„Állami antiszemitizmus az USA-ban sosem létezett”

Magyarországon járt az USA-ban megjelenő Commentary című folyóirat szerkesztője, Neil Kozodoy. Az alábbi interjúban az amerikai zsidóság életének az európaitól eltérő néhány vonásáról beszélgettünk vele.

– Úgy tűnik, az amerikai zsidóknak már kezdettől jobb sors jutott osztályrészül, mint európai társaiknak.

– Amerika mindig nyitott társadalom volt. Mindig kisebb volt az asszimilációs nyomás, a zsidókon soha nem volt olyan erős a stigma, mint Európában. Hivatalos, állami antiszemitizmus nem is létezett soha, csupán egyfajta szociális antiszemitizmus. A 30-as, sőt a 40-es években még egyes nagyvállalatok nem alkalmaztak zsidókat, bizonyos klubok nem vették fel őket tagjaik közé. Az 50-es években aztán ez a diszkrimináció is alábbhagyott. Kétségkívül a holocaust volt en­nek az egyik oka, valamint a háborús tapasztalatok, 1945 után Amerika sokkal nyitottabbá vált, abban nagy szerepet játszott a bajtársiasság, a zsidó és néger katonák helytállása, a közös megpróbáltatás.

– Nálunk a zsidók a legkülönfélébb stratégiákat alkalmazták az asszimiláció érdekében. Ezek közül az egyik legfontosabb volt baloldaliság. Aki felolvadt a megváltandó emberiség egyetemességében, annak számára a zsidóság jelentéktelen partikularitássá vált.

– Az amerikai újbaloldal mozgalom a 60-as években indult és a vezetői között sok volt a zsidó. Közülük sokan olyan szülőktől származtak, akik a 30-as években kommunisták voltak.*

Ebben az idősebb nemzedékben még erősebb volt a vágy az asszimilációra. Az 50-es években felnövő generáció már nem érzett olyan ellentmondást a zsidóság és a politikai baloldal között. Ők már a nevüket sem változtatták meg, esetleg még meg is próbálták összeegyeztetni a két ideológiát. Jellemző erre a következő eset: A 60-as évek újbaloldali mozgalmának egyik teoretikusa, egy teljesen szekularizált zsidó hirtelen vallásossá vált. De nem hagyta el a baloldali ideológiát sem: úgy érvelt, hogy a zsidó vallásból következik a szabadságküzdelmek támogatása. Ezért írt egy „Felszabadítási Haggadát”. (Liberation Haggadah), amelyben a régi szöveg egyes passzusait Mao-, Castro- és Ho Shi Minh-idézetekkel helyettesítette.

– Milyen társadalmi körökből kerültek ki az újbaloldal zsidó aktivistái?

– Gyerekkoruk ideje, az 50-es évek az amerikai társadalom nagy korszaka volt. Amerika ekkoriban „fedezte föl” a zsidókat. A zsidó vallás akkor vált elfogadottá a protestáns vallások mellett. A zsidók divatba jöttek.

Az újbaloldal zsidói a kertvárosokban cseperedtek fel, mint jólétben élő középosztálybeli gyerekek. Kaptak egy kevés zsidó nevelést, és nem tapasztaltak diszkriminációt A szegény Amerikával akkor találkoztak először, amikor egyetemre mentek és elkerültek otthonról. Ekkor lettek az újbaloldal hívei.

– Milyen változást hozott 1967?

– A ’67-es háború újabb lökést adott a zsidó megújulásnak etnikai és vallási alapon is. Nagyon sokan ekkor lettek büszkék arra, hogy zsidók. Ekkor kezdődött az amerikai egyetemeken is a „Jewish studies” oktatása. Ugyanakkor az újbaloldali mozgalomban tevékenykedő zsidók válságot éltek át. Mindaddig Izrael élvezte a baloldal szimpátiáját, mert túl azon, hogy magában az országban baloldali kormány volt hatalmon -, a zsidó állam underdog volt, vagyis a szenvedő fél a konfliktusban. Ez a helyzet megváltozott, miután Izrael győzött a hatnapos háborúban és „nagy területeket” foglalt el. A Közel-Kelet a baloldal érdeklődésének középpontjába került. Az újbaloldal pedig egyre radikálisabb és erőszakosabb lett. 1968 után a radikális fekete mozgalmak is kezdtek anticionista (és zsidóellenes) hangot használni. Köreikben akkoriban terjedt el az a nézet, hogy nem az integrálódás, hanem a forradalom a megoldás. A nemzetközi baloldal Izrael-ellenes húrokat kezdett pengetni a szovjet-arab közeledés hatására a 70-es években. Ezért sok zsidó, aki korábban az újbaloldal híve volt, kivált a mozgalomból.

A feltámadt Izrael-ellenszenvet még egy „hagyomány” motiválta. Amerikában a fiatalságra ható értelmiség egy része mindig az állam bősz kritikusa. Ehhez jött a 60-as években a bűnösség érzése. Az elnyomott feketéknek, sárgáknak igazuk van a gazdag fehérekkel szemben. Ennek Vietnam volt az iskolapéldája. Ebben az ideológiai keretben jelentkezett az Izrael-ellenesség is: Izrael az amerikaiak előretolt bástyája, s a szegény palesztinok üldözője. Ugyanakkor az is igaz, hogy az arabok sem találnak rokonszenvre az elit körökben.

– És milyen kép él ma Izraelről Amerikában?

Az átlag amerikai pozitív, ugyanakkor szemben az előző évtizedekkel, a nagy tévéállomások, a vezető lapok, a vezető lapok, az egyetemek, egyáltalán a liberális közvélemény nem kimondottan Izrael-barát. Korábban azt mondták: alapvető probléma az, hogy az arabok nem akarják elismerni Izraelt, ma pedig így vélekednek: Izraelnek engednie kell a palesztinok javára… Az amerikai zsidók tömegei változatlanul kiállnak Izrael mellett. Az elit és a média elfordulása veszélyes, mivel rontja Izrael morális hitelét. Zsidó egyetemisták panaszolják, hogy kollégáik Izraelt okolva, nekik tesznek fel felelősségre vonó kérdéseket, ők pedig nem tudnak megfelelő ellenérveket.

– Az identitás, vagy az asszimiláció erősödik?

– Az 50-es években kezdődött nagy zsidó föllendülés még ma is tart. Az ortodoxia súlya megnőtt. Új jesivák alakultak. Virágzik a zsidó kultúra. Soha még ilyen élénk nem volt a zsidó közélet. Tévedtek, akik a zsidók kulturális asszimilációját jövendölték. Ugyanakkor a zsidó közösségből kifelé mozgók aranya igen nagy. Ezek nem valami tudatos asszimilációs nyomásnak engednek, hanem a sokszínű és nyitott amerikai társadalom vonzása ragadja el tőlünk.

Az amerikai zsidó fiatalok 90 százaléka egyetemen tanul. A többség ott találkozik jövendő házastársával, aki az esetek jelentős részében nem zsidó. Sok a vegyes házasság. A zsidó közösség sokáig úgy hitte, hogy a vegyes házasságok során a betértek és a közösséget elhagyók egyenlege pozitív lesz, de ma már látszik, hogy ez nem így alakul. Akadnak példák az identitás fenntartására, s arra, hogy olykor egymás mellett áll a karácsonyfa és a hanuka gyertyatartó, de ezek inkább kivételek.

Gadó János

* Az USA-ban sohasem volt jelentős kommunista eszme, de kis létszámú pártjukhoz képest sok zsidó akadt, köztük kiváló értelmiségiek.