Levelekből

Tisztelt Szerkesztőség!

A MAGYAR HÍREK 1989. május 8-i Sajtótükör-rovatában, a Magyar Hírlap közleménye nyomán megje­lent íráshoz, amely Karády Viktor: Zsidókérdés és nemzettudat című előadását ismerteti, szeretném az alábbi megjegyzést fűzni:

Kétségtelen, hogy a kiváló előadót a kiengesztelődés, békés együttmű­ködés lázas keresése vezérli. Mind­azonáltal előadásának végső kicsen­gése és a három feltétel, amelyet a bizalom megteremtésére megjelöl, éppen az ellenkezőt eredményezi és csak a gyűlöletnek ad további tápot.

Karády véleménye szerint a biza­lom megteremtésének ez a három előfeltétele: 1. a zsidó származásúak ne érezzenek a zsidóság és magyar­ság közt semmi ellentmondást; 2. a nem zsidók is egyértelműen ismer­jék el, hogy a zsidóság éppen úgy szívén viseli a magyar sorskérdése­ket, mint ők; 3. a zsidók és nem zsi­dók vállalják el a másság (kieme­lés tőlem – F. E.) lehetőségét, a másság terhét és a másság jogát az emberi gondolkodásban.

A neves tudós előadása valójában kiágazása annak a témakörnek, amelyet egy izraeli magyar-zsidó költő vetett fel, és amelynek „kettősgyökerűség” elnevezést adott. Már előttem rámutattak arra, hogy a kettős vagy többes gyökér fogalma valójában fából vaskarika, mert az emberek különböző síkon levő tulaj­donságait összekeveri. Elegendő a magyar nyelv értelmező szótárára utalni, hogy megállapíthassuk: a származás, anyanyelv, nemzeti ér­zés, nemzetiség, népiség, vallás stb., stb. valamennyi más és más körbe tartozó fogalom. Az embert az kü­lönbözteti meg az állattól, hogy az őserdő vadját mindössze két ösztön vezérli: az éhség (a gyomor szava) és a párzási ösztön. Az emberben ezeknél jóval több érzés él: egyéni érzelmek (szeretet, öröm, bánat, gyűlölet stb.), valamint közösségi érzetek (jogi kötődés az államhoz, erkölcsi kötődés a valláshoz, ragasz­kodás az ősi kultúrához, anyanyelv­hez, ahhoz a tényhez, hogy ősei azon a földön alusszák örök álmukat stb., stb.). Az állam fennmaradását, amelyben ilyen különböző érzületű lakosság él( valójában tehát minden államét), egyetlen tényező biztosítja: a közös kultúra! Az az állam, amely­nek nincs kulturális múltja, nem rendelkezik összetartó erővel Ez a magyarázata annak, hogy Amerika előző elnöke, Ronald Reagan, felis­merve a kultúra összetartó erejét, tanácsot létesített annak elősegítésé­re, hogy külföldről származó állam­polgárai származási helyük kultúrá­ját Amerikába telepíthessék, és ezzel szolgálják a multikulturális ameri­kai állam megszilárdítását.

Mindezek folytán „másság”-ról beszélni eltévesztett igyekvés az együttműködés megvalósítására. Éppen a közelmúltban foglalkoztak a magyarországi napilapok – igen be­hatóan – a szlovák nemzetiség kér­désével, amelynek egyik képviselője a magyar országyűlés egyik alelnöke. A szlovák nemzetiség azért vall­ja magát teljes joggal „nemzetiség”-nek, mert nem a magyar, hanem a szlovák kultúrát fogadja el alapjá­ul, és az emberi jogok tiszteletben tartásának szem előtt tartásával igényli, hogy Magyarországon élhes­sen, mivel annak törvényeit betar­tani és boldogulását saját munkájá­val biztosítani kívánja. Viszont tu­datosan „más”-nak vallja magát, el­térő kultúrája folytán. Mindez azonban nem alkalmazható a zsidókra, akik pusztán azért, mert a zsidó nép tagjai, zsidó vallásúak, nem tekin­tik magukat „nemzetiség”-nek, mert nincs eltérő kulturális kötődésük, sőt az egyetemes magyar kultúra ápolásában kiemelkedő érdemeik vannak, és azt vallják, hogy a ma­gyar-zsidó kultúra szerves része az egyetemes magyar kultúrának.

Az amerikai magyar származású zsidót köti az amerikai államhoz a befogadó állam iránti állampolgári hűség, ugyanakkor köti az eredet a zsidó néphez és a kulturális kapocs a magyar nyelvhez és a magyar kul­túrához. Ezek a különböző kötődések csak akkor kerülhetnek ellentmondásba egymással, ha – a gondolat­menetet ad absurdum vezetve – történetesen Izrael háborúba keverednék Amerikával, ugyanúgy, mint a magyar katolikus válaszúira ke­rülne, ha a Vatikán hadat üzenne Magyarországnak. Mindkét esetben az egyénnek kellene eldöntenie, mi erősebb benne: a vallási kötődés, a népi hovatartozás, a kultúrmúlt vagy az állampolgári hűség.

Korunkban, amikor ismét az a felfogás kerül túlsúlyba, hogy az emberiség természetes állapota a háború, jelen levélíró nem ringat­hatja magát abba az elképzelésbe, hogy az emberek levetkőzik az embertársaik iránt érzett megmagya­rázhatatlan gyűlöletet. De ha már vitatkozunk a különböző kötődések hatásáról, akkor legalább ne kever­jünk a témába a kelleténél több vi­taanyagot.

Az illusztris előadó megállapításai a „másság”-ról tehát célt tévesztett érvelésnek minősülnek. A magyar nyelven beszélő zsidót, akinek ősei magyar földön pihennek, aki a magyar-zsidó kultúrát mint az egyetemes magyar kultúra szerves részét – szolgálja, kevésbé lehet kizárni a magyar közösségből, mint bárme­lyik, tudatosan magát más nemze­tiségnek valló magyar állampolgárt.

Az együttműködés és megbékélés céljait jobban szolgálja a tudatos nevelés és a nép felvilágosítása, azoké, akik még ma is azt állítják, hogy „többen jöttek haza Auschwitz-ból, mint amennyien elmentek”, vagy azoké, illetve felmenőiké, akik bandériummal, vigyorogva kísérték ki falujukból a haláltáborba küldött zsidó társaikat.

Karády Viktor találóan mutat rá arra, hogy a mai magyar társada­lomban – éppen a szólásszabadság révén – kifejezésre jutnak a bűn­bakkeresésnek megfelelő érvek. Ezek ellensúlyozására, a kiengesztelődés megvalósítására szívós nevelő mun­ka szükséges. Talán jobb lenne rá­mutatni arra, hogy a gyűlölet szítói a „mások”, és azok, akik a világtör­ténelemben páratlanul álló tömeg­gyilkolás után véletlenül megma­radtak – valamint ezek utódai -, a magyar állam igazi talpkövei, azokkal együtt, akik különbségtétel nélkül állnak a magyar kultúra és az újjászületés szolgálatában.

Dr. Farkas Ervin,

a New York-i Figyelő szerkesztője,

a Magyar Zsidók Világszövetsége ügyvezető alelnöke