Hogyan ír a magyar zsidó (közösségi) média október 7-ről és a háborúról?

A címben található kérdésre is kerestük a választ egy még most is folyó kutatásban (melyet részben a Mozaik Hub finanszírozott). Félix Anikóval és Gerő Mártonnal arra voltunk kíváncsiak, hogy a magyarországi zsidó diaszpórában milyen narratívák fordulnak elő az október 7-i támadással, illetve az azt követő izraeli offenzívával kapcsolatosan, és ezek közül melyek a dominánsak.

Magyarországon – egy rövid időszaktól eltekintve – nem volt kiemelkedően nagy támogatottsága a cionista mozgalomnak (lásd erről Novák Attila írásait), de a magyarországi zsidók túlnyomó többsége  Izraelt támogatja, amikor az izraeli-palesztin konfliktusról, vagy annak nemzetközi megítéléséről van szó. Sőt, az itthoni politikában alapvetően liberális-baloldali nézeteket valló zsidóság az Izraeli jobboldali kormányok felé sem igazán fogalmazott meg kritikát, hiszen a hazai közbeszédben az izraeli kormányzatok kritikája általános Izrael-kritikaként csapódhatott le. Ezt a paradoxont korábbi kutatásaim során azzal próbálták feloldani az interjúalanyok, hogy „itthon ugyan baloldali vagyok, de Izraelben ez mást jelent”. Persze a fent említett többség mellett van egy jelentős kisebbség, akik – Izrael szerepének fontosságát nem tagadva – hajlandóak kritizálni az izraeli politikát, ahogy ez a legutóbbi Kovács András-féle kutatásból kiderült (Zsidók és zsidóság Magyarországon – 2017, 9. fejezet). Ez a kvázi-reprezentatív kutatás – többek között – két olyan állítást tartalmazott, amivel ez a kisebbség inkább vagy teljes mértékben egyetértett („A mód, ahogyan Izrael kezeli az arab-izraeli konfliktust, árt az itteni zsidóságnak” és „Az izraeli kormány morálisan elfogadhatatlanul viselkedik a palesztinokkal szemben”.) Ugyanebből az adatbázisból dolgozván, egy hamarosan megjelenő tanulmányomban az is kiderül, hogy azok a magyarországi zsidók, akik olvasnak magyar zsidó médiumot, nagyobb eséllyel Izrael-pártiak, azaz nem értenek egyet a fent hivatkozott két állítással. Ebből (is) az következik, hogy a médiumok fontos szerepet játszhatnak az Izrael iránti attitűdök alakításában.

Ennek fényében kutatásunk az alábbiakból áll össze: a magyar zsidóság civil és vallásos szervezeteinek, illetve a kifejezetten zsidó médiumoknak (Neokohn, Szombat, Kibic és Izraelinfo*) honlapjáról és Facebook oldaláról összegyűjtöttük az összes releváns cikket/posztot/egyéb tartalmat a SentiOne nevű, kifejezetten erre a célra kifejlesztett szoftverrel. Kutatásunk az első 100 napra fókuszált. Emellett készítettünk interjúkat vallási vezetőkkel, újságírókkal stb. és részt vettünk olyan eseményeken, amelyeken kifejezetten az október 7-i eseményekről és a gázai háborúról volt szó. Ebben a cikkben azonban kizárólag az online tartalmak elemzésének első eredményeit ismertetem. Az  adatbázis 4670 bejegyzést tartalmaz. Ebből vettünk egy mintát – figyelve az eredeti arányok megtartására –, melyet egy szövegelemző szoftver (MAXQDA) segítségével kódoltunk és kvalitatív módon elemeztünk.

(Az olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy miért csak ezekre fókuszáltunk. A nem zsidó médiumokat azért nem vettük bele a kutatásba, mert a zsidók által megjelentetett tartalmakra voltunk kíváncsiak; a videókat és képeket pedig erőforráshiány miatt kellett kihagyni.)

 

A tartalmak időbeli eloszlása oldaltípusok szerint

Ahogy az ábrán is látszik, a megjelenő cikkek és posztok száma – némi hullámzás mellett – csökkenő tendenciát mutat az első száz napban. Ez természetes folyamat, de a csökkenés mértéke nem olyan meredek, mint más, „szenzáció-szerű” eseményeknél. Ugyanakkor ez érthető, hiszen a cikkek nemcsak október 7-ről szólnak, hanem az azt követő háborúról, és a világban zajló egyéb, de október 7. által kiváltott eseményekről is (pl. a palesztin tüntetésekről, a megnövekedett antiszemitizmusról, stb.). A Hamász támadása október 7-én a zsidó médiában is nagy hullámokat keltett és lényegében a diaszpóra minden fontos szereplőjét – a vallásos és civil szereplőket, valamint a médiát is – azonnali reagálásra késztette. Az első néhány nap reakciói után a megjelent tartalmak száma csökkent ugyan, de még nagyjából másfél hónapig ezen a támadás utáni szinten maradt, majd decembertől egy ennél alacsonyabb, de a zsidó médiumok méretéhez képest még mindig jelentős szinten stabilizálódott. Az egész periódusra jellemző, hogy a médiumok jóval több tartalmat generáltak, mint a másik két oldaltípus. A civil és vallási szervezetek közötti különbség változó, de mindig a vallási szervezetek tartalmai vannak többségben.

A tartalmak gyakorisága oldalak szerint
(itt – az átláthatóság kedvéért – csak azok az oldalak vannak feltüntetve, melyek 40 vagy annál több cikket vagy posztot jelentettek meg az első 100 nap alatt).

Ahogy az ábra is mutatja, a négy magyar zsidó médium (narancssárga) és a két vallásos szervezet (zöld) oldalain találtuk a legtöbb tartalmat. Ezen belül is a Neokohnon írtak a legtöbbet, ezt követte szorosan a Szombat. A többi oldal/szervezet náluk jóval kevesebbet írt az eseményekről, illetve az eseményekkel kapcsolatosan.

Ami az október 7-i terrortámadást illeti – érthető módon – a cikkek és egyéb bejegyzések egyféle narratívát tartalmaztak, amit jól jellemez a következő idézet: „október hetedike ma már azt jelenti Izrael és a diaszpóra számára, mint amit szeptember tizenegyedike jelent az Egyesült Államoknak”. Abban volt valamennyi eltérés és egyet-nem-értés, hogy szabad-e „második holokausztnak” titulálni, de ez a vita nem volt igazán hangsúlyos. Amikor arról írtak, hogy ki(k)é a felelősség, sokféle választ találtunk és egy portálon belül is voltak eltérések, ami részben annak köszönhető, hogy a véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az adott újság nézeteit. Abban nagy volt az összhang, hogy – természetesen a Hamászon túl – Irán áll a támadás mögött, és az izraeli kormány és a hadsereg felelősségét is több helyen felvetették. Emellett felmerült,

1. a nyugati hatalmak (Egyesült Államok és az Európai Unió) felelőssége a palesztin szervezetek pénzügyi támogatásán keresztül:

„Nagyon nagy gonoszság történt ma Izraelben. Ezt a palesztinai arabok és iráni támogatóik követték el. De az USA, az EU és az Egyesült Királyság kezéhez is tapad ez a vér.” (Neokohn: Barbár háború Izrael ellen – hogyan történhetett ez meg?)

 Az Európai Unió több mint 50 kilométernyi vízvezeték építéséhez nyújtott segítséget a palesztinoknak, annak ellenére, hogy a Hamász terroristái már korábban utaltak arra, a csövekből házi készítésű rakéták arzenálját tudják kovácsolni (Szombat: Az EU támogatta a gázai vízvezeték-hálózat építését, noha tudták, a Hamász rakétákat is készíthet a csövekből)

2. Voltak, akik a korábbi túsztárgyalásokat hozták kapcsolatba október 7-tel amellett érvelve, hogy például a Gilad Shalit túszcsere alkalmával kiszabadult az izraeli börtönből sok terrorista;

A szabadon engedett Hamász-terroristák közül 163-at a Gázai övezetbe utasítottak ki. Több mint valószínű, hogy a több mint 1 300 izraeli múlt heti lemészárlásában részt vevő terroristák közül sokakat a Shalit-alku keretében engedett szabadon Izrael. (Neokohn: Szabad-e a Hamásszal fogolycseréről tárgyalni?)

3. És voltak olyanok is, akik az Izraelben zajló tüntetéseket hibáztatták, amelyek elvonták az izraeli kormány figyelmét a biztonságról:

Nehéz nem látni összefüggést az elmúlt kilenc hónap hatalmas kormányellenes tüntetéseivel, amelyek során izraeliek megpróbálták aláásni a gazdaságot, és még a tartalékos katonai szolgálatot is megtagadták.

Egy ilyen bénító belső harc miatt veszíthették a hivatalos szervek szem elől a biztonságot. (Neokohn: Barbár háború Izrael ellen – hogyan történhetett ez meg?)

 

Az izraeli válaszcsapást illetően szintén egyféle narratívát találtunk: az izraeli válaszcsapás szükséges volt, Izraelnek joga van az önvédelemhez és sokan azt is leírták, hogy az izraeli hadsereg nagyon vigyáz arra, hogy ne legyenek civil áldozatok – de ha vannak is, az kizárólag a Hamász stratégiájának köszönhető. Az ezzel ellenkező narratívák szórványosan kerültek elő és kizárólag kritikával illetve, vagy csak idézve valakit, aki ettől eltérő narratívát képvisel. A Gázában élő palesztin civil lakosságról összességében keveset írnak, és amikor szóba kerülnek, akkor is többnyire hiányzik az együttérzés. Erre egy jó példa az alábbi idézet:

Amint a palesztin áldozatok megjelennek a képernyőn, a közönség azonnal az izraeli felelősségre asszociál. Ellene vethetnénk, hogy a konfliktust (a gyilkolást) a Hamasz kezdte, hogy ágyútölteléknek, illetve golyófogónak használja a saját lakosságát, hogy az ellopott, ill. fegyverekre költött százmilliók, valamint az iszlámista agymosás a valódi okai a gázaiak testi-lelki nyomorúságának. Mondhatnánk, hogy a civil lakosság szenvedéséért az a felelős, aki a háborút kirobbantotta. (Szombat: Kulturálisan kódolt elfogultság)

A mainstream, nem zsidó sajtban nagyobb hangsúlyt kapó, Gázában kialakuló humanitárius katasztrófa (lehetősége), a civil lakosság szenvedése nem igazán jelenik meg a zsidó sajtóban. A humanitárius katasztófa és a humanitárius válság kifejezések együtt összesen 10-szer szerepeltek az egész adatbázisban (tehát: 4670 bejegyzésben).

Az október 7-tel és az azt követő izraeli-Hamász háborúval kapcsolatos narratívákban tehát nem találtunk lényeges különbséget az egyes médiumok, vagy az egyes szervezetek által közzétett posztokban és cikkekben. Azt azonban  fontos megemlíteni, hogy az Izraelinfon és a Kibicen – szemben a Szombat és a Neokohn tartalmaival – több, a „fősodortól” eltérő cikket találtunk, például a Kibicen megjelent Harari egyik cikkének a fordítása, az Izraelinfon pedig több olyan tartalom van (az MTI-s híradások mellett), ahol az izraeli életről számolnak be, ezzel közelebb hozva az olvasót a konfliktus „hátországához”. De összességében a főbb narratívák itt is egy irányba mutattak.

Tekintettel arra, hogy a fent idézett 2017-es kutatás és az azóta (egy másik kutatás keretein belül)  különböző zsidó szevezetek képviselőivel készült interjúk szerint van egy jelentős kisebbség, aki egyetértett az Izrael-kritikus állításokkal, az első eredmények felvetik a kérdést: hol hallható az ő hangjuk? Ki képviseli őket? Ezekre a kérdésekre remélhetőleg az újság szerkesztőivel és a vallási szervezetek képviselőivel készített interjúkból/beszélgetésekből fogunk választ kapni. Előzetes eredmények azt sugallják, hogy egyrészt a magyarországi zsidó közösségben van egyfajta kontroll , ami „öncenzúrára” késztet bizonyos vezetőket (akik a nevük elhallgatását kérték az interjúban). Másfelől pedig érezhető egyfajta jobbratolódás, ami az október 7-e nyomán elindult globális trendbe is illeszkedik.

*Az izraelinfo azért került bele a kutatásba, mert azt is olvassák Magyarországon (sőt, a konfliktusok idején megnő az olvasottsága).

A Vélemény rovatban megjelenő cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.