Ruth Picardie
Miért szeretik a nők a zsidó férfiakat
A fehér nőkről s különösen a szőkékről újabban sok rosszat összehordtak az Arena hasábjain. Volt, aki „lógó mellű, festett sörényű tenyészkancák”-nak jellemezte őket. Ha hihetünk a látszatnak, nagyhangúak, karrieristák, és főleg, sokat panaszkodnak. Úgy tűnik, a fő problémát túlzott méreteik okozzák: túl nagy csontozat, túl nagy mellek, és ki tudja miért túl hosszú haj.
Érdekes, hogy az effajta meglátások szökőárszerűen törnek ránk. Én magam több olyan nőt ismerek, akiket már nem vonzanak a fehér, angolszász, protestáns férfiak azok a magas, önelégült árja fazonok azzal a keskeny, smucig szájukkal és nemes homlokukkal. Vagyis lehet, hogy ha Önök csak nemrég kezdtek el menstruálni, a kiálló pofacsont érzelmi életük középpontjában áll, de valljuk be, Paul Newman mára már kissé megkopott. Körülbelül annyira szexis, mint George Bush. És Robert Redford? Egész egyszerűen lehangoló. El tudják képzelni milyen lesz Billy, a Bálvány, ha eléri az emberélet derekát?
Egyik barátnőm épp most dobta kerubarcú félistenét, egy meglehetősen fárasztó, szemüveges krapekért. Marknak hívják, London északi részén lakik, és minek is tagadjuk? zsidó. Új kapcsolatán -szerelmes a szerencsétlen! – hosszasan eltűnődtem: miért van az, hogy ezek a lerobbant, csenevész zsidó fickók annyira népszerűek a bombázóknál? Mit evett Marilyn Monroe Arthur Milleren (akinek az Arena női olvasói nemrég az ideális férfi címet adományozták)? Miért mondta ki a boldogító igent Anne Bancroft Mel Brooksnak? Mi a helyzet Diane Keaton, Mia Farrow és Woody Allen között? Edie Sedgwick és Bob Dylan között? Sába királynője és Salamon között?
Persze itt van ez a farok-ügy. Ki tudja, talán tényleg van valami kapcsolat a nagy szaglószerv és a méretes bájdorong között. Ám eltekintve a méretektől, vannak itt stílusbeli kérdések is. Lássuk be, a körülmetéltség valóban üdítő előnyökkel jár. Megvédi a nőket a méhnyakráktól, csökkenti a korai magömlés kockázatát és, természetesen, az esztétikai küllem sem utolsó szempont. Legyünk őszinték: egy előbőrös hímtag bizony nem egy felemelő látvány. Olyan, mint az a kopasz, aki kobakját kóbor hajtincsekkel álcázza: az embernek az az első gondolata, „atyaisten, mennyire lehangoló”. A körülmetélt pénisz ezzel szemben ezt sugallja: „Nézz csak rám. Belevaló tag vagyok. Velem lehet tárgyalni.”
Ám a zsidó szexepil nem csak egy hiányzó bőrleffentyűre vezethető vissza. Nincs mese: mégiscsak a zsidók találták ki a dialektikus materializmust, a pszichoanalízist, a relativitás-elméletet, Hollywoodot és a kereszténységet. Sohasem szégyellték okosságukat. Leo Rosten, az író, egyenesen úgy véli, hogy „a zsidóknál a tudás az evilági javakat kompenzálta. Az éleselméjűség … a fegyvereket helyettesítette: a helyi zsebdiktátorok haragjának leállításának egyik módja, ha jobban ismerjük őt, mint ő saját magát.” Bármi legyen is kulturális oka, a zsidó férfiembert társalgása, sziporkázó gondolatai és véleménye teszi szexissé – hiányzik belőle egy Rupert Everett jeges önimádata és egy Mickey Rourke-féle barlangba való ősember érthetetlen morgása.
Ám a zsidó férfival való ágyba bújás több, mint holmi egyszerű, kedélyes kettyintés. Valami oknál fogva a zsidó férfiakból hiányzik az a mélyen gyökeredző félelem és utálat a nők iránt, amely számtalan árja férfira jellemző. Ez talán annak tudható be, hogy kevésbé nőgyűlölő kultúrában nevelkednek, amelyben a vallást az asszonyok hagyományozzák tovább. Talán az az oka, hogy a zsidó fiúk gyakran jobban ragaszkodnak anyjukhoz. Ez időnként ugyan neurózisok kialakulásához vezet, de hát Istenem! A zsidó férfiak imádják a szexet! Jók az ágyban! Anélkül, hogy macho-k lennének! (Mint Woody Allen megjegyezte, ő a pénisz-irigység koncepciója miatt szakított Freuddal. Freud úgy gondolta, hogy ez csak a nőkre korlátozódhat.) Nehéz értékelni azt az árját, aki annyira merev, hogy lépni se bír. Nem az eseted Nigel Lawson? Pedig az a férfi, aki Nigelt nemzette, meglehetősen tüzes hormonokkal büszkélkedhetett élete egy adott szakaszában.
Aztán ott vannak a viccek. Tízezer éve szenvednek, de még mindig röhögnek. A Marx fivérek találták fel a 20. századi vígjátékot. Lehet, hogy Jackie Mason hatására nem húzkodják feljebb a szoknyát (s egyáltalán, mikor mosolyogtatta meg Önöket utoljára egy pap?), de hányszor nézték meg a Sleeper-t? Az árja humor sosem lépett túl az anyósviccek és a malac képeslapok szintjén.
S ami legalább annyira fontos, a zsidók úgy szeretik az ételt, ahogy az árják az italt. Mutassanak nekem egy nőt, aki még sohasem képzelgett csokoládés piskótákról, s én mutatok egy árját, aki tud főzni! A zsidók nem nagyadag, gőzölgő kutyaeledelre vágynak. Imádnak ezt-azt majszolgatni és kísérletezni. A nass, eredetét tekintve, jiddis szó.
Aki örömét leli az étkezésben, szereti a szexet is. Woody Allen meghatározása szerint a jó szerető olyasvalaki, aki hajnalig bírja, majd pizzává változik. Most, hogy a szex ismét szóba került, hallottak-e valaha is olyan nőről, akinek nős zsidóval volt viszonya? A zsidók rögeszmésen törődnek a családjukkal. Philip Roth A Portnoy-kór című könyvében így írja le a sikszék férjideálját: „egy horgas orrú, kopaszodó, okos zsidó, aki a vállán a világ gondját hordja, a tojásain meg fekete szőrt, aki nem iszik, nem kártyázik és nem tart balkézről bártáncosnő szeretőket; egy olyan férfi, aki garantáltan ellátja nejét gyerekekkel (hogy anya legyen) és Kafkával (hogy olvasson) – röviden egy szabályos házi Messiás! Lázadó kamaszkora iránti kegyeletből az ilyen férfi odahaza is nyugodtan kimondhatja, hogy bassza meg és lófasz, akár a gyerek füle hallatára is, mert a lényeg, a vitathatatlan és szívet melengető tény az, hogy mindig otthon van”.* (Mitől olyan jó Hope és Michael viszonya, pedig már harmincas éveiket tapossák? Mert a pasas nem dug félre.)
Az Arena férfiolvasóit csak egy tanáccsal láthatom el: ha nem zsidók, kezdjék el letagadni korukat. Ki tudja, előbb-utóbb talán az étvágyuk is megjön.
Seleanu Magdaléna fordítása
Címkék:1993-05