Találatok ‘JTA’
Összesen 7,609 találat (3581 - 3600) : JTA.
„Mindig is az volt a célunk, hogy szabadon játszhassunk”
Kiállítás Galántán a zsidó közösségről
A Kádár asztalánál
Izrael: kötelező lesz az arab nyelv első elemitől
A Kneszet illetékes bizottsága most készül benyújtani egy törvényjavaslatot, amely előírja, hogy minden izraeli kisiskolás első osztálytól tanulja az arab társalgási nyelvet.
A javaslatot beterjesztő Oren Hazan képviselő (Likud) szerint „éppen manapság, amikor a terrorizmus … Tovább »
Ha a zsidóknak lett volna fegyverük, talán nem következik be a holokauszt – ezt állítja az egyik amerikai elnökjelölt.
Debreczeni József: Hideg krematórium
Debreczeni József regénye alig néhány évvel a második világháború vége után, 1950-ben jelent meg első alkalommal. Riportszerű leírásai miatt az irodalomtörténészek az egyik legautentikusabb táborregénynek nevezték. A Hideg krematórium cím azoknak az embereknek a halálára utal, akik nem a táborok krematóriumaiban égtek el, hanem az út, az erőltetett menet, a kényszermunka, az éhség és a betegség következtében vesztették életüket.
A regény most újra megjelent, magyar és szerb nyelven is.
Körner András a zsidó ételekről
A New Yorkban élő építész szenvedélyes szakács: 450 kötetes szakácskönyvgyűjteménye mellett leginkább kéziratos családi receptjeiből szeret főzni. Körner András első kötete, a Kóstoló a múltból egy XIX. századi magyar zsidó háziasszony mindennapjait ábrázolta. Második könyve … Tovább »
Misna – magyarul 5.
Németország: Nem másokat, hanem minket terhel a Holokausztért a felelősség
Napi gyilkosság, gyilkossági kísérletek
Újabb gázolásos és késeléses támadásokat, valamint kődobálást követtek el palesztinok kedden Izraelben, amelyek következtében többen megsebesültek a helyi közszolgálati rádió híradásai szerint.
A ciszjordániai Gus Ecionnál lévő útkereszteződésben egy palesztin sofőr … Tovább »
Rubin Eszter: Bagel
Palesztinok felgyújtották József sírját a ciszjordániai Nábluszban
Misna – magyarul 4.
Dragomán György: Keringő
Sürgős izraeli kormányintézkedések a palesztin terror visszaszorítására
Zárul a Néprajzi Múzeum „Kő kövön…” című kiállítása
Zsidó olimpiára pályázunk
Habár elméletben nem csak zsidó sportolók indulhatnak a hazánk által is megpályázott Európai Makkabi Játékokon, a gyakorlatban nagy eséllyel mások hiába próbálkoznak. A 2019-ben esedékes játékok helyszínéről egy hónapon belül születhet döntés. Magyar sportolók a legutóbbi két megméretésen 20, illetve 19 érmet szereztek.
Gantner Ádám: A szobapincér
A történet főhőse Giorgio, a negyvenes éveit taposó, munkájába belefáradt szobapincér. Körülötte sorra tűnnek fel közvetlen munkatársai: a tolvaj felszolgálók, a cselédsorba taszított szobalányok, a homofób, antiszemita szakácsok, a hazai munkaerőt mélyen lenéző nyugati management, és a hotel vonzáskörének járulékos elemei: a prostituáltak és futtatóik.