Találatok ‘Ma’
Összesen 30,878 találat (24021 - 24040) : Ma.
“Az ellenforradalom fő szakértőjének” esete a holokauszttagadó Irvinggel
Titkok sorát vitte magával a 85 éves korában elhunyt és a minap csendben eltemetett Hollós Ervin, a politikai rendőrség egykori ezredese, aki a Kádár-kor emblematikus történészeként is sajátos akciók részese volt.
Nem kell félni Obamától
Az amerikai elnökválasztási kampány – persze konzervatív oldalról – tele volt apokaliptikus jóslatokkal, írja a bukaresti napilap elemzésében. Obama győzelme esetén beteljesülnek az „amerikai baloldal” legképtelenebb stratégiái: antikapitalizmus uralkodik el az országon, a kisebbségek túltengő jogai sarokba szorítják a többséget, elszabadul az abortuszőrület és a vallásellenesség. Sokan még attól sem riadtak vissza, hogy azt állítsák: e győzelem esetén felgyorsul majd a színesbőrűek szaporulata, és megváltoznak az etnikai arányok.
Gyertyatartókkal csépelték egymást a Szent Sír templomban
Ökumenikus verekedés helyszíne lett a Krisztus feltámadása helyén emelt Szent Sír templom. Miközben az örmény és görög papok egymás köpenyét próbálták letépni, híveik kegytárgyakkal csépelték egymást.
Neonáci provokáció a Bochum-Werder Bremen meccsen
A vendégcsapat szurkolói “nácik, haza” kiáltásokkal elzavarták azokat a társaikat, akik a harmadik birodalom zászlaját feszítették ki a stadionban.
Százezres tömeg a Rabin-emlékesten Tel-Avivban
Mintegy százezer ember emlékezett Jichák Rabin egykori izraeli miniszterelnökre meggyilkolásának 13. évfordulóján Tel-Avivban, azon a téren, ahol a merényletet elkövették, és amely azóta Rabin nevét viseli.
Ünnepi fogadás a 20 éves Magyar Zsidó Kulturális Egyesület tiszteletére
Ünnepi fogadás a megalakulás helyszínén a Budai Várban, az MTA dísztermében korábbi Mazsike elnökök, alapítók, egykori és mai tagok és szimpatizánsok részvételével. Jótékonysági könyv-és metszet árusítás a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola diákjai közreműködésével, amely bevétel az iskolát illeti meg.
Kaláka: Kányádi Sándor – Hangzó Helikon-sorozat
„A Kaláka együttes elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak. Nem ráerőszakolják a maguk szerzeményeit, hanem kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, »szív-némaságra« született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti »eredeti« dallamot”.
„Meg kell zabálni…” – A bécsiek, a pestiek és az ő konyhájuk
Egyedi stílusa Bécs határain túl is ismertté tette a Neue Wiener Concert Schrammeln zenekart. A zenekar az új bécsi hangzást keresve folyamatosan új és saját kompozíciókkal bővíti repertoárját.
A holokauszt, mint probléma, avagy miért nem része Magyarország a Soá érzületi térképének?
Mindenképpen indokolt lett volna, hogy a holokausztnak, mint drámának az emlékezeti kultusza elterjedt volna az országban, hiszen ártatlan emberek, magyar állampolgárok százezreit ölték meg, ráadásul alapvetően a zsidó-keresztény civilizáció alapértékeit, sőt főszereplőit „érintette” ez a a tömeggyilkosság. Ez azonban mégsem történt így, hiszen – bár a Soa emlékezete a kötelező közéleti rituálé része lett –, de még a nyugati sztenderdhez leginkább közeledni kívánó politikai elitnél is érződik egyfajta kínos mimikri, felvett és őszintétlen hozzáállás és erős aktuálpolitikai zönge, amikor a holokausztról beszélnek a nyilvánosság előtt.
A “szörnyűség dokumentumai” – bővíteni akarták auschwitzi haláltábort
Az egykori náci haláltábor, az auschwitzi koncentrációs tábor tervezett kibővítésének minden szempontból hitelesnek tűnő dokumentumait hozta nyilvánosságra szombaton, a zsidóellenes nemzetiszocialista pogrom, a kristályéjszaka évfordulójának előestéjén a Bild.
Katolikus és Zsidó vezetők közösen emlékeznek a „Kristályéjszaka” áldozataira
A hetven évvel ezelőtti zsidóellenes náci pogromra, az úgynevezett kristályéjszakára emlékeznek vasárnap katolikus és zsidó vezetők
Németország a kristályéjszaka pogromjainak áldozataira emlékezik
A derék szomszédokból megvadult betolakodók lettek. A „spontán népharag” tobzódva tört-zúzott a zsidók feldúlt lakásaiban, üzleteiben, a felgyújtott, lángoló zsinagógákban. Azon az 1938. november 9.-i éjszakán emberéletek is darabokra törtek: a birodalmi kristályéjszaka néven hírhedtté vált pogrom a náci III. Birodalomban legalább négyszáz halálos áldozatot követelt.
Zsidók likvidálására ajánlkozni a neten nem büntetendő a rendőrség szerint
A BRFK Bűnügyi Főosztálya elutasította a feljelentést az Expressz internetes kiadásában feladott hirdetés ügyében, amelyben „zsidók kiirtására szakosodott cég hájfejű parlamenti zsidók, újgazdag brókerek” és számos más csoport „likvidálására és internetes kivégzésére” vállalkozott, megrendeléses alapon.
Obama, a messiás?
„Yes, we can”, „a change we need” – ezek a jelszavak nem sokat mondnak Barack Obama konkrét elképzeléseiről, majdani politikájáról, annál többet az őt övező érzésekről, várakozásokról Amerikában és azon kívül. Meg arról, hogy George W. Bush utolsó éveiben az egyik legnépszerűtlenebb elnök volt fél évszázadra visszamenőleg – amúgy méltánytalanul, szerintem.
Heti midrás: Menj el!
A „menj el” fejezet egy paranccsal és ígérettel kezdődik, „És mondta az Örökkévaló Ávrámnak: menj el a te országodból, a szülőföldedről és atyádnak házából abba az országba, melyet neked mutatok.
Operettfasiszták, előre!
Forrás: Hírszerző
“Engem ne mentsen meg senki, akit én nem szeretnék”
(Lovasi András)
Modern zsidó költők a Szombat sorozatában
Száz év modern zsidó költőinek műveiből mintegy ötven verset válogat és fordít egy éven át, hónapról-hónapra a Szombat folyóirat sorozatában Szántó T. Gábor író, költő, a lap főszerkesztője.
Antiszemita nótát zengett a vallon szélsőjobb világtalan elnöke – lemondott
Lemondott megbízatásáról a franciaajkú, szélsőjobboldali belga párt elnöke és egyetlen szenátora, miután nyilvánosságra került egy filmfelvétel, amelyen egy antiszemita dalt énekelt.
Hetven évvel a Kristályéjszaka után
Az antiszemita indíttatású bűnözés továbbra is komoly gondot okoz Németországban – tudósít a konzervatív napilap.