Találatok ‘-ó-y’
Összesen 30,941 találat (15641 - 15660) : -ó-y.
Rubin Eszter: Bagel
– Ne aggódj! – próbálok lelket önteni belé. – Az antiszemiták legnagyobb része, legalább kilencvenöt százalékuk egyáltalán nem akar megölni minket. Csak az van, hogy a maradék öt százaléktól olyan rosszakat hallanak rólunk, hogy mégis kénytelenek lesznek rá.
–Ugyanígy … Tovább »
Mazsihisz: Taghitközségeink autonómiájának tiszteletére kérünk mindenkit
MAZSIHISZ közlemény
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége visszautasítja mindazon vádakat, amelyeket a Népszabadság 2015. november 23-ai számában megjelent „ Eladták a nagyapjuk sírhelyét, nagy botrány lett belőle” című írás tartalmaz, különösen Oberlander Baruch … Tovább »
Zsidó- és magyarsors a 20. században Vajdaságban
Ezzel a címmel tartotta meg hagyományos őszi szakmai tanácskozását a Vajdasági Helytörténeti Egyesület szombaton Topolya Község Múzeumában, ahol számos új információval gazdagodhattak a résztvevők. A program Tomik Nimród, a Helytörténeti Egyesület elnöke és Gazsó Hargita, a múzeum megbízott igazgatója köszöntőszavaival kezdődött, amit az Élettől életig a holokauszton című kötet bemutatója követett.
„Az állam Fritz Bauer ellen“
Egy náci és egy zsidó barátsága, avagy amiről a nagyszülők nem beszéltek
XIX. Izraeli Filmhét Magyarországon
Eladták nagyapjuk sírhelyét, nagy botrány lett belőle
Hónapok óta éles vitában állnak a zsidó szervezetek, hogy melyikük felügyelje a kormányzati támogatásból induló, egymilliárd forintos temető-felújítási programot. A napokban kipattant nyíregyházi botrány tovább növelte a feszültséget: egy Amerikában élő ortodox család szerint eladták nagyapjuk, a neves Wieder rabbi sírhelyét, ezért a szenátushoz fordultak.
Friss kutatás: félmillió brit muszlim egyetért a párizsi mészárlással
Európában a zsidóknak nincs jövője – mondja a brüsszeli főrabbi
A terroristaveszély miatt megállt az élet Brüsszelben, még a zsinagógák is zárva tartanak.
Brüsszelben három napja gyakorlatilag megállt az élet, mert a hatóságok hajtóvadászatot folytatnak terrorakcióra készülő fegyveresek után. Belgium fővárosa a szükségállapot jeleit … Tovább »
“…olyan kultúrából származnak, amelynek erős eleme a zsidókkal szembeni gyűlölet”
A németországi Központi Zsidó Tanács (Zentralrat der Juden) szerint elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb felső határt szabjanak a Németországba befogadott menekültek számának. A szervezet elnöke a Die Welt-nek kifejtette: a migránsok olyan kultúrából érkeznek, amelynek részét … Tovább »
Megalakult a Mazsihisz kósersági felügyelete
A Budapesti Neológ Bét Din fennhatósága alatt megalakult a Magyarországi Kóser Felügyelet, amelynek célja a magyarországi zsidóság számára a kóser ellátás mind teljesebb körű biztosítása.
A Felügyelet alapító tagjai Dr. Frölich Róbert országos főrabbi, Darvas István a Scheiber … Tovább »
Szerszámosládában, szemeteszsákban, koporsóban csempészte ki a gyerekeket Irena Sendler ápolónő
A francia muszlimoknak össze kell fogniuk a terroristák ellen
A késes intifáda legújabb áldozata: 21 éves lány
Mazsihisz-közgyűlés: Horovitz alelnök lett – kiegyezés?
A Mazsihisz mai küldöttgyűlése adminisztratív légkörben zajlott, a küldöttek minősített többséggel elfogadták az alapszabály-módosításokat, fölvették a szervezet tagjai közé az új szentendrei hitközséget, elfogadták a jövő évi költségvetést és megválasztották a hiányzó … Tovább »
A Bataclan egyik túsza: Két órán át álltam a folyosón egy terrorista mellett
A BBC interjút készített egy Stephane nevű, 49 éves férfival, aki ott volt a Bataclanban a november 13-i terrortámadás idején, és egyike volt azoknak, akiket túszul ejtettek az Iszlám Állam öngyilkos merénylői.
“Azt hiszem, még Franciaországban sem tudnak sokat … Tovább »
Molenbeek, ‘Európa terrorfővárosa’ – Miért éppen Belgium?
„Európa terrorfővárosa” – csak így emlegetik Brüsszel Molenbeek nevű kerületét.
Innen származott Abdelhamid Abaaoud, a párizsi támadások szerdán likvidált kitervelője, az Amszterdam és Párizs közötti szuperexpresszen merényletre készülő és a 2014 májusában a brüsszeli … Tovább »
Miért jó ez nekünk?
Négy embert, köztük egy 13 éves kislányt is megkéseltek Izraelben, a merénylőt elfogták
Négy izraelit sebesítettek meg késsel szombaton Kirjat-Gat városában – közölte az izraeli rendőrség. A merénylőt az esti órákban elfogták.
A támadásban megsebesült négy izraeli – közöttük egy 13 éves kislány – zsidó, egyikük súlyos sérüléseket szenvedett. A … Tovább »