Heti Midrás: megjelentem Ábrahámnak (Váerá)

Írta: Szombat - Rovat: Hagyomány

Az égő csipkebokor előtt az Örökkévaló „bemutatkozik” Mózesnek, megmondja a nevét. Azt a nevet, melyet betű szerint soha nem szabad kimondani: „Azért mondd Izrael fiainak: Én vagyok az Örökkévaló, kivezetlek benneteket Egyiptom rabmunkái alól, megmentelek benneteket az ő szolgálatukból, megváltalak benneteket kinyújtott karral és nagy ítéletekkel” (2Mózes 6, 6). 

 

A midrásból megtudjuk, hogy az istennevet csak Mózes hallotta, rajta kívül senki, még az atyák sem. Mózes a zsidó nép szabadítója. Vajon mihez kezd a nép a szabadsággal? „Bocsásd el népemet, hogy szolgáljanak engem”.

„Szólt Isten Mózeshez, és mondta neki: Én vagyok az Örökkévaló.” (2Mózes 6, 2). Kinek nincs helye az eljövendő világban? Mesterünk (Tánhumá) így tanítja; aki az Örökkévaló nevét betű szerint kiolvassa, vagy aki azt állítja, hogy a Tóra nem beszél feltámadásról, vagy, hogy a Tóra nem az égből (Istentől) való, vagy az az epikureus, aki Istent káromol, és az, aki a sebre ráolvas (mondván) „mindazt a betegséget, mellyel Egyiptomot sújtottam, nem bocsátom rád, mert én vagyok az Örökkévaló, a te gyógyítód – mindezek számára nincs hely az eljövendő világban” (2Mózes 15, 26). Ábá Saul szerint az is (vétkezik) aki a Név betűit csak elgondolja. Súlyos vétek az istenkáromlás.

Ben Ázáj szerint, valószínű, hogy még a Szent, neve áldott, se mondta ki a (saját) nevét, ezért mondott előtte két szót: „Kezdetben teremtette” és (csak) utána mondta, „az Isten”. Rabbi Simon ben Elázár, Rabbi Simon bár Jocháj (nevében) azt mondta, hogy Mózes nem ejtette ki az istennevet, mielőtt huszonegy szó elhagyta volna ajkát: „Figyeljetek egek, hadd szóljak és hallja meg a föld szám szózatát (…), és csak ez után mondta ki: az Örökkévaló nevét szólítom” (5Mózes 32, 1-3). 

A Heti Midrás teljes szövege ide kattintva olvasható el  
 

 

michelangelo_mózes.jpg 

Michelangelo Mózes című szobra

 

Címkék:Heti Midrás

[popup][/popup]