Konrád György életrajzi regényének bemutatója Belgrádban
Nagy érdeklődés mellett mutatta be Elutazás és hazatérés című önéletrajzi regényét szombaton Belgrádban Konrád György.
Összesen 1,808 találat (1281 - 1300) : Konferencia .
Nagy érdeklődés mellett mutatta be Elutazás és hazatérés című önéletrajzi regényét szombaton Belgrádban Konrád György.
A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont KönyvEsték-sorozatában október 2-án megrendezésre került beszélgetésen a Kommentár című folyóirat tematikus holokauszt-számának szerzői, illetve az egyik írásban közvetve-közvetlenül megszólított vitapartnerek ültek le egy asztalhoz.
Halmai Gábor egy tévényilatkozatáért a nyilvánosság előtt szabályosan kivégezte Lánczi András filozófust. A holokauszt óta nehéz elképzelni súlyosabb vádat közéleti szereplőről: ez idáig, szélsőjobbos pártemberek és médiauszítók esetében többnyire kézenfekvő volt a bizonyíték, az írói munkásság. Most azonban igen meghökkentő dolog történt: Halmainak bizonyítania sem kellett állítását.
A telefoncsengetés a hajnali órákban valamikor négy és öt óra között ébresztett fel. A „Die Tat“ svájci napilap külpolitikai szerkesztője volt a vonal végén: az oroszok bevonultak Prágába és a lap különkiadást nyomtat koradélutánra. Kért, hogy írjak azonnal egy értékelő kommentárt és adjam le telefonon.
Az amerikai magyarok szavazatainak megszerzésére is törekvő Barack Obama demokrata párti elnökjelölt személyes levélben üdvözölte az Egyesült Államokban élő magyarokat az 56-os forradalom és szabadságharc 52. évfordulója előtt.
A XX. Század Intézet és a Lengyel Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács Meghívja Önt a KATYN – Tömeggyilkosság, Politika, Erkölcs című konferenciára
Az Acton Institute és az Europa Institut meghívja Önt az „Erkölcs és jogrend a piacgazdaságban” című konferenciájára, amely Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián kerül megrendezésre
A konferencia meghívott előadói a globalizáció által teremtett lehetőségeket és kihívásokat, elemzik, megvizsgálva a piacgazdaság erkölcsi, történelmi és teológiai alapjait. Megvitatják továbbá azokat az aktuális politikai és gazdasági problémákat, amelyekkel a piacgazdaságoknak szembe kell nézniük Közép és Kelet-Európában.
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége és Ifjúsági Testülete tisztelettel meghívja Önt „A fasizmusról itt és most” címmel szervezett konferenciára
A pártpolitikai törésvonalak, világnézeti ellentétek még mindig a 20. század első felét idézik: permanens időutazáson veszünk részt, a mindezt lehetővé tevő időgép típusszáma pedig Kommunizmus 48-89. Húszas-harmincas évek reloaded.
Sokoldalú ember Jacques Attali francia közéleti személyiség, közgazdász és író: rejtély, hogy honnan van annyi energiája, amennyit felmutat.
A holokauszt zsidó, egyetemes és magyar tragédia. Megtörténtét tagadni és az áldozatok tudományosan megállapított számát politikai vagy ideológiai okokból kisebbíteni morálisan és történelmileg elfogadhatatlan” – szögezik le a Kommentár folyóirat idei 3. számában, Tizenkét állítás a Soáról címmel megjelent tézisek.
I. B. Singer: Szerelmes történet
Egy poligámista regénye
Történetének leghosszabb, hat napon és hét éjszakán át tartó élő adására készül a RAI olasz állami televízió a Vatikánnal közös vállalkozásban: a Biblia teljes szövegét fogja felolvasni a római Jeruzsálemi Szent Kereszt bazilikában 1250 személy, illetve csoport, összesen több mint kétezer személy október 5-én 19 órától október 11-én 13 óra 25 percig.
A Belváros mihamarább testvérvárosi kapcsolatokat kíván létesíteni Jeruzsálemmel, vagy annak egy negyedével – fejtette ki Rogán Antal V. kerületi polgármester, aki részt vett a Jeruzsálemben szeptember közepén rendezett nemzetközi polgármesteri konferencián. A hvg.hu ottani tudósítója további terveiről, izraeli benyomásairól faggatta az önkormányzati vezetőt.
A Théâtre du Rond-Point szeptember 16-án Daniel Mesguich rendezésében mutatta be a politikus és író Jacques Attali darabját, amely történelmi kutatásokra és tanúvallomásokra épül.
Szélsőjobboldal és a média címmel tartott konferenciát a Demos Magyarország Alapítvány csütörtökön Budapesten. Az Európai Ifjúsági Központban magyar és külföldi újságírók vitáztak egyebek mellett arról, mikor és milyen mértékben kell teret adni a médiában a szélsőségeknek, és mi lehet ebben az újságírók felelőssége.
Az iraki kormány büntetőeljárást kezdeményez egy szunnita arab parlamenti képviselő ellen, mert a politikus látogatást tett Izraelben, és ezzel megsértett egy törvényt, amely még Szaddám Huszein néhai diktátor idejéből maradt fenn.
Ablonczy Balázs történésszel, a Kommentár főszerkesztőjével munkásságáról, a Kommentárról, a konzervativizmus és a jobboldali “underground” hazai helyzetéről, a hagyományról, a posztkommunizmusról, a jobb- és baloldali radikalizmusokról, és még sok minden másról.
Kertész Imre Nobel-díjas írónak ítélték oda Olaszországban a Cesare Pavese (1098-1950) íróról és költőről elnevezett irodalmi elismerés, a Grinzano-Cesare Pavese különdíját, amelyet az antifasiszta olasz szerző születésének 100. évfordulója alkalmából adtak ki.