A „Heti Midrás” sorozat célja a Midrás Tánhumá bemutatása. A midrás, „halachikus-agadikus” (moralizáló-mesélő) szöveg, mely többek között választ ad a Tóra megválaszolatlan kérdéseire. A Midrás Tánhumá szerzője és névadója feltehetőleg Tánhumá bar Ábá, aki a IV. században élt. A Midrás Tánhumá, a babilóniai fogság óta kialakult évi, ciklikus bibliaolvasást követi. Ez a hagyomány Mózes Öt Könyvét ötvennégy fejezetre osztja – ezek az úgynevezett heti szakaszok. A Midrás Tánhumá fejezeteiből hétről-hétre kiválasztunk a tórai hetiszakaszhoz kapcsolódó néhány részletet, és átültetjük magyar nyelvre. A sűrűn előforduló bibliaidézeteket is mi fordítjuk, Bernstein Béla munkájának figyelembevételével. A héber nyelvű Midrás Tánhumá forrása: http://kodesh.snunit.k12.il

Heti Midrás (11)

Jákob fiai már indulnának vissza Kánaán földjére, de József „visszatartja” a legkisebbik testvért, Benjámint. „Ekkor Júda József elé lép” és elmondja, hogy mit jelentene ez öreg apjuknak, Jákobnak: „midőn eljövök szolgádhoz, az én atyámhoz és a fiú nincs velünk az ő lelke pedig össze van kötve lelkével” (1Mózes 44, 30). Mielőtt József felfedi kilétét testvérei előtt, vitát folytat Júdával, ő azonban visszautasítja a vádaskodásokat. Izrael sorsa Júda és Benjámin kezében van: valamikor, a távoli jövőben csak az ő törzsük marad meg, és a léviták. Miután József felfedi kilétét testvérei előtt, Jákob is „lejön” Egyiptomba. Végül is a világméretű éhínség egyesíti a családot, de idegenben.


Midrás Tánhumá, ekkor Júda József elé lép (Vájigás)

„Ekkor Júda József elé lép” (1Mózes 44, 18) (1). Vádaskodva szól (Józsefhez): uram, kérlek, légy velünk elnéző. Hadd szóljon a szolgád az uram fülébe. Talán így kellett volna: mondhatok-e valamit az uramnak? Júda szavában a keménység a szelídséggel keveredik.

Júda: Te, aki olyan vagy, mint a fáraó. Ahogy a fáraó, a te urad kedveli a nőket, úgy látod, hogy Benjámin jóképű, és azt kívánod, bárcsak a szolgád lenne. Olyan vagy, mint a fáraó. Nagyok vagytok a helyeteken, de mi is azok vagyunk a magunk módján. Mikor uram megkérdezte szolgáit, kezdettől fogva vádaskodva fordult hozzánk. Több országból jöttek Egyiptomba élelmet vásárolni, de senkinek se tettél fel kérdéseket. Uram (azt gondolod), vajon a lányodat elvenni jöttünk, vagy a testvérünket akarod feleségül? Nekünk semmi rejtenivalónk nincsen előtted.

József: Júda te, a testvéreid közül a legbeszédesebb, a serlegből látom (2), hogy testvéreid között akad nálad ügyesebb, te fecsegő!

Júda: én a kezesség miatt viselkedem így, melyet (Benjáminért) vállaltam.

József: miért nem vállaltál kezességet a testvéredért (3), mikor eladtátok őt az izmaelitáknak húsz ezüstért, és öreg apádnak szenvedést okoztál azzal, hogy azt mondtad neki, széttépték a vadak Józsefet, pedig ő nem is vétett ellened? De azt, hogy (Benjámin) vétkezett és ellopta a serleget, feltétlenül meséld el az apádnak. Megy a kötél a vödör után!

Júda, mikor ezt meghallotta, felkiáltott és hangosan, keserűséggel zokogott. Hogyan térjek vissza apámhoz úgy, hogy a fiú nincs velem?  József így válaszolt: gyere vitatkozzunk, mi ketten. Tessék, vádaskodj. Júda ekkor hívta Náftálit: menj kutasd ki, hány piac van Egyiptomban. Az hamar visszatért, mondván; tizenkettő.
Júda ezt mondta: ebből jó magam kardélre hányok hármat, (közületek) pedig mindenki elpusztít egyet, akkor nem marad közöttük (az egyiptomiak között) egyetlen élő ember. A testvérek erre ezt válaszolták: Júda, Egyiptom, nem Schem (4). Ha elpusztítod Egyiptomot, az egész világot pusztítod el. Ekkor, „József nem bírta magát tovább türtőztetni” (1Mózes 45, 1). Rabbi Smuél bár Náhmán szerint József nagy veszélynek volt kitéve, mert ha testvérei most megölik, a világon senki sem tudja meg, (hogy valójában mi történt köztük). (5). Akkor mégis, miért szólította fel az egyiptomiakat, hogy menjenek ki a teremből ? (6) Mert ezt gondolta magában, inkább haljak meg, csak ne hozzak szégyent testvéreimre az egyiptomiak előtt.

Júda így szólt: kezdettől fogva vádaskodtál ellenünk. Azzal kezdted, hogy kémek vagyunk, majd azzal vádoltál, hogy az ország belsejét akartuk kifürkészni, harmadszor azzal, hogy elloptuk a serlegedet. Én, a cádik, apám életére esküszöm, te meg a gonosz fáraó életére esküszöl. Ha kivonom kardomat a hüvelyéből, egész Egyiptom halottakkal telik meg.

József: ha kivonod kardodat, én a nyakad köré tekerem.
Júda: ha a számat kinyitom, lenyellek.
József: ha kinyitod a szád, betömöm egy kővel.
Júda: mit mondjunk apánknak?
József: mondd néki ezt, „ment a kötél a vödör után”.
Júda: hazug vádakkal illetsz minket.
József: nincs hazugabb tett, mint egy testvér eladása.
Júda: Schem lángja ég a szívemben.
József: menyed, Támár tűzét siratom.
Júda: engem a harag pusztít, senki se hisz nekem.
József: összetöröm a te haragodat
Júda: most elindulok, és vérrel festem Egyiptom piacait.
József: ti örök életetekben „festők” voltatok, testvéretek ingét vérrel festettétek, atyátoknak pedig azt mondtátok, a vad tépte széjjel.

Mivel József látta, hogy a vérengzés a szándékukban áll, azt mondta magában, jobb, ha bevallom nekik, ki vagyok, semmint, hogy Egyiptomot elpusztítsák.

József így szólt: nem azt mondtátok, hogy ennek (Benjáminnak) a testvére meghalt? Én pedig megvásároltam őt, no, ide is hívom hozzátok. Máris hívta: József, Jákob fia, gyere ide! József, Jákob fia, gyere ide és beszélj a testvéreiddel, akik eladtak téged! A testvérek a ház négy sarkát fürkészték, erre József azt kérdezte, mit bámultok? Én vagyok a József, a testvéretek! Ők annyira megrettentek, hogy nem hagyta el hang a torkukat.

Erről Rabbi Johánán ezt mondta; ó, jaj nekünk! Mi lesz a büntetésünk az Ítélet napján! Amikor József azt mondta testvéreinek, én vagyok József, ők megrettentek. Hát ilyen lesz az, amikor a Szent, a neve áldott, törvénykezik. „Ki mer szembe nézni azzal a nappal, aki megéri az Ő jövetelét, és aki ott áll, mikor Ő megjelenik” (Máláchi 3, 2), vagy „nem láthat engem ember, és élve marad” (2Mózes 33, 20). Mire emlékeztet az, hogy láttára „megrettentek testvérei”? Arra, mikor a Szent, neve áldott, számon kéri a parancsolatok betartását, és a Tórával szemben elkövetett bűnöket.

Ekkor a Szent, neve áldott, csodát tett, és a testvérek nyelve megoldódott. József így szólt hozzájuk: „szemeitek látnak, mint testvérem Benjámin szemei, ahogy az én szám szól hozzátok” (1Mózes 45, 12) a szent nyelven (7). De nem hittek neki, amíg fel nem nyitotta köntösét, és megmutatta nekik a szövetség jelét. Miért tette? Mivel mikor elhagyta őket, még nem volt még szakálla, most szakállasan úgy néz ki, mint egy király. Mivel felismerték, meg akarták ölni. Ekkor leszállt egy angyal és a ház négy sarkába szórta őket. De ugyanabban a percben Júda akkorát üvöltött, hogy Egyiptom falai leomlottak, és József leesett a székről, a fáraó lecsúszott a trónjáról. Mindketten a földre estek, a József előtt álló vitézek nyaka kitekeredett, és így maradt a haláluk napjáig, ahogy írva van: „oroszlánüvöltés, a vad hangja, és az oroszlánkölykök fogai kitörettek” (Jób, 4, 10). Ezért mondja az Írás, hogy a hangja elhallatszott a fáraó palotájáig. A hang Júda hangja volt. „Az Örökkévaló (meg)hallotta Júda hangját” (5Mózes, 33, 7).

Mikor József látta, testvérei mennyire szégyenkeznek, így szólt, gyertek ide hozzám. Egyenként megcsókolták és egymás vállán sírtak: „Megcsókolta összes testvérét, és sírt rajtuk” (1Mózes 45, 15). Mint ahogy József testvérei csak a sírás által vigasztalódtak meg, a Szent, neve áldott, így fogja megváltani a népét. Sírással, ahogy írva van, „sírással jönnek és könyörgésekkel, patakok vizéhez vezetem és menesztem őket, egyenes úton, és út közben nem fognak megbotlani, mert Izrael atyja lettem, és Efráim az én elsőszülöttem” (Jeremiás 31, 89). 

