Mit nem tehetnénk karácsonykor
A karácsony kivételes helyet foglal el a keresztény ünnepi liturgiában, népszerűsége és vonzereje láthatólag minden más ünnepét meghaladja.
Karrierjét mi sem bizonyíthatja fényesebben, minthogy nagyjából ez az egyetlen ünnep, amelyre a diaszpóra bölcsei reflektáltak: szokásokat, tilalmakat kapcsoltak hozzá, így a luachokba (zsidó naptárakba), ha nem is nyomtatásban, de legalábbis ceruzával (persze hogy feketével) ildomos bejelölni december 24-ét.
A karácsonyeste életben lévő tilalmak és javaslatok ugyan nem emelkedtek törvényerőre, de igen elterjedtté váltak. Az írásba nem foglalt szokások, ahogy az már lenni szokott, természetesen nem egységesek, magyarázataik pedig még a szokások leírásánál is tarkább, és időnként, mondhatni, bizarr képet mutatnak. A karácsonyi tilalmak közül a legelterjedtebbek a következők: tartózkodás a tóratanulástól, a szextől, a tanházak és a mikvék bezárása, udvari WC használatának kerülése, fokhagymaevés és fokhagyma ablakba rakása.
1. Tartózkodás a tóratanulástól
Nehéz olyan foglalatosságot találni, amelyet nagyobb elismeréssel emleget bármely, tetszőlegesen kiválasztott hagyományos szöveg, mint a tanulást. A tanulásnak nincsenek időhatárai, leginkább éjjel-nappal ajánlatos űzni. A karácsony éjszakája azonban mégis olyan időpont, amellyel kapcsolatban több tekintély is arra az álláspontra helyezkedik, hogy ez nem a tanulás ideje. A szokás leginkább askenáz területeken és majdnem kizárólagosan chaszid környezetben terjedt el. Chajim Eliezer Sapira (1868-1937), munkácsi rabbi anonim szokásként említi, hogy éjfélig nem tanulunk Tórát karácsonykor. Későbbi tekintélyek ezt azzal indokolják, hogy a karácsony a zsidók számára böjtnap, olyan, mint Tisá beÁv (a Szentély elpusztításának emléknapja), mivel ekkor született Jézus. Mivel pedig a tanulás (köztudottan) a legnagyobb örömforrás, ezért, ahogy a többi böjtnapon, ezen is kénytelenek vagyunk fiókba rakni talmudjainkat. A magyarázat két ponton is kissé hiányosnak bizonyul a böjti és általában az ünnepi szokásokban jártasak előtt. Az egyik, hogy böjtnapokon ugyan valóban tilos tórai passzusokkal szórakoztatni magunkat, de természetesen vannak olyan szövegek, amelyeket szabad, sőt ajánlott is forgatni. Ha tehát karácsonykor nem tanulhatjuk kedvenc részeinket, miért nem rendeltek a bölcsek az alkalomhoz illő gyászos olvasmányt? A másik probléma a tanulási absztinencia időhatára. A zsidó időszámítás sajátossága, hogy a napot este kezdjük („és lett este és lett reggel”), az ünnepek is este jönnek be (példul karácsony is, mondhatnánk), a böjtök pedig vagy egész naposak vagy félnaposak. Kezdődhetnek napfelkeltével és sötétedéskor, és végződhetnek sötétedéskor, de éjfélkor csak Hamupipőkéről foszlik le tündér nagynéni ruhája. Chatam Szofer pozsonyi rabbi szerint, ha a zsidók tanulnának éjfélig, majd elmennének aludni, az égben ez igen rosszindulatúan is interpretálható viselkedésnek minősülne, nevezetesen a Sátán azt mondhatná, hogy amikor a népek ébren vannak és imádkoznak, a zsidók alszanak. Ezért a zsidók éjfélig nem tanulnak, hanem pihennek karácsonykor, majd éjfélkor felkelnek, és tanulni kezdenek. Chatam Szofer szerint tehát világos, hogy a kora esti libacombevést nem kell kompenzálni, az éjféli misét igen. Az egyébként igen racionális és pengeéles logikájú rabbi arra nem ad magyarázatot, miért lenne a halakhikus irodalomban bálványimádásnak minősített karácsonyi misének nagyobb ereje a bármikor máskor tartott keresztény istentiszteleteknél.
A tanulás megtiltására kabbalisztikus érvek is felmerülnek. Ilyen Rav Zvi Elimeilech Dinov haszid rabbié (1785-1841), akinek állítása szerint, ha valaki megpróbál tanulni karácsonykor, egy hatalmas kutya jelenik meg a háza előtt. A kutya jelentése a klasszikus kabbalisztikus irodalmat forgatók számára nem szorul magyarázatra, Dinov nem is fejti ki, mire gondol, így későbbi lábjegyzetből kell kihámoznunk, hogy a kutya Jézus attribútuma és (legalábbis egyik) megjelenési formája. A tanulni vágyót tehát személyesen Jézus zaklatja születése évfordulóján. Baal Sém Tov és Salom Belz nem részletezi ugyan elképzeléseit, de nyilvánvaló számukra, hogy karácsony estéje a gonosz erők ideje. Kérdés persze, mi mással lehetne úrrá az ártatlan zsidó a csillagzatok kedvezőtlen állásán, mint tanulással.
Abraham David Horowitz magyarázata a tanulás hiányára talán az egyetlen, amely valamelyest megtámogatható talmudi és más hagyományos forrásokkal. Magyarázata szerint, ha valaki karácsonyeste tanul, magát Jézust segíti, akinek a lelke (szintén a Talmud szerint) a pokolban van. Olyasmit is tanulhat, ami Jézus halakhája, és „ha egy halakha mondva van valakinek nevében ezen a földön, az olyan, mintha az ő (a halott) ajka beszélne a sírban” (Babiloni Talmud Gittin 90a).
Ismert és bevett szokás egy elhalt emlékére tanulni, főleg annak Jahrzeitjén (halála évfordulóján), de bármikor máskor is. A tanulás valakiért egyértelműen a halott érdekeit szolgálja, tehát egy jámbor zsidó részéről a magyarázat logikája szerint a konkurens vallás zsidó származású messiását oktalan és felelőtlen dolog lenne tanulással támogatni.
2. Tanházak bezárása
Eliezer Zvi Zweifel a 19. századi rabbinál találhatjuk meg a tanházak bezárásának rendeletét. Magyarázata a következő: a zsidókra ilyenkor veszély leselkedik, mert várható, hogy a keresztények megtámadják őket, ezért azt rendeli el, hogy mindenki maradjon otthon. (Arról egyébként nem tesz említést, hogy otthon ne lehetne tanulni.)
