Archívum
Találatok ‘FN’
Összesen 10 találat : FN.
A többséget az érdekli, ki a zsidó
Áder János és Kósa Lajos esetében. Gyurcsánynál nem a származásra kíváncsi a nép. És vannak, akik kozmetikáznak.
Három éve indította el a Google autocomplete szolgáltatását. Azóta elég csak elkezdeni begépelni azt a szót-kifejezést, amit keresünk, a Google pedig a keresési … Tovább »
Fájdalma XII. Pius hallgatása
Benedek pápa ellátogatott a római zsinagógába, ahol számon kérték rajta az egyház szerepét a második világháborúban.
Az EU Jeruzsálem megosztásáról
Ha az EU külügyminiszteri értekezlete december 8-án elfogadja a független palesztin államról és Kelet-Jeruzsálemről mint annak fővárosáról szóló nyilatkozatot, Brüsszel – alig egy héttel a Lisszaboni Szerződés életbe lépése után – a nemzetközi politika egyik főszereplőjévé válhat.
Elhunyt Kishonti Ildikó
Életének 62. évében elhunyt Kishonti Ildikó színművész vasárnap délután, Budapesten a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) szeretetkórházában. A Budapesti Kamaraszínház a művészt saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Gerendai: ne lehessen „kúl” a cigányozás
A Sziget nulladik napján a hazai zenészek és a nemzetközi sztárok (Miles Davis zenésztársai és indiai zenések is) közösen lépnek fel a rasszizmus ellen, hogy a fiataloknak jelezzék, megmutassák: szerintük nem menő („kúl”) zsidózni és cigányozni.
Az intifáda hétköznapjai
Az intifáda hétköznapjai
A magyar sajtóban jószerével alig látott napvilágot bármiféle riport az immár három hónapja tartó palesztin erőszakhullámról. Alább az izraeli angol nyelvű sajtóból átvett részletekkel próbáljuk meg pótolni a hiányt.
A Templomhegy mártírjai
„Barak … Tovább »
Ötezer forintnál kevesebb ne legyen…
Csatlakozni szeretnék Vermes Péterné olvasói leveléhez (Szombat, 1997. november – a szerk.). Véleményem szerint az 1992-es törvényt nem teljes egészében alkalmazták. Annak végrehajtási utasításában felsorolnak kivételeket a hatvanéves korhatár alá. Ilyen például, ha valaki … Tovább »
Gyökere a trauma és a félelem
Mint angolul beszélő zsidó, aki héberül nem tud és magyarul is csak egy kicsit, nehezen tudtam elolvasni a Közösségi jóvátétel (Szombat, 1996. április – a szerk.) című cikkét, de gratulálni akarok Seres Lászlónak őszinteségéért, nyílt beszédéért. Azt hiszem, mindenkinek … Tovább »
Édesapámat keresem
Ezt a levelet Frőhlich Róbert rabbi kapta, és szerkesztőségünket kérte fel közlésére.
Édesapámat Kasztriner Sándornak hívták. A II. világháborúban elhurcolták, mint oly sok zsidó embert. Édesanyámmal, és testvéremmel magunkra maradtunk, és tahin nem fontos részleteznem, … Tovább »