„Kibuc soha nem volt Budapesten”

Meglepve-furcsállva olvastuk a MIKÉFÉ-vel foglalkozó cikket a lap májusi számában. Véleményünket, reagálásunkat, külön-külön hozzászólásként, közlésre szánjuk.

*

Az én gyerekkori fényképeim illusztrálják a Szombat májusi számában a MIKÉFÉ-ről szóló cikket. Bár megkérdezésem nélkül közölték őket, szívesen vállalom – a Szombatot is, és főleg a MIKÉFÉ-t. Azt viszont nagyon sajnálom, és nem is értem, hogy a fennmaradt – és főleg tőlem független – képek közül miért ezeket választották. Hiszen ezek az égvilágon semmit se adnak hozzá az íráshoz, nem mondanak semmit a témáról, az aláírások pedig, bár önmagukban pontosak, még érthetetlenebbé teszik a közlésüket.
Ha már a szerkesztés furcsaságából odakerültek a fényképeim, részben pótolnám a magyarázatot. Az édesapám volt 1924 és 1945 között a kertésztelep főkertésze, én 15 éves koromig a telep közepén álló szolgálati villában éltem. (Ehhez tartozott a képen látható baromfiudvar.) A további magyarázat nem az én dolgom. De hadd tegyek néhány megjegyzést és kiegészítést a cikkhez.
Mindjárt a címhez, ami teljesen félrevezető. A MIKÉFE működési elveinek, formáinak semmi köze nem volt a kibucokhoz! (Nota bene: A bentlakásos képzést, a közös étkezést általában elég széles körben alkalmazták, a papneveldéktől a katonaiskolákig). Annyi kapcsolat biztosan volt, hogy az 1940-es években (és kisebb mértékben már korábban is) a MIKÉFE vezetése lehetővé tette chaluc-csoportok számára, hogy a kertésztelepen szakmai ismereteket és gyakorlatot szerezzenek a kibuc-munkához. A telep legtávolabbi végén, önálló épületben laktak, függetlenül a mikéfistáktól. Élénk közösségi, kulturális életet éltek. Többször jártam náluk, zsidó énekeket tanultam és hórát táncoltunk… A szüleim közéjük elengedtek, mert ott fiúk-lányok vegyesen voltak. A mikéfisták internátusába be nem tehettem a lábam, mert ott csak fiúk laktak, szó sem lehetett női szobákról.
Lehet, hogy a kibuc-hasonlat volt chalucoktól származik – hiszen számukra tényleg az erre való felkészülést jelentette a MIKÉFE, és érthető, ha ők valahogy így gondoltak vissza rá –, de lehet, hogy a MIKÉFÉ-n tanult, s aztán kibucban dolgozó kertészektől. Hajdani mikéfistákkal kicsit töprengtünk ezen, amikor az izraeli Új Keletben sok évvel ezelőtt felbukkant ez a párhuzam, s aztán egy hazai lapban is. És olvasható egy ismeretterjesztő internetes portálon. Ez is visszaemlékezésekre hivatkozik.
Én is úgy gondolom, a visszaemlékezések nagyon fontosak, és akkor is jellemzők, ha pontatlanok és akár ellentmondanak a tényeknek. De a tényekről nem tudomást venni? Amikor rendelkezésre állnak, megismerhetők… Hiszen a MIKÉFE történetének, működésének, bár távolról sem valamennyi, de számos dokumentuma eredetiben vagy korabeli hiteles ismertetésben fennmaradt és hozzáférhető. (Ld. Kertész Ödön: A Magyar Izr. Kézmű- és Földművelési Egyesület százéves működésének története – Magyar Zsidó Levéltár, 2011, 224.o.)

Izsák Erika

Nyugdíjba menetelem óta nagyon ritkán tudom rábeszélni magam az írásra, most azért „ragadtam” számítógépet, mert olyan cikk jelent meg Önöknél, amely sürgős helyreigazítást kíván.
Mindenekelőtt: kibuc soha nem volt Budapesten. Volt viszont a MIKÉFE (Magyar Izraelita Kézmű- és Földművelési Egyesület), amely fenntartott kertésztelepet (Budapest. X. Keresztúri út 130-134) és tanoncotthont ( Bp. XIV. Hermina út 49.) A kertészet terjedelmére nem emlékszünk pontosan, az azonban biztos, hogy „szőlészet, szántóföldi mezőgazdaság, tehenészet, méhészet, baromfitenyésztés” ott nem folyt. Természetesen asztalosokat, lakatosokat, stb. sem magas, sem semmilyen szinten nem képzett. Ilyenek laktak internátus-szerűen a Hermina úton, de képzést nem ott kaptak. Szép és városszerte ismert, népszerű volt a virágkertészet, de korántsem „az ország legjelentősebbje”. Ugyancsak nem oktattak „közismereti tárgyakat”, csak szakmaiakat.
Külön kell szólni arról a képtelenségről, hogy „tényleg a korai kibucok elvei szerint működött: … közös kassza, a növendékeknek külön férfi és női szobák, stb. Ugyanis a kertészképző telepen csak fiú bentlakók voltunk, lányok a fővárosból jártak be munkanapokon. Hogy mennyire nem volt szó az alijázás előkészítéséről, azt többek közt bizonyítja, hogy a háború éveiben fogadott be a Mikéfe cionista plúgákat: a Hánoár Hácioni, a Makabi Hácáir és a Mizráchi egy-egy csoportját fogadták be, ők külön laktak és külön is dolgoztak tőlünk. Így legföljebb egy-két barátság és ugyanannyi diákszerelem alakult, azok is rövid életűek voltak, éppen a cionisták átmeneti ottléte miatt. Szex azonban sem ott nem volt, sem a cikkben említett bordélyházban, aminek a létezéséről sem tudtunk.
Említhetnénk olyan „apróságokat” is, mint például, hogy valakit 1939-ben vettek föl a Mikéfére s ezzel megúszta a deportálást (1944!), vagy: „a MIKÉFE tanoncotthon bejárata a Keresztúri úton éppen a két villamos megálló között volt.” Ez csak azért nem stimmel, mert a tanoncotthon a Hermina úton volt, a Keresztúri úton pedig a mai napig sem jár villamos.
Volna még mit írnom a „Volt egyszer…” című cikkről, de azt hiszem, ennyivel is meggyőztük a szerzőt, hogy jó ragaszkodni a tényekhez, mert hátha akad egy-két szemtanú-túlélő.

Szívélyes üdvözlettel:
Várkonyi Endre
ny. újságíró,
a Mikéfe kertésztelep növendéke 1941.IX. és 1944.III. között.

*

A MIKÉFE Baráti Kör két tagja is reagált a „Volt egyszer egy kibuc Budapesten – avagy a MIKÉFE” c. cikkben foglaltakra. Az ezekben leírtak mellett szükségesnek tartjuk a XIX-XX. század jelentős magyar zsidó intézményének rövid bemutatását, minthogy a cikk ezt elmulasztotta.
A több mint 170 esztendővel ezelőtti, Batthyány Lajos elnökletével tartott iparegyesületi ülés felvette soraiba a megalakuló egyletet. Ez nagy segítséget jelentett a zsidóságnak abban, hogy a modern társadalom fejlődésének útján a zsidó fiatalok ipari és mezőgazdasági szakemberekké váljanak.
Az egykor megfogalmazott célok (lásd Kertész Ödön: A Magyar Izr. Kézmű- és Földművelési Egyesület százéves története) az alábbiak voltak:

1. a nehéz közművek és iparágak gyakorlata;
2. a magyar nyelv ápolása;
3. a földművelés gyakorlása;
4. a közhasznú ismeretek és a tiszta erkölcs terjesztése.
A sok segítséggel és nem kevés ellenállással is létrejött intézmény óriási fejlődést valósított meg az évtizedek során. Működése idején ezernél is több hitközségi és egyéb szervezet volt a tagja és sok ezer szakembert nevelt fel. Támogatását élvezhették különböző szakmák és nagy művészek is, például Ligeti Miklós, az Anonymus-szobor alkotója, Vajda Lajos festőművész és grafikus, Feivel Lipót vasbútor gyáros, de falai között éltek egy időben Kabos László, Egri István színművészek is. Két nagy szervezete, az iparos tanoncotthon és a kertészképző telep szakemberei a világ nagyon sok országában szereztek elismerést.
Zsidó cserkész csapata, a 310. Jókai cserkészcsapat részt vett az országos harci játékokon, kirándulásokon a környező budai hegyekben, csónaktúrákon, de túráztak Olaszországban, Ausztriában is. Baráti összejöveteleik, múzeum-, hangverseny- színházlátogatásaik jelzik, hogy a szakmai műveltség mellett a kulturális képzést sem hanyagolták el. Mindezek élethűbben jellemzik az egykori intézmény életét és történetét, mint a cikk valóságot nélkülöző, hatásvadász hasonlata, vagy a fiatalok menhelyszerű hálóhelyeként, az éhezés otthonaként való beállítása. A történeti tények azt mutatják, hogy 1945 után az életben maradtak nagy része itthon alapítva családot hasznosította szellemi és szakmai tudását. A kivándorolt volt MIKÉFE-növendékek többsége elsősorban Izraelben letelepedve élt és dolgozott új hazája felemelkedésén. Hasonló utat jártak be az Európa más országaiban, Amerikában vagy Ausztráliában letelepedettek is.
A 2000-ben Budapesten szervezett világtalálkozó emlékezői, az eddig megjelent két dokumentum- kötet írásai jelzik a MIKÉFE intézményeinek korabeli sikereit és küzdelmeit. A sorozatos zsidótörvények és a folyamatosan erősödő jogfosztás idején, különösen az 1939-44 közötti időszakban azon kevés szervezetek egyike volt, amely szakmai ismereteket, megfelelő élelmezést és otthont tudott nyújtani a fiatal zsidó nemzedék tagjainak, elősegítve ezzel megélhetésük megtalálását. Talán érthető, hogy a nagy múltú intézmény ismerői és néhány élő tagja nagyon hiányosnak, torznak tartja az említett cikket.
A Világtalálkozót követően megalakult MIKÉFE Baráti Kör céljának tartja az emlékek mentését, a történet tanulságainak hasznosítását a jövő társadalmában.

MIKÉFE Baráti Kör

Köszönöm a kiegészítéseket!

Kedves Érintettek!
Írásomat életinterjúk és az Izsák Erika által említett szakirodalom alapján készítettem el. Mivel az adatközlő(k) egyértelműen kibucként aposztrofálták, illetve a szakirodalom is hasonlóan tett, ezért bátorkodtam én is ezt a címet, illetve hasonlatot választani. Az oral history műfaja nem könnyű műfaj, 60 év távlatára visszaemlékezni nem mindig egyszerű, mindazonáltal meggyőződésem, hogy a visszaemlékezések nagy része pontos. Az interjúalanyt (Fülep Endre), akivel a beszélgetést készítettem, épp Izsák Erika ajánlotta nekem, aki az idézett szövegben említett bordélyházról még hosszasan mesélt (természetesen ez nem került bele az interjúba). Izsák Erika képei illusztrációként kerültek a szöveghez, ő ezt egy korábbi életinterjú készültekor szerződésben vállalta, hogy megjelentethetők. Interjúja és családi képei most is fönn vannak a www.centropa.hu weboldalon, bárki olvashatja, használhatja őket.
Én nagyon köszönöm a kiegészítéseket, és örülök, hogy vannak még szemtanúk, akik pontosabb képet tudnak adni a témáról. Azt, hogy a MIKÉFE egy kibuc alapelvein működött-e avagy sem, eldönteni nem tudjuk, de higgyék el, hogy a forrásaimra és a már említett szakirodalomra támaszkodva nekem is ez a benyomásom, hogy a kibuc jelleg létezett. Izsák Erika is töprengést említ levelében, tehát, úgy tűnik, mégsem tévedtem ekkorát. Sok életinterjút készítettem, ezekben többször említik a MIKÉFÉ-t mint fontos virágkertészetet, és többen jegyezték meg, hogy a legjelentősebb virágboltok egyikének szállított. Nem hinném, hogy cikkemben képtelenségeket állítottam, miért is tettem volna? Én csupán egy nagyon izgalmas intézményre és az ott megélt élettörténetekre szerettem volna felhívni a figyelmet. A MIKÉFE egyedülálló volt a maga nemében, sok fiatal zsidó fiúnak és lánynak a túlélést jelentette. Ha mégis úgy érzik, megbántottam Önöket, ezúton kérek elnézést.

Czingel Szilvia