André Hajdu Budapesten született, gyerekként a gettóban élte át a vészkorszakot. 1956 után Párizsba, később Izraelbe költözött, ahol nagy karriert futott be mint zeneszerző és -pedagógus. Hat fiával ápolt különleges kapcsolatáról dokumentumfilm is készült. André Hajdu 84 éves korában, hétfőn hunyt el.

Interjú Avishai Cohen izraeli jazz trombitással

Jaime Vándor (1933-2014)

Meghalt Londonban a világ minden bizonnyal legidősebb holokauszt-túlélője, a 110 éves Alice Herz-Sommer, aki két évig volt a theresienstadti (terezíni) koncentrációs tábor foglya, később pedig zongoristaként és a jeruzsálemi konzervatórium zenetanáraként lett elismert.

Szeged – Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban meggyilkolt zeneszerző, Viktor Ullmann darabját, az Atlantisz császárát az Opera Krakowska társulata mutatta be az Armel-fesztiválon ma 19 órától a nagyszínházban.

Akik ismerik és olvassák Heller Ágnes munkáit (ugye, Orbán úr?), azok
pontosan tudják, hogy intellektuális tisztessége megkérdőjelezhetetlen: a
gondolat, az ész erejével harcolt a mindenkori elnyomás ellen. Akkor
is, ha Sidneyben tanított, akkor is ha New Yorkban – de nem tett és tesz
másként Budapesten sem.

Méltatlan támadások sora éri Magyarország valószínűleg legismertebb filozófusát, Heller Ágnest. Heller soha nem rejtette véka alá Orbán Viktorral szembeni ellenérzését, ezért zúdított a kormányközeli média pergőtüzet az idős filozófusra. 

Korcsolán Orsolya hegedűművész a New York-i Shir Ami Ensemble művésze, augusztus 29-én vasárnap este 7 órától a Zsidó Nyári Fesztivál keretében ismét csodálatos ritkaságokat, a klasszikus zeneirodalom legszebb és legizgalmasabb zsidó témájú kompozícióit tárja a fesztivál közönsége elé, az Otto Wagner tervei alapján épült Rumbach Sebestyén utcai lélegzet elállító atmoszférájú zsinagógájában

 „Nem lehet minden hülye mellé paragrafust állítani.” Valóban nem, paragrafusból csak egy van. A hülyék majd szépen felsorakoznak mögé.
 

A mai Magyarországon mindenki valamilyen kulturális vagy történeti mintát keres magának, hagyományt, melybe belekapaszkodhat vagy hozzákötheti magát, elődöket, akikre feltétel nélkül büszke lehet. A szocialista évtizedek megakasztották a szerves társadalmi fejlődést (direkt nem „haladást” írok) hogy aztán maguk is szervesüljenek valahogyan a történelembe, de mielőtt távozott volna a korszak, azért meggyökereztetett számos szokást és gondolkodásmódot. A hagyományok utáni keresgélés nagyobb méretekben is folyt, a viszonyítási pontok felkutatása főleg a rendszerváltás után indult meg s sokáig a polgárosodás fogalma uralkodott egyes történetírói és közírói szférákban (a másik ilyen mindenre csodaszerként használt pszedudofogalom a  civil társadalom volt).
 

Milyenek is az „Új erő” külpolitikai elképzelései és törekvései? Egyáltalán: vannak-e ilyenek? A kérdésnek különös aktualitást ad, hogy október 24-én a Jobbik nemzetközi együttműködési megállapodást kötött négy nyugat-európai radikális és/vagy szélsőjobboldali párttal. Mindehhez rámát az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége fogja biztosítani, s a szervezethez történő csatlakozási szándékot – állítólag – már máshonnan is jelezték. Szóval, érdemes megvizsgálni, hogyan gondolkodik szűkebb és tágabb szomszédságunkról, a glóbusz dolgairól a brüsszeli képviselettel is rendelkező, de főhadiszállásként továbbra is egy budapesti, villányi úti kis irodát használó párt. 

A cím Máthé Áron írásából való. Érdemes átolvasni szerinte, mit ír Kertészről, a bolsevizmusról és az ÉS üvöltő derviseiről Schmidt Mária egy régi Magyar Nemzetben. Részben igaza van. Valóban érdemes átolvasni egy vita anyagait, mielőtt írunk róla. A módszertan tudorai azt mondják, az ilyesmi szerencsét hoz a vélemény-újságírónak. Máthé posztjában felteszi a kérdést, emlékszünk-e az ÉS üvöltő derviseire, akik habzó szájjal őrjöngtek egy Rádai Eszternek adott interjú után, amiben Kertész azt nyilatkozta – ez volt a cím is -, hogy a Sorstalanságot a Kádár-rendszerről írta. Ő mindenesetre nem vagy igen rosszul emlékszik.

Ismét díjazták a legjobb magyarországi blogokat, miközben már kétmillió magyar olvas blogokat. A magyar ember szórakozni vagy anyázni akar, ha blogot olvas, megizmosodott az internetes panaszkultúra, egyes blogokat már nem csak a készítőik, hanem a ”hivatalos szervek” is komolyan vesznek. Mindennek ára is van: a sok zsidózástól már nehéz online vitákat folytatni a blogok kommentfalán.

Amikor a nap elolvasztotta a fekete, kásás havat, és a sáros hóléből előtünedeztek az emberi élet egész télen át felgyülemlett hulladékai – ócska rongyok, csontok, üvegcserepek –, és a levegőt bűzáradat öntötte el, amelyben a legerősebb a tavaszi föld nedves, édeskés szaga volt, megjelent az udvaron Genya Pirapljotcsikov. A neve olyan idétlenül íródott, hogy attól kezdve, hogy megtanult olvasni, úgy fogta fel, mint valami sértést. 

A júniusi 7-i  Európai Parlamenti választásoknak az előzetes várakozásokhoz képest meglepő magyarországi eredményeit sokan és sokféleképpen próbálták magyarázni, ám az elemzők, politológusok többnyire csak megérzésekre, becslésekre, a választási adatok felületes összevetésére hagyatkoztak. 

A középjobb számára alaposan fel van adva a lecke, hogy szembenézzen a magyar társadalom (benne a cigányság, cigány-nem cigány együttélés) alapvető problémáival.
 

A Mazsihisz idén első alkalommal vesz részt a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatban. Az események a Magyar Zsidó Múzeumban és a Dohány utcai zsinagóga előtt, a Herzl téren zajlanak 22 órától az éjszakába nyúlóan. A múzeumban ingyenes tárlatvezetésekkel, beszélgetésekkel, a zsinagóga előtti téren pedig koncertekkel várjuk az érdeklődőket.

Bizarr cikk jelent meg az izraeli Haaretz napilapban, címe Szima Juditnak, a Jobbikkal szerződést kötő rendőrszervezet főtitkárának kijelentését idézi: “A büszke magyaroknak fel kell készülniük arra, hogy harcoljanak a zsidók ellen”.
 

Épül nálunk egy konzervatív gondolkodói iskola (jórészt a Konzervatórium, a Reakció, a Hírszerző c. lapok, a Pázmány Péter Tudományegyetem néhány oktatója és a viszonylag új Közjó és Kapitalizmus Intézet körül), melynek tagjai büszkén vállalják a külföldi, döntően angolszász szellemi műhelyekhez való vonzódásukat (akár a magyar valósággal, nota bene a magyar múlttal szemben is).
 

Nagy vihart keltett a szocialisták és a Mazsihisz által támogatott javaslat, mely szerint a holokauszt tagadása ellen büntetőjogi eszközökkel is fel kellene lépni. Az európai demokráciákban nem szokatlan az ilyen típusú törvénykezés, főleg azokban, amelyeket közvetlenül is érintett a náci múlt. Németországban, Ausztriában és Svájcban törvény tiltja meg a vészkorszak politikájának tagadását, Franciaországban pedig a népirtások relativizálását büntetik általában (az örmény genocídium tagadása miatt is született már ítélet). Több más országban (Csehország, Lengyelország, Spanyolország stb.) is vannak ilyen típusú, a szólásszabadságot az emberi méltóság jegyében korlátozó törvények. Ezek az államok semmilyen sztenderd szerint sem sorolhatók a diktatúrák sorába.