Találatok ‘Élet és Irodalom ’
Összesen 2,781 találat (1641 - 1660) : Élet és Irodalom .
Zsidók a Duna jobb partján
Buda, zsidók című tematikus számmal jelentkezett a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Szombat című folyóirata tavaly decemberben.
Elhunyt J. D. Salinger
91 éves korában meghalt az amerikai irodalom klasszikusai közé tartozó J. D. Salinger, a Zabhegyező írója.
Akik valahogy becsúsztak
Ladislaus Löb magyar származású angliai professzor 2008-ban megírta hogyan került el Magyarországról Bergen-Belsenen át Svájcba, 1944-ben a híres Kasztner-féle mentőakció keretében. A szerzővel Erdélyről, Zsolt Béláról, a családtörténeti múlt eltűnéséről és a Kasztner Rezső személyével kapcsolatos máig tartó vitáról beszélgettünk.
Adrienne Rich verse a Jelenkorban
A Jelenkor első idei lapszámából az amerikai költőnő, Adrienne Rich versét és Szlukovényi Katalin kísérőtanulmányának részletét ajánljuk.
Tel-Aviv, a reális város
Itamár Jáoz-Keszt, és felesége, Hanna tel-avivi otthona egyben az Eked kiadó irodája is. A falak könyvespolccal tele, Itamár saját művei magában több sort elfoglalnak. Kintről a városra jellemző párás levegő árad be és madarak hangja hallatszik, az ablak mellett pedig egy üvegházinak tűnő orchidea pompázik rengeteg virággal. Hanna állítólag másfél évig öntözte, amíg életjelt adott.
Az izraeli holocaust-irodalom változásai
Retikül – Női irodalmi „turkáló”
RETIKÜL – Női irodalmi „turkáló” – szellemes címmel indította szerdán sorozatát a Klauzál téri könyvesbolt és galériában a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület.
Megjelent a Szombat januári száma
Novák Attila: A Mazsihisz-rendszer válsága
A Mazsihisz leépülési folyamata nem most indult meg. A nemzedékek romlása az elmúlt évtizedekben folyamatos volt, a zsidók szélesebb közösségével már régen elvesztette a kapcsolatát, ezért komoly felelősség terheli. A zsidó értelmiségieket … Tovább »
Izrael és Ámosz Oz lesz a vendég
Izrael lesz a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, az április 22-én nyíló könyves seregszemlén a Budapest Nagydíjat Ámosz Oz izraeli író veheti majd át.
Laczó Ferenc: Politikai nézőpontok és a magyar zsidó történelem elbeszélései
Írásunk elsődleges célja magyar zsidó értelmiségiek által a második világháború idején megfogalmazott történelmi elbeszélések párhuzamos bemutatása és összevetése. Forrásként az 1939 és 1944 között hat alkalommal megjelenő Ararát évkönyvek gazdag tartalmát használjuk. … Tovább »
Irodalom, mint önterápia
Régi igazság, hogy az irodalom önterápia is. Különösen igaz ez Jankovics Éva esetében, aki első kötetét Öngyilkos lett a fiam címmel írta meg 2006-ban. Az írónő fia szerelmi csalódás miatt vetett véget az életének.
RETIKÜL – Női irodalmi turkáló
A négy részből álló, korokat, kultúrákat, vallásokat, országokat átfogó szépirodalmi körkép első estjén az „Író, rendező, filozófus, irodalomtudós és teológus – Susan Sontag” életébe és művei világába nyújtunk betekintést.
XVI. Benedek pápa aláírt
December 19-én, szombaton XVI. Benedek pápa ellátta kézjegyével azokat a dekrétumokat, amelyek megnyitják az utat többek között II. János Pál és XII. Piusz pápa boldoggá avatása előtt. Míg a négy évvel ezelőtt elhunyt egyházfő boldoggá avatását a legtöbben üdvözölték, a második világháború alatti katolikus vezető ilyen címmel való felruházása ismételten kiváltotta a zsidó közösségek felháborodását.
Peremiczky Szilvia: Ki a gettóból?
Lehet-e egyszerre kint és bent lenni? Lehet-e kitörni a gettóból, és ugyanakkor bent maradni? Komlós Aladár ezt a különös kettősséget képviseli, a kitörést óhajtja, ám egy időben meghökkentő, zavarba ejtő, de elgondolkodtató véleményében azt állítja, hogy ez szinte lehetetlen. Legalábbis, a szellemi, pszichológiai gettóból nincs kiút.
„A zsidó lélekről” – nyolcvan év után
Ha ma (mint az emancipáció kezdete óta mindig) azzal vádolják a zsidóságot, hogy hazafiatlan, gyökértelen és kozmopolita – miközben a világ feltartóztathatatlanul halad a globalizáció felé (ami persze nem zárja ki, hogy egy történelmi kataklizma véget vethet a folyamatnak), akkor miért őrzi a „magyar-zsidó lelket”, és miért nem tud elszakadni attól az országtól, ahol él?
Rabbik a Felsőházban?
Ahogyan azt sem tartottam helyesnek, hogy más egyházak, felekezetek konferenciát tartanak a parlamentben, azt sem találom rendjén valónak, hogy egy ortodox zsidó mozgalom tegye ugyanezt.
Elie Wiesel felszólalása a Parlamentben
Először is engedjék meg nekem és feleségemnek, Marionnak, hogy kifejezzük őszinte hálánkat, amiért erre a rendkívüli ülésre meghívót kaphattunk, amely a magyar Chábád Lubavics mozgalom 20 éves működésének tiszteletére űlt össze
Csodavárók Szatmár megyében
Komlós Aladár “A zsidó lélek” című írásáról
Első látásra nem ütközik különösebb nehézségekbe… Legalábbis abban az értelemben, hogy mely kérdésre felel A zsidó lélek c. esszé. A szöveg abból az ellentmondásból vázolja s határolja is élesen a lehetséges válaszok horizontját, amely a zsidóság politikai emancipációja utáni időszakban az asszimilációs készség és a lényegi befogadottság hiánya között képződött meg.