Baktatok a Palatinus-házak tövében, a páros oldalon. Kezdet és vég szépen sűrül itt: Pagony gyerekkönyvesbolt, játékbolt, zöldséges, végül a “Rehab” gyógybolt a sarkon.

Harry Kemelman hetvenes évek elején született regényére a krimisikerlistákon leltem. A borítón pajeszos, széles karimájú kalapot viselő, fekete alak követ nagyítóval lábnyomokat, amiből a vásárló rögvest azt hiheti, egy zsidó Holmes izgalmas kalandjai elevenednek majd meg a könyv lapjain.

 Szélsőjobboldal és a média címmel tartott konferenciát a Demos Magyarország Alapítvány csütörtökön Budapesten. Az Európai Ifjúsági Központban magyar és külföldi újságírók vitáztak egyebek mellett arról, mikor és milyen mértékben kell teret adni a médiában a szélsőségeknek, és mi lehet ebben az újságírók felelőssége.

“Az időtlenített morális értékítéletekkel teli történetírással szemben az úgynevezett megértő történetírást kedvelem. Sohasem dicsőíteni vagy leleplezni kívánok egy személyt vagy egy korszakot, hanem megérteni és megmagyarázni. És mindent a saját kontextusában.”

A közös zsidó-keresztény örökség című írásában Yeshayahu Leibowitznak mindenben teljesen igaza van, amennyiben „kereszténységen” a 2-20. századokban e néven megvalósult történelmi képződményt értjük – és egyáltalán nincs igaza, ha e szót az Újszövetségben leírt kereszténységre vonatkoztatjuk.

 Tíz héttel azután, hogy lefejezték Adolf Hitler viaszszobrát, visszatért a berlini panoptikumba a hajdani náci vezér restaurált hasonmása szombaton.

Tamás Gáspár Miklós a HVG és hvg.hu szerkesztősége címére küldött írásában megvédi a Magyar Demokratikus Chartát, amelyet szerinte a HVG múlt heti számában megjelent cikkek méltatlanul bíráltak. Az alábbiakban közöljük TGM vitacikkét (amely a csütörtökön megjelenő hetilapban is helyet kap) és Hirschler Richárd főszerkesztő válaszát.

Ablonczy Balázs történésszel, a Kommentár főszerkesztőjével munkásságáról, a Kommentárról, a konzervativizmus és a jobboldali “underground” hazai helyzetéről, a hagyományról, a posztkommunizmusról, a jobb- és baloldali radikalizmusokról, és még sok minden másról.

„Néha úgy érzem, hogy a zsidók jelenléte probléma nagyon sok európai számára. Nem tudnak mit kezdeni a holokauszttal. Megoldatlan ellenérzések kavarognak bennük. Izrael eszköz számukra, hogy ne csak Izraelt kritizálják, hanem a zsidókat is.”

„Egy ország a dackorszakban” címmel közölt elemzést az elmúlt napokban a magyarországi szélsőjobboldal térnyeréséről a müncheni Süddeutsche Zeitung. A német vélemény: „Európa egyik legfélelmetesebb populistája Orbán Viktor…” 

Vajon igaz-e az a (rosszmájú? megkeseredett?) állítás, miszerint minden kritikus, függetlenül a művészeti ágról, éppen az alkotói tehetség híján válik szigorú ítésszé, morfondíroztam, miközben az Alexandra könyvesbolt Károly körúti kávézója felé tartottam Bán Zoltán András Hölgyszonáta című könyvének bemutatójára. És mi van a kritikusból lett írókkal?

Köznapi értelemben ha fóbiánk van, akkor az valamitől, és nem valami vagy valaki ellen van. A russzofóbia mégis az oroszokkal szembeni ellenséges érzületet jelenti, tehát nem azt, hogy, mondjuk, hideglelést vagy frászt kapunk tőlük, hanem hogy ellenségesek vagyunk velük szemben, mert félünk, irtózunk, tartunk tőlük. És persze ezen félelmünket propagáljuk a lehető legszélesebb körben. Ebben segít a média.

Egy New York-i zsidó meleg könyvét olvasom. Daniel Mendelsohn 1960-ban született Long Island-ben, és bár klasszika-filológusként végzett, könyveiben leginkább a zsidó identitás kérdéseivel foglalkozik. Az amerikai kritika osztatlanul elismeri munkásságát, különösen a The Lost: A Search For Six Of Six Million c. memoárja miatt, amelyen keresztül családja holokauszt során eltűnt hat tagjának életútját kívánja feltérképezni.

Forrás: Híradó Majd minden éjszaka ugyanazok a rémképek gyötrik Martin Hornungot, aki álmában visszatér lidércnyomásának helyszínére, Auschwitzba.”Már félek elaludni” – vallotta be a 86 éves nyugdíjas informatikus.Az éjszakai rémlátomások miatt az idős férfi rossz egészségi … Tovább »

Néhány hete Magyarország új nagykövetet küldött Tel Avivba, miután Dr. Gyenge András mandátuma véget ért. A diplomáciai képviselet új, fiatal vezetője, Szentgyörgyi Zoltán első interjúját a Szombatnak adta. 

Interjú Novák Attila történésszel, a Magyarországi Cionista Szövetség elnökével, a Szombat szerkesztőjével munkásságáról, a cionizmusról, az MCSz-ről, Izraelről és az Izrael-ellenességről, az amerikai és a hazai neokonzervativizmusról, az amerikai elnökválasztásról, a Chabadról, a magyar jobboldal és a zsidóság viszonyáról.

Jó, ha emlékszünk a KGB-s paranoiára meg a Brezsnyev-doktrínára, de azért ne tévesszük szem elől, hogy 1956-tal és 1968-cal ellentétben ma a helyzet csak kilátástalan, nem reménytelen. A jó hír az, hogy a moszkvai fenyegetés épp ellentétes hatást váltott ki: létrejöhet egy új, Moszkvával szembeni “Varsói Szerződés”.

Augusztus 22-én lenne nyolcvan éves a múlt század második felének egyik legjelentősebb zeneszerzője, a német Karlheinz Stockhausen. Megosztotta a kritikusokat és a közönséget, egyesek lángésznek kiáltották ki, mások szerint nem is értett a zenéhez – közömbösen azonban senkit sem hagyott.

“Ennek az embernek el kell tűnnie a parlamentből és a politika színteréről.” Az ilyen megnyilatkozás “ad bátorítást a szélsőségeseknek”. “Ezt az embert… nagyon jól ismerem, hiszen több évig volt az egyházi államtitkárságnak a vezetője, így szinte napi kapcsolatban voltunk vele

Észtországban letagadhatatlan etnikai dimenziója is van az acsarkodásnak: az észt nemzetiségűek nagy- és dédapái jórészt a Waffen-SS, míg a lakosság közel egyharmadát kitevő orosz ajkúak felmenői inkább a Vörös Hadsereg kötelékében harcoltak annak idején – persze ellenpéldák és kivételek is bőven akadtak mindkét oldalon.