_________________________________________

(1) a fejezet neve héberül vájigás (és elé lép); midrás szemelvény: 11/5
(2) József Benjámin csomagjába becsempészi a saját serlegét
(3) az ő (József) eladásáról van szó
(4) Jákob fiai vérengzést hajtottak végre Schem-ben, testvérük Dina megbosszulásáért
(5) a midrás folytatásából kiderül - ha (Józsefet most) testvérei megölik, apja soha nem tudja meg, mi történt vele
(6) kiküldte az egyiptomiakat, hogy a család egymásra találásának ne legyenek tanúi
(7) azt is hallották, hogy József héberül beszélt velük 

Heti Midrás (10)

A fejezetben Jákob gyászáról és az egyiptomi gabonavásárról esik szó. Mikor József halálhírét hozzák, Jákob szabályszerűen betartja gyászt, mert Isten eltitkolja előtte a valóságot. Jákob nem boldogul egykönnyen az élet csapásaival, bajaival: fohászt készít ellenük, egyfajta kámeát, mellyel ráveszi a Teremtőt, hogy tegyen végre pontot a szenvedéseire. Hogyan? Úgy, hogy az Isten neve (El) mellé, odailleszti a „sá-dáj” szót. Ez a szó azóta is fel van „szegezve” minden zsidó otthonban a jobb oldali ajtófélfára (mezuzá). (1)

Midrás Tánhumá, történt két év múltán (Mikéc)

„El sádáj (2) irgalmazzon nektek” (1Mózes 43, 14), mondja az Írás (3). Így imádkozik Hozzá minden hászid, a megfelelő időben. Mi az, hogy megfelelő időben? Rabbi Ábá szerint, megfelelő idő az öregkor. Ha az ember megöregszik, minden képessége elhagyja. Öreg korában az ember azért fohászkodik, hogy lásson a szemeivel, ehessen a szájával, és járjon a lábán. Izsákról azt írják, „Mikor Izsák öreg lett, elhomályosultak a szemei” (1Mózes 27, 1); Jákobról pedig: „Izrael szemei nehezek voltak az öregségtől” (1Mózes 48, 10). A szája nem engedelmeskedik; mikor Bárzilái azt mondja Dávidnak: „ízét érzi-e szolgád annak, amit eszem, és amit iszom, avagy hallja-e még énekesek és énekesnők hangját? Minek legyen hát szolgád uramnak, a királynak még terhére?” (2Sámuel 19, 36).

A „megfelelő idő” a halál. Rabbi Ismáél szerint kilencszázhárom halálnem létezik, mivel „halálból kiút az Isten” (Zsoltárok 68, 21). A „kiút” szó számértéke éppen kilencszázhárom (4). A halálnemek közül legrosszabb a diftéria és a legjobb a csók.

„Megfelelő időben” imádkozunk a lélekért. Rabbi Ismáél szerint nincs nehezebb dolog a lélek távozásánál. Hogyan távozik (a lélek)? Rabbi Johánán így magyarázta: mint egy vastag kötél, amint kijön a nyelőcsőből, úgy hagyja el a lélek a testet. Rabbi Hániná szerint, mint egy (darab) köröm a nyelőcsőből. Smuél szerint úgy távozik a lélek a testből, mint egy fordított létra. Milyen nehéz a lélek távozása!

„El Sádáj irgalmazzon nektek”. Az Írás ezt mondja; „szorongás és minden erőfeszítés nélkül is a segítségedre lesz?” (Jób 36, 19). Azt mondja rabbi Elázár: ne okozz szégyent azzal, hogy a bőség idején nem imádkozol. A Szent, neve áldott, azt mondta, ahogy esőt és harmatot hozok a fűre és az emberek örömére, te ugyanúgy imádkozz előttem, és áldd meg a cselekedeteimet. Soha ne mondd, hogy minek imádkozzam, hisz bőségben élek, majd ha bajba kerülök, imádkozom. Előzd meg a bajt, és imádkozz. Rabbi Elázár, Ben Szirá (5) könyvéből idéz: „akkor is tiszteld az orvost, mielőtt a segítségére szorulsz”.

Mit jelent az, hogy „minden erőfeszítés”? Rabbi Johánán szerint így cselekedtek azok a cádikok, akik hősi erőfeszítéssel tűntek ki. Tudd meg, hogy Jákob atyánk, mikor még nála lakott Benjámin, előre imádkozott érte. El Sádáj irgalmazzon nektek. A fohász arra utal, hogy Jákobnak sok megpróbáltatásban volt része. Mikor még az anyja hasában volt, Ézsau verekedett vele: „belsejében tolakodtak a fiúk” (1Mózes 25, 22); és „mivel karddal üldözte testvérét, és (Isten) elfojtotta (eltakarta) érzelmét” (Ámosz 1, 11). Ézsau elől (Jákob) Lábánhoz szökött, és nála élt húsz évig, nagy gondok között: „nappal megemésztett a hőség és a fagy éjjel” (1Mózes 31, 40). Miután megszabadult, Lábán az életére tört, és három napon át üldözte. Mikor végre megmenekült Lábántól, jött Ézsau, aki szintén meg akarta ölni, ő erre nagy ajándékot adott neki, kétszáz kecskét. Megmenekülvén Ézsautól, jött a baj Dínával (a lánya). Elmúlt a baj Dína körül, lett baj Ráhelnél. Végre, a sok gond után pihenni akart egy keveset, ekkor jött a szomorúság József miatt. Panaszos a siráma: „nem volt békességem, nem volt nyugtom, se pihenésem” (Jób 3, 26). Aztán Simon, majd Benjámin. (Jákob) ezért fűzte az imájába az „El sá-dáj”-t. Az Isten, aki az égnek és a földnek azt mondhatta, elég, az én megpróbáltatásaimra is mondja azt, hogy elég (6)! (Más): mikor a Szent, neve áldott, az eget és a földet teremtette, és azok egyre nyúltak, növekedtek, míg végre megparancsolta nekik, elég! Ezért a neve El Sádáj.

Mikor József testvérei megérkeztek, (József) feltekintett és meglátta Benjámint, anyja fiát, megörült, mert felfedezte benne apjának képmását. Azonnal megparancsolta háza gondnokát, töltsd meg a vendégek zsákját élelemmel. Menásét (7) is utasította, töltsd meg a zsákját, és tedd a tetejére az én serlegemet, az ezüst serleget. Reggeli pirkadatkor elküldték a vendégeket. Ekkor így szót József, ha éjjel küldöm őket, senki se bírt volna velük, mert mindegyiküket az állatokhoz hasonlítják (8): „Juda oroszlánkölyök” (1Mózes 49, 9). Dánról is mondták, „hogy fiatal oroszlán” (5Mózes 33, 22), azt is, hogy Dán kígyó lesz az úton. Náftáliról pedig, hogy „elszabadult nőstényszarvas”(1Mózes 49, 17).

Elhagyták a várost, de nem jutottak messzire. József azt mondta (a tisztjének): ha eltávolodnak, senki se bír velük. Addig üldözzétek őket, míg maguk mögött érzik a nagyváros erejét, ha elérted őket, mondd nekik: miért fizettetek rosszal a jó helyett? „Nemde ez az, (a serleg) amiből iszik az én uram” (1Mózes 44, 5). „És erre megszaggatták ruháikat (9)” (1Mózes 44, 13). Azt mondta nekik a Szent, neve áldott, miattatok, egy hazugság miatt atyátok megszaggatta ruháját, most ti is, csak úgy a semmiért, megszaggatjátok a tiéteket. Rabbi Jichák szerint a törzsek (a testvérek) Benjámin miatt szaggatták meg ruháikat, és a Benjámin törzséből származó Mordecháj pedig egész Izraelért: „Mordecháj megtudta mindezt” (Eszter 4, 1).

Mindegyik felmálházta a szamarát, és közben Benjámin vállát csapkodták, mondván, jaj te tolvaj, tolvaj anyád (10) fia. Így szégyenkezett atyánk a te anyád miatt. A bántalmazás miatt (Benjámin) kiérdemelte, hogy a Sechiná (11) a vállán nyugodjon, ahogy mondják: „védelmezi őt minden időben, és vállai között lakozik” (5Mózes 33, 12).

Bementek Júda, meg testvérei József házába. Mi az, hogy József házába? De hiszen minden nap kijárt tárgyalni a térre! De azon a napon nem ment ki, mondván, nem szégyenítem meg testvéreimet az egyiptomiak előtt. Ők pedig leborultak előtte a földre. Mi a szolgáid vagyunk, valóra váltva (József álmát), mely szerint „a nap és hold és a tizenegy csillag meghajolnak előttem” (1Mózes 37, 9). Mit tettetek (kérdezte József), nem gondoltátok, hogy úgyis kitalálom? Mit mondjunk az én uramnak, válaszolt Júda? Mit mondjunk az első pénzről? Mit a másodikról, hogy magyarázzuk a serleget? Isten megtalálta szolgája bűnét. Ne azt mondd, hogy megtalálta, hanem megtalálja. Egyszerre soha nem látsz két testvért az ivóban, együtt, de mi együtt voltunk a bűnös ágyásban, ugyanabban a bűnben. Azt válaszolta (József): a testvéretek (Benjámin) nem volt veletek. A testvérek így válaszoltak: ha őt elfogják, vele együtt fogjanak el mindnyájunkat. József: mi történt az idősebbik testvéretekkel (annak idején Józseffel), aki nem lopott, és nem okozott nektek szomorúságot, és ti az atyjának azt mondtátok: „a vadállat széttépte”. És mi legyen azzal a testvérrel, (Benjámin) aki lopott és szomorúságot okozott nektek? Egy cádik ballépése az egész világot élteti (táplálja), (12) hát még mit tesz a Szent, neve áldott, az ő jogán!

_________________________________________

(1) Mózes igéit tartalmazó pergamentekercs
(2) El Sádáj, ismertebb magyarázat szerint: somér dáltot Jiszráel: Izrael ajtainak őre)
(3) midrás szemelvény: 10/10
(4) a „kiút” (héb. Tocáot) számértéke 903; a héber betűknek számértéke van, ennek megfelelően a szavaknak is.
(5) Ben Szirá, i.e. II. században élt, könyve az apokrif írások közé tartozik
(6) El sá-dáj: úgy is értelmezhető, „Isten, elég már”
(7) Menáse: József fia
(8) Jákob áldásai
(9) a gyász jele
(10) arra céloz, hogy Ráhel ellopta Lábán házából a teráfokat
(11) Sechiná: Isten szelleme
(12) Lásd: Heti Midrás 2.

Heti Midrás (9)

„És Jákob lakott apja országában, Kánaán földjén” (1Mózes 37, 1). A héber „vájésev” szó, ómen-szerű kifejezés, jelentése: (és) élt, ült, lakott. Hallatára, első pillanatban békét, nyugalmat, biztonságot feltételezünk, mégis mögötte van a rossz, a fájdalom, a veszteség. A midrásban felsorolt példák e felől nem hagynak kétséget. A midrás, Jákobnak Ézsautól való félelméről elmélkedik, kettőjük erkölcsi elkülönüléséről. De minden idők legnagyobb veszélye, mely a nép létét fenyegeti, Ámálék, Ézsau unokája. Ámálék fenyegető árnya ma is jelen van. Jákobot, életében, nemcsak az angyalok serege védi, hanem fiának, Józsefnek legendás erénye is.


Midrás Tánhumá, lakott Jákob apja országában (Vájésev)

A „vájésev” (1), bajt, szomorúságot hordoz. (Példák): Izrael (Jákob) Egyiptom országában lakott, a Gósen földjén/ „Izrael napjai a halálhoz közeledtek” (1 Mózes 47, 29); és leült a nép enni, inni és felkeltek mulatozni/ „és elpusztult azon a napon a népből háromezer férfi” (2Mózes 32, 6; 28); leültek kenyeret enni/ és íme, izmaeliták karavánja; (2), „Júda és Izrael nyugalomban éltek (laktak)” (1Királyok könyve 5, 5)/ „és támasztott az Örökkévaló Salamonnak ellenséget” (1Királyok 11, 14); „Izrael Sittimben lakott/ és a nép paráználkodni kezdett” (4Mózes 25, 1). A „vájésev” mindig rosszat von maga után. „És Jákob lakott apja országában/ és József (testvéreinek) rossz hírét keltette atyjuknak” (1Mózes 37, 1-2).

Korábban Ézsau nemzetségének vezéreiről ír, „Mágdiélről, Irámról” (1Mózes 36, 43). „Jákob megrettent Ézsau nemzetségének vezéreitől”, mondván; ki mer szembeszállni ilyen vezérekkel? Ez arra a történetre emlékeztet, amikor a kovácshoz karaván érkezett nagy len rakománnyal, és (a kovács) azon tanakodott, hová tegye ezt a sok lent. Egy okos arra tévedt, és így szólt: minek aggódsz, elég egy szikra az üllőről, és végez a lennel. Mikor Jákob atyánk meglátta Ézsau vezéreit, ezt mondta; ki mer szembeszállni ezekkel? Azt válaszolta a Szent, neve áldott; a te szikrád elemészti őket, ez pedig József, mint írva van: „lészen Jákob háza tűzzé és József háza lánggá, Ézsau háza pedig szalma, felgyújtják és megemésztik” (Ovádjá 1, 18). Ezért fogalmazott így a Tóra: „És Jákob lakott atyja országában, Kánaán földjén. Ezek Jákob nemzetségei József tizenhét éves…” (1Mózes 37, 1-2). (3)

Miért foglalkozik a Tóra Ézsau nemzetségeivel? Vajon a Szentnek, neve áldott nincs más írni valója, mint Timná vezér és Lótán vezér? A Szent, a neve áldott, a világ teremtése óta nyomon követi a népek eredetét és tudomása van a szégyenletes dolgaik felől. Például, amikor Hám nemzetségéről ír és Hám fiairól, Kusról és Micrájimról, azt írja: Kus nemzette Nimródot, (aki) felkeltette az (Isten) haragját azzal, hogy „hős lett a földön” (1Mózes 10, 8); majd folytatja, „Micrájim nemzette a Ludim, az Anamim (nemzetségét),…, és a Kászluhimokat, ahonnan a filiszteusok jöttek…”(1Mózes 10, 13-15). (Egyesekről) nem azt mondja, hogy „akiket nemzettek”, hanem, hogy „jöttek”, tudatva, hogy rossz emberek.

Ézsau leszármazottjaival is foglalkozott (a Tóra), szólván: ezek Ézsau nemzetsége, és megnevezte a gonoszságaikat. Miből tudjuk, hogy rossz emberekkel van dolgunk? Azt írja, hogy „Elifáz (4) gyerekei, Témán, Omár, Cefi, Gátám, Kenáz, Timná és Ámálék” (1Krónikák 1, 36); (máshol): „Timná Elifáz ágyasa lett” (1Mózes 36, 12). Ez mutatja, hogy a saját lányával hált. Hogyan? (Elifáz) Szeir feleségével hált, aki tőle teherbe esett és szülte Timnát, akit aztán elvett Szeir lányaként, pedig a saját lánya volt…

„És történt e dolgok után” (1Mózes 39, 7). Rabbi (Tánhumá) azt kérdi: ki a legmegbízhatóbb ember? Így mondják bölcseink; három megbízható ember létezik. A gazdánál, aki pontosan fizeti a tizedet és a Szentélynek szánt adót, nincs megbízhatóbb; a szegény embernél, akinél ha zálogot hagynak, nem nyúl hozzá, nincs megbízhatóbb. A nőtlen embernél, aki nyilvánosházak között lakik a faluban, és mégsem esik bűnbe, nincs megbízhatóbb. De ennél is megbízhatóbb József, aki az Egyiptomiak között élt, akikről Ezekiél azt írja: „szamárhús a húsuk” (Jehezkel 23, 20), (5). Ekkor (József) mindössze tizenhét éves, és még soha nem vétett a szemérem ellen, akkor se, mikor úrnőjével egyedül volt a házban, aki minden nap csábította. (Potifár neje) minden nap, háromszor cserélt ruhát, azt a ruhát, amit reggel hordott, nem vette fel délben, amit délben, nem viselte este. Mindezt azért, hogy magára vonja József figyelmét. Bölcseink, emlékük áldott, azt mesélik: egyszer összegyűltek az egyiptomi lányok, hogy József szépségében gyönyörködjenek és mint tett Potifár felesége? Kést adott a kezükbe, hogy etrogot (6) hámozzanak, majd odahívta Józsefet és elébük állította. Ekkor a lányok, József szépségétől lenyűgözve, mind megvágták a kezüket. Azt mondta nékik: nekem, aki minden órában látom őt, mennyivel nehezebb. Állandóan csábította (Józsefet) de ő ellenállt a csábításnak.

__________________________________

(1) Midrás szemelvény: 9/1, 9/5
(2) akik Józsefet rabszolgaságba hurcolják
(3) „Jákob nemzetségei József…”. Az eredeti szórend: „nemzetségei Jákob József…”, jelképesen arra utal, hogy József Jákob számára védelmező szikra
(4) Elifáz, Ézsau fia
(5) az ókori Egyiptomban szerették a vadszamár húsát
(6) az etrog citromhoz hasonló gyümölcs, honos a Földközi Tenger vidékén

Heti Midrás (8)

„És küldött Jákob követeket maga előtt Ézsauhoz, az ő testvéréhez” (1Mózes 32, 4). Miért fél ennyire ikertestvérétől? Talán „bűntudatot” érez, hogy ellopta tőle az elsőszülöttség jogát? Nem, Jákob csak az atyáknak tett Ígéretre gondol. Az Ézsauval való találkozás előtti éjszaka sorsdöntő. Ekkor viaskodik az angyallal, akit a midrás fejedelemnek nevez. Jákob tőle kapja az örökérvényű Izrael nevet. A következő nap Jákob követeket küld maga előtt, élükön a fejedelemmel. Érdekes párhuzamot von a midrás: Jákob követe ugyanaz az angyali sereg, vagy előcsapat, melyet Isten a Törvényadás előtt küld a Szináj hegyére.


Midrás Tánhumá, és küldött Jákob követeket (Vájisláh)

„És küldött Jákob követeket” (1Mózes 32, 4) (1). Az Írás ezt mondja: „az Örökkévaló a hangját hallatta hada előtt, mert hatalmas az ő tábora…” (Joél 2, 11). Joél a Tóraadásról szól. Mikor a Szent, neve áldott, Izraelnek Tórát adott, húszezer harci szekér szállt le vele, mint írva van, „Isten szekere húsz és két ezer” (2) (Zsoltárok 68, 18). Rabbi Ávdimi szerint angyalok (3) huszonkétezer harci szekere szállt le a Szináj hegyén. Mi jött először? A hang. Ahogy írja: „voltak hangok és villámlások…” (2Mózes 19, 16). Aki a hangokat adta, adta a Tórát, „az Örökkévaló a hangját hallatta hada előtt”. Úgy is mondhatjuk, hogy az „Örökkévaló a hangját hallatta”, a mennydörgés, mely a Szent hadaival jár. Mikor dörög az ég, minden hangos, a teremtmények tudják, hogy esni fog az eső. A mennydörgést követi a villám (4). Más magyarázat szerint „az Örökkévaló a hangját hallatta”, az újévi sófár hangja. A „hada előtt” pedig Izrael, aki reszket és fél a sófár hangjától, és megtér, hogy Jom Kipur napján ártatlannak találtassék: „…nagy és rettenetes az Örökkévaló Napja, ki bírja azt ki!” (Joél 2, 11). Jom Kipur napján bezárul az élők és a halottak könyve. 

Honnan tudjuk, hogy Írás az Újév és a Jom Kipur közötti tíz napról beszél? Ézsaiás így figyelmezteti Izraelt, mondván: „mosakodjatok, tisztuljatok, távolítsátok el tetteitek gonoszságát a szemem elől, tanuljátok, jól magyarázzátok a törvényt” (Jesájá 1, 16-17). Ez pedig a megtérés: „Gyertek, nézzük meg, mondja az Örökkévaló” (Jesájá 1, 18). Az a tizedik nap, az ítélet napja, melyen a Szent, neve áldott, Izraelt bűneitől tisztára (5) mossa: „bár vétkeitek olyanok, mint a bíbor, (mégis) kifehérednek mint a hó” (Jesájá 1, 18).

„Hatalmas az ő tábora”. Ezek az angyalok, akik ítélnek és felmentenek. Hatalmas az Ő szavának végrehajtója, de ki nagyobb náluk? Rabbi Huná, rabbi Hijá nevében azt állítja, hogy Izrael, aki a cselekedetet a hallás (a parancsolatok meghallgatása) elé helyezte, mondván, „amit az Örökkévaló mondott, megcselekedjük és meghallgatjuk” (2Mózes 24, 7). Ez arra tanít, hogy a cádik (6), még a szolgáló angyaloknál (7) is nagyobb.

Tudd meg, mi történt Ézsaiással (héb.: Jesájá) miután azt mondta, „tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között élek” (Jesájá 6, 5). Így szólt a Szent, neve áldott: Ézsaiás, magadra mondhatod, hogy tisztátalan vagy. Izraelről mondod, hogy tisztátalan ajkú, mikor a hallás előtt cselekszik, és minden nap kétszer kimondja a nevemet. Őt nevezed tisztátalan ajkúnak? Még ugyanott: „hozzám repült egy a szeráfok közül és kezében parázs, (8) melyet fogó(k)-kal vett el az oltárról” (Jesájá 6, 6). Mi jelent az, hogy parázs? Azt, hogy ’jaj neked, te száj’, mely az én fiaimról gonoszat mond (9). Mi az, hogy fogó(k)? A többes szám arra utal, hogy két fogó volt. Az angyal (szeráf) vett egyet, hogy kiemelje a parazsat, de megégette magát, majd visszatért és vett egy másik fogót, ezzel tartotta az elsőt, és így érintette meg Ézsaiást: „megérintette a számat, és mondta (a szeráf), lám ez megérintette az ajkadat, bűnöd eltávozott, vétked megbocsáttatik” (Jesájá 6, 7). A büntetetést azért kapta, mert azt mondta, hogy „tisztátalan ajkú nép között élek”. (Az angyal) kettős fogóval vette kézbe a parazsat, melyet szeráf se foghat meg puszta kézzel, így megérintve Ézsaiás száját, aki mégsem égett meg.

Azt mondta, „hatalmas az ő tábora”. Ki nagyobb ennél? A parancsolatait végrehajtó cádik. Mózes negyedik könyvében szerepel, amikor a panaszkodókra tűz csapott: „megégette őket az Örökkévaló tüze, és megemésztette a tábor szélét” (4Mózes 11, 1). Rabbi Jichák szerint, ott állt mesterünk, Mózes és gyapjú kötegeket szórt a tűzre, melyet ezáltal a földbe fojtott (eloltott). Így szól az Írás: „alábbhagyott a tűz” (4Mózes 11, 2). Ebből az a tanulság, hogy a cádik a szolgáló angyaloknál is fontosabb. Hasonlóképpen Jákob, aki megragadta a fejedelmet, legyűrte, és aztán Ézsau elé küldte.   Ahogy írva van: „és küldött Jákob követeket”.

_______________________________

(1) midrás szemelvény: 8/2
(2) a zsoltár említette szám (héb.:„ribotájim álféi sinán”) rabbi Ávdimi szerint huszonkétezer
(3) Követ és angyal héberül azonos: mál’ách
(4) a hang fontossága miatt a sorrend megfordul (mennydörgés-villám)
(5) a jom kipuri bűnbakra kötött vörös fonál kifehéredésére utal
(6) igaz ember
(7) szolgáló angyalok, héb.: máláché sáret
(8) Az oltár padlójáról való izzó parázs, héb.: ric-pa, (mai jelentése padló), a kifejezés két szótagja, a „ric” és a „pa (pe)” két szóra vonatkozik: „fuss” és „száj”
(9) a „rossz nyelv” (héb.: láson há-rá) súlyos véteknek számít

Heti Midrás (7)

„És elhagyta Jákob Beer-Sevát és Horonba ment. Elérkezett egy helyre és meghált ott, mert lement a nap, vett a hely köveiből és a feje alá tette; és lefeküdt azon a helyen. És álmodta, hogy íme, létra áll a földön, a teteje az eget éri; és íme, Isten angyalai föl és alá járnak rajta” (1Mózes 28, 10-12).
Mindig csodálkoztam azon, hogyan tudtak az ősök aludni párna helyett, kővel a fejük alatt. Hát ilyen lidérces álommal, melyben Isten angyalai valójában Izrael leigázói, száműzői, idegen fejedelmek. Föl és alá járnak a „történelem létráján”. A Midrás Tánhumá keletkezésének idején az ókori Róma világhatalom. Róma „fejedelme” még felfelé igyekszik a lajtorján. De nemsokára aláhull, mint a többi uralkodó.


Midrás Tánhumá, és elment Jákob Beer Sevából (Vájecé)

És álmodta, hogy „íme létra van állítva a földre, a teteje az eget éri; és íme, Isten angyalai föl és alá járnak rajta” (1Mózes 28, 12) (1). Rabbi Smuél, Náhmán fia azt mondta, ezek a nemzetek fejedelmei. Közülük, folytatta rabbi Smuél, Náhmán fia, a Szent, neve áldott, megmutatta Jákob atyánknak Babilónia fejedelmét, aki hetven fokot ment fel, és leszállt (birodalma lehanyatlott), Média (fejedelmét), aki ötvenkettőt, és leszállt, Görögországét, aki száz fokot ment fel és leszállt, Edomét, (2) aki szintén felment, de nem tudni, hány fokot. Ekkor Jákob atyánk megijedt és azt kérdezte: (Edom) talán nem fog lejönni? De a Szent, neve áldott, azt mondta; „ne félj szolgám Jákob, ne rettegj Izrael” (Jeremiás 30, 10). Akkor is, ha neked úgy tűnik, hogy felfelé kapaszkodik, hozzám, én leszállítom, ahogy megmondtam; „ha felemelkedsz, mint a sas és a csillagok közé fészkelsz, onnan is leszállítalak, mondta az Örökkévaló” (Ovádjá 1, 4).

Rabbi Beráchjá, rabbi Helbo és rabbi Simon ben Josziná nevében azt tanítja, hogy a Szent, a neve áldott, megmutatta Jákob atyánknak Bábel fejedelmét, amint föl és alá megy (a lajtorján), és a Méd uralkodót, amint fel és alá megy, majd Görögországét, amint fel és alá megy, és Edomét. Ezután a Szent, neve áldott, azt mondta Jákobnak, Jákob, miért nem mégy te is fel? Abban a percben Jákob megrettent és azt kérdezte, ahogy ők visszajöttek, úgy nekem is le kell majd szállni? Ha felmész, számodra nem lesz visszaút, felelte a Szent. De Jákob nem hitte el, és nem ment fel. Rabbi Simon ben Josziná ezt így magyarázta: vétkeztek, és nem hittek az „Ő csodás tetteiben” (Zsoltárok 78, 32). Azt mondta neki a Szent; ha felmentél volna, és hittél volna, nem kellett volna visszajönnöd. Mivel nem hittél, fiaid e négy királyságot (3) fogják szolgálni e világban, adóval, bérlettel, fejadóval. Jákob (még kételkedve) azt kérdezte: valóban, soha? (4)

Azt mondta, „ne félj szolgám Jákob, ne rettegj Izrael” (Jeremiás 30, 10). A messzeségből is megváltalak téged, utódaid visszatérnek a száműzetésből, Galliából, Hispániából és ezek szomszédságából. Jákob (Izrael) visszatér Babilóniából, és nem háborgatják, a Médek földjéről, és boldogan él, Görögországból, és nem bántják, csak úgy, mint Edomból. Pusztítani fogok az összes országban, melyekben szétszórtalak, a nemzetekben, kik földjük (vetéséből) nem hagynak semmit, (5). Izrael hagy kalászt a mezején. (Ezért) nem pusztítalak el, csak próbára teszlek e világban, hogy tiszta legyél bűneidtől a jövőben. Erről szól az „és álmodta”. 

„Az Isten megemlékezett Ráhelről” (1Mózes 30, 22). Rabbink, (Tánhumá) azt kérdezte, ha (valakinek a) felesége állapotos, vajon azt imádkozza-e: legyen meg az Ő akarata, hogy szüljön nekem fiúgyermeket? Tanítóink szerint, ha a feleség állapotos, és azt imádkozza, legyen az Ő akarata, hogy fiúgyermek szülessen, hiábavaló ima. Rabbi Huná, rabbi Joszi nevében így tanítja; de ennek ellenére, ha a feleség állapotos, és az ura azt mondja: legyen meg az Ő akarata, hogy a feleségem fiúgyermeket szüljön, egyáltalán nem hiábavaló fohász. Még akkor sem, ha az asszony már a szülőszékben van. Kérhet fiúgyermeket, mert a Szentnek, neve áldott, nem nehéz a lányt fiúvá változtatni, s a fiút lánnyá. Jeremiás így mondja; „lementem a műhelybe, és íme, ő munkát végzett a korongon, és elromlott az edény..., ismét más edényt készített belőle, amint helyesnek tetszett a fazekas szemében” (Jeremiás 18, 3). Mit válaszol a Szent, neve áldott, Jeremiásnak? Nem tehetek–e veletek, Izrael háza úgy, mint ez a fazekas?

Lea, miután hat fiúgyermeket szült, azt jövendölték, hogy Jákobból tizenkét törzs születik, ő már hatot szült, és a hetedikkel várandós. A két szolgálólánytól kettő-kettő, ez összesen tíz. Ekkor Lea az Úr elé állt, és így panaszkodott: Világ Ura, Jákobból tizenkét törzs születik, nekem már van hat, most a hetedikre várok, a szolgálóknál kettő-kettő, összesen tíz gyermek. Ha nálam fiúgyermek (lesz), akkor a testvérem, Ráhel annyit se ér, mint egy szolgáló? A Szent, neve áldott, meghallgatta az imát és a benne lévő magzat tüstént leánnyá változott, mint írva van, „azután (Lea) lányt szült, kinek neve Diná” (1Mózes 30, 21). Mivel az igaz (6) Lea elé járult (imádkozott), azt mondta neki a Szent, neve áldott: könyörületes vagy, ezért én is könyörületes leszek vele (Ráhellel): „az Isten megemlékezett Ráhelről”.

_____________________________

(1) midrás szemelvény: 7/2, 7/8
(2) Edom: az ókori Róma rabbinikus megnevezése
(3) négy királyság: (Új) Babilónia, Média, Perzsia és Görögország. Lásd: Dániel könyve
(4) Jákob kérdése az előző mondatra utal, még mindig kételkedik
(5) törvény, a termésből maradékot hagyni (pl. a mezőn, aratásnál)
(6) héb.: cádik(á)

Heti Midrás (6)

„És volt, midőn megöregedett Izsák, elhomályosodtak szemei, hogy nem látott és szólította Ézsaut, az ő nagyobbik fiát” (1Mózes 27, 1). De a vak Izsákot rászedték, és az elsőszülöttnek járó áldást nem Ézsau, hanem Jákob kapta. A csalás kiderült: „és megrémült Izsák” (1Mózes 27, 33). De talán nem is volt rémület, hanem megnyugvás, mivel Rebeka és Jákob, Izsák vakságát kihasználva, elrendezték azt, amit a jövendölés amúgy is elrendelt. Az emberi ármánykodás a Gondviselés tervébe illeszkedik. A cselekvési szabadság azonban korlátozott. Ha a Gondviselés ellen lázadunk, előfordul, hogy a test, az érzékszervek és a végtagok nem engedelmeskednek. 

Midrás Tánhumá, ezek Izsák utódai (Toldot)

„És megrémült Izsák”(1Mózes 27, 33), (1). Így szól az Írás; „a fül hall, a szem lát, mindkettőt az Örökkévaló teremtette” (Példabeszédek 20, 12). A Szent, neve áldott, csak fület és szemet készített? Nem, hanem az ember összes szervét kifaragta! Mit jelent az, hogy a fül hall? Azt találod, hogy a Szent, neve áldott, három dolgot teremtett az emberen, mely az akarattól függ, és hármat, mely az akarattól független. Akarattól függ a kéz, a száj és a lábak. Hogyan? A kéz, ha akar, az Égnek tetsző dolgokat készít, sátoros ünnepi sátrat, lulávot (2), sófárt, imarojtokat, imaszíjat, mezuzát, (3). A kéz lopni is tud, ártatlan ember vérét ontani, másokat bántalmazni, és számtalan egyéb rosszat. A száj Tórát áhít, szép dolgokról beszél, dicsér, áld, imádságos verset mond. De másokról rosszat is mond, átkozódik, szitkozódik, hamis esküt tesz. A láb hozzásegít a micvához (4), a beteget látogatod, a gyászolót vigasztalod, temetésre jársz, alamizsnát adsz. De oda is elvisz, ahol bűn fészkel, a házasságtöréshez, a gyilkossághoz, a lopáshoz. Akarattól független a szem, a fül, az orr. A szem, hogyan? Például a piacon törvényszegést tapasztal, vagy olyasmit, mely elítélendő, meglát valakit, aki nincs az ínyére, egy rendőrt. Mit tegyen? Eltűri (látja), ami nem tetszik.

A fül hallja a szitkozódást, az átkozódást, de mit tehet? Hallja, amit nem szeret hallani. Az orr tisztátalan ételt szagol és pogányok tömjénét, szennyes sikátorok bűzét, olyasmit, amit nem kíván. Mit tehet? Beszívja a nem tetsző szagokat. De ha a Szent, neve áldott, akarja, akkor az (ember) akaratától függő érzékek sem engedelmeskednek, ahogy ezt Mózesnél, Bálámnál, Jónásnál, Jeremiásnál és Jeroboámnál (5) láttuk. Mózesnél a következőképpen: Rabbi Smuél, Náhmán fia szerint, a Szent, neve áldott, hét napig győzködte Mózest az égő csipkebokornál, „most menj, a fáraóhoz küldelek” (2Mózes 3, 10). Azt válaszolta, „kérlek, Uram, nem vagyok én a szónak embere, se tegnaptól, se tegnapelőttől, se amióta te szóltál szolgádhoz” (2Mózes 4, 10). Tegnap („tegnaptól”), tegnapelőtt („tegnapelőttől”) és „amióta”, ez három nap, ezen kívül van (a mondatban) három „se”, ez együtt hat, a hetedik pedig az a nap, amelyen beszél, összesen hét nap (6). Azt mondta (Mózes), küldd csak, aki által küldeni akarod, erre azt válaszolta a Szent, neve áldott: Mit gondolsz, a lábad engedelmeskedik? És (Mózes) elindult, az akarata ellenére.

Jónásnak azt mondta a Szent, neve áldott; „indulj, menj Ninivébe, abba a nagyvárosba” (Joná 1, 2); És felkelt Jónás, hogy Társisba szökjön az Örökkévaló elől. Lement Jafóba (7). Végül, a tengeren elérték a bajok, elnyelte a hal. A hal gyomrából hívta az Urat. A haja és a szakálla kihullott a hőségtől a hal belsejében. Végül Jónással ugyanaz történt – mégis elindult, akarata ellenére.

Jeremiás, mondta neki a Szent, a neve áldott; ismertelek, mielőtt megalkottalak az anyaméhben. Így válaszolt, „jaj, Uram, az Örökkévaló, én nem tudok beszélni, ehhez még fiatal vagyok” (Jirmijáhu 1, 5-6). A Szent, neve áldott, így szólt, ne mondd azt, hogy fiatal vagy, hanem oda menj, ahová küldelek, és azt mondd, amit parancsolok. Az akaratod ellenére mész és beszélsz.

Ha a Szent, neve áldott, akarja, az ember még a kezeinek se ura. Mikor Ido, (8) a próféta megjelent Jeroboám király előtt: „lám, Isten embere jött Júdeából Bet El-be és az Örökkévaló szavát hozta, és Jeroboám az oltár előtt áll és füstölni készül, és az oltár felé kiáltotta (a próféta) az Örökkévaló szavát: oltár, oltár, ezt üzeni az Örökkévaló, íme Dávid házában fiú születik, kinek neve Josijáhu és levágja rajtad a magaslatok papjait, (9) akik rajtad áldoznak és embercsontokat égetnek rajtad” (1Királyok 13, 1-2). Miért mondta kétszer, „oltár, oltár”? Az egyik oltár Bét Él-ben, a másik Dán-ban volt, ott volt az a két borjú is (10). És az embercsontok? Az embercsontok Jeroboám csontjai. A próféta egyszerűen „embercsontot” említ, nem a király csontjait. Ebből látjuk, hogy (Ido) tisztelte a királyt. Jeroboám (erre) azt válaszolta, hiszen ez bolond. Ido folytatta: „ez a jel, íme az oltár meghasad, és kiömlik a rajta lévő hamu” (1Királyok 13, 3).  Az oltár meghasadt és kiömlött a hamu az oltárból, az adott csodajel szerint. „Amikor meghallotta a király az Isten emberének a szavát, melyet az oltár felé kiáltott Bét-Élben, kinyújtotta Jeroboám a kezét az oltár fölé, mondván: fogjátok meg! Erre elszáradt a keze, melyet ellene emelt, és nem tudta visszahajlítani”. Mikor az oltár előtt állt és a bálványnak áldozott, nem száradt el a keze, de amikor a prófétára emelte, elszáradt. Ebből az a tanulság, hogy a Szentnek, neve áldott, fontosabb a cádik, mint a király. Így szólt (az Isten a királyhoz), mit gondolsz, a saját kezed ura vagy? „Ekkor így szólt a király az Isten emberéhez, könyörögj, kérlek az Örökkévalóhoz, a te Istenedhez, és imádkozzál értem, hogy a kezem visszahajolhasson hozzám. És könyörgött az Isten embere az Örökkévalóhoz, és visszahajolt a király keze ő hozzá, és lett, mint annak előtte” (1Királyok 13, 5).

A lábak se engedelmeskednek az akaratnak, „az Örökkévalótól valók a férfi léptei, és az ember miképp értheti az útját” (Példabeszédek 20, 24). Az ember csak megy, de nem tudja, hová. A jóba, rosszba, halálba, vagy az életbe. Elizeus (Elisá) így szólt az arámi hadaknak: „nem ez az út, és nem is ez a város, jertek utánam, hadd vezetlek benneteket” (2Királyok 6, 19).

Hogy a száj se engedelmeskedik az embernek, azt Bálámtól és Izsáktól tudjuk. Bálám, mint mondták, „nem akart az Örökkévaló, Istened Bálámra hallgatni és az átkot áldásra változtatta az Örökkévaló, a te Istened” (5Mózes 23, 6).

Izsák, mikor bejött hozzá Ézsau, remegni kezdett és átkozni kezdte. Azt mondta neki a Szent, neve áldott, mit akarsz? Azt hiszed, hogy ura vagy a szádnak? (Izsák) egyet gondolt, és azt mondta, „ő is áldott legyen”. Erről szól, hogy „a fül hall, a szem lát”. 

_____________________

(1) midrás szemelvény: 6/12
(2) pálmaág
(3) írásos tekercs az ajtófélfán
(4) micvá: parancsolat, jótétemény
(5) Izráel királya
(6) Rasi magyarázata, (lásd, 1Mózes 4, 10)
(7) Jafó (Jaffa) az ókorban is tengeri kikötő volt
(8) Ido: megjövendöli Josijáhu király születését
(9) magaslatok papjai: bálványimádók
(10) Jeroboám bálványai, aranyborjak



Heti Midrás (5)

A „Sára élete” című fejezetben vajmi kevés szó esik Sára életéről. A családi sírbarlang megvásárlása és Sára temetése után megtudjuk, hogyan gondoskodik az idős Ábrahám, Izsáknak feleségről. Izsák soha nem hagyja el az Ígéret Földjét. Ábrahám szolgát (1) küld Árám Náháráim országába, hogy hozza el a fiának a menyasszonyt, Rebekát. Ábrahám Sára halála után még egyszer megnősül. „És Ábrahám ismét vett magának feleséget, a neve Keturá” (1Mózes 25, 1). Keturá hat fiút szült, de mégis, minden örökség Izsáké, az ígéret, a folytatás, az öröklét. Az alábbi midrás Ábrahám dicséretéről szól, aki a „legszebb az emberek közül”. A midrás szerzője Ábrahámnak adományozza az ismeretlen messiáskirály koszorúját (2). Szó esik az öregedésről is, arról a visszafordíthatatlan változásról, melyet Ábrahám előtt nem ismert az emberiség.


Midrás Tánhumá, Sára élete (Hájé Szárá)

 „Ábrahám öreg” (1Mózes 24, 1), (3). Rabbink (Tánhumá) azt tanította, hogy (Ábrahám) épp a szamáron ült, mikor eljött az ima ideje. Mit tegyen? Tanítóink úgy vélekedtek, hogy mikor a szamáron ül és eljön az ima ideje, leszáll. Ha nem tud leszállni, mert izgul, hogy pénz van a szamáron (a poggyászban), vagy fél az idegenektől, az útonállóktól, imádkozzon a szamáron. Rabbi Johánán szerint, aki imádkozik, annak nyugodtnak kell lennie, hiszen a Szent előtt imádkozik. Ábá Sául szerint, ha valaki az imára irányítja gondolatát, biztosan meghallgatják, mint írva van; „felkészíted a szívüket, és meghallgatod őket” (Zsoltárok 10, 17). Nem volt még olyan ember, aki annyira képes volt szívét és gondolatát az imára összpontosítani, mint Ábrahám atyánk, aki a Szent, neve áldott, előtt azt mondta; „távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedj” (1Mózes 18, 25). Mivel a Szent, neve áldott, meghallotta, hogy (Ábrahám) kéri, ne pusztítsa el a világot, (4) megdicsérte őt, mondván: „legszebb vagy az emberek közül”, (Zsoltárok 45, 3). (Ábrahám) azt válaszolta: ez nem az én szépségem. Ha én és a fiam, belépünk egy városba, az emberek nem különböztetik meg atyát a fiától. Száz-kétszáz éves kort megért az ember és egyáltalán nem látszott meg rajta az öregedés. Ábrahám folytatta: Világ Ura, meg kellene különböztetned az atyát a fiútól, a fiatalt az öregtől, hogy az idős tiszteletet kapjon a fiataltól. Így válaszolt a Szent, neve áldott: esküszöm, veled kezdem. (Ábrahám) aludni ment azon az éjszakán, és reggel felkelt. Mikor felkelt, látta, hogy a haja és a szakálla megőszült. Azt kérdezte; Világ Ura, velem tettél példát? (5) Így válaszolt: „gyönyörű, ékes korona az ősz fej” (Példabeszédek 16, 31), „és öregnek dísze az ősz haj” (Példabeszédek 20, 29). Ezért mondták: „Ábrahám öreg”.


„Ábrahám öreg”. Rabbi Jósuá, Náhmáni fiának véleménye szerint négy oka van annak, hogy az emberre „rátámad” az öregedés: a félelem, a saját fia okozta harag, (6) a rossz feleség, és a háborúk. A félelemről - ahogy Dávidnál írva van; „Dávid nem mehetett elébe, hogy az Istenhez fohászkodjon, mert az „Örökkévaló angyalának kardjától rettegett” (1Krónikák 21, 30). Utána írva van: „Dávid megöregedett” (1Krónikák 23, 1). A saját fia okozta haragról Élinél (7) (olvassuk): „Éli nagyon öreg volt és hallotta, mit cselekedtek a fiai egész Izraellel” (1Sámuel 2, 22). A háborúkról Józsua története szól, akiről írva van, hogy miután harmincegy királlyal háborúzott, „megöregedett” (Jehosua 23, 1). A rossz feleség példájáról pedig Salamon története tanúskodik, akiről ezt írják: „öregkorára szívét a feleségei idegen istenek felé hajlították” (1Királyok 11, 4).

(Ezzel szemben) Ábrahámot a felesége tisztelte és uramnak szólította, öreg az én uram, így mondta. Róla (Sáráról) ezt írják; „derék asszony, férjének koronája” (Példabeszédek 12, 4). Ez is mutatja, hogy az Örökkévaló mindenben megáldotta Ábrahámot.

____________________________

(1) Ábrahám szolgája, sáliách lekidusin: házassági küldött
(2) az alább idézett zsoltárban (45) szereplő király
(3) midrás szemelvény: 5 /1, 5/2
(4) Ábrahám Szodomáért imádkozik
(5) a „párbeszédek” imádságra utalnak
(6) a saját fia miatt érzett harag, bánat, héb.: káász bánim
(7) Éli, főpap Silo-ban, akinek életét a fiai megkeserítették



Heti midrás (4)

A vájérá („és megjelent neki”) Izsák születésének ígéretével kezdődik: „és megjelent neki az Örökkévaló Mámré tölgyeinél", és az immáron harminchét éves „fiú" feláldozásával végződik, az ákédá (1) történetével. A Midrás beszámol arról, ami a Morijá földjén, az oltár körül, apa és fia között történt, és megpróbálja megfejteni Izsák feláldozásának rejtélyét. Talán a „Félelem és Reszketés” is másképpen íródott volna, ha Kierkegaard ismeri a midrást. Aki valóban félt és reszketett, az nem Ábrahám, hanem fia, Izsák. Az alábbi részlet „átlép" a következő fejezetbe (Sára élete), mivel a midrás elképzelése szerint a Morijá földjén történtek Sára halálát okozták. Vajon Izsákból égő áldozat lett? Szó esik Izsák „megváltó" hamvairól.


Midrás Tánhumá, és megjelent neki az Örökkévaló (Vájérá)

 „És látta a helyet messziről” (1Mózes 22, 4) (2). Azt mondta Izsáknak, látod, amit én látok? (Izsák) azt válaszolta, formás hegyet látok, melyhez felhő tapad. Szolgáit is megkérdezte, mit láttok? Mi csak sivatagot látunk, felelték. Erre azt mondta, üljetek le itt a szamárral, mivel a szamár nem lát, ti sem, szamár népség, üljetek csak a szamárral, akire hasonlítotok. Én és a fiú, tovább megyünk, odáig. Mi az, hogy „odáig”? (3) A végén meglátjuk. Így mondta nekem a Szent, neve áldott, „így”(„odáig”) lesz a te magodból. Ott leborulunk, és aztán visszatérünk hozzátok, ezzel elárulta, hogy mindketten visszatérnek épségben. „És kezébe vette a tüzet, és a kést” (1Mózes 22, 6). Kést, minek? (4) Mert „ehetővé” teszi azt az ételt, melyet az ember a szájához vesz (5).

Ekkor Izsák az apjához fordult és így szólt: Édesapám! Fiam, itt vagyok. „És mondta, itt a tűz és a rőzse, hol van az égőáldozatnak való bárány?” (1Mózes 22, 7). Ebben a percben nagy ijedtség és félelem szállta meg Izsákot, mert nem látott semmit (apja) kezében, és megérezte, hogy mi fog történni. Tudni akarta, hol az égőáldozatnak való bárány. Apja azt mondta; ugye a Szent, neve áldott, kiválasztott téged? (Izsák) így válaszolt: ha kiválasztott engem, akkor a kezében vagyok, de kár az életemért. Együtt folytatták az utat, az egyik, hogy áldozzon, a másik azért, hogy feláldozzák. Izsák, feláldozásának napján 37 éves volt. Elérkeztek arra a helyre, amelyet az Isten mutatott, és ő megkötözte Izsákot. Amikor le akarta vágni, arra kérte: apám, jól kötözd meg a kezemet, a lábamat, mert nyugtalan vagyok, és ha meglátom a kést, netán megvonaglok és hiábavaló lesz az áldozat. (6) Kérlek, ne tégy bennem hibát. Ábrahám a kés után nyúlt, hogy levágja, ekkor Izsák folytatta: ne akkor közöld anyámmal a hírt, ha a kút szélén, vagy a tetőn áll, nehogy a halálba vesse magát. Gyorsan felépítették az oltárt, az oltárhoz kötözte és fogta a kést, hogy levágja, hogy vérének negyedét vegye. Ekkor jött a sátán és meglökte Ábrahám kezét, aki elejtette a kést. Amikor lehajolt, hogy felemelje, angyali hang szólt az égből, „ne emeld kezed a fiúra” (1Mózes 22, 12). Ha nem szól, levágta volna. Ekkor a Sátán Sárához ment, aki őt Izsáknak hitte, és azt kérdezte tőle: fiam, mit tett veled az apád? (7) Izsák (a Sátán) felelt; apám magával vitt, hegyen völgyön, aztán felvitt egy hegytetőre, oltárt épített, elrendezte a tűzifát, az oltárhoz kötözött, fogta a kést, hogy levágjon, és ha nem mondja neki a Szent, neve áldott, ne emeld a kezed a fiúra, már nem élnék. Alig fejezte be, Sára holtan esett össze. „És eljött Ábrahám, hogy Sárát gyászolja és sirassa” (1Mózes 23, 2).

Honnan jött? A Morijá földjéről, ahol áldozat közben Isten angyala az égből szólította: „Ábrahám, Ábrahám” (1Mózes 22, 11). Miért kétszer, mikor Ábrahám sietségében már-már a fia életét vette? Miközben elhangzott a „ne emeld kezedet a fiúra”, Ábrahám azt kérdezte, ki vagy? Angyal vagyok. Mikor a Szent, neve áldott, azt mondta nekem, vedd a fiadat, ezt ő maga mondta nekem, ha akar még valamit tőlem, kérje ő maga. (Ezért) az angyal másodszor is szólt Ábrahámnak, aki az első hívásra nem engedelmeskedett. Ábrahám így szólt, az Úr előtt; Világok Ura, az ember a barátját próbára teheti, mert nem tudhatja, magában mit gondol. De Te, a szívek ismerője, tudod, mi lakik bennem. (Az Úr) így felelt; „most megtudtam, hogy féled az Istent” (1Mózes 22, 12). A Szent, neve áldott, azonnal kinyitotta a mennyet borító ködöt, „megesküdtem, mondta az Örökkévaló” (Jirmijáhu 22, 5). (8) Azt mondtad, megesküszöl, én is esküszöm, hogy addig nem tágítok az oltár mellől, amíg nem mondom el azt, ami a szívemet nyomja. Mondjad (szólt az Úr). Nem azt ígérted nekem, „számláld meg a csillagokat, ha meg tudod számlálni, (így), (9) ennyi lesz az utódod”? (10) Igen, válaszolt az Úr. De kitől (kérdezte Ábrahám), Izsáktól, felelte. Tegnap azt mondtad; Izsák lesz az utódod, most pedig azt kéred, hogy áldozzam fel égőáldozatként? Akkor megtartóztattam magam, és nem válaszoltam. Majd, ha Izsák fiai, bűneik miatt bajba kerülnek, ugye emlékezni fogsz az áldozatra, felszámítod nékik, mintha Izsák hamva még az oltáron lenne, megbocsátasz nekik, és megváltod őket? Azt mondta a Szent, neve áldott, te elmondtad, amit akartál, most én beszélek. Izsák fiai bűnösek lesznek, de én (minden évben) Újévkor ítélkezek felettük. Ha azt akarják, hogy Izsák áldozata jogán mentsem fel őket bűneik alól, fújják meg előttem a kürtöt. (11) Kérdi Ábrahám, miféle kürtöt? Azt mondta, nézz hátra. Ábrahám körülnézett és látta, mögötte „egy kos, szarvával a bozótba akadt” (1Mózes 22, 13). (Csoda) a tízből, melyet a nappal és az éjszaka között teremtettek. (12)

Szarvával a bozótba akadt. Azt mondta neki a Szent, neve áldott, fújjatok a kos szarvába előttem, megmentem, megváltom őket bűneiktől. Ahogy Dávid dicsér; „Ő a megváltás szarva, (13) üdvösségem és menedékem” (Zsoltárok 18, 3). „Letöröm a száműzetés igáját a nyakukról és megvigasztalom őket Cionban, ahogy mondták, mert megvigasztal az Örökkévaló…, ámen”.

___________________________


(1) Ákédá, (héb.): megkötözés, feláldozás
(2) midrás szemelvény, 4/23
(3) szójáték: azonos kötőszó (héb.: ko=így, oda, stb.) fordul elő a jövendölésben (1Móz 15, 5)
(4) szójáték: kés, héberül mááchelet, kapcs. az „evett” tővel: áchál
(5) lásd, vágási (shitá) szabályok, Talmud
(6) testi hibás, vagy szabálytalanul vágott állat nem áldozható fel égő áldozatnak
(7) Izsák vérzett
(8)  „megesküdött” ; az ősatyáknak adott ígéretről van szó
(9) ismét a kezdetben szereplő kötőszó („ko”), lásd. 3 sz. hivatkozás
(10) 1Mózes 15, 5
(11) Újévkor szaru kürtbe (héb.: sófár) fújnak. Utalás a „fennakadt” kos szarvára
(12) szombat előestéjén csodálatos dolgok teremtődtek, (lásd.  Pirké Ávot)
(13) a Messiás „felkentségre” utal (olajjal teli szarv)

Heti Midrás (3)

A „menj el” fejezet egy paranccsal és ígérettel kezdődik, „És mondta az Örökkévaló Ávrámnak: menj el a te országodból, a szülőföldedről és atyádnak házából abba az országba, melyet neked mutatok. És nagy néppé teszlek téged.” Ábrahám, (héb.: Ávráhám) ekkor a neve még Ávrám, azonnal útra kel. A midrásból megtudjuk, hogy Ábrahám, aki ismerője Isten parancsolatainak, épp úgy imádkozik, mint mi. Az imádság lényege akkor és most, az Égi Királyság szolgálata, illetve a jó szándék, a szolgálat terhének felvállalása. Mivel Ábrahám „helyesen” imádkozik (azaz szándékkal) és a törvény szerint él, Isten, a feje fölé védőpajzsot feszít. Ábrahám pajzsáról, (héb.: mágén Ávráhám) minden nap megemlékezik az imádság(1)

Midrás Tánhumá, menj el a te országodból (Lech-lechá)

„És mondta az Örökkévaló Ábrámnak, menj el a te országodból” (1Mózes 12, 1).(2) Rabbink, (Tánhumá) így tanít: hogy van az, hogy az ember (Izraelből) még útközben is magára vállalja az Égi Királyság szolgálatát? Rabbi Idi és rabbi Huná, rabbi Jehudá és rabbi Joszi nevében, akik rabbi Smuél nevében azt mondták, útközben nem veheti magára az Égi Királyság szolgálatát, hanem álljon meg valahol, irányítsa szívét félve az égre, izzadtan, reszketve, istenfélelemmel telve, készen az Örökkévaló nevének kimondására, és ekkor mondja: „S’má Jiszráél, Ádonáj elohénu Ádonáj ehád”,(3) (halljad Izrael…), (5Mózes 6, 4), ki-ki a szíve szándéka szerint, és utána áldjon, (báruch sem k’vod málchuto). Amikor a (szövegben) a „szeretted”-hez érkezik, ha úgy akarja, folytatja útját, állva marad, vagy leül, ahogy (az imában) írva van, a házadban ülve, az úton járva, mikor lefekszel, mikor felkelsz.

Aki a parancsolatok betartásában pontos, nagy a jutalma, ahogy Ábrahámnak, ki pontosan járt el a parancsolatok betartásában, ezért az Úr szerelmesének hívták, „magja Ábrahámnak, aki (engem) szeret” (Jesájá 41, 8). Rabbi Smuél, Náhmáni fia, rabbi Johánán nevében azt mondta, Ábrahám atyánk házában még az „éruv távsilim” szabályát(4) is betartották, „hallgatott a szavamra és tartotta őrhelyemet, parancsolataimat, törvényeimet és tanaimat” (1Mózes 26, 5). „Tanaim”(5) száma sok, akkor mégis miért írták, hogy „egy Tórátok, egy törvényetek legyen” (4Mózes 15, 16)? (A „tanok”), azok a törvénybeli részletek, melyeket Ábrahám figyelembe vett. A Szent, neve áldott, azt mondta neki, pontosan betartod a parancsolataimat, de a bálványimádókkal együtt élsz. Hagyd el őket és menj el az országodból.

„Ezek után, így hangzott az Örökkévaló igéje”. Ez a magyarázat: „az igazaknak bölcsességet tartogat és védelmet a tökéletesnek” (Példabeszédek 2, 7). Mi az, hogy bölcsességet tartogat? Mielőtt a világot teremtette, a Szent, neve áldott, félretette (visszatartotta) a Tórát és várt, Ábrahám eljöveteléig, aki (a törvényeket) megtartotta. Mivel Ábrahám(6) „hallgatott szavamra és tartotta őrhelyemet, parancsolataimat, törvényeimet és tanaimat” (1Mózes 26, 5). Rabbi Lévi, rabbi Smuél, Náhmán fia nevében azt mondta, a Szent, neve áldott, kilencszáznyolcvan nemzedék elől rejtette (a frígyet), míg Ábrahámmal szövetségre lépett. „Örökre emlékezve a frigyre, törvénykezve ezer nemzedékre” (Zsoltárok 105, 5). Valójában csak húsz nemzedékig, Ádámtól Noéig tíz, Noétől Ábrahámig tíz, az összesen húsz, majd Ábrahámnak adta. Rabbi Johánán, a galileai rabbi Joszi nevében azt mondta, kilencszáznegyvenhét nemzedékig tartogatta a Tórát, a Szent neve áldott, hogy aztán a Sivatag Nemzedékének adja, mivel egyenes emberek voltak, igazaknak bölcsességet tartogatott. Rabbi Smuél, a Náhmáni fia mondta, Ábrahám még az eruv távsilim szabályát is betartotta, mivel Ábrahám hallgatott a szavamra. Azt mondta néki a Szent, neve áldott, mivel a Tórának éltél, esküszöm, védeni foglak, ahogy a kardforgató harcost védi a pajzs, mely ellenáll akkor is, ha nyilak és kövek repülnek rá. Így védelek téged, de nem csak téged, hanem fiaidat is, ha törvényeimmel úgy élnek, ahogyan te. Így leszek a pajzsuk, „Isten útja tökéletes, pajzs annak, aki benne hisz” (2Sámuel 22, 31). Pajzs (védelem) a tökéletesnek. 

________________

 (1) 18 áldás
 (2) midrás szemelvények: 3/1; 3/11
 (3) főzési szabály, arra az esetre, ha az ünnep péntekre esik
 (4) Tanok:Talmud
 (5) a „mivel” szó héber megfelelője (ékev, ákáv) jelentheti: késleltetni, visszatartani
 (6) a „mivel” szó héber megfelelője (ékev, ákáv) jelentheti: késleltetni, visszatartani



Heti Midrás (2)

Noé heti szakaszában szó esik az emberiség bűneiről és a büntetésükről. Az Özönvíz a Teremtést követő örökös javító folyamat része. A katasztrófa után, Noé, háza népe és az állatok elhagyják a bárkát. Noé oltárt épít, és áldoz. Isten megbékélni látszik azzal, ami a teremtésben megváltozhatatlan: „nem átkozom (büntetem) többet a földet az ember miatt, akinek szíve ösztöne ifjúkorától fogva rossz” (1Mózes 8, 21). Ezért még inkább csodálkozunk, ha valakiről elmondható, hogy igaz és tökéletes. Ki igaz, és ki tökéletes? Noé. Az emberek azonban nem, a megbékélés ezért időleges. Csakhamar elérkezünk a Bábeli Torony nemzedékéhez.

Midrás Tánhumá, Noé (Noáh)

Ezek Noé nemzetségei, „Noé igaz és tökéletes ember volt az ő nemzedékében, Noé az Istennel járt” (1Mózes 6, 9). (Noé), háromszor egy sorban, miért? Egy azok közül, akik három világot láttak. Noé, Dániel és Jób. Noé látta a világ benépesülését, látta a pusztulását, és ismét látta, amint benépesül, Dániel látta az Első Szentélyt, látta annak pusztulását, majd látta a Második Szentélyt. Jób látta saját háza épülését és pusztulását, és látta, amint újból felépül és benépesül.

Noé igaz ember, („igaz”, héb.: cádik.) Igaz embernek nevezik, mivel a Szent, neve áldott, teremtményeit táplálja. Két embert neveztek igaznak, akik az emberiséget táplálták, Noét és Józsefet. Így írnak róla (Józsefről), „mivel pénzért eladták a cádikot” (Ámos 2, 6). Másutt: „és táplálta József” (1Mózes 47, 12). Rabbi Áhvá, rabbi Zéirá fia szerint Noé fiai is, akik a bárkában voltak, és az állatok, a vadak, a szárnyasok, mind cádikok, mivel az özönvíz előtti nemzedékben, „minden élő, romlott volt a földön” (1Mózes 6, 12). Háziállat vaddal párosodott, vad háziállattal, mindegyik (állat) az emberrel, az ember mindegyikkel. Ezért írták erről; „íme, elpusztítom őket a földdel együtt” (1Mózes 6, 13). Honnan tudjuk, hogy a Teremtéskor a háziállatoknak, a vadaknak, a szárnyasoknak és a csúszómászóknak megparancsolták, hogy ne párosodjanak idegen fajokkal? Írva van; „és teremtette az Isten az állatot a fajtája szerint” (1Mózes 1, 25). Azt mondta nekik a Szent, neve áldott; minden egyes fajta párosodjon a saját fajtájával, amelyik pedig nem az ő fajtája, az tiltott.

Tökéletes. Egy, a hét körülmetélt közül a világon, akik így születtek. Az első ember körülmetélve született, fia, Sét is körülmetélve született; „nemzette hasonlatossága és képmása szerint és nevezte Sétnek” (1Mózes 5, 3). Noé körülmetélve született, amint írva van; tökéletes volt az ő nemzedékében. Jákob körülmetélve született; „Jákob tökéletes ember volt, és sátorlakó” (1Mózes  25, 27). József is körülmetélve született; ezek Jákob nemzetségei, József, aki az apjára hasonlított.(1) Mózes körülmetélve született; „látta őt, hogy szép” (2Mózes 2, 2). Jób körülmetélve született; „tökéletes és egyenes” (Jób 1, 1).

A (saját) nemzedékeiben. Nem a másokéban. Rabbi Jehudá és rabbi Nehémiá. Egyikük azt mondta: Tökéletes volt az Özönvíz és a Bábeli Torony nemzedékében, de Ábrahám nemzedékében elveszett ember lett volna. A balzsam olaj példája: piszkos „környezetben” (a saját helyén) erősen párolog, de más helyen nem érződik az illata. A másik szerint (rabbi Nehémia); (Noé) tökéletes volt a saját korában, de még inkább az lett volna más nemzedékben, hasonlóan ahhoz a rózsaolajos fiolához, mely rossz helyen jó illatot terjeszt, de jó illatok között még inkább.

Az Istennel járt. A Szent, neve áldott, támogatta (Noét), hogy ne süllyedjen le az Özönvíz nemzedék (erkölcseihez). Mint az a király, akinek a fia apja küldetésében iszappal elárasztott helyre kerül, a király segít, hogy ne merüljön el a sárban. Ábrahámnak az Isten azt mondta „járj előttem” (1Mózes 17, 1). Úgy tett, mint a többi (ős)atya; „az Isten, aki előtt atyáim jártak” (1Mózes 48, 15). A Sechiná (Isten jelenléte) elé siettek, előtte jártak, hogy akaratát teljesítsék.

„Csinálj magadnak bárkát gófer fából”(2). Ráv Huna, rabbi Joszi nevében így tanította: a Szent, neve áldott, százhúsz évig figyelmeztette az özönvíz nemzedékét, hogy bánják meg bűneiket. Mivel nem tértek meg, azt mondta Noénak; csinálj magadnak bárkát gófer fából. Noé megfogadta, megtért, és cédrusfákat ültetett. Mikor megkérdezték tőle, mire valók a cédrusok, azt válaszolta; a Szent, neve áldott, megparancsolta nekem, hogy építsek bárkát, hogy magamat és házam népét megmentsem, mert özönvizet akar a földre bocsátani. Azok csak nevettek és gúnyolódtak rajta. Ő tovább öntözte a cédrusok palántákat, s azok növekedtek. Mikor megkérdezték tőle, mit művelsz, ugyanúgy válaszolt, de ismét kigúnyolták. Az idő lejártával kivágta és felfűrészelte a fát, ekkor is megkérdezték, mit művelsz? Ismét válaszolt, és figyelmeztette őket. Mivel nem akartak megtérni, rájuk hozta (az Úr) az özönvizet és „kipusztította az egész mindenséget” (1Mózes 7, 23).

„Menjünk le, és zavarjuk ott össze a nyelvüket” (1Mózes 11, 7). Annyira megzavarta nyelveiket, hogy egy se értette a társa nyelvét. Az első nyelv, amelyen mindenki beszélt, (az egész emberiség) a szent nyelv(3) volt, ezen a nyelven teremtették a világot is. Így szólt a Szent, neve áldott; e világban teremtményeimet megosztotta a gonosz ösztön, és most hetven nyelv választja őket szét. De az eljövendő világban egy emberként szólítják majd a nevemet, és engem szolgálnak, ahogy írva van, „érthető nyelvvé válok a népek előtt, és mindenki az Örökkévaló nevét szólítja, egy emberként Őt szolgálják” (Cefánjá 3, 9). Megszünteti Izrael népének rabságát, amint írva van: „boldogan szolgáljátok az Örökkévalót” (Zsoltárok 100, 2). A világ többi népe azonban félve fogja őt szolgálni. Ez épp olyan, mint az a gyermek, aki a saját apját szolgálja; mondván, ha valamit rosszul teszek, apám nem fog megharagudni, mert szeret - ezért boldogan szolgál. Az idegen rabszolga(4) félve szolgál; mondván, ha valamit rosszul cselekszem, uram megharagszik rám. Innen a félelme. Idegen nemzetekről szól ez az írás is (zsoltár): „mi ez az izgalom a nemzetekben, e népek ürességet beszélnek” (Zsoltárok 2, 1). A zsoltár vége: szolgáljátok az Örökkévalót (Isten)félelemmel, reszketve örvendjetek és csókoljátok a fiút(5). Dávid(6) figyelmeztette őket (az idegeneket), vigyázzatok, és ne járjatok hamis úton, nehogy csalatkozzatok és eltévedjetek. Kisebb vétkek miatt is megharagszik rájuk (az Isten). De Izraelhez így szól, „örömmel szolgáljátok az Örökkévalót és járuljatok elé vígassággal” (Zsoltárok 100, 2). Ez a köszönet zsoltára. 

________________________

(1) A héber nyelvű idézetben Jákob és József neve egymás mellett áll, mely az azonosságra utal (a „tökéletességet” illetően).
(2) gófer: ciprusfa
(3) a héber nyelv
(4) a héber és az idegen rabszolga (héb.:eved ivri/ eved nochri) összehasonlítása
(5) a felkentet, (a királyt)
(6) Dávid király: a zsoltár szerzője

Heti Midrás (1)

A Midrás Tánhumá, Beresit („Kezdetben”) c. fejezetének nyitánya plátoni hangzású: Isten, a teremtés művelete előtt a „Tórával tanácskozik”. A Tóra eszmei léte megelőzi a teremtett világot. Ezután a Tánhumá azt kérdi, hogyan íródott az örökkévaló Tóra, és felel: „fekete tűzzel, fehér tűzre”. Elképzelni is nehéz. A tűz elpusztítja az anyagot, a betűket mégis belerótták. Íme a héber betűk misztikája. Az alábbi részletben szó esik a betűk misztikájáról, a lélek erejéről, a midrási kozmológiáról, a Teremtő, az angyalok és az ember világának arányairól.

Midrás Tánhumá kezdetben (Beresit)

Kezdetben (héb.: Beresit) teremté az Isten. Így mondta az Írás, „cádik fején áldás, a gonoszak száján erőszak”  (Példabeszédek 10, 6). Miért kezdte a világ teremtését b-vel (héb.:bét) és nem az első betűvel, az a-val (héb.:álef)? Azért, mert az „álef” az „átkozottra” (héb.: árur) vonatkozik, míg a „bét” az „áldottra”, (héb. :baruch). Így szólt a Szent, neve áldott(1), „a világot áldással teremtem”. De még így is, hogy a világot áldottként teremti, az emberek megharagítják a Teremtőt. (Ha a világ) az „átok” jegyében (foganna), még inkább megharagítanák!

Még egy oka van annak, hogy a világot „bét”-tel teremtette: hogy megtudják a teremtmények, hogy két világ létezik (a „bét” számértéke kettő), az e világ, és az eljövendő világ. Aki jót cselekedett az e világban, gyümölcsét (a jót), most és a jövőben fogyasztja. A cádukiak (szadduceusok) ezt tagadják(2) és így vélekednek, „ahogy a felhő jön és eltűnik, úgy száll (az ember) a sírba, és nem jön fel többé” (Jób 7, 9). (Róluk) mondta a Szent, neve áldott; hogy gonoszak száján erőszak.

Hadrianus megkérdezte Ákilászt(3), mi az, amin a világ nyugszik? A lélek. Ha tudni (érteni) akarod, hozass egy tevét. Hozott és terhet rakott rá. Felszólította, állj, felállt. Ülj, mondta neki és az leült. Még több terhet rakott rá, a nyakára kötelet, mondván (Ákilász a császárnak), húzd. Húzta egyikük egyfelől, a másik másfelől és megfojtották a tevét. Ekkor azt mondta; mondd a tevének; álljon fel. Hadrianus azt válaszolta; hisz’ megfojtottad, hát, hogy álljon fel? Megfojtottam, vagy talán valami hiányzik a testéből? Azt mondta (a császár), kiölted belőle a lelket. Így szólt (Ákilász), mi van akkor, ha nem (is) a teve cipeli a terhet, hanem a benne levő lélek, hát nem a Szent, neve áldott, a Királyok Királya lelke az, mely az egész világ (terhét) hordja? Hadrianus hallgatott.

Lásd, a Szent, neve áldott, dicsőségét, a földtől egészen az égig. Az ember termet épít, magassága, a hosszúság és a szélesség fele. Az égi magasság a Mennyek hosszúságának és szélességének fele, ahogy írva van, „hisz Isten égi magasság, lásd, a csillagok feje meddig ér” (Jób 22, 12). A Nap egy óra alatt a Föld fölé emelkedik, és nincs egyetlen ember a világon, aki ne látná a feje felett, pedig az égen kisujjnyinak látszik, mert az ég magas. Széles a Nap, mikor felkel. Ugyanígy, mikor lenyugszik. Amikor az égbolt tetején van, kisujjnyinak látod, az ég magassága miatt, mégsem mondanád, hogy a Nap nagyobb a Földnél. Csillag, mely az alatta lévőknek (fényt) ad. (Ha) a csillag félreáll, jön a másik, mely az alatta lévőknek fényt ad. Amint a fejed felett látod, ugyanúgy látja minden létező a feje felett. És akkora, mint egy gyertya, hiszen „Isten égi magasság” (Jób 22, 12). A Menny vastagsága a földtől az égig. Lemérheted azokból a csillagokból, melyek lejöttek Siserával(4) hadakozni. Elszabadultak a mennyből és lejöttek a földre háborúzni, (vagy) az ajtóba vert szegből, melyet ha kihúznak, megtudod az ajtó vastagságát. Így, az égre rögzített csillag, ha lejön a földre háborúzni, megtudod, a Menny milyen vastag, a földtől az égig. Ha ilyenek a teremtményei, milyen lehet Ő, a Szent, neve áldott! Így mondja, „hatalmas az Úr és nagy a dicsősége” (Zsoltárok 145, 3), nagyobb a teremtményeinél.

Hús-vér király ül a trónján, a lába nem éri el az alant lévő deszkát. A Szent, neve áldott, „széke az ég, zsámolya a föld” (Jesájá 66, 1). Hús-vér király ül a padon, mások a jobbján és a balján. A Szent, neve áldott, királyként ül a trónján, betölti azt és a világ a lábai előtt hever. Ahogy az Írás mondja, „vajon nem töltöm be az eget és a földet, mondja az Úr” (Jirmijáhu 23, 24). Hús-vér király, a jobbján és a balján ülnek a vele egyenlők, a Szent, neve áldott, a trónján ül, és mindenki előtte áll. „Láttam az Örökkévalót, ahogy a trónján ül, az égi nagyságok jobbján és balján mellette állnak” (1Királyok 22, 19). Másutt, „tízezerszer tízezer áll előtte” (Dániel 7, 10). „És felette szeráfok álltak”, (Jésájá 6, 2), „az egyikhez közelítettem, aki előtte állt” (Dániel 7, 16). Magas termetű, hús-vér király, szolgái között akad hozzá hasonlóan magas. De a Szent, neve áldott, nagy az Isten, „dicsősége mértékét nem tudhatjuk” (Zsoltárok 145, 3). Hús-vér király szolgái között akad hős és bölcs, de ki olyan, mint a Szent, neve áldott? „Nagy vagy és nagy a neved a hősiességben” (Jirmijáhu 10, 6). Vagy ugyanott, „a nemzetek bölcsei között és királyságaikban nincs hozzád hasonló” (Jirmijáhu 10, 7).

Angyalai nagyok, de hozzá nem mérhetők. Történt, hogy egy angyal kinyúlt a mennyből és megragadta Ezekiel hajfürtjét, „kéz formája nyúlt felém, hajam fürtjét megragadva” (Jehezkel 8, 3). Máshonnan azt tanuljuk, hogy a Mennytől a földig, a távolság nem nagyobb, mint az angyal keze, „kéz nyúlt elénk és felírta a szöveget” (Dániel 5, 24). Tudatja veled, hogy szolgái (angyalai) mértéken felül állnak, de a Szent, neve áldott, sokszorosan mértéken felüli. Nagy az Isten dicsősége, „mértékét nem tudhatjuk” (Zsoltárok 145, 3). „Kezem világot teremtett, a jobbom eget” (Jésájá 40, 12). A Szent székhelyéből, neve áldott, megtudod, ki Ő. Az egek, melyek a tenger, a lakott föld és a sivatag fölé borulnak, és nem töltik be a trónját. Egy lépéséből megtudod, „ki Ő, ki mérne lépésével vizet és eget” (Jésájá 40, 12). Ugyanott, kisujjából megérted ki Ő, aki a föld porát az ujjával méri. Jaj a bűnös hús-vér (embernek), ki előtte vétkezik. Boldog az, aki előtte ártatlan. Jaj annak, kinek számadást kell adni. Boldog, aki jutalmát elnyeri, lám, „tűzben jön az Örökkévaló” (Jésájá 66, 15). 

________________________

(1) A Szent, neve áldott: (héb.: há Kádos, báruch hu), Isten megnevezése
(2) A szadduceusok tagadják az eljövendő világ létét
(3) Ákilász: feltehetően azonos Onkelosszal, aki a Tórát arámi nyelvre fordította.
(4) ellenséges hadvezér, (Bírák Könyve, 4)