A Mazsihisz, mint előző számunkban hírt adtunk róla, 2008. november 16-ra hívta össze a Magyar Zsidó Kongresszust, melyen „részt vehet minden olyan önálló jogi személyiségű, vagy jogi személyiség nélküli csoport, amely magát magyar zsidóként határozza meg.” 

Ökumenikus verekedés helyszíne lett a Krisztus feltámadása helyén emelt Szent Sír templom. Miközben az örmény és görög papok egymás köpenyét próbálták letépni, híveik kegytárgyakkal csépelték egymást. 

Mindenképpen indokolt lett volna, hogy a holokausztnak, mint drámának az emlékezeti kultusza elterjedt volna az országban, hiszen ártatlan emberek, magyar állampolgárok százezreit ölték meg, ráadásul alapvetően a zsidó-keresztény civilizáció alapértékeit, sőt főszereplőit „érintette” ez a a tömeggyilkosság. Ez azonban mégsem történt így, hiszen – bár a Soa emlékezete a kötelező közéleti rituálé része lett –, de még a nyugati sztenderdhez leginkább közeledni kívánó politikai elitnél is érződik egyfajta kínos mimikri, felvett és őszintétlen hozzáállás és erős aktuálpolitikai zönge, amikor a holokausztról beszélnek a nyilvánosság előtt.

A BRFK Bűnügyi Főosztálya elutasította a feljelentést az Expressz internetes kiadásában feladott hirdetés ügyében, amelyben „zsidók kiirtására szakosodott cég hájfejű parlamenti zsidók, újgazdag brókerek” és számos más csoport „likvidálására és internetes kivégzésére” vállalkozott, megrendeléses alapon.
 

 „Yes, we can”, „a change we need” – ezek a jelszavak nem sokat mondnak Barack Obama konkrét elképzeléseiről, majdani politikájáról, annál többet az őt övező érzésekről, várakozásokról Amerikában és azon kívül. Meg arról, hogy George W. Bush utolsó éveiben az egyik legnépszerűtlenebb elnök volt fél évszázadra visszamenőleg – amúgy méltánytalanul, szerintem.

Bernstein miséjét 1971. szeptember 8-án, a washingtoni Kennedy Center felavatásakor mutatták be. A mű John Kennedy iránti tiszteletből és szeretetből, özvegye felkérésére született.

Míg az európai politikusok kórusban ünneplik Barack Obama elnökké választását, néhány diszkréten köhécselő szakértő már a Fehér Ház első fekete lakója előtt álló kihívásokat számolgatja. 

Forrás: Élet és Irodalom  Piros emlékezete Ez a szakítás nem pusztán taktikai okoknál fogva nem volt éles (az óvatoskodás nem jellemezte apámat), hanem filozófiai megfontolások is szólhattak mellette. A biológiai-kémiai természettudományok új perspektívából való … Tovább »

A fenti gondolat egy ukrajnai rabbi száján szaladt ki egy helyi televíziós műsorban, egy Muhammad Asadról szóló beszélgetésben. Kijelentésének alanya Leopold Weiss néven látta meg a napvilágot az Osztrák-Magyar Monarchiában, majd a zsidó hitet elhagyva az iszlám 20. századi történelmének egyik jelentős alakjává vált. Az életéről szóló film megtekinthető a héten kezdődő Verzió fesztiválon. 

Péntek este, Budapest. Dugig megtelik a Vörösmarty mozi nagyterme; van, aki a pótszékekért harcol, a többiek a földre ülnek. 

Olyat eddig csak a legendák szintjén ismertél, hogy egy házaspárt kettészakít a politikai megosztottság? Hogy barátok nem állnak szóba többé egymással a pártpreferenciáik miatt? Nem hitted el, hogy ez valóban létezik? 

Nagy siker volt Izraelben Mundruczó Kornél Delta című alkotása, amelyet beneveztek a minap véget ért haifai nemzetközi filmfesztiválra. A filmet elkísérte Izraelbe a rendező, aki a haifai bemutató után két közönségtalálkozón is részt vett. A hvg.hu tudósítója izraeli tapasztalatairól, a film fogadtatásáról faggatta.

Öthetes intenzív egyeztetés után feladta az új koalíció tető alá hozására tett kísérleteket vasárnap Izraelben a kormányalakítással megbízott Cipi Livni külügyminiszter, így valószínűleg előre hozott választásokat tartanak a zsidó államban.

Hiába telt el négy évtized, az 1968-as események még manapság is kiváló ürügyet szolgáltatnak mindenféle ideológiai csatározások megvívásához. Nem fölösleges tehát föltenni a kérdést, hogy mondhatunk-e egyáltalán olyat, hogy ’68, vagy inkább több ’68-ról kellene beszélnünk? Többek között erről kérdeztük Kovács András szociológust.

A magyar zsidóságnak a vészkorszakban átélt szenvedéseiről könyvtárnyi irodalom áll rendelkezésre. Ami persze egyáltalán nem véletlen, hiszen történelmünk legborzalmasabb időszakáról van szó, a vészkorszakkal azonban szerencsére nem ért véget a magyar zsidóság története. … Tovább »

Egy homályos képpel indul, és egy éles képpel ér véget a Türelem című kisjátékfilm. Mindkettőn erdőt látni. Az első képből kiválik egy nőalak, pedánsan nyakig gombolt, világos blúzban, és belép egy épületbe. Semmi mást nem látunk, csak őt. Sejtéseink sem igen lehetnek, hol dolgozik és mi a munkája.

A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont KönyvEsték-sorozatában október 2-án megrendezésre került beszélgetésen a Kommentár című folyóirat tematikus holokauszt-számának szerzői, illetve az egyik írásban közvetve-közvetlenül megszólított vitapartnerek ültek le egy asztalhoz.

Halmai Gábor egy tévényilatkozatáért a nyilvánosság előtt szabályosan kivégezte Lánczi András filozófust. A holokauszt óta nehéz elképzelni súlyosabb vádat közéleti szereplőről: ez idáig, szélsőjobbos pártemberek és médiauszítók esetében többnyire kézenfekvő volt a bizonyíték, az írói munkásság. Most azonban igen meghökkentő dolog történt: Halmainak bizonyítania sem kellett állítását.

A boldoggá avatási eljárásban a védőügyvéd szerepét betöltő Peter Gumpel szerint egyértelmű, miért nem látogatott el még Izraelbe XVI. Benedek, és a 2005-ös pápává választásakor ígért út miért nem szerepel a jövőbeli programok között sem.

Különös tesztet hajtott végre egy amerikai újságíró: megpróbálta egy éven át betartani a Biblia összes parancsát, mondván, az igazi hívők csak szemezgetnek belőlük.