Rubin Eszter: Húsleves

Stieréknél és nálunk, a Kohav családban is, a férfiak élnek tovább. Az évtizedek alatt megszámlálhatatlanul sok fazék ünnepi húslevest megfőző asszonykezek hamarabb kifáradtak. Amikor még szegény mama élt, ha elutazott valaki a családból, mindig húslevessel, saját kezűleg gyúrt cérnametélttel várta haza.

Unokaöcsém, Ruben bar micvójára tyúkleves készült ötven főre, a levesbetét kreplach volt. Ehhez a töltött tésztához össze kell gyúrni a lisztet tojással, kicsit sózzuk, pihentetjük, azután kinyújtjuk és köröket szaggatunk. Megtöltjük darált hússal, rá egy újabb tésztakorong, és mehet a levesbe. Kevesen ismerték, nem sokan kóstoltak korábban kreplachot, de mindenki dicsérte a zsidó tortellinit, a bar micvó utáni ebéden.

A húslevesfőző asszonyok hagyatéka a családban rám maradt. Mostanra én lettem a húsleves-felelős, rám került a sor az öröklésben. Nátán apjának nyugdíjazására ököruszály levest főztem grízgaluskával, azt szereti az öreg Stier Gyuszi. Vittünk neki a kórházba, szépen fel is gyógyult az aorta műtétből. Csodával határos volt a felépülés, alig hitték az orvosok, pedig mi más lehetett volna az oka, mint a mi jó családi húslevesünk.

Gyuszi hetvenöt évesen kezdett megint ejtőernyőzni. Egyelőre tandemet ugrik, ameddig le nem teszi újra a vizsgát. Fiatalkorában versenyzett, százhatvanhat ugrást hajtott végre, míg meg nem született a fia, és Nátán édesanyja rögtön eltiltotta a további ejtőernyőzéstől. Onnantól nem ugrálhatott tovább, be volt tiltva. Gyuszi világéletében engedelmes férj volt, nem kockáztatott, fájó szívvel, de abbahagyta kedves sportját. Fél évszázaddal később, imádott felesége, Magduska halála után kezdte újra az edzést, második kamaszkorát élve mindent ki akart próbálni. Mi is lehetne megfelelőbb ajándék hetvenötödik születésnapra, mint nagypapát kitessékelni egy négyezer méter magasan szálló repülőgépből.

A szeles repülőtéren töltött nap után, jólesik a forró húsleves. Tálaljuk a leszűrt levest nagymama kékvirágos meisseni porcelán levesestáljában, füle kissé csorba már, de ettől csak még szebb. Külön tálakon gyömbértől és szerecsendiótól illatozó maceszgombócok, hat szem egész krumpli, sárga és fehérrépa, zeller félbevágva, gomba, kelkáposzta, karalábé, színek szerint rendezve.

– Ez milyen maceszgombóc? – kérdi Gyuszi bizalmatlanul.

– A szokásos – felelem.

– Miből van? – Gyuszi nem tágít.

– Miből lenne, hát maceszből.

– Milyen maceszből? – száll be Nátán is.

– Csicseriborsóliszt-maceszből, meg puffasztott rizs-maceszlapból – vallom be megtörten.

– Szóval gluténmentes? Tudtam! Mindig ezekkel az újításokkal jössz. Bármiből képes vagy maceszgombócot csinálni – szalad fel jellegzetes mozdulattal Stier Gyuszi szemöldöke. – Attól ilyen barna?

– Miért, a gluténban gazdag macesz milyen színű, szerinted? – kérdezem.

– Az fehér – állítja Gyuszi.

– Dehogy fehér, ugyanilyen barna.

– Fehér.

– De igen, ilyen barna a rendes maceszgombóc is – kel a védelmemre anyám. – Csak az a különbség, hogy abban van só is. Kislányom, ideadnád a sótartót? – veszi elő legelbájolóbb hangját Széfer Anna.

 

A leves után szarvasragu a második fogás. Súlyos fehér, fedeles öntöttvas lábosomban kevés zsiradékot hevítettem, átforgattam rajta a nagyobb darabokra vágott húst, vörösborral öntöttem fel, sóztam, frissen őrölt színes borsot tekertem, ujjaim közt borókabogyók peregtek. Lassú tűzön párolódott a szarvas a sütőben, később apró gombafejeket, kevés répát, gyökeret, zellert kapott. Mustárral savanyítottam, darabos, házi feketeribizli lekvárral édesítettem, vajjal kerekítettem. Bennefőtt gombóccal tálaltam, petrezselyemmel szórtam. Gyuszi mintha életében először elégedettnek tűnt volna, elmaradt a szokásos egekbe szaladó szemöldök, helyette ő maga állt fel, s a ragu fölött váratlanul szavalni kezdett.

 

– „Elejtették már a hímet / – Üldözik a szarvas-gímet. // Gím után ők egyre törnek, / Puszta martján sós tengernek, / Hol a farkas, hol a medve / Sohasem járt, eltévedne.”

– „A vadász ül hosszú méla lesben, / Vár felajzott nyílra gyors vadat” – folytatta anyám.

– Ez nem abban van, ez a Szép Ilonka – bosszankodik Gyuszi, hogy félbeszakították.

– Ugyan, a Szép Ilona egy villamosmegálló – inti le anyám.

– Anna, tudtad, hogy éppen a nagymamámmal találkozott volna Ságvári a Szép Ilonánál, amikor lelőtték? Ő volt a felső kapcsolata – szól közbe Nátán.

– Nem tudtam – feleli Anna. – Szegény törvénytisztelő rendőrök hogy álmélkodhattak azon a renitens zsidón, ahogy előkapja a revolverét. Az egyetlen fegyveres zsidó ellenálló. Nem ehhez voltak szokva.

– Sajnos anyámat végül feldobta a sógornője – mondja Gyuszi.

– Miért?

– Megkínozta a kémelhárítás.

– Akkor hogyhogy nem kapták el? – értetlenkedik anyám.

– De hát elkapták. Pisztoly volt a retiküljében, amikor letartóztatták. El is vitték Dachauba. Ott meg a rendőrfőnök zsidó feleségével feküdt egy priccsen. Jól kijöttek egymással, jókat nevettek, miután már nem utálták egymást, mert kénytelenek voltak összebújni és melegíteni egymást éjszakánként. Mindig azt mesélte, viccelődés nélkül nem élte volna túl. Verseket mondtak egymásnak, meg recepteket. Jut eszembe, Virág, legközelebb főzhetnél egy jó marhapörköltet. De semmi fakszni meg újragondolás, csak olyan hagyományosan. Tudsz olyat? – kérdi Gyuszi szkeptikusan.

 

(Részlet az ősszel megjelenő Bagel című regényből)