hiszen ez már egy lezárt életutat idéz fel – ellentétben a születési évfordulóval -, mely a jámbor zsidók szemében semmitmondó, hiszen egy újszülött se nem jó, se nem rossz, nincs miért rá emlékezni.

Vannak azonban olyan különleges személyek – akárcsak Mózes – akik kivételt képeznek: a néphiedelem szerint az ilyenek születésnapja és halálának napja egybevág.

Zájin Adár alkalmából kikerülhetetlen, hogy Mózes életútjáról, és szellemiségéről beszéljünk.

A legelején Mózes haláláról, és az ismeretlen sírhelyről szóltam, ezért – a kontraszt kedvéért – visszapergetném a szalagot történetünk elejére, Mózes születésére.

Egy chászid legenda szerint Mózes édesanyja, mielőtt Mózest – aki harmadik gyermeke volt – megszülte volna, valami furcsa metamorfózison ment keresztül: újra szűz lett.

Ugye ismerős a történet?

A legenda még hozzáfűzi azt is, hogy minderre azért volt szükség, hogy egyértelmű hangsúlyt kapjon – e felfogás szerint – Mózes messiási mivolta. Ugyanis Mózes messiás, azaz megváltó volt – mondják – megváltotta a népet az egyiptomi rabságból.

Ez a chászid legenda merőben ellentétes a hagyományos zsidó felfogással, amely következetesen kitart Mózes emberi származása mellett. Mózes minden tette, gondolata, érzelme és hibája mélységesen emberi.

Ha ezt mint tényt elfogadjuk, akkor ez a fejbólintás egyenértékű Mózes személyének profanizálásával, és ez magával vonz egy izgalmas kérdést, miszerint miért pont Mózes az a személy, akit I-ten kiválasztott közte és az em­berek közti közvetítésre?

Miért nem – mondjuk – Áron, aki túl azon, hogy – Mózes­sel ellentétben – nem volt beszédhibás, kitűnő szónok is volt, és így – első látásra – sokkal inkább megfelelt volna ő a szóvivői szerepre, hiszen ahogy a Szentírásból tudjuk, I-ten szólt Mózeshez, Mózes Áronhoz, Áron pedig a néphez. Úgy tűnik, mintha Mózes szerepe ebben a láncban felesleges lenne.

Ezt a kérdést feszegeti Arnold Schönberg, a XX. század valószínűleg legfontosabb zeneszerzője Mózes és Áron című operájában. Schönberg, aki történetesen zsidó volt, nem is­merte sem a rabbinikus, sem a misztikus, kabbalisztikus, vagy chászid posztbiblikus kultúrát, így aztán saját, idegen hatástól mentes felfogásával próbál felelni a Mózes és Áron közti sajátos viszony kérdésére.

Eszerint Mózes nem más, mint a szellem, amely párban áll a megvalósulással, amit Áron képvisel. Mózes az esze, Áron a tett, Áron nélkül nem létezik Mózes, és Mózes nélkül nincs Áron. Pont úgy, ahogy az elképzelés sem ér semmit tettek nélkül.

Ha belepillantunk az említett Mózes és Áron című opera szövegkönyvének egy részletébe, ahol Mózes és Áron első ízben jelenik meg a nép előtt, hogy előadja I-ten elképzelését választott népével kapcsolatban, megfigyelhetjük, hogyan tolmácsolja Áron Mózes szavait a schönbergi felfogásban!

Elsőként Mózes definiálja I-tent:

„Egyetlen, örök, Mindenható, mindenütt jelenvaló, láthatatlan, ábrázolhatatlan…”

Itt Áron közbevág, és így fordítja le az elhangzott monda­tot:

„Ő választott ki minket minden nemzetek közül.”

Mózes: „Nem kíván tőletek áldozatot…”

Áron:,,Egyedül titeket kíván.”

Mózes: „Nem a részt akarja, az egészet követeli.”

Áron: ,.Teljes kegyével akar megajándékozni ben­neteket…”

Mózesnek igenis voltak hibái, nem csak fizikai értelem­ben, hiszen a beszédhiba nyilván nem más, mint adottság kérdése… De hát halljuk saját vélekedését erről, melyet Mózes 5. könyvéből idézek: ,,Gám bi hitánáf Hásem biglálchem, lámor: gám átá lo távo sám” (5.M.I/37)

„Reám is megneheztelt az Ő-ó miattatok, mondván: Te sem fogsz oda bemenni.”

Miről van itt szó?

Mózes bűne az volt, hogy amikor a nép a pusztai vándorlás során vízhiánnyal küszködött, úgy fakasztott vizet a szik­lából, hogy arra botjával ráütött, ahelyett, hogy I-ten parancsa szerint, szóbelileg utasította volna vízfolyásra a sziklát.

Tulajdonképpen ez volt az a bűn, ami miatt nem mehetett be az ígéret Földjére.

Ahogy a zsoltárban is találjuk: „Vájákcifu ál-mé merivá, vájérá leMose báávurá” (P. 106/32)

„Megharagították a perlekedés vizénél és rosszul bánt Mózessel miattuk.”

Erre mondják azt, hogy a nagy emberek kis hibái megsok­szorozódnak I-ten szemében. Hogy e hiba nagy volt-e vagy kicsi, lényegtelen; egy fontos: hibázott, tehát ember volt.

Minezzel együtt, bátran mondhatjuk, hogy Mózes az adott kor adott feladatára legalkalmasabb vezetői egyéniség volt. O volt az, aki a rabszolgasághoz, és sok esetben bálvány­imádáshoz szokott, tulajdonképpen gyülevész népségből egységes népet, „Goj Kádos” – Szent Népet faragott. És hogy I-ten miért pont őt, és miért nem esetleg Áront választotta: a Tóra igazolja Mózes fölényét Áronnal szem­ben: amíg Áron behódolt a bálványt követelő vak akaratnak, Mózes képes volt megmenteni a népet I-ten jogos haragjától.

Madách nem véletlenül választotta Mózest drámája hősévé. A zsidók története minden kis nép történetének példaképe lehet.

Ahogy Madách mondta:

,,Maroknyi nép vagyunk. Akár a tenger

Csap ránk az ellenség. A hit s a hűség

Tarthatja csak fenn népét Izraelnek.”

A szerző az Országos Rabbiképző Intézet első éves hallgatója. Fenti írása az Intézet 1994. február 11-i kiddusán elhangzott beszéde szerkesztett vál­tozata.