Közel-keleti sajtópáholy

Képzeljük el, hogy a Magyarországtól elcsatolt területeket évtizedek óta menekülttábornak neveznék, ahol kizárólag a területi revans határozná meg az azóta ott felnőtt nemzedékek életét. Persze nem saját jószántukból élnének ebben a tudatban, hanem gátlástalanul demagóg vezetőik akadályoznák meg a kiegyensúlyozott emberi élet lehetőségét a végtelenített hadiállapottal és hisztériakeltéssel.

A menekült státusz sehol a világon nem örökölhető generációkon keresztül, erre kizárólag egyetlen helyen van lehetőség, a külön erre a célra létesített ENSZ szervezet, az UNRWA jóvoltából.

De érdemes volna néha ránézni a térképre: Gáza egy pálmafás, csodás tengerparttal rendelkező hely, ahol a feltételek adottak lennének a nyugodt életre, ha nem egy terrorszervezet irányítaná a megfélemlített lakosság életét.  Akiket gátlástalanul használ élő pajzsként, ágyútöltelékként, és biodíszletként az előre meghívott világsajtó szeme láttára, hogy a gondosan berendezett sajtópáholyból nézzék végig a halálos performance-t.

Minél több az áldozat, annál nagyobb sikert könyvelhet el a Hamasz, főleg, ha gyerekeket is sikerül odahurcolni a több tízezer főt számláló zavargásokba, amely megrohamozza egy másik ország határát. A helyzet tragikus, mivel a halottak száma egyre nő. Mindezt civil tüntetésnek nevezni elképesztő eufemizmus, hiszen a határt ostromlók deklaráltan a zsidók életére törnek.

Azt a határt ostromolják jelenleg, amelyet évek óta rakétákkal lőnek gázai oldalról, amely alatt fegyvercsempész alagutakat ásnak nem kímélve emberi erőforrást, életet, és külföldi humanitárius segélyeket. Minderről a világsajtó szemérmesen hallgat, csak akkor emeli fel felháborodott szavát, amikor Izrael visszalő. Ilyenkor a Hamasz a forgatókönyv szerint megnyomja a  gombot, és már kezdődhet is az öldöklés.

Ne feledjük, hogy a proszcénium páholyban a túl közeli színpad, és a függöny akadályozza a tisztánlátást. A primer indulatoknál hatékonyabb és bölcsebb a  történelmi tájékozódás. A háborúk sokszor rajzolják át a határokat, ez Európában nem ismeretlen tapasztalat.

A zsidó állam ellen folytatott háborúkat egyetlen esetben sem Izrael kezdte, azonban mindet megnyerte, mivel nem volt más választása ebben az – ország születése óta tartó permanens – élethalál harcban.

Izraelnek, mint minden országnak kötelessége megvédeni saját állampolgárait és határait. Azt a határt, amelyen át 2005-ben rekord gyorsasággal kivonult Gázából, és a zsidó lakosoknak kártalanítás nélkül el kellett hagyniuk otthonaikat. Azt a határt, amelyen keresztül a mai napig Izrael biztosítja a vizet az áramot és a humanitárius segélyeket az ott élő araboknak.

Az izraeli arabok olyan állampolgárok akik nem hagyták el hazájukat 48-ban, amikor Egyiptom felszólította őket, hogy arra a rövid időre távozzanak, míg beszorítják a zsidókat a tengerbe.

A gázai arabok pedig azok leszármazottai, akik ezt megtették, de Egyiptom elengedte a kezüket, ahogy mostani vezetőik sem értük dolgoznak, hanem saját népük ellen.

A zsidókat nem sikerült beszorítani a tengerbe, bár sokan reménykednek ebben, és ez a remény ad arab részről táptalajt minden békeajánlat elutasításának. 2005 óta a Palesztin Hatóság nem épített, csak rombolt. Kizárólag nekik áll érdekükben a palesztinok szenvedése és főképp annak szenzációhajhász bemutatása.

Golda Meir izraeli miniszterelnök 1957-ben mondta:

„A béke akkor fog elérkezni, ha az arabok jobban szeretik a saját gyermekeiket, mint amennyire minket gyűlölnek”.

Képzeljük el, ha mindez Magyarországon történne, akár Esztergom és Párkány között sok-sok évtizede megállíthatatlanul és reménytelenül.