Kaposváron is a náci tömeggyilkost éltették, és hamarosan konferenciát rendeznek tiszteletére.

Méltatlan támadások sora éri Magyarország valószínűleg legismertebb filozófusát, Heller Ágnest. Heller soha nem rejtette véka alá Orbán Viktorral szembeni ellenérzését, ezért zúdított a kormányközeli média pergőtüzet az idős filozófusra. 

Élénk hazai reakciók követték azt nemrég megjelent nyilatkozatot, amelyben Gál András Levente, az igazságügyi tárca közigazgatási államtitkára kifogásolta a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállítását.
 

A háború után a nyugatnémet hírszerzés ügynöke és toborzóembere lett az az SS-tiszt, aki 1944-ben lebuktatta és koncentrációs táborba juttatta az Amszterdamban bújkáló német zsidó Frank-családot – írja a Focus német magazin.

György Péter Apám helyett című könyvében apja felejteni akarásán keresztül a Kádár-kor lelkét fejti meg, Gárdos Péter lágerből szabadult apja történetéből szerelmes regényt farag Hajnali láz címmel. Feledékeny Magyarországról, zsidó szégyenről, tabunak számító Trianonról és újrakezdődő bűnbakképzésről az origo diktafonja mellett beszélgetett a két szerző. Az emlékezettörténet nem á la carte étterem.

A kilencvenes évektől lett egy rácsodálkozás,
kinyíltak a levéltárak, a téma megjelent filmekben az interneten és egyéb
fórumokon. Az, hogy ma kevesebbet foglalkoznak vele, vagy mondják egyesek, hogy
sok volt már belőle-, mert a kérdést nem kerülhetjük meg-, általában azoknál
merül fel, akiknél kiderül, felelősség is van a háttérben.

Hatvanhét: ezekben a napokban lesz ennyi esztendeje, hogy 1944. április 7-én a náci Németország legtitkosabb, legjobban őrzött haláltáborából, Auschwitz-Birkenauból megszökött két fogoly, a szlovákiai Rudolf Vrba és Alfred Wetzler. Felbőgtek a szirénák, kutyás SS-őrök vizsgálták át a táborrészeket, járőrök fésülték át a szomszédos területeket. A szökevényeknek, ha kézre kerülnek, esélyük sincs: a láger főterén akasztották fel mindazokat a menekülőket, akiket utolértek, miközben indulók szóltak a hangszórókból.

Pénteken szerkesztőségi cikket írt Richard Goldstone a The Washington Post nevű prominens amerikai lapban, ahol azt állítja, hogy hiányos információk alapján ítélték el az 575 oldalas jelentésükben Izrael 2009-es gázai offenzíváját.
 

(…) magyarok bátorsága,
svédek gőgje,
szlávok tunyasága,
zsidók hitetlensége,
bajorok kicsinyessége,
görögök hízelgése (…) – kezdhettem volna előbb és folytathatnám tovább a népeknek a jellemzését az 1400-as évekből, de minek. Nyilvánvaló, hogy a jellemzést készítőknek … Tovább »

Bartók hősének, a Kékszakállú hercegnek világszerte elismert életre keltőjét a Magyar Állami Operaház Budapest saját halottjának tekinti.

1936-ban lebontották a Károly körút és a Király utca sarkán terpeszkedő hatalmas kétemeletes, immár igen elhanyagolt állapotba jutott épületmonstrumot, az Orczy-házat, hogy a Belső­­-Erzsébetvárost átszelő tervezett „sugárút” kapujának szánt „Madách-házak” kerüljenek … Tovább »

A mai magyar közbeszédben – legyen szó hivatásos politikusokról, újságírókról vagy blogok szerzőiről – rendkívül gyakoriak a történelmi alakokkal, elmúlt rendszerekkel vont párhuzamok, amelyek sokszor arra szolgálnak, hogy felcímkézzék, minősítsék az ellenfelet. Mi az, amitől a rutinszerűen kommunistázók és a fasisztázók megfosztják magukat?

A New York-i Zsidó Színház Az utolsó zsidó Európában című művet játssza a jövő héten a Tűzraktérben. Nem láthattam még a darabot, de azt tudom, hogy a színház előadásait mindenütt botrányok kísérik. Egy anyaszínházi bemutatóhoz rendőrök vonultak ki, mert félni kellett, hogy palesztinok rohanják meg az épületet.

“A zsargon a legfiatalabb európai nyelv, csak négyszáz éves, vagy ennél is fiatalabb. Még nem fejlődtek ki benne világos nyelvi formák, melyre igény lenne. Kifejezésmódja tömör és gyors, nyelvtana nincs. A nyelv kedvelői hiába próbálnak nyelvtankönyvet írni, a zsargon továbbra is beszélt nyelv marad, soha nem jut nyugalmi állapotba, de a nép nem is bízza a nyelvészekre.”

Mélyen vallásos, haszid szüleim számára a varsói színház „tréflinek”, nem létező dolognak számított. Színház csak a Purim ünnepén létezhetett, amikor Haszkel bácsi nagy fekete szakállat ragasztott kis szőke szakállára, magára véve a kifordított kaftánt, és a vidám kereskedő zsidót szerepét. Ámuló gyerekszemeimet nem tudtam levenni róla.
 

Egy Dávid királyról készített plasztikára bukkantak a régészek egy zsidó rituális fürdőhely középkori maradványainak átvizsgálásakor Erfurtban.
 

Hogyan változtatta meg Budapest a világot címmel terjedelmes írást és egyben méltatást közölt az Egyesült Államokban élő magyar származású íróról és újságíróról, Kati Martonról a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung.

Tőkéczki László Rasszizmus és érdek című írásának bizonyos kitételeivel vitatkoznék. Ha jól értem a szerző mondandóját – s ebben félig-meddig igaza van –, a különféle csoportok közti problémákat nem a „rassz” különbségei (melyek nincsenek), hanem a „viselkedés” eltérései adják.

A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt (Mazsök), megszületésekor (anno) a Szombat a megújuló magyar zsidó
demokrácia fórumaként aposztrofálta, merthogy kuratóriumában nem csak a
Hitközség emberei foglaltak helyet, hanem egyéb zsidó szervezetek is.
Volt egy hely, mely zsidó szervezeteknek osztott pénzt, ám amelyet –
egykori remények szerint – nem kizárólag a Síp utca kontrollált.

Befejezte magyarországi látogatását Elie Wiesel. A Nobel-békedíjas író az ATV Híradónak azt mondta, aggodalommal tölti el a neonáci mozgalmak erősödése, mivel nem látja, hogy a társadalom kivetné magból a gyűlölet hordozóit. Wiesel ebben felelősnek nevezte a köztársasági elnököt és a parlamenti emberi jogi bizottságának az elnökét is.