Hol volt Isten Auschwitzban?

“Auschwitzban nem a zsidóság, hanem a kereszténység halt meg” 

 – mondta Kassai Ildikó A magányos Isten című, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tartott konferencián, ahol egy rabbi, egy evangélikus püspök, egy katolikus plébános, egy történész és egy vallásfilozófus elmélkedett a holokauszt “isteni felelősségéről” és azon kérdésről, hogy vajon van-e joguk és egyáltalán képesek-e a túlélők, valamint az elhunytak unokái a megbocsátásra.

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatója által bemutatott zongorajáték után elsőként dr. Szabó Lajos, az egyetem rektora köszöntötte a Vallásközi párbeszéd Istenről, hitről, vészkorszakról, háborúról alcímet viselő vallásközi konferencia résztvevőit, majd a rendezvény védnöke, Rozgonyi Zoltán, Zugló alpolgármestere vette át a szót. Beszédében a megválaszolatlan kérdések megválaszolásának fontosságát hangsúlyozta. Elmondta: elengedhetetlen a párbeszéd még a kényes, kellemetlen témákban is, s mindezt csak úgy lehet véghezvinni, ha szakítunk a gyűlöletkeltés politikájával.

A bergen-belseni haláltábor felszabadításáról készült rövidfilm megdöbbentő és sokkoló képsorai után a vallásközi párbeszéd moderátora, Kassai Ildikó feltette a konferencia egyik legsúlyosabb kérdését: hol volt Auschwitzban Isten?

Elsőként dr. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök válaszolt: „ennél nehezebb kérdést aligha lehet feltenni, azonban Mózes ezt mondja: a titkok az Úréi, de a kijelentett dolgok a miénk”. Beszédében kifejtette, nem Isten a felelős az ember által elkövetett gonoszságért, hanem azok, akik elkövették, akik tudtak Istenről, mégis tanításaival ellenkező módon cselekedtek. Az embernek jogában áll jól vagy rosszul cselekedni, nem bábok vagyunk, megkaptuk az Úrtól a szabad akaratot. Istent pedig nem kell mentegetni, bármennyire szeretnénk megérteni a történelem minden mozzanatát, ez lehetetlen, tette hozzá. Megemlítette Dietrich Bonhoeffer evangélikus lelkész, a második világháború alatti német ellenállás egyik legemblematikusabb alakjának esetét, aki – az isteni törvény ellenére – megpróbálta megölni Hitlert. Hatalmas dilemma előtt állt, végül a kisebbik rosszat választotta. Terve azonban nem járt sikerrel, az életével fizetett érte.

Hajnal György zuglói katolikus plébános is osztotta azt a véleményt, miszerint lehet és kell beszélni a második világháborús borzalmak és Isten kapcsolatáról, ám csak akkor, amikor “a szavak már megtisztultak és indulatok nélkül lehet véleményt cserélni”. A zuglói atya is a szabad akaratról beszélt: “megajándékozott minket vele, lehetőségünkre bocsátotta, hogy akár ellene is tudunk fordulni, Isten felvállalta az ember szabad akaratának kockázatát, minden nehézségével és szépségével együtt.” Hozzátette: bár ma is a rossznak van hírértéke, minden történet a jó győzelmében csúcsosodik ki.

Ezt követően Szécsi József vallásfilozófus kapott szót, aki kiemelte: a zsidó népirtásról nagyon nehéz beszélni, ugyanis a holokauszt egy irracionális valóság. A néhány nap múlva beköszöntő jóm kippur, azaz az engesztelés napja (amelyen arra emlékeznek a zsidók, hogy Isten megbocsátotta nekik az aranyborjú imádását) alkalmából felvetette a megbocsátás lehetőségét, ám úgy véli, ember embernek megbocsátani nehezen tud. A kutató Isten haláláról, valamint a konferencia címében is említett magányosságáról gondolkodva elmondta: Isten elmúlásáról több ezer évvel ezelőtt egyik kultúra sem beszélt, Friedrich Nietzsche egyik művében azonban már egy őrültről írt, aki nem találva Istent, azt mondta, megöltük őt, a templomok pedig Isten kriptái. Szécsi elmondott egy rövid, de tanulságos történetet: a holokauszt után összegyűltek a rabbik, hogy eltemessék Istent. A szertartás sokáig elnyúlt, mire az egyikük a csillagos éjszakát megpillantva így kiáltott fel: “későre jár, menjünk imára!”

A zuglói zsidó közösség lelkipásztora, Kardos Péter főrabbi szerint nincs olyan, hogy magányos Isten, ugyanis magányos csak ember lehet, olyan ember, aki istentelen, vagyis nem hisz Istenben. Elmondta, az a tapasztalat, hogy hittel könnyebb elviselni a szenvedést, és úgy is lehet valaki hívő, hogy nem vallásos. Kardos is elmondott egy történetet: a háború után egy rabbi a Közép-Európából való kivándorlásra biztatta a zsidókat, ő maga is felült egy Varsóból Párizsba tartó vonatra, ahol számtalan, ápolatlan, menekült társával találkozott. Az egyiket behívta a kabinjába és elkezdett imádkozni. Mivel a másik nem csatlakozott be, megkérdezte: “hát te nem imádkozol?” Ezt a választ hallotta: “Auschwitz után én már nem”, később azonban meggondolta magát, és elkezdte mormolni a következő ima szövegét. A rabbi kérdő tekintetét látva ezt mondta: “gondolkoztam, olyan kevesen maradtunk neki, hát megsajnáltam.”

A teljes cikk itt olvasható.