Archívum
Összesen 30,924 találat (17001 - 17020) .
Négy éven belül harmadik ikerpárját hozta világra
Több ezer magyar marhát vittek borzalmas körülmények között Palesztinába
“Gondolom, ez így is marad” – Vajda Mihály filozófus
Interjúalanyunk pályájának íve a kommunizmus ifjúkori elfogadásától az újbaloldaliságon át a demokratikus ellenzék peremvidékén való tudós buzgólkodásig, majd pedig a marxizmusból való végső kiábrándulásig vezetett. Vajda ma a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem filozófia tanszékének vezetője. Írt könyvet Husserlről, Heideggerről, a fasizmusról, a szocializmusról, a posztmodernről és Oroszországról. Ám most nem műveiről, hanem az identitásáról, zsidóságáról s az azt meghatározó alapélményekről faggatta őt munkatársunk. (Aki, már most szólunk, egyben unokahúga is: ezért a tegeződés.) – írja a Magyar Narancs.
Nem igazak a Netanjahu ENSZ-beszéde ügyében felhozott vádak
Benjamin Netanjahut sokan azzal vádolták meg, hogy hazudott az ENSZ-ben tartott legutóbbi beszédében, mert az iráni atomprogramról elmondott szavait a Mosszad jelentése cáfolta. Azonban Izraelben vitatják, hogy ellentmondás lenne Netanjahu és a Moszad állításai között.
Az … Tovább »
Hollande szerint nincs miért aggódniuk a franciaországi zsidóknak
Náci tisztnek öltözött egy baszk városi elöljáró a karneválon, később lemondott
Vádat emeltek egy 94 éves német férfi ellen, mert Auschwitzban közel négyezer ember meggyilkolásában segédkezhetett
Elképesztő film: így épült be egy izraeli újságíró a belga dzsihadisták közé
Elmentem vasárnap egy érdekesnek ígérkező rendezvényre az Urániába, jött ugyanis egy meghívó a Patmos Records Kiadótól és a Jövőképp! Egyesülettől, hogy Budapesten tart előadást Zvi Yehezkeli izraeli televíziós újságíró, aki nagysikerű dokumentumfilmet forgatott az izraeli Channel 10 tévé számára iszlamizmus európai terjedéséről.
Ultraortodox kocsma nyílt Jeruzsálemben
A Wiesenthal Központ nyilatkozatban tiltakozott a New York-i Wass Albert felolvasás ellen
Mark Weitzman, az amerikai Wiesenthal Központ igazgatója nyilatkozatban kérte, hogy ne tartsák meg a február 20-i Wass Albert felolvasást a New York-i Magyar Házban.
A nyilatkozat idézi Randolph Braham történészt, aki szerint Wass fasiszta kollaboráns és antiszemita … Tovább »
218 millió dollár kártérítést fizet a Palesztin Hatóság terrorista merényletekben való érintettségért
A New York-i esküdtszék 218,5 millió dolláros kártérítést ítélt meg az izraeli terrortámadások áldozatainak. A bíróság olyan támadásokat vizsgált, amelyekben amerikai állampolgárok vesztették életüket vagy sebesültek meg. A PFSZ és a Palesztin Hatóság fellebbez az esküdtszék … Tovább »
Oscar Díjas az “Ida”
Folytatni kell a keresztény-zsidó párbeszédet
Dán modell: rehabilitáció vagy naivitás
Továbbra sem találják a terror ellenszerét Európában. A múlt hétvégi koppenhágai támadások is azt bizonyítják, hogy a fenyegetést egyáltalán nem sikerült visszaszorítani. Még Dániának is megvannak a sebezhető pontjai, pedig a skandináv ország büszke egyedülálló radikalizálódásellenes programjára, amelynek során a hazatérő dzsihádistákat rehabilitációval akarják „lefegyverezni”. Sokan azonban úgy vélik, hogy a dán kezdeményezés rendkívül naiv hozzáállást tükröz. A Hetek cikke.
Barok István: Je suis Ságvári! Sőt Je suis Spitzer Endre!
Sztehlo emlékezete – Gaudiopolisz
Ideológiák ellen nem lehet bombákkal harcolni
Antiszemitizmus brit földön – a törvényhozók foglalkoznak az üggyel
Romokban a Salgótarjáni úti zsidó temető
A Fiumei úton, a Nemzeti Sírkert és a hamarosan Sorsok Házaként megnyitó egykori Józsefvárosi pályaudvar között, az elkanyarodó villamospályát követve egy keskeny utca nyílik. Aki ismeri, többnyire az is hibásan, útként említi, holott valójában csak utca a Salgótarjáni, ráadásul … Tovább »