Hanukarácsony
Hanukarácsony címmel mutatta be a napokban a Duna Televízió Balog Gábor rendező-operatőr és Rékai Miklós néprajzkutató-szakértő filmjét, amely egy készülő trilógia része. A két alkotót az úttörő vállalkozásról kérdeztük.
Összesen 12,946 találat (9181 - 9200) : G. G..
Hanukarácsony címmel mutatta be a napokban a Duna Televízió Balog Gábor rendező-operatőr és Rékai Miklós néprajzkutató-szakértő filmjét, amely egy készülő trilógia része. A két alkotót az úttörő vállalkozásról kérdeztük.
Egy éve a zsidó közösség hivatalos vezetői visszautasították az államfő szokásos év végi meghívását. Ez a markáns lépés nem aratott osztatlan sikert zsidó körökön belül sem. Néhányan, zsidó fiatalok – hogy a helyzetet mentsük – kóser flódnit küldtünk Sólyom Lászlónak. A tradicionális zsidó sütemény nemcsak civil gesztus volt, hanem beszédes jelzés is, ami akkor úgy tűnt, értő fülekre talál a Sándor-palotában, és azon kívül is.
Jelen írásunk az első Szlovák Köztársaság legsötétebb aktusaival, a zsidótörvényekkel foglalkozik is foglalkozik, továbbá a szlovákiai zsidók sorsával. Azonban el szeretnénk osztani azt a tévedést, amit gyakran leírnak ma Magyarországon: Szlovákia nem pénzért adta el a náciknak a zsidókat megsemmisítésre, hanem egy államközi egyezmény szerint telepítették ki őket, ennek ellenére a szlovák vezetők felelőssége egyáltalán nem kisebb.
A Magvető kiadó, Hafner Zoltán szerkesztésében, Kertész-esszékötetet jelentetett meg az ünnepekre. A szövegek döntő többségét Kertész olvasói jól ismerik, az utóbbi években mondott alkalmi beszédek lehetnek valamelyest újak számunkra és művésztársakról szóló nyúlfarknyi, többnyire napi és hetilapok hasábjairól kimentett írások, kiállítás megnyitók, nekrológok.
A cseh származású hegedűművész és zenetudós a nácizmus üldözötteinek zenéjét kutatta, több mint ötven olyan művet fedezett fel és adott ki, melyet koncentrációs táborok lakói komponáltak. Karas 82 évesen hunyt el bloomfieldi otthonában december 5-én.
Hollandia nem vesz részt az ENSZ rasszizmus-ellenes konferenciáján, ha a határozattervezet szövegéből nem törlik az Izrael-ellenes részeket – közölte a holland külügyminiszter.
Egy olasz kormánypárti vezető szerint a római katolikus egyház nem tett eleget azért, hogy szembeszálljon Benito Mussolino fasiszta diktátor korának faji törvényeivel.
Több, mint két évvel az elkövetés után a Fővárosi Főügyészség vádat emelt az ellen a főszerkesztő ellen, akiről már akkor is tudni lehetett, hogy főszerkesztő. Molnár Balázst azért vonják felelősségre, mert az őszi zavargások után “jogtipró talárosok”, azaz “vérbírák” és ügyészek személyes adatait tette közzé uszító honlapján.
December közepén egy szélsőjobboldali fiatalokból álló csoport meggyilkolt egy tadzsik származású munkásfiút, aki Moszkva egyik külvárosában dolgozott. A gyilkosok ezt követően levágták a munkás fejét, és az egyik moszkvai önkormányzati épület elé helyezték. Az esetet a moszkvai napilap példátlannak nevezte.
A válság a korábban virágzó helyi lapok piacát is elérte. Az Egyesült Államokban a nagy napilapoktól a helyi újságokig a nyomtatott média minden szereplője bajban van.
Tenenbaumné, a Berson és Bauman kórház ápolónője Berenson ügyvéd barátnője volt. Mindennap ő tálalta fel neki az ebédet. Ebéd után az ügyvéd elszundított, s akkor eljött a nő illedelmes tizenhét éves kislánya, simára fésült, lenyalt hajjal, kikeményített fehér blúzocskában. Segített az anyjának takarítani.
Az erzsébetvárosi ingatlanbotrány kirobbantója, Hoffmann László ügyvéd két Király utcai bérleti jogot 300 millióért akart értékesíteni. Eltérnek a vélemények, mennyire volt reális az összeg, egy szakvélemény csak 225 millióra taksálta a két bérleményt, az ügyvéd szerint viszont reális volt az összeg. Végül az ügylet meghiúsult.
A közelmúltban több kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy az alapvető politikai beállítottság az ember veleszületett tulajdonsága. Ha ez igaz, használ-e vajon a demokráciának, vagy árt?
Antall József halálának tizenötödik évfordulóján három, a miniszterelnökké választását megelőző időszakból származó beszédéből idézünk részleteket, valamint a kormányalakítási megbízás átvétele és az eskütétel utáni beszédével emlékezünk.
A Kurucinfo előállítói a legjobb ügynökei a totális tömegpárttá-szerveződés meghiúsításának. Amit készítői tesznek, az éppen a fasiszta-náci gondolat- és eszmekör antitézise.