Találatok ‘jég’
Összesen 7,157 találat (5121 - 5140) : jég.
Múzeumba kerül a Columbia űrrepülő roncsai közt talált napló
A jeruzsálemi Izrael Múzeumban állítják ki a Columbia űrrepülőgép katasztrófájában életét vesztett Ilan Ramon izraeli asztronauta naplójának néhány lapját, amelyek “túlélték” a jármű 2003-as katasztrófáját.
Sarah Palin Jeruzsálembe helyezné az amerikai követséget
Sarah Palin, alaszkai kormányzó, a Republikánus Párt alelnök-jelöltje egy október 2-i televíziós vitában amellett foglalt állást, hogy az Egyesült Államok Izraeli követségének Jeruzsálemben a helye. Mint tudjuk, a külföldi követségek – egy-két jelentéktelen kivétellel – mind Tel Avivban vannak, annak jeleként, hogy a mögöttük álló országok nem ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosának.
Zsidó –nem-zsidó párbeszédet generálhat a 12 állítás?
A holokauszt zsidó, egyetemes és magyar tragédia. Megtörténtét tagadni és az áldozatok tudományosan megállapított számát politikai vagy ideológiai okokból kisebbíteni morálisan és történelmileg elfogadhatatlan” – szögezik le a Kommentár folyóirat idei 3. számában, Tizenkét állítás a Soáról címmel megjelent tézisek.
Éljen a kabaré!
Megtámadtak egy magyar színházat, egy kabarét, bántalmazták a szereplőket, a közönség tagjait, az előadás rendezőjét Budapesten 2008. szeptember 28-án este. Mindig így volt, mindig így lesz. Néha van szünet. Verésszünet. Ölésszünet.
Új zsidó képviselet kívántatik
![](https://www.szombat.org/files/2012/11/borito_oktober-120x90.jpg)
Sajtóhíradások szerint Semjén Zsolt, a KDNP vezetője azt mondta Zoltai Gusztáv Bzsh-Mazsihisz ügyvezető igazgatónak munkaebédjükön: „a jövőben nagyobb szerepet kell kapniuk más zsidó áramlatoknak is, így az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek, az ortodox és a reform … Tovább »
Antifasiszta koalíció: élt 1992-től 2008-ig
Repedezik a hagyományos szociálliberális ideológiai tapasz: az antifasiszta szólam már nem egyben tartja a baloldali-liberális közeget, hanem megosztja azt.
A tízmillió köcsög buzi országa
Forrás: Hírszerző “Pöttyös az inged? Buzi-e vagy?Fested a hajad? Buzi-e vagy?Piros a cipőd? Buzi-e vagy?Mit eszel? Mignont? Buzi-e vagy?Füvet szívsz bazze’? Buzi-e vagy?Kefíret iszol? Buzi-e vagy?Ilyen törpe, szar a kutyád? Buzi-e vagy?Szemüveges vagy? Buzi-e vagy?Nem eszel húst? Buzi-e … Tovább »
Hogyan kúrjunk el egy vitaestet?
Nem kicsit voltam fáradt ma délután, mégis úgy döntöttem, elmegyek a Kommentár által szervezett vitaestre. Kár volt.
Kísértetűrhajó szállt le a Király utcában
Városnéző sorozatunk első darabjában, melyet magunk között csak Hunvald György-túraként emlegettünk, a régi pesti zsidónegyedben jártunk. Egy óra után jelentkeztek nálunk az első figyelmeztető jelek öngyilkossági gondolatok formájában.
Merre tovább, szélsőjobb?
Az utóbbi időben rájár a rúd a radikális jobboldalra, mintha röpke egy év leforgása alatt a Magyar Gárda mozgalmat és összes csatolt szervezetét utolérte volna a kisgazda-effekt.
Szerelmes történet
I. B. Singer: Szerelmes történet
Egy poligámista regénye
Párbeszéd a kirakós játékokról
Szerényebben, ha lehet…
Happy New Year!
Karsai László – Molnár Judit: Kasztner Rezsőről
Az ÉS-ben ismét fellángolni látszik a “Kasztner-vita”. Két nem történész, Sárközi Mátyás és Fischer István is foglalkozott a II. világháborús magyar cionista ellenállás hazánkban és Izraelben is egyik legvitatottabb vezetőjének, Kasztner Rezsőnek 1944-es tevékenységével. (Sárközi Mátyás: Az érintett jogán a Kasztner-dilemmáról, 2008/34., aug. 22.; Fischer István: Kalapáccsal?, 2008/36., szept. 5.)
Noé bárkája – Izraeli és magyar történész a Kasztner-hagyatékról
Az idén újabb eredeti dokumentumokkal egészítették ki a jeruzsálemi Jad Vasem Holokauszt Emlékmúzeumnak több mint egy évvel ezelőtt átadott Kasztner-hagyatékot, amely Frojimovics Kinga, a Jad Vasem levéltára magyar részlegének igazgatója szerint véglegesen még nem rendezhető.
Csaplár Vilmos: A földlakók akarata csaknem meghajlott
Nem a bevonult Werhmacht tábornokai, ezredesei, alezredesei, századosai diktálták az iramot. Az ütemet és a ritmust meghatározó energia egyik középpontja a budai hegyekben a Majestic panzió melletti villa (zsidó tulajdonosa „önként” fölajánlotta az SS számára), benne egy szoba, a szobában pedig az izgága Eichmann volt.
A megmentő és a megmentett
A múlt század 20-as és 30-as éveiben Chajim Lau az eperjesi ortodox zsidó hitközség rabbija volt. Különféle cselszövés következményeképpen (amelyekből, mint látható, akkor sem volt hiány), 1937-ben Lengyelországba kellett távoznia, mert nem intézték el csehszlovák állampolgárságát.
Emléktáblát avattak Tom Lantos tiszteletére
Tom Lantos egyszerre volt bátor magyar hazafi és hű polgára az Amerikai Egyesült Államoknak – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a februárban elhunyt demokrata párti amerikai politikus tiszteletére állított emléktábla avatásán csütörtökön Budapesten.