Találatok ‘-így-’
Összesen 29,899 találat (22941 - 22960) : -így-.
Deutsch nem akarta felülvizsgálni az ingatlanbizniszt
A VII. kerületi önkormányzatban az elmúlt öt évben többször is nekifutottak, hogy rendet csináljanak a zsidó negyed házainak eladásai körül.
Megbízható partnernek tartanak minket…
![](https://www.szombat.org/files/2008/12/lanyi_eszter-120x90.jpg)
A zsidó közélet ismerete nagy mértékben segítette a munkámat. Sok élő kapcsolattal érkeztem Izraelbe, ami főleg az első időben jelentett előnyt. A magyarországi zsidó közösségnek szorosak a kapcsolatai Izraellel, számos projekt és program fut, amelyeknél szintén fontos volt, hogy nem kellett a szereplőkkel ismerkednem.
Heti Midrás: és elment Jákob Beer Sevából (Vájecé)
„És elhagyta Jákob Beer-Sevát és Horonba ment. Elérkezett egy helyre és meghált ott, mert lement a nap, vett a hely köveiből és a feje alá tette; és lefeküdt azon a helyen. És álmodta, hogy íme, létra áll a földön, a teteje az eget éri; és íme, Isten angyalai föl és alá járnak rajta”
Szüleit szólítgatta a temetésen a mumbai rabbi kétéves kisfia
Vádat emeltek a kuruc.info főszerkesztője ellen
Molnár Balázs ellen “személyes adattal visszaélés vétsége és nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége miatt” emeltek vádat.
Adieu, Vázsonyi Vili
Nyilas eszmékkel szimpatizáló áltankönyvek miatt tiltakoznak
Egyesek szerint nyilas eszmékkel szimpatizáló az a történelem-tankönyv, amely kisebbségi szervezetek tiltakozását is kiváltotta. Az “alkotás” ugyan a tankönyv alcímet viseli, ám a szakértő szerint ez megtévesztő, s legfeljebb “tankönyvnek látszó tárgyról” beszélhetünk.
Szexbotrány, maffia és a nácik
Forrás: HVG A szokásos zsarolási klisének számító szexbotrány itt le is záródhatna, de a tárgyalóteremből kiszivárgó hírek szerint a történet nem csak egy titkosan felvett szexvideoról szól, hanem maffiakapcsolatokról, nácik által dolgoztatott zsidó munkásokról és … Tovább »
“A mi Erdélyünk” – Szombat Szalon a Spinoza Kávéházban
Libanoni keringő (Waltz with Bashir) – premier előtti filmvetítés magyar felirattal
Zsidó rendszerváltás
Még a rendszerváltozás előtt, 1988. november végén alakult meg a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Mazsike. Szokatlanul ünnepélyes és nagyvonalú körülmények között, a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében.
Újra tárgyalná az SZDSZ a zsidónegyed szabályozási tervét
Az erzsébetvárosi korrupciós botrány hatására az SZDSZ újra tárgyalná az úgynevezett zsidónegyed augusztusban lebutított formában elfogadott szabályozási tervét.
A világháború utolsó napjai Potsdamban
A konzervatív német napilap tudósítása szerint a Vörös Hadsereg 1945 áprilisában mintegy ezer polgári személyt terelt össze és lőtt agyon a Potsdam közelében lévő Treuenbritzenben.
Izrael: nem kellenek új zsidó telepek
Zsidó telepek létesítése az 1967-ben elfoglalt területeken már nem része az izraeli politikának, mondta kedden az Európai Parlamentben Cipi Livni izraeli külügyminiszter. Az Európai Unió saját békekezdeményezéseiből viszont nem kért.
A horvát kormányfő náci egyenruhában?
Három órán át faggatott a rendőrség egy internetezőt, aki a horvát kormányfőt bíráló csoport létrehozását kezdeményezte egy közösségi portálon – közölte hétfőn a horvát ellenzék egyik vezetője.
A hősök és a totalitárius halálgép
![](https://www.szombat.org/files/2008/12/katyn_plakat-120x90.jpg)
Wajda Katyń-jának margójára Katyń. Mi rejlik e prózai csengésű, mégis sokak számára titokzatosan hangzó cím mögött? Katyń az a hely a Szmolenszk melletti erdőben, ahol 1940 tavaszán, gyakorlatilag a teljes lengyel tisztikart Sztálin parancsára lemészárolták. … Tovább »
Lemondott a belügyminiszter Indiában
A közel kétszáz halálos áldozattal járó mumbai (bombayi) terrortámadások miatt benyújtotta lemondását vasárnap az indiai belügyminiszter – közölték kormányzati források.
Még áll Salamon Béla szülőháza Kárpátalján
Kárpátalja – Vass János Jenő, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) helyi szervezete elnökének kezdeményezésére és a község önkormányzatának támogatásával a kárpátaljai Beregrákos lakosai szeretnék megvásárolni és felújítani a híres magyar színész, Salamon Béla szülőházát.
“Bizalomépítő intézkedés”
Az izraeli kormány jóváhagyta 250 palesztin fogoly szabadon engedését izraeli börtönökből, amire Ehud Barak kormányfő e hónapban ígéretet tett Mahmúd Abbász palesztin elnöknek.