A Szombat Franz Kafka emlékszáma

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek, Szombat magazin

1924. június 3-án hunyt el Franz Kafka, 2010 februárjában pedig egy teljes lapszámot szenteltünk a világhírű írónak. Az alábbiakban az akkor megjelent írások olvashatók a címre kattintva.

szombat_2010_febr

Szántó T. Gábor: Prágai napló

Az Altnai/Altneu zsinagóga a középkori barokk templomépítészet jegyeit is hordozza. A mennyezeten látható pótboltívek a kereszt-alakú építészeti forma udvarias elkerülésére szolgálnak, négy helyett öt cikkre osztva a boltíveket. A tóraszekrényhez vezető lépcsők és ülések ősi köveket idéznek, a tóraolvasó asztalt vaskerítés veszi körül, és faszékek körben, minden irányban. Az ember semmi más: a micvák és az ima – hirdeti egy falfelirat. Komor ünnepélyesség, mégis, végtelenül törékeny az egész építmény.

Novák Attila: Kafka mint nemzeti vagyon?
Kafka 1924-ben halt meg, de irodalmi hagyatékát még korábban barátjára, Max Brodra hagyta azzal, hogy olvasatlanul semmisítse meg. Nem ez történt, hiszen Brod – hála Istennek – megszegte Kafka végakaratát és kiadta regényeit, elsősorban “A per” című alkotást, majd a többit is. A fenyegető nácizmus elől 1939-ben Brod Prágából kivándorolt az akkor még brit fennhatóság alá tartozó Palesztinába. Élete végéig Tel-Avivban élt, ahol szorgalmasan őrizgetett hagyatékát titkárnőjére, Esther Hofféra hagyta, majd 1968-ban elhunyt.

Franz Kafka: A mi zsinagógánkban
A mi zsinagógánkban él egy állat, mely nagyjából akkora, mint egy menyét. Gyakran jól szemügyre vehető, mert eltűri, hogy az emberek két méter távolságra megközelítsék. A színe halvány kékeszöld. Bundáját még senki nem érintette, és semmit nem mondhatunk róla, de állíthatjuk, hogy az eredeti színe ismeretlen, mert a látható szín a bundához ragadt por és vakolat vegyüléke, mely hasonlít a zsinagógabelső vakolatához, csak valamivel világosabb. A félénkségét leszámítva rendkívül nyugodt, üldögélni vágyó állat, és ha nem zavarnák meg oly gyakran, helyéről soha el nem mozdulna. Kedvenc tartózkodási helye a női karzat rácsozata.

Franz Kafka: Bevezető előadás a zsargonról
A zsargon a legfiatalabb európai nyelv, csak négyszáz éves, vagy ennél is fiatalabb. Még nem fejlődtek ki benne világos nyelvi formák, melyre igény lenne. Kifejezésmódja tömör és gyors, nyelvtana nincs. A nyelv kedvelői hiába próbálnak nyelvtankönyvet írni, a zsargon továbbra is beszélt nyelv marad, soha nem jut nyugalmi állapotba, de a nép nem is bízza a nyelvészekre.

Jichok Löwy: A zsidó színházról
A következőkben nem bocsátkozom számokba és statisztikába, ezt a zsidó színház történetíróira hagyom. Egyszerű szándékom néhány megemlékező szót szólni a zsidó színházról és drámáról, a színészekről és a közönségéről, ahogy az elmúlt több mint tíz évben láttam, tanultam, és velük dolgoztam, más szóval a függönyt felemelni és a sebeket megmutatni. Csak a betegség ismeretében találunk gyógyírt, csak így alkothatunk igazi zsidó színházat.

Szántó T. Gábor: Franz és Jichok
“Mit akarsz Palesztinától, Franz? Sivatag, mocsarak, pára, moszkitók. A te egészségeddel! Mit csinálnál ott? Városokat építenél? Maltert hordanál? Téglákat adogatnál?… Zsakettben és keménykalapban? Térj észhez! Örülj, hogy nyugaton élsz. Örülj, hogy szabad vagy. Örülj a kultúrádnak, a doktorátusodnak, hogy kalapot emelnek neked a hitközségben… Meg aztán, te nem az a fajta vagy, aki képes volnál itt hagyni apádat, anyádat.”

Panyi Szabolcs: A nagy kérdés és a kicsi
Kafka markáns különbséget lát a keleti és nyugati zsidók irodalma között: „Már szinte megszoktuk, hogy a nyugat-európai elbeszélésekben, mihelyt kitérnek csupáncsak egyes csoportjaira is a zsidóságnak, az ábrázolás mélyén vagy tetejében mindjárt a zsidókérdés megoldását keressük, és meg is találjuk.”

Konkoly Ágnes: Kafka odúja
A szerzők szerint például – a hagyományos ödipális konfliktus-interpretáció kulcsműve –, a Levél Apámhoz nem az apához fűződő ambivalens kapcsolatot, nem az apa elleni lázadást, hanem a társadalomhoz, a bürokráciához, az „államgépezethez” való viszonyt tükrözi, a kisebbségi létből fakadó „idegenség” élményt, a „nyelvében idegenként való létezés” elleni lázadást.

Csáki Márton: Felice, avagy a szükséges szempár
Az élettel szembeállított írásáról, hiszen Kafka, aki tébolyítóan aggályos kérdéseivel birtokolni akarja Felice környezetét, múltját és jelenét, az idejét, a jövőt illetően éppen azért bizonytalanodik el, mert az ő lényege az írás. Ez az akadálya a közös jövőnek, a mellettiségnek, annak, amibe belekényszeríteni igyekszik Felicét, hogy ugyanazzal a mondattal lebeszélje önmagáról, és aláássa az idillt.


2010. február / XXII. évfolyam 2. szám

Letöltés (PDF)


2010. február / XXII. évfolyam 2. szám

Címkék:2010-02, Borító

[popup][/popup]