Néhány megjegyzés Gadó János “Két címlapról” c. cikkéhez

Írta: Turán Tamás - Rovat: Vélemény

A kódolt uszításról, relativizálás nélkül.

A Figyelő címlapjára tette Heisler András Mazsihisz-elnököt, bankó-esőben ábrázolva. Hadd uszuljon, aki uszulni akar, hisz van rá igény. E kimódoltan kódolt vizuális kampány-elemeken senki nem lepődik meg ma már. De ez nem jelenti azt, hogy egy zsidó lapnak hallgatnia vagy mismásolnia kellene az efféle jelenségek kapcsán – különösen, ha az egy (történetesen a legnagyobb) zsidó szervezet vezetőjét érinti.

Gadó János összehasonlító elemzése összeveti az inkriminált címlapot a Magyar Narancs egy februári címlapjával, amelyen az EMIH (egy a Mazsihisz-szel rivalizáló zsidó szervezet, alfelekezet) vezetője van kiszerkesztve. Néhány karcosabb megjegyzés kívánkozik a szerző releváns, bár kissé megkésett, lágyan fuvolázó írása mellé.

A Magyar Narancs címlapján van mit kritizálni – pontosabban, lett volna mit, annak idején. G. J cikke nagyobbrészt szépen sorjázza a lényeges különbségeket a két címlap, azok kontextusa, illetve a kiszerkesztett két személy képviselte alfelekezetek között. Mégis, illetve részben éppen ennek révén, erősen relativizál. Nem csak a cím, az egymás mellé helyezett címlapok, a bevezető bekezdés hatnak ebbe az irányba, de a cikk egész módszere, célja is: a rajta végigvonuló hasonlítgatás. Ez a hasonlítgatás az idevágó (a cikkben is röviden hivatkozott), visszafelé mutogató kormánypárti apologetikát visszhangozza. Ezt az apologetikát, tegyük hozzá, a cikk csak implicite utasítja el.

Vannak azonban olyan fontos különbségek is a két címlap-kontextus között, melyekről a cikk legföljebb futólag tesz említést. Az egyik ilyen a hatalmi kérdés. A szövegnek csak egy-egy jelzős szerkezetéből tudjuk meg, hogy a Figyelő kormánypárti lap – ellentétben a Magyar Narancs-csal. Understatement. Ha egy személyre rászáll a kormánypárti sajtó ma, annak komolyan veendő, fenyegető implikációi vannak. Vannak-e hasonló implikációi, ha a Narancs rászáll valakire? Tárgyalásra kerül továbbá a cikkben, hogy mennyiben érdekelt a Figyelő tulajdonosa (szövetségesével, az EMIH vezetőjével) a Mazsihisz-elnök lejáratásában. Ám az teljesen elsikkad, hogy a Magyar Narancsnak ezzel szemben semmiféle egyéb, közvetlen érdekei nem fűződtek az EMIH vezetőjének a megtámadásához, sem pedig egyéb kapcsolatok nem fűzték a lapot a megtámadott személy ellenlábasaihoz.

Egy másik problematikus elem a cikkben az EMIH-szál. Sokat foglalkozik ezzel G. J. írása – leginkább egy szűzies, ideológiai síkon. Az EMIH vezetője és a történész hölgy (még tulajdonosa a Figyelőnek az inkriminált címlap megjelenésekor) két “küldetéstudatos”, “vizionárius” személy, olvassuk, akik koncepcióik hasonlósága miatt kötöttek szövetséget. A cikk nem hagyja egészen sötétségben az olvasót a tekintetben, hogy a küldetéseken és víziókon túl másról is szó van, amennyiben az EMIH vezetője, aki egy “jövőbe forduló, optimista, építkező, gyarapodó” zsidóságot vizionál, a gyarapodásra “maga mutat példát, amikor az EMIH intézményeit építi és bővíti, gesztusokat téve a kormánynak, gesztusokért cserébe”. Ez az! – kapja fel a fejét a politikailag fel- és elcsigázott olvasó ezen a ponton, minthogy a jövőorientált optimizmus és a gyarapodás közötti lehetséges, bensőséges viszony ismerős valahonnan a számára a magyar politika ege alatt. És csak sajnálni tudja, hogy ő ennek a viszonynak az EMIH-nél érvényes konkrétabb formáiról, csakúgy mint e szervezetnek a kormányzattal kapcsolatos viszonos gesztikulációiról (melyekre szerző elegánsan utal), elég keveset tudhatott meg az utóbbi években a Szombat révén. Ahogy arról is kevéssé értesülhetett a Szombatból (legalábbis annak belső cikkeiből), hogy milyen furcsán “gesztikulált” ennek az Egységes Magyar Izraelita szervezetnek a vezetője, amikor a Soros elleni kampányról kérdezgették – más sajtótermékek. Arról is csak a mostani cikkben olvashat valamit, relativizáló körítésben, hogy ugyanezen vezető immáron szóra sem tartja érdemesnek vizionárius szövetségese küldetéses orgánumának inkriminált címlapját. Sebaj; remélhető, hogy az EMIH (illetve annak egyik nyúlványa, a Tett és Védelem Alapítvány) legalább az európai antiszemitizmus kapcsán érthetően fog majd gesztikulálni – Brüsszelben.

Egy-két általános záró megjegyzés. Az objektivitásra törekvő elemzések konszolidáltabb időkben fokozhatják egy lap presztízsét és növelhetik a közönségét. A Szombatét is. Ám harci zaj közepette, amikor elválnak az utak, és különféle incidensek kapcsán világosabb beszédre, állásfoglalásra is szükség van, ez hálátlan szerep. A hosszadalmas “egyfelől-másfelől” érvelések groteszkké válnak, és a törzsközönség egyre nehezebben tudja elhárítani a gyanút, hogy valamiféle bénultság vagy számító óvatoskodás bújik meg a roppant tárgyilagosnak tűnő elemzések mögött. Pedig a tárgyilagosságra való törekvés követhetne más utat is, ami egyáltalán nem zárja ki az összehasonlító és elemző szempontokat: elítélheti amit el kell, időben, egy bizonyos elemi zsidó szolidaritás jegyében, relativizálás nélkül. Ha a nagy zsidó szervezetek képtelenek erre, még mindig megteheti ezt egy magát függetlennek tekintő lap.

A Vélemény rovat cikkei a szerző felfogását tükrözik és nem feltétlenül esnek egybe a szerkesztőség álláspontjával. 

Címkék:Figyelő címlap, Gadó János, Magyar Narancs címlap