Megjelent a Szombat májusi száma!

Írta: Szombat - Rovat: Kiemelt, Szombat magazin

Felemás emlékév: Gadó János, Heisler András, Wekerle Szabolcs.
Holokauszt és irodalom: Jean Améry, Esztergályos Károly, Márton László (Párizs). Kövér György Tiszaeszlárról, Vanessa Lapa filmrendező Himmler naplójáról az ágy alatt.

szombat_20c.indd

Gadó János: „Szabadságharcos” vagy felelősségvállaló nemzet
Közép-Kelet-Európa nemzetei 1989 után – néhány kivétellel – roppant kihívás elé kerültek: azt kellett belátniuk, hogy áldozatok és tettesek egyidejűleg. Áldozatai voltak az 1945 utáni kommunista agressziónak, miközben (állami vagy egyéni szinten) tettestársai az 1945 előtt a zsidókat üldöző náci rendszernek. Mindez kínkeserves lelkiismereti birkózást eredményezett, de a 21. századi Európa tagjaiként nem kerülhetik meg a bűnvallomást: még akkor sem, ha ez a lengyelek vagy a magyarok számára sokkal keservesebb is, mint amilyen a franciáknak vagy a hollandoknak volt.

„Feszültségeket csak tudással lehet orvosolni” – Interjú Heisler Andrással, a Mazsihisz elnökével
„A mindenki előtt ismert emlékezetpolitikai konfliktusoknak is voltak pozitív hozadékai, a zsidó közösség számára is. A legnagyobb magyarországi zsidó szervezetként nyilvántartott Mazsihisz 25 év után először állt ki nyilvánosan és képviselt markánsan valamit, ami találkozott a zsidó közösség általános véleményével. Ennek folytán azon zsidó értelmiségi körök, véleményformálók, akik éveken át messziről kerülték a szervezetet, egyszeriben nyíltan felsorakoztak mellette.”

Wekerle Szabolcs: Eltékozolt esély
A 2014-es Holokauszt Emlékév akár jó esély is lehetett volna arra, hogy változtasson valamennyit. Nehéz eldönteni, kinek a hibája, hogy ez nem, vagy csak nyomokban sikerült. Sikerülhetett-e egyáltalán?

Krausz Viktória: Hol tartanak a Civil Alap projektek?
Több száz civil szervezet, alapítvány és magánszemély nyert összesen 1.8 milliárd forint kormányzati támogatást a Civil Alaptól a magyar holokauszt emlékév alkalmából kiírt pályázaton tavaly. A nagyobb összeget elnyert pályázatok közül néztünk meg közelebbről tízet.

Márton László (Párizs): Útikalauz a Pokoljáráshoz
Mindig is úgy gondoltam, hogy a szöveg, ha egyáltalán életképes, elszakad szerzőjétől, önálló léthez kezd. A freudi séma szerint „megöli” nemzőjét.

Jean Améry: A hajótöröttek
Eugen arra gondolt, hogy tulajdonképpen ő még mindig „fiatalembernek” számít. Fiatalembernek, világos, jó szabású nyári kabátban, amelyen csak a közelebbi szemrevételezés után látszik a gyakori tisztítás és a szegélyek kopottassága. Tisztességes, jó modorú fiatalember. Kétségkívül „jobb” fiatalember, akit voltaképpen még egyetemi hallgatónak is lehetne tartani, ifjú doktornak, vagy akár magasabb beosztású alkalmazottnak.  De ezekből a gondolatokból hirtelen kiragadta egy elnyújtott és szirénaszerű hangjával felkavaró kiáltás, amelyet valamely egy szólamban ordító tömeg hallatott.

Füredi Andrea: Jean Améry „katasztrófazsidósága”
Jean Améry, az 1912-ben Bécsben Hans Mayer néven született holokauszt-túlélő író zsidósághoz fűződő kapcsolata és ennek műveiben való megjelenítése egészen különlegesnek mondható. Alakulásában döntő szerepet játszott gyermekkorának élményvilága, majd a későbbiek folyamán a váratlanul „elementáris erővel nyakába szakadó” kirekesztettség, és az azt követő borzalmak át- és túlélése.

Az emancipáció utáni vérvádak – Kövér György történésszel beszélget Várnai Pál
Nyolc évig dolgozott A tiszaeszlári dráma című munkáján. A könyv hatalmas anyagot ölel fel: feltérképezi a falu szerkezetét, részletesen ír a három tiszai árvízről, a birtokosokról, a bérlőkről, a rendi társadalom felbomlásáról, az osztálytársadalomról, a mobilitásról, az egyházakról. Vizsgálja a családtörténeti vonatkozásokat: érzékletes portrékat rajzol a földesurakról, a parasztokról, a vádlókról, a vádlottakról, és a tanúkról. Szemléletesek a születési és halálozási statisztikák, a vallási megoszlások, a fényképek, a térképek.

Esztergályos Károly: Szigorúan retusált portrék (regényrészlet)
1951
Amikor egy komor tekintetű férfi felkereste az Olasz Kommunista Párt vezetőségéből és megkérdezte, hajlandó-e Magyarországra utazni és ott a szokott tarifájáért lefényképezni egy magas rangú magyar államférfit, gondolkozás nélkül nemet mondott. A szokott tarifa kétszereséért, mondta kis szünet után a férfi, különrepülővel oda vissza, természetesen a mi költségünkre. Nemet mondott és ugyanabban a pillanatban megjelent előtte Anna zöld szeme, széles pofacsontja, erős fehér fogú nevetése, kerek melle, formás feneke. Hülyeség, gondolta, eltelt húsz év.

Himmler naplója az ágy alatt
Vanessa Lapa izraeli filmrendező véletlen szerencse folytán bukkant rá Heinrich Himmler SS-vezér családi levelezésére, naplójára és más személyes dokumentumaira. Megragadta az egyedülálló lehetőséget, dokumentumfilmet „komponált” a náci hóhér irományaira. Ezeknek létezéséről a nagyközönség csak a film bemutatásával egy időben szerzett tudomást. A film berlini bemutatójával egyidejűleg jelent meg a dokumentumokból szerkesztett és azokat kommentáló könyv is. A filmet először a zsidó filmhét keretében mutatták be Budapesten. Ebből az alkalomból beszéltünk a rendezővel és Tomer Eliav hangzástervezővel.

Szunyogh Szabolcs: Mit lehet tenni, ha semmit nem lehet tenni?
Laczó Ferenc „Magyar zsidó gondolkodás a Horthy-korban” alcímmel megjelent könyve azokat a reakciókat veszi számba, amelyekkel a hazai zsidó közvélemény a polgárosult nyugatias kultúrát elutasító, elzárkózó, múltba néző, autark rendszer által teremtett környezetben létezni próbált.

Ayhan Gökhan: Nem hallgat a múlt
Sándor Iván legutóbb megjelent, A Vanderbilt-jacht hajóorvosa című kötetében, korábbi regényeihez hasonlóan a múltból kinéző események rekonstruálásáról, mint aktusról van szó, olyannyira, hogy az egész regény idősíkok közt ugrál, s szereplői díszletszerűen kölcsönöznek színt a fontosabb háttérhez, a történelemhez.

*

Keresse a jobb könyvesboltokban és a nagyobb újságos standokon, vagy válassza a könnyebb megoldást: Fizessen elő a Szombatra! Vagy olvassa digitálisan!

A Szombat megvásárolható a Relay nagyobb újságos standjain, valamint az alábbi könyvesboltokban:

Láng Téka (XIII. ker., Pozsonyi út 5.)
Makkabi Könyvesbolt (VII. ker. Wesselényi utca 13.)
Kabbala bolt (XIII. ker., Hollán E. utca 25.)
Klauzál 13 könyvesbolt (VII. ker. Klauzál tér 13.)
Izraeli Kulturális Intézet (VI. ker., Paulay E. utca 1. )
Gondolat könyvesbolt (V. ker., Károlyi M. utca 16.)
Olvasók boltja (XIII. ker. Pannónia u. 35-37.)
Fröchlich Cukrászda (VII. ker. Dob u. 22.)
Concerto Hanglemezbolt (VII. ker. Dob u. 31/B.)
Nyitott Műhely (XII. ker, Ráth György utca 4.)
Bálint Ház – porta, illetve Sabre kávézó (VI. ker., Révay utca 16.)

Telefon/Fax (munkanapokon délután): 311-6665
E-mail: [email protected]
Facebook oldalunk eléréséhez kattintson ide


2015. május / XXVII. évfolyam 5. szám

Letöltés (PDF)

Címkék:2015-05, Borító

[popup][/popup]