Sztehlo emlékezete – Gaudiopolisz
Sztehlo emléke – s ez reményeink szerint e kis sorozatból is kitűnt – valamilyen formában folyamatosan élő volt Magyarországon.
Sztehlo Gábor
Isten kezében című önéletrajzi könyvéből is tudjuk, a Svájcban töltött kényszerű emigrációban is rendszeresen kapott hírt a világban szétszóródott gyerekeiről, gyerekeitől. A legtöbb levél Magyarországról érkezett. 1974-es halálát követően is élő maradt informális emlékezete. Személye, 1944-45-ös életmentő tevékenysége, majd a Gaudiopolisz a nem hivatalos (és nem csak magán, családi) párhuzamos emlékezet része maradt folyamatosan. Ez „gyermekeinek”, és a kis számú szabad hazai pedagógusnak volt elsősorban köszönhető.
Ahogy az emigráns Sztehlo tudott gyermekeiről, úgy tudtak azok is egymásról.
A Sztehlo működésének első „hivatalos” elismerését szintén egykori gyermekei harcolták ki. 1972-ben a világ igaza lett. A Yad Vashem honlapján az általa igazoltan megmentetettek között nem csak izraeli állampolgárok szerepelnek. Az elismerés is jelzi, hogy Sztehlo gyermekeinek komoly nemzetközi hálózata, és az adott körülmények között tekintélyes lobbiereje is volt. A magyarországi hivatalos elismeréshez ugyanakkor a hetvenes években még kevesek voltak Gaudiopolis egykori itthon maradt, vagy épp külföldre került gyermekei.
A meglehetősen korlátozott felekezeti sajtóban sokáig hiányzott Sztehlo figurája.
És nem csak az evangélikus, de a zsidó sajtó sem nyomasztotta olvasóit Sztehlo Gáborról szóló írásokkal a nyolcvanas évek közepéig, második feléig. Aztán, ha lassan is, de a nyolcvanas évek közepén elkezdett szivárogni a magyarországi nyilvánosság felszínére Sztehlo emlékezete. 1984-ben a budai várban, a Bécsi kapu téri evangélikus templom falán megjelent Vígh Tamásnak a Sztehlo emlékére alkotott puritán domborműve. Ennek a domborműnek a megjelenésére én is emlékszem. Aztán megjelent – szintén az evangélikusoknak köszönhetően – főműve, az ebben a sorozatban is sokszor használt az Isten kezében. Sőt: az óvatos zsidó nyilvánosság – az Új Élet – már egy évvel az Isten kezében megjelentetése előtt, épp felszabadulási számában (1985. április 1.) közölt központi, címlapos írást Beneschofsky Ilona tollából, A gyermekmentő címmel.
