Forradalom és ellenforradalom a zsidó sajtóban 3 – Múlt és Jövő

Az emancipáció hamar fellendítette a zsidó sajtót Magyarországon. A zsidó közönség igényelte, hogy saját lapjai legyenek, de zsidó publicisták nagyon sok más újságba is írtak. A hivatalos zsidó sajtó általában a mindenkori kormánypolitikához igyekezett idomulni. Így volt ez az első világháború alatt, de a forradalmak idején is. 

Múlt és jövő[1]

Az 1918 április-májusi számban Ekstein Wolf: „Jegyzetek az orosz fogságból” című cikksorozatának egyik darabjában (”A zsidóság az orosz szovjeturalom alatt”) barátságos hangon ír a szovjethatalomról. Objektíven megállapítja, hogy a forradalom kezdetén „…mindkét oldalon szinte egyenlő arányban állottak a zsidó tömegek is”. A zsidó munkásság „tudta, hogy céljai egyek a világ összes proletárjának céljaival és közös ellenségük a mai társadalmi rendszer”. Lelkesen ír a moszkvai május elsejéről, amikor a számukra hajdan tilos város utcái megtelnek zsidó tömegekkel. Örömmel látja, hogy „új, mozgalmas zsidó közélet keletkezett, amely nagyrészt a kommunista eszmék szolgálatába állott, amellett azonban nem feledkezik meg a zsidó nép kultúrájáról sem”. Még a főszerkesztő Patai Józsefnek is ez a véleménye: „Elkövetkezhet éppen ebben az időben a vallásnak és a zsidó kultúrának új reneszánsza.” („Messiási idők”)

1919. október 3-án, néhány hónap szünet után ismét megjelenő száma első oldalán felteszi a kérdést: „Miért nem jelenhet meg a Múlt és Jövő?”, holott a Tanácsköztársaság betiltó végzése már nincs érvényben. Az ok a nyomda hirtelen politikai irányváltásában keresendő. Nem adják ki a lap már lekötött és kifizetett papíranyagát, mondván hogy azt egy „keresztény” lap kapta meg. Ezért nincs a lapban illusztráció!

Október 14-én némi elégtétellel közlik: ”Kint az utcán” a Múlt és Jövő. Gúnyosan írnak a tömeges kikeresztelkedésről, a „keresztvíz-zajlás” főleg a vagyonosabb réteget érinti. A november elsejei szám idézi Horthy kijelentését a József főherceggel folytatott tárgyalásokon a zsidókkal szembeni atrocitásokról: „ünnepélyesen kijelentem, hogy a zsidóüldözések ügyében, melyek felelőtlen elemeknek a bűnei, a legszigorúbb vizsgálatot indítottam, a bűnösöket a tetteseket és uszítókat egyaránt, amennyiben a hadseregemhez tartoznak haditörvényszék elé állítom és őket a Magyar Nemzeti Hadsereg kebeléből örökre kizárom, egyébként magától érthetőnek tartom, hogy mindenféle pogromot, felekezeti üldözést és egyéni akciót kérlelhetetlen szigorral kell elnyomni.”

A november 7-i szám konkrét eseteket sorol fel zsidó gyerekek iskolai sérelmeiről. Amikor október 6-án előírás szerint nemzeti kokárdával jelentek meg azt leszedették velük, mondván hogy ők nem magyarok, méltatlanok rá. Erre kék-fehéret tűztek fel, de azt sem tűrték. Tanáraikról megjegyzi: ”a legvörösebbek voltak a proletárdiktatúra alatt a kedvező konjunktúrában megfehéredtek.”

Teljesen egyeznek a hivatalos zsidó állásponttal a többi cikkek is. ”Szegedi ellenforradalom és a zsidóság” címmel (később sokszor ismételt!) statisztikákat közöl a szerveződő Nemzeti Hadsereg összetételéről. Az első jelentkezők között a zsidó tartalékos tisztek aránya 38%, a toborzott legénység között 17% volt a zsidó. Ugyanezt folytatja a következő szám, ahol az első oldal legszembetűnőbb írásának címe egyetlen szó: Horthy. Szóhasználata, jelzői felsőfokúak:

„Világító szilárd pont… a háború, a forradalmak és a bolsevizmus borzalmai után… a pártatlan igazságosság korszakának ígéretét jelzi Horthy neve.”

Ugyanakkor kénytelen célozni a fehérterrorra: ”A tömegszenvedély fellobbantotta dunántúli atrocitásoknak az ő megjelenése vetett végett”. Végül a zsidóság nevében lelkesen köszönti a november 16-án Budapestre bevonult Nemzeti Hadsereget és a fővezért.

Két hét múlva beszámol a zsidó küldöttség látogatásáról a Nemzeti Hadsereg siófoki főhadiszállásán. Polónyi, a küldöttség vezetője beszédében felajánlotta a magyar zsidók támogatását Horthynak, aki barátságos szavakkal ezt elfogadta, bár megjegyezte, hogy „ a bolsevista vezérek legnagyobb része az ő felekezetükből került ki.” Jellemző a cikk hangvételére, annak hangsúlyozása, hogy Horthy „sorra cigarettával kínálja a küldöttség tagjait”. Ezt jelentős gesztusnak, biztató előjelnek tartja.

A közhangulat változatlanul nyomasztó, már az utcakép is kellemetlen az antiszemita plakátok miatt. A lap vitába száll az antiszemitákkal, köztük Prohászkával, de kevés sikerrel. Az 1920-as év is rosszul kezdődik. A kommün emléke nem megy feledésbe és változatlanul a zsidókat okolják az akkor elkövetett jogsértésekért, gyilkosságokért. Ennek ellensúlyozására a Tollhegyről rovat felsorolja a Gyöngyösön a vörösök által kivégzett zsidókat. Már folynak a bukott proletárdiktatúra vezetői, részesei elleni perek (sokkal többet intéztek el a különítményesek minden törvényes formaság nélkül!). A lap valósággal ujjong, ha a vádlottak között keresztényeket talál, ennek cikket is szentel: ”Kommunisták és zsidók” címmel. Bizonygatja, hogy a hatágú és az ötágú csillag nem ugyanaz!

Az antiszemiták leleményesek új formák és módszerek alkalmazásában, antiszemita képes levelezőlapok terjednek, a szerkesztőség bőven kap ilyeneket, amikre szellemesen válaszol. Tollhegyről rovatában állandó lesz a „Kommunisták és zsidók” cím, amely valóságos rovattá válik a rovatban. Többször idézi Halmos Pál vörös funkcionárius 1919-es beszédét: ”…ha 200.000 zsidógyerek és 200.000 zsidóasszony megdöglik, mégis fenn kell tartani a diktatúrát”. ”Bolseviki pogrom” címmel számol be a Kurszk városában történt kivégzésekről amelyeknek sok zsidó értelmiségi áldozata volt. (1920. február 13.) Ennek ellenére hivatalos szervek gátolják a lap terjesztését, a Kalocsán előfizetéseket gyűjtő megbízottat 17 órára letartóztatja, majd kitoloncoltatja a városparancsnok.

Az utcákon uralkodó helyzetre jellemző az „Esterházy Móricz balesete” jelentés, amely beszámol arról, hogy a volt miniszterelnök grófot az ébredők szakálla és keresztneve miatt zsidónak nézték és megverték. (Más magyar lap azon sajnálkozott, hogy egy szintén szakállas urat, aki éppen antiszemita cikke kéziratát vitte be hozzájuk, úgyszintén bántalmazták.) Két héttel később az első oldalon „A zsidók és az ellenforradalom” arra hivatkozik, hogy „…köztudomású, hogy a zsidóság az ellenforradalomban éppen úgy részt vett, mint hazánk bármely más társadalmi csoportja, sőt számarányát messze felülmúló mértékben dolgozott a nemzeti gondolatért”. Jellemző a cenzúrára, hogy még ebből is húztak, az első oldalon nagy a fehér folt virít!

A következő szám a címlapon folytatja Horthy dicsőítését. Stílszerű hasonlatai a tengerészetre utalnak: „…kezébe vette az ország hányaveti hajójának kormányát”. Elítéli azokat, akik e hajóból kidobnák a zsidót, aki pedig az evezőlapátok után nyúl, mert „Segíteni, menteni, dolgozni akar”. „Remény és bizalom” a jelszava, pedig egyikre sincs sok ok! Valamivel önérzetesebb a március 6-i szám cikke: „A bibliai átok”. Ebben tudósit a kávéházak sorozatos megtámadásáról. 5-6 fiatal bottal, bokszerrel kiver néha többszáz zsidó vendéget, akik ellenállás nélkül megfutamodnak. Szomorúan idézi a Biblia szavait: „Egy megfutamít közületek ezreket és kettő tízezreket”. Mivel egyre inkább bizonyossá válik a területvesztés, sokat foglalkozik az ottani zsidó lakossággal, kiemelve a magyarsághoz ragaszkodás jeleit. Később már a numerus clausus kerül előtérbe, küzd ellene és általában az értelmiségi antiszemitizmus ellen.

*

Áttekintve ezeknek az eseménydús éveknek a zsidó sajtóját megállapíthatjuk, hogy a külső körülmények, gyakran korlátok ellenére igyekeztek tükrözni a magyar zsidóság hangulatát, irányultságuktól függően különböző válaszokat próbáltak adni a kor kérdéseire. Nem rajtuk múlt, hogy ez gyakran nem sikerült. Több évtizedes beidegződéseik alapján igyekeztek megfelelni a mindenkori hatalom elvárásainak, nem kihívni haragját. Mai szemmel nézve ez néha túlzásnak tűnik, nem is feltétlenül hozott eredményt.

[1] Szépirodalmi, művészeit és társadalmi folyóirat 1911-1944 között. Kultúrcionista irányzatú. Kiadója és szerkesztője Patai József, aki később alijázott.

A cikksorozat első része itt,második része itt olvasható.