Zsidók a Duna jobb partján

Buda, zsidók című tematikus számmal jelentkezett a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Szombat című folyóirata tavaly decemberben.
 

 

Az újság a budavári, a hegyvidéki, az óbudai és a fővárosi önkormányzat támogatásával jelent meg, s célul tűzte ki, hogy bemutassa a köztudatban “úri, polgári középosztályi” vidékként élő városrész zsidó történetét, vonatkozásait.

Amint Novák Attila történész, a folyóirat egyik szerkesztője beköszöntőjében megjegyzi, a hagyományosan zsidó jellegűként számon tartott bel-pesti kerületek településszerkezete nemcsak a vészkorszak, hanem 1989 után is átalakult. Megfigyelhető, hogy a zsidó középosztály szívesen költözik Budára, s mára a Lauder iskolától a fiatalok körében is népszerű Frankel Leó úti zsinagóga közösségéig az intézményrendszer fontos elemei találhatóak a Duna jobb partján.

A zsidóság budai történetéről keresztény vendégszerző, a történész Ablonczy Balázs írt. Érdekes tény, hogy míg 1840-ben Budán ezer, addig Pesten tízszer annyi Mózes-hitű élt. A két világháború között a közösség hétezer főt számlált, amit tragikus módon apasztott le a vészkorszak; ám az egykori zsidó élet nyomai máig felfedezhetőek Budán. Nemcsak a Melinda úti, javarészt zsidó építészek tervezte villák, hanem a nagyobb kert méretű, Csörsz utcai temető is emlékeztet erre az időre: az ortodox sírkert 1890 és 1961 között működött.

A történeti áttekintés mellett a folyóirat második nagyobb egységében Buda különböző negyedeihez fűződő viszonyukról vallanak a szerzők. Novák Attila a Vérmező közeli gyermekévekről, Gadó János a Naphegyen töltött első évekről, míg Vári György irodalomtörténész Óbudáról írt szubjektív vallomást. A szövegekben Budapest ostromának emlékei, a Kádár-korszak hétköznapjainak felidézése mellett olvashatunk a zsidó identitáshoz való eljutás kanyargós útjairól is, például Gadó János cikkében. Kozma Kecskeméti György az Alma utcai ortodox szeretetotthonról, Vajda Károly a Frankel Leó utcai zsinagógáról közöl szöveget.