Foci VB döntő a Rumbach zsinagógában

2022. december 18-ának estéjén, írja Kácsor Zsolt, „mintegy négyszázan vettünk részt az első hanukai láng meggyújtása alkalmából rendezett ünnepi összejövetelen, amelyet tizenkét zsidó szervezet tartott vasárnap este a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. Volt sok gyerek, sok játék, sok kvízkérdés, sok fánk és sok gól – ugyanis a „hivatalos” kezdés előtt a foci vb döntőjét is együtt néztük.” (Kácsor Zsolt: Nagy közös hanuka a Rumbach-ban)

A csak mérsékelten focirajongók kedvéért tegyük hozzá, hogy nemcsak a kiszámítható végű rendes játékidőt sikerült együtt nézni, hanem a hosszabbítást és a mindent eldöntő tizenegyes rúgásokat is. Nem fontos, de azért megemlítem, hogy jómagam is focirajongó voltam, vagyok és – mindenek ellenére – leszek is, örültem az argentinok megérdemelt győzelmének, nem kevésbé annak, hogy tizenkét (vigyázat, nem 11!) zsidó szervezet közösen ünnepelte a hanukai láng meggyújtását.

Nemcsak őszintén örülök Messiék győzelmének, meg a zsidó szervezetek közös ünneplésének is, hanem komolyan gondolom azt, hogy mindenki döntse el maga, hogy mikor, hol, mit és miként akar ünnepelni. Akár világbajnoki döntő előtt, után, helyett vagy közben is. Akár férfi, akár női rabbi és kántor vezetésével. Nekem speciel ízlésem ellen való az, ahogyan a bulinegyeddé avanzsált régi pesti zsidónegyedhez, ahol egykor emberek éltek, laktak, kereskedtek, imádkoztak és szerettek, viszonyulnak a zsidó szervezetek — írtam erről az ÉS hasábjain 2021. hanukáján/karácsonyán/hanukarácsonyán, kinek hogyan és milyen sorrendben tetszik. De mondjuk most azt, hogy ezt is mindenkinek magának kell eldöntenie. Ettől még felháborított az, ahogyan a zsidó szervezetek végignézték azt a pusztítást, ami a zsidónegyedben folyt. Mi, az Óvás Egyesület aktivistái kértünk, könyörögtünk, magyaráztunk, veszekedtünk és tűntettünk is, de semmi sem történt. Az – akkor még az Állami Vagyonügynökség tulajdonában lévő – Rumbach megnyitását is azért harcoltuk ki, azért rendeztünk hangversenyt ott – amin zenész és szervező, takarító, operatőr és hangtechnikus, mindenki, ingyen dolgozott (bizony, ilyen is van!) –, hogy felhívjuk a zsidónegyed állapotára a figyelmet. Mondom, mindenkinek magának kell eldöntenie, de nekem történetesen az ízlésem ellen való, hogy a zsidó szervezetek máig nem szólaltak meg.

Aztán felújították – és ezzel megmentették! – a „Rombachot”. Hivalkodó és eszeveszett gazdagsággal újították fel, de részben még ez is ízlés kérdése. Aminthogy az is, hogy mindenféle kulturális rendezvénynek is helyet ad már a Rumbach. Aminek én történetesen nagyon örülök.

De, könyörgöm, a Rumbach nemcsak zsinagóga volt egykor. Aki egy kicsit hajlandó odafigyelni, azt is tudhatja, hogy 1941-ben itt gyűjtötték össze sokakat a több mint 23 ezer „állampolgárságát igazolni nem tudó zsidó” közül, akiket aztán a mai Ukrajnához tartozó Kamenyec-Podolszkij mellett átadtak a német katonaságnak. Ilyen helyen nem nézünk vb-döntőt. Azