Mini útikalauz egy nagy utazáshoz (Izraeli kalandtúra Steiner Kristóffal)

Írta: Steiner Kristóf - Rovat: Világ

Tel-Aviv játszik, Jeruzsálem imádkozik, Haifa dolgozik – tartja a mondás, és valóban: meg is vannak az alapismeretek egy izraeli kiruccanáshoz. Ám hogy biztonságos-e Ciszjordánián át Jordániába kalandozni, hol és hogyan lehet kifogni a helyi (rémségesen) magas árakon, és melyik város milyen meglepetéseket tartogat – ezekről keveset szólnak a közmondások, de még az útikönyvek is…

Tíz éve költöztem Tel-Avivba, mostanra pedig a kulturális-kulináris kalandozás lételememmé és hivatásommá vált: hétről hétre kalauzolok nagy utazókat Izrael rejtett zugaiba, “travel blogger” workshopokat tartok, és gyakrabban járok Jeruzsálemben, vagy a Holt-tengernél, mint bármelyik “földi” tel-avivi. Idén nyáron ráadásul egy egész csapatnyi magyar érkezik majd hozzám: a Tel-Aviv Pride idején egyhetes szivárványtúrát tartok, Magyarország első LMBT magazinjával, a HUMEN-nel karöltve. Nem meglepő hát, hogy úgy ismerem Izraelt, ahogyan Magyarországot sosem – tudom, mi fér bele három napba, hol mennyei a humusz, hánykor van happy hour, melyik hotelt kell elkerülni, és melyik kényelmes, mint egy valódi otthon, távol az otthontól. Ám az utazókat nem mindig könnyű meggyőzni: az Amerikában, egy irodaházban összedobott útikönyvek nem mindig a legautentikusabb információs forrást nyújtják. A “fapadosok” korában egyenesen vétek volna nem nekiindulni egy feledhetetlen közel-keleti túrának. Ám míg az utazási irodák gyakran faék-egyszerűségű programokkal operálnak, már-már helyiként nekivágni a nagy utazásnak sokkal izgalmasabb.

 

Csillagtúra Tel-Avivból

„Egy napot leszünk Tel-Avivban, kettőt Jeruzsálemben, és mindenképpen el szeretnénk menni Haifára is” – mondja nekem mindenki kivétel nélkül, aki Izraelbe érkezik, én pedig minden alkalommal intenzíven csóválom a fejemet. Persze, eszem ágában sincs beleavatkozni senki sorsába, mindenki úgy rontja el a nyaralását, ahogy akarja, de azért aki nyitott a javaslataimra, azoknak elárulom a nagy titkot: Tel-Avivból nem elég egy nap, Jeruzsálemből viszont – ha rövid vizitről van szó – egy is sok. Haifát elég akár útközben megnézni, Akkót viszont sosem ajánlja senki – pedig mesébe illő hely. Szóval kell egy útlevél (nem, személyi nem elég), egy bankkártya (igen, szinte mindenhol lehet használni, és minden sarkon lehet pénzt levenni róla), és már indulhatunk is egy hivatalos reptéri taxival Tel-Avivba (mert még olcsóbb is, mint egy budapesti reptéri fuvar, de egyébként vonat is van.) Miért Tel-Aviv? Azért, mert ez az a hely, ahol a sábesz nem vágja keresztbe a hétvégét – hiszen az éttermek és üzletek jelentős része nyitva tart, míg más városokban péntek napnyugtától vasárnap reggelig síri csend van. Azért, mert itt bárki otthon érezheti magát – a hipszter, a plázacica, a hatgyerekes ortodox családok, az öltönyös üzletemberek, a high-fashion szerelmesei, az arab kultúra csodálói, a beach bunny-k – tényleg mindenki. Akkor se néz senki sandán, ha az ember flipflopban és fürdőgatyában mászkál, és akkor sem, ha hat piercingje van – csak az orrában.

 

Olcsó játék a világ legdrágább városában

No meg persze azért is Tel-Aviv a legjobb választás, mert ez a város sosem alszik: az éjszaka közepén sem marad éhen, aki étterembe vágyik – a Benedickt például a Rotschild és az Allenby sarkán 24 órán át nyitva tart –, a partik nem korlátozódnak a hétvégére, és a forgalmasabb sétálóutcák butikjai akár este kilenc-tízig nyitva tartanak. Kulturális szempontból is baromi izgalmas a hely: a Tel-Aviv Művészeti Múzeum szemet gyönyörködtető épületében mindig van valami kihagyhatatlan kiállítás – mint például az állandó Andy Warhol kollekció. Mindebből következik, hogy legjobb, ha az ember bázisa Tel-Aviv, és innen utazgat ide-oda. Izrael majdnem olyan kicsi, mint a lámpagyújtogató bolygója a Kis hercegben, így aztán mindenhová el lehet autókázni-vonatozni-buszozni viszonylag könnyedén és rövid idő alatt. Az a pletyka járja, hogy Izrael olyan drága, hogy az ember képtelen megúszni egy nyaralást totális anyagi csőd nélkül, de ez abszolút szervezés kérdése – ha valaki nem ragaszkodik hozzá, hogy flancos éttermekben fogyasszon, lazán megúszhatja a dolgot napi 50 sékelből, ami kábé háromezer forint. A legolcsóbb helyi streetfood a falafel pitában – és pesti török büfékkel ellentétben is frissen sütik ki, nem pedig mikróban melegítik fel.

Tel-Aviv, Carmel
Market

Legalább 1001 éjszaka – Jaffában

Tel-Aviv óvárosa, Jaffa további élményekkel várja azokat, akik szeretik az szubkultúrák keveredését – erre a legjobb helyszín az Anna Lou Lou bár, ahol palesztin és zsidó queer fiatalok mulatnak együtt kortalan művészekkel. A 4000 esztendős városrészből minden nagyhatalom akart egy darabot – mára pedig magán viseli az összes korábbi kultúrák kéznyomát. A folyton nyüzsgő bolhapiacon a Pua kávézó a legmenőbb hely, a Dr. Shakshuka kínálja a legfinomabb, serpenyőben sült izraeli lecsót, és aki ebédidőben érkezik Jaffába, nem hagyhatja ki Abu Hassan híres humuszát sem, amiért már reggel kilenckor elindul a sorban állás. Innen már csak pár lépés a festői óvároson keresztül a régi kikötő, ahová a legjobb naplementekor érkezni – a Container nevű romkocsma teraszáról végignézni, ahogy a nap lassan lecsúszik a tengerbe. Innen alig öt percre van vendégházunk, a Yafo Creative, mely egyszerre szálló és alkotói közösség, valamint vegán lakásétterem. Olcsó és menő hostel még a Postel Jaffa negyedben, “beljebb” pedig kissé lepukkant, cserébe viszont megfizethető tengerparti szálló a Beach Front. A Bauhaus stílusban épült Hotel Cinema a Dizengoff téren egy pár fokkal drágább, viszont elképesztően cool, akinek pedig vaskosabb az erszénye és magasabbak az igényei, annak a Brown butikhoteleket ajánlom Izrael-szerte, ezek évről évre bezsebelik az ország legstílusosabb szállodái címeket.

 

Próféták nyomában, Jeruzsálemben

Ugorjunk most át Jeruzsálembe – azért mondom, hogy ugorjunk, mert a kis sárga busszal (monit sherut), ami a központi pályaudvarról (vigyázat, kicsit “nyóckeres” környék) indul, nagyjából negyven perc alatt ott vagyunk. Kocsival persze még kényelmesebb, pláne mert így meg lehet állni egy bőséges ebédre Abu Goshban – jaj, már megint csak a humuszra gondolok. A mikrobusz utolsó állomása a város kellős közepe, itt bárki szívesen útbaigazítja az embert az óváros felé. Az út a Mamillán vezet keresztül, amely Jeruzsálem legszebb bevásárló utcája – a Zarától a Topshopig minden van, de érdemes beugrani az izraeli Castro-ba is, mert az itt vásárolt cuccok legalább tuti nem jönnek szembe az emberrel Budapest utcáin. A Mamilla az óváros, „Yafo” kapujába torkollik, itt pedig belépünk a folyton nyüzsgő bazárba (ahol minden pont ötször annyiba kerül, mintha a Tel-Aviv-i Carmel piacon vásárolnánk meg). A keresztény negyed felé balra vezet az út. Itt egyetlen hatalmas templomba ágyazva végignézhetjük Krisztus keresztre feszítésének és feltámadásának helyszíneit – igaz, ez utóbbi előtt mindig gigantikus sor áll, ám a kápolna hátsó bejárata egy gyertya pavilonba vezet, és itt meglepő módon sosincs senki, így én mindig itt teszem tiszteletemet. A legizgalmasabb a főbejárattól jobbra található kis ajtó, amely a templom tetejére vezet, ahol – nem viccelek – egy több száz éves etióp-keresztény falucska sárból dagasztott kunyhói állnak.

Tel-Aviv, Hotel
Cinema

Óvárosi történetek

A Via Dolorosán haladva meggyőződhetünk róla, hogy Krisztus stációi manapság az ezeregy éjszaka meséit idéző bazársor üzletei, majd kitartóan bandukolva elérkezünk az Osztrák Hoszpiszba, amelyet se felirat, se tábla nem jelez – csak az nyer bebocsátást, aki megberregteti a kis csengőt. A manapság szállodaként működő intézményben a mai napig laknak apácák, és kicsit olyan hangulata van, mintha az Abigélből ismert Matula kollégiumot áthelyezné valaki Bécsbe: Sissi császárné képei figyelnek a falon, a kávézóban Julius Meinl kávét kínálnak, a szőke pincérfiú pedig csak németül beszél. Szürreális élmény. Az épület tetőterasza viszont maga a mennyország: egész Jeruzsálem ott hever a lábunk előtt, hogy Mary Poppinst idézzem „ahogy senki más nem láthatja, csak a madarak, és a kéményseprők”. Innen ötperces séta az éjjel-nappal és a hét minden napján mindenki előtt nyitva álló Siratófal – az egykori jeruzsálemi templom egyetlen ma is álló darabja. Tessék vinni tollat, papírt, és felírni a kívánságokat, majd a fal téglái közé gyömöszölni, mert én merem állítani, tényleg varázsereje van a helynek – engem mindig megríkat, még így, egy évtized után is.

 

Holt-tengeri tekergések 

Tapasztalataim szerint a Holt-tengerhez is le akar ruccanni mindenki, ami sajnos egy kicsit komplikált ügy: bár mindössze félórányira van Jeruzsálemtől, a tömegközlekedés nehézkes. Indulnak buszok a jeruzsálemi központi pályaudvarról, de ritkán, így ha Holt-tengerezni akarunk, én inkább a kocsibérlésre szavazok, így belefér a Jeruzsálem-napba. Egyébként tényleg megéri megnézni – a sivatagon, Cisz-Jordánián keresztül vezető autóút lebukik a tengerszint alá, az autópálya mentén pedig beduinok tanyáznak, és odaintegethetünk Palesztina nagyvárosainak, Ramallának és Jerikónak is: turisták szabadon közlekedhetnek palesztin (zöld rendszámos) taxikkal. Maga a holt-tengeri fürdőzés pedig iszonyú mókás: az ember valóban lebeg a víz felszínén, akkor is, ha minden végtagját felemeli, mint egy béka. A kedvenc partszakaszom Kalia Beach, a “zöld part”, ahol szelektíven gyűjtik a hulladékot, fiatal kókuszdióból szürcsölhetem a kókuszvizet, és még helyi – palesztin, beduin, és zsidó – termesztők csodáit árusító termelői piac is van. A Holt-tenger partján, kicsit délebbre fekszik a Maszada: az a hely, ahol tömegével követtek el öngyilkosságot a zsidó családok, csak hogy megelőzzék, hogy a római seregek mészárolják le őket. A hegytetőn sétálgatva óhatatlanul sírhatnékja támad az embernek – kemény hely, durva energiákkal.

 

Lenn délen, édes éjen

Ha valaki úgy érzi, szívesen kipihenné az élményt a Holt-tengernél, a kis hegyi patakjáról és kristálytiszta forrásáról híres Ein Gedi az egyik legszebb falucska a környéken – botanikuskert és luxus spa a sivatag közepén, csodás kis kávézóval, ahol a kétszemélyes mediterrán-tál kihagyhatatlan. Ja, és bármily csábító, nem kell ám csilliárdokért Holt-tengeri ásványokkal gazdagított kozmetikumokat venni, ugyanis ezek is a tel-avivi Carmel piacon a legolcsóbbak: kétszáz helyett húsz sékelbe kóstálnak az arckrémek, radírok és egyéb kenceficék. Ha még tovább csorognánk dél felé, Eilatban, a Vörös-tengernél is lubickolhatunk, ahol delfinúszásról IMAX moziig minden van egy tisztes családi nyaraláshoz – innen már csak egy ugrás a kalandosabbaknak Jordánia és Petra ősi sziklatemplomai, vagy a másik oldalon a Sínai félsziget fehérhomokos partszakaszai, fillérekért vesztegetett szállásokkal. Igaz, ez utóbbi az izraeli hatóságok szerint nem a legbiztonságosabb nyaralóhely, ennek ellenére izraeliek tömegével járnak át lazítani a fövenyen. Tel-Avivból persze nem csak dél, hanem észak felé is indulhatunk kirándulni…

Tel-Aviv, streetfood

Északi fény

Errefelé van a kedvenc strandom, Gaash is, ahol még a fürdőnaci sem kötelező, és a sziklákkal övezett homokos tengerpartra egy holdbéli tájnak is beillő nemzeti parkon vezet az út. Innen már csak negyed óra autóút Caesarea: a meseszép öböl mentén elterülő óvárost még Heródes király építette. Ha pedig nagyobb felfedezőútra indul az ember észak fele, akkor – ahogy korábban már jeleztem – ne feltétlen Haifa legyen az úti cél, mert a Bahai-függőkerteken kívül (ami bármily szép is, kábé negyed óra alatt bejárható) igazából nem nagyon van látnivaló. Ezen persze biztosan sok haifai megsértődne – de egyetlen őszinte haifai sem: a város kicsit olyan, mint egy izraeli Los Angeles, autóutak kötik össze az egyes városrészeket és a bevásárlóközpontokat. Ennél azért sokkal izgibb továbbhajtani Akko felé: a tengerparti kisváros fél órás autóútra van Haifától. Az arab óváros sikátoraiban sétálva tisztára az Aladdin egyik jelenetében érzi magát az ember, a tíz méter magas városfalról pedig halált megvető bátorsággal ugrálnak a tengerbe a kiskölkök. Ja, és itt lehet a legolcsóbban mindenféle magvakhoz, fűszerekhez, és aromás arab kávéhoz jutni – én mindig alaposan feltankolva térek haza.

 

Háborús övezet, spirituális felemelkedés

Nos, egy mini-szabin nagyjából ennyi fér bele, de egy hosszabb vizit során érdemes keresztül-kasul bejárni az országot: míg lenn délen, még télen is „tengerben fürdős” idő van, egészen északon, a Hermon hegyen, az ország északi csücskében akár még síelni is lehet, felfelé „mászva” pedig mindig megállunk Rosh HaNikra-nál, a világ egyik legszebb tengerpartján, ahol a hullámok mély alagutakat ástak a parti sziklarengetegbe, és rámpákon közlekedve egészen mélyre lehet hatolni a titokzatos barlangban. És akkor még a különféle vallások zarándokhelyeiről nem is beszéltünk, mint az Ári sírja Cfátban: a nagy kabbalista mikvéje – a rituális fürdőhely – minden kalandos kedvű vándor előtt nyitva áll, nem csak a mélyen vallásos zsidók használ(hat)ják. A hebroni Mahpéla barlang is megér egy misét – amely sokak szerint nem más, mint a halál pillanatában mindannyiunk előtt megjelenő „alagút”. Betlehem, vagy Ráhel sírja mind-mind kocsival közelíthetőek meg, és hasznos, ha az embernek vannak helyi kapcsolatai, vagy egy profi idegenvezetője. Persze nem (csak) azért, hogy megtalálja a legszuperebb falafelest, hanem mert Hebronban például elég komoly feszültség van a levegőben, és nem mindegy, melyik utcába téved be az ember.

Ezek azok a helyek, ahová bár szeretek időről időre bekukkantani, végül minden alkalommal nagyon boldogan érkezem vissza a mindenre és mindenkire nyitott Tel-Avivba, és megcsókolom a tengerparti fövenyt: „Végre itthon vagyok!”.

 

Még több utazási tipp Kristóf Instagram oldalán: @whitecityboy

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]