Köves élesen reagált Heisler bejelentésére, hogy vallási bíróság elé szólítja őt

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Köves Slomó reagált Heisler András Mazsihisz elnök reggeli sajtóközleményére, miszerint vallási bíróság elé hívja az EMIH vezető rabbiját.

Köves Slomó (Fotó: 24.hu)

Mint közöltük, Heisler többek között így fogalmazott:

“Az EMIH vezető rabbija, Köves Slomó egy jeruzsálemi vallási bírósághoz (Bét Din) fordult az örökjáradék elosztásának ügyében. A Mazsihisz megkérdőjelezte a jeruzsálemi bíróság joghatóságát, megtagadta részvételét a jeruzsálemi ortodox vallási bíróság tárgyalásán, ezért Köves Slomó szerint a Mazsihisz nem zsidó felekezet. Köves azt állítja, a zsidó emberek közötti vitás ügyeket Bét Din előtt kell rendezni. (…)

Köves Slomó, az amerikai Chabad mozgalomhoz tartozó EMIH vezető rabbija ugyanis az elmúlt időszakban, több alkalommal tett a közvélemény előtt rám nézve sértő megjegyzéseket. Legutóbb „ateistának” és „Isten létezésében bizonytalan textilvállalkozónak” nevezett.”

A Mazsihisz elnöke ezért Bét Din (vallási bíróság) elé szólítja Kövest, de ellentétben az örökjáradék ügyben indított ortodox-EMIH kezdeményezéssel, mellyel a jeruzsálemi vallási bírósághoz fordultak, Heisler a Magyarországi Bét Dint választotta, amelynek feje, dr. Frölich Róbert főrabbi befogadta a dokumentumot.

Köves Slomó reagált Heisler kezdeményezésére. Válaszált a neokohn.hu-n, az EMIH által alapított hírportálon tette közzé:

„Kíváncsian várom a Heisler András által benyújtott keresetlevelet, és természetesen állok elébe minden legitim vallási bíróság idézésének. Állításaim igazságának megítélése nem nehéz feladat, mert egyrészt köztudott, hogy Heisler András egy becsődölt textil vállalkozó, másrészt a sajtóban fél éve megjelent interjúban, a hitét firtató kérdésre Heisler maga vallotta be, hogy az ő életében 1986 október 23-án volt az utolsó olyan pillanat, amikor »nem lehetett nem hinni« a gondviselésben. A Mazsihisz vezetője saját istenhitével kapcsolatban természetesen tehet egyértelmű nyilatkozatot vallási bíróság előtt vagy máshol, de addig a közvélemény és én is csak a nyilvánosságot kapott kijelentéseire vagyunk kénytelenek hagyatkozni.”

*

(Az internetes hivatkozásokat szerkesztőségünk illesztette a közlemények megfelelő részeihez archívumunkból.)

[popup][/popup]