Találatok ‘R. A.’
Összesen 8,669 találat (4001 - 4020) : R. A..
Megszúrtak
Soros György rendelte meg a menekültválságot a miniszterelnök szerint
Ferenczi Sándor, a magyar Freud
![](https://www.szombat.org/files/2015/11/Ferenczi-Freud-120x90.jpg)
Az első világháború centenáriumi emlékéveit üljük. E kapcsán tavaly óta, s napjainkban is országszerte számos településen újították-újítják meg a száz esztendeje zajlott háború emlékjeleit, hadisírjait. A négy éven át – 1914-től 1918-ig – tartó öldöklő küzdelem több mint 15 millió ember halálát okozta, s ki tudja felmérni pontos számokban, hogy mennyi, de mennyi hadifoglyot, sérült, idegileg megviselt embert. Nem véletlen, hogy 1914 és 1918 között figyeltek fel először az idegorvosok egy sajátos tünetcsoportra, az úgynevezett „háborús neurózisokra”.
Bernard-Henri Lévy: A „késelős intifáda” csömörig ismételt szólamai
![](https://www.szombat.org/files/2015/11/bernard-henri-levy-120x90.jpg)
Igen kínos „magányos farkasok”-ról hallani azon maroknyi – holnap azonban talán már több tucatnyi vagy több száz – elkövetővel kapcsolatban, akik zsidókat gyilkolnak meg, miközben „ismerősök” ezrei „kedvelik” és tweetelők tízezrei „követik” őket, s olyan oldalak egész hálózatához kapcsolódnak (lásd az Al-Aqsa Media Center és annak „Harmadik jeruzsálemi intifáda” néven létrehozott aloldala), amelyek – legalábbis részben – szervezői a véres táncnak.
Ki lesz a célpont? – a magyar szélsőjobb a menekültválság után
![](https://www.szombat.org/files/2015/11/Vona-120x90.png)
A nyugat-európai szélsőjobb az elmúlt évtizedekben átalakult. Politikájuk már nem a zsidók, hanem a bevándorlók ellen irányul. Vajon a menekülthullám megváltoztatja a Jobbik stratégiáját is? A nyugat-európai szélsőjobboldali pártokhoz hasonlóan témát váltanak, vagy kitartanak … Tovább »
Kismama sárga csillaggal – Egy fiatalasszony naplója a német megszállástól 1945 júliusáig
![](https://www.szombat.org/files/2015/10/kismama_jpeg-120x90.jpg)
Egy budapesti fiatalasszony 1944-ben, a német megszálláskor terhessége ötödik hónapjában jár második gyermekével. Miután férjét munkaszolgálatra viszik, családfővé avanzsál, és egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül. Naplója – melyet a megszállástól 1945 júliusáig vezet -, egy kismama hőstörténete: tanúi lehetünk küzdelmének, elszántságának, mellyel a legzordabb körülmények közepette sem adja fel. Cselekedeteit egyetlen cél vezérli: mindenáron életet adni második gyermekének, és megvédeni őt, amennyire csak lehet.
A naplóból képet kapunk a zsidóellenes rendeletek fogadtatásáról, a csillagos házakról, a bujkálásról, a szabadulásról, valamint az azt követő állapotokról is. A naplót kísérő tanulmány, mely három történész munkája (Huhák Heléna, Szécsényi András, Szívós Erika), a történeti-politikai kontextust mutatja be, és számot ad a szöveg keletkezésének körülményeiről.
MISNA – MAGYARUL 6.
Tizenhárom embermentő kapta meg idén a Világ Igaza kitüntetést
„Az internet felelőssége a gyűlöletbeszéd területén”
„Mindig is az volt a célunk, hogy szabadon játszhassunk”
A Kádár asztalánál
Nincs hisztéria
Debreczeni József: Hideg krematórium
![](https://www.szombat.org/files/2015/10/Debreczeni_magyar_szerb_borito-120x90.jpg)
Debreczeni József regénye alig néhány évvel a második világháború vége után, 1950-ben jelent meg első alkalommal. Riportszerű leírásai miatt az irodalomtörténészek az egyik legautentikusabb táborregénynek nevezték. A Hideg krematórium cím azoknak az embereknek a halálára utal, akik nem a táborok krematóriumaiban égtek el, hanem az út, az erőltetett menet, a kényszermunka, az éhség és a betegség következtében vesztették életüket.
A regény most újra megjelent, magyar és szerb nyelven is.
„A miniszterelnök Izrael Állam szétesését okozza”
![](https://www.szombat.org/files/2015/10/Stav-Shafir-120x90.jpg)
Az ellenzéki Munkapárt új csillaga, a harminc éves Sztáv Safír vázolja, mi a megoldás szerinte az ismét fellángoló palesztin erőszakra.
Az ellenzéki képviselőnő Benjamin Netanjahu Kneszetben elhangzott beszédére válaszolt. Ezt a baloldali felfogást bírálta Jáir Lapid, jobboldali … Tovább »
Körner András a zsidó ételekről
![](https://www.szombat.org/files/2016/05/seb6137-600x400-120x90.jpg)
A New Yorkban élő építész szenvedélyes szakács: 450 kötetes szakácskönyvgyűjteménye mellett leginkább kéziratos családi receptjeiből szeret főzni. Körner András első kötete, a Kóstoló a múltból egy XIX. századi magyar zsidó háziasszony mindennapjait ábrázolta. Második könyve … Tovább »
Netanjahu: „A jeruzsálemi mufti győzte meg Hitlert, hogy mészárolja le az európai zsidókat”
![](https://www.szombat.org/files/2015/10/Mufti-Hitler-120x90.jpg)
A Jeruzsálemben megrendezett 37. Cionista Világkongresszus küldötteihez intézett keddi beszédében a miniszterelnök arra emlékeztetett, hogy Hitler kezdeti terve a zsidók kiutasítása volt – tudósított a Jerusalem Post. Szerdán ettől izzott a közösségi média.
Netanjahu beszédében … Tovább »
30. Nemzetközi Polgármesteri Konferencia Jeruzsálemben
Rubin Eszter: Bagel
Merkel: „Most megtapasztaljuk a szíriai háború hatásait Európában”
![](https://www.szombat.org/files/2015/01/4-merkel-120x90.jpg)
“Nem fogok látszatmegoldásokat javasolni” címmel közölt terjedelmes interjút Angela Merkel német kancellárral a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap szombaton.
Angela Merkel arra a kérdésre, hogy érzékeli-e a konfliktusaikat és a kultúrájukat Németországba … Tovább »