Októberi számunk tartalmából
Szántó T. Gábor: Új zsidó képviselet kívántatik
A zsidó szervezeteknek kell kialakítani a közös képviselet és a forrásmegosztás arányos rendjét – nem kormányon, vagy ellenzékben lévő politikusoknak. Előbb a Mazsihisz bírálóinak kellene egymással megegyezniük – s nem külön-külön alkudozniuk a Mazsihisszel –, majd pedig, ha ki tudták alakítani közös platformjukat, akkor tárgyalásokat kell kezdeményezniük a Mazsihisszel és a magyar állammal.

Csőke Zoltán: Generációváltás a jobboldalon?
Ha úgy tetszik, megjelent a magyar jobboldal frissített változata, hiszen, ha hihetünk nekik, és miért ne hihetnénk, a provincializmuson túl is van élet. Mifelénk ugyanis a jobboldali véleményformálók többsége, tisztelet a kivételeknek, továbbra is idegenkedik a kapitalizmustól, az egyéni felelősségvállalás elől pedig legszívesebben mindenkit az állam ölelő karjai közé menekítenének. Az olyan orgánumok, mint a Kommentár, a Konzervatórium, vagy a Reakció erre a provincializmusra mondanak határozott nemet. Meg az antiszemitizmusra.

A tehetség reneszánsza – Szirtes Bori beszámolója a Zsidó Nyári Fesztiválról
Idén azonban a szervezők meglepték a nagyérdeműt, ráadásul nem várt terepen villantva nagyot. Az idei év igazi meglepetéseit ugyanis a komoly- és világzenei, valamint ötcsillagos jazz ínyencségek jelentették. Természetesen vannak dolgok, amelyek nem változtak, hisz mivé lennének a késő nyári napok a Nemzetközi Kántorfesztivál vagy Horgas Eszter kötelező kűrje nélkül?

1968 – az év, amely megváltoztatta a világot
Paul Lendvai: Sztálinista antiszemitizmus és a Prágai tavasz
A prágai tavasz elleni rágalomhadjáratban fontos szerepet játszott az „anticionizmus” leple alatt folytatott antiszemita agitáció. Ne feledjük, hagy a cseh reformmozgalom időben majdnem egybeesett a lengyel párton belüli hatalmi harcok alatt kirobbant „anticionista kampánnyal”, amely később az egész lengyel zsidó közösség széteséséhez s tízezrek emigrációjához vezetett.

Konstanty Gebert: Az a bizonyos esztendő
Negyven évvel ezelőtt a világ megváltozott. A föllázadt diákok Berkeleytől Párizsig, Mexikótól Varsóig 1968-ban az utcára mentek, hogy tiltakozzanak minden ellen – a belülről fölépített vagy kívülről rájuk kényszerített diktatúráktól kezdve, a háborún át, amiben nem akartak elpusztulni, a társadalom konformizmusáig és a tekintélyelvűségig, amelyben éltek. Az előző nemzedék által felépített és vasfüggönnyel kettészelt világ alapjaiban rengett meg.

1968 – egy skrizofén év hozadéka
Csőke Zoltán interjúja Kovács Andrással
Csináljatok két, három Vietnámot – üzente Che Guevara – és a berlini „forradalmárok” úgy vélték, ezt a programot teljesítik, amikor bombát helyeztek el a berlini zsidó közösségi centrumban, vagy részt vesznek a nevezetes repülőgép eltérítésekben, a zsidó utasok „szelektálásban”. Hittek abban, hogy aki a berlini zsidókra lő, az amerikai agresszort találja el Vietnámban.

2008. október / XX. évfolyam 8. szám
- Új zsidó képviselet kívántatik
- Darvas István Happy New Year!
- Paul Lendvai: Sztálinista antiszemitizmus és a Prágai Tavasz
- Marosán György ’68 – Verziók és emlékek útvesztőjében (1.0 verzió, 2.0 verzió, 3.0 verzió)ű
- Konstanty Gebert: Az a bizonyos esztendő
- Csőke Zoltán: 1968 – egy skizofrén év hozadéka
- Csőke Zoltán: Generációváltás a jobboldalon?
- „Magyarország imázsa alapvetően pozitív” – Interjú Szentgyörgyi Zoltánnal, Magyarország új Tel Aviv-i nagykövetével (Shiri Zsuzsa)
- Yehuda Lahav: Az ér(d)em másik oldala
- Vajda Károly I-sten félelme és a fejlődés félelme
- Tillmann J. A. Megszólítva és kiszólítva
- Etgar Keret Utolsó novella és kész
- Szirtes Bori: A tehetség reneszánsza
- Modern zsidó költők: V. Perec Markis
- Eisenstein bosszúja – Beszélgetés Groó Diana rendezővel (Surányi Vera)
- Salát Anna: Szomorú vasárnap