A gyűlölettől a félelemig – és fordítva

A gyűlölettől a félelemig – és fordítva

(Néhány megjegyzés Bányai László cik­kéhez)

A „Lojális kisebbség, vagy időzített bomba?” címmel közzéadott írás végkö­vetkeztetése egyértelmű válasszal szolgál a kérdő mondatra. „…Ha a zsidó alija csökken, vagy véget ér, az izraeli palesz­tin népesség nagyarányú növekedése hosszabb távon az ország zsidó mivoltát is megkérdőjelezheti.” Ebben az egyelőre csak az illusztris közíró által feltételezett esetben mi lehet – már ma – minden ha­zájáért aggódó izraeli kötelessége, felada­ta – kérdem. A kérdésfeltevésből ugyanis egyenesen három válasz következik:

1. a zsidó bevándorlás, valamint a ter­mészetes szaporodás folyamatainak in­tenzívebbé tétele

2. az izraeli állampolgárságú arab ki­sebbség növekedésének meggátlása

3. a fenti népesség „kiküszöbölése” va­lamilyen úton-módon.

Alapos a gyanúm, hogy cikke hangvé­tele és főleg felsorakoztatott érvei alap­ján közírónk a harmadik válasz mellé tenné le garasát. Ilyen megoldás mellett tör lándzsát az izraeli jobboldal egy te­kintélyes hányada. Zeevi képviselő egy vereséget szenvedett hangsúlyosan naci­onalista párt élén már évek óta követeli a transzfert: saját állítása szerint „csak” a megszállott terület arabságát szeretné küszöbön kívül helyezni, lehetőleg ön­szándékukból eredjenek útuknak, ins Allah…

Bányai úr, nem tudom ki fia-borja, azt sem tudom, mióta van az országban, be­vallom, fogalmam sincs hány arabot is­mer, hánnyal „konzultált”, fél a szom­szédságtól, noha ezt nem állítja nyílt ősz­inteséggel. Ám érvekkel bizonygatja: „idő­zített bombával” élünk együtt. Elképzel­hető-e a lassan-biztosan ketyegő pokol­gép hatástalanítása egyben a robbanás megelőzése az izraeli állampolgárságú arab/moszlim kisebbség eltávolítása nél­kül?

Ez az alig álcázott javaslat történelmi háttérbe ágyazottan szinte kézenfekvő­nek tűnik.

Cvi Erez

*

Mint a fenti levél, valamint Jehuda Lahav előző számunkban közölt hozzászólása is tanúsítja, az izraeli belpolitikai viták átszüremlenek a Szombat hasábjaira. Ezzel – úgy látszik – együtt jár az éles hangütés is. A „kiiktatás” vádjával szerkesztősé­günk nem azonosul.