Kétállami megoldás – Egy remek válasz a rossz kérdésre

Pár napja olvastam Gadó János cikkének – A “kétállami megoldás” és az erőszakos messiások – egy részletét a Facebookon, ami ott kisebb vitát keltett.

Jómagam javarészt egyetértek a cikkel.

A Facebook-on a vitában, ha ezt lehet így nevezni, az egyik oldalon azok álltak, akik szerint nincs más megoldás, mint a “kétállami megoldás” a másik oldalon meg mintha azok lettek volna, akik azt mondják, hogy az arabokkal és ezzel a kitalált néppel nem lehet együtt élni.

 

Megoldást akarunk!

Értem én, hogy az emberek szeretnének megoldást találni, hiszen a helyzet tarthatatlan. Sőt a helyzet fokozódik.

Épp csak nem hiszem, hogy az igazi problémát akarják megoldani.

Amíg valamilyen palesztin-izraeli konfliktust próbálunk mi, vagy próbál a világ megoldani, addig nem lesz itt semmilyen békesség. A probléma ennél sokkal szélesebb. Ezért az úgynevezett “kétállami megoldás” sem megoldás. Hiszen a probléma nem az, hogy a palesztinoknak nincs saját országuk.

Nem az, illetve nem csak az a probléma, hogy egy nagyon aktív háború dúl Izrael és a Hamasz (vagy Gáza, vagy 7 különböző ellenség) között. Ez “csak” egy hangosabb, szörnyűbb és látványosabb megnyilvánulása a problémának. A probléma sokkal inkább ott van, hogy az arab illetve a muzulmán társadalom egy része, (egyes értékelések szerint ez legalább a 20-30% azaz 400-600 millió ember) nem ismeri el a keresztény, zsidó, illetve ateista nyugati világ létjogosultságát. Eltörölné a nők, a homoszexuálisok, a transzok, általában a kisebbségek jogait és bevezetné a saria törvényeket.

Izraellel azért zajlik ilyen intenzív küzdelem, mert mi közel vagyunk. Mert a zsidók csak 15 millióan vannak, míg a keresztények és az ateisták több százmillióan, és mert ki tudják használni a nyugati világban lappangó (ma már nem is csak lappangó) antiszemitizmust.

 

Akkor mégis mi a megoldás?

Sokat tanultam és tanulok Dr Einat Wilf-től. Nem tudom, mi olvasható tőle magyarul, de érdemes hallgatni, amit angolul ír és mond.

Einat Wilf volt munkáspárti politikus, aki továbbra is teljes szívvel kiáll a tradicionálisan baloldalinak nevezett értékekért, mint pl. a szociális ellátás, a kisebbségek, a nők, a homoszexuálisok, a transzok jogai stb. (A “tradicionális” szó is fontos itt. A mai, úgynevezett baloldal már rég nem ezeket képviseli. A mostani baloldal-jobboldal felosztás ebbe az egy dimenzióba próbál beszorítani egy nagyon sokdimenziójú kérdéskört, és ezért elég értelmetlen, de ebbe most ne menjünk bele.)

A 1990-es évek közepén a 2000-es évek elején Wilf még nagyon támogatta az úgynevezett békefolyamatot, de azóta rájött, hogy a palesztin arabok nem ilyen jogokat akarnak. Illetve, ha vannak is köztük, akik békésen szeretnének a zsidókkal együtt élni, azoknak nincs semmilyen politikai erejük. Sőt a hangjukat se lehet hallani. Nem csak Gázában és nem csak Júdea-Szamáriában (amit magyarul Ciszjordániának szoktak hívni). A nyugaton élő palesztinok között sincs egy se, aki felemelné a hangját, mondván: talán nem kéne a zsidók elkergetésén és megölésén fáradozni.

Nem vállalom, hogy dr. Wilf szóvivője legyek, de azt hiszem, abban látja a reményt, hogy:

• Trump tovább építi az Ábrahám egyezményeket és Szaúd Arábiával, valamint más mérsékelt arab országokkal Izrael képes lesz valamilyen egyezségre jutni.
• Egyes Arab országokban megváltoztatják az oktatási rendszert és abbahagyják a zsidók, Izrael, és általában a nyugat elleni uszítást. Az Egyesült Arab Emírségben ezt megtették. Tehát van valami remény.
• Megszüntetik a palesztinok különleges státuszát és az ezt fenntartó ENSZ-szervezetet, az UNRWA-t. Közlik a palesztinokkal, hogy mostantól már nem számítanak menekülteknek, és nincs különleges “visszatérési joguk”. (Ilyen joga egyetlen népnek, népcsoportnak sincs, de a palesztinok ezt követelik maguknak). Dr. Wilf évek óta hangsúlyozza, hogy az UNRWA csak a jelenlegi, tarthatatlan helyzet súlyosbítására alkalmas, ezért meg kell szüntetni.
• Ezek után lehet talán deradikalizálni a palesztinokat. A hangsúly a „talán” szón van. Lehet tehát, hogy valamikor a “palesztinoknak” lesz egy országuk, de ahhoz még sok víznek kell lefolyni a Jordán folyón.

 

Jobb vagy baloldal?

A Facebook vitában felmerült, hogy Dr. Wilf álláspontja a jobboldal felfogására emlékeztet. Erre írtam fenn, hogy itt többdimenziós jelenségről van szó. Az “igazi” (vagy szélső?) jobboldal azt mondja, hogy kergessük el innen az arabokat, ha lehet, akkor azokat is, akik izraeli állampolgárok. Ott van Jordánia, az az ő országuk. Einat szerintem viszont nem azt mondja, hogy a “kétállami megoldás” lehetetlen, csak azt, hogy ezt most (és már vagy 100 éve) az arabok nem akarják. Amíg ez marad a helyzet, addig erről a megoldásról beszélni nemcsak hogy fölösleges, de káros is.

Ő a japán és német modellt is nézte: Hogy változtak át a II. világháború után a korábban radikalizált japán és német társadalmak békés társadalmakká, és mennyire lehet ezt alkalmazni ebben a helyzetben.

Erre akkor lenne esély, ha a palesztinok és általában az arabok elismernék, hogy elvesztették a háborút, amit már 1948-ban, sőt már korábban kezdtek a zsidók ellen. Ehhez képest mind a Hamasz mind a Hezbollah saját győzelmüket ünneplik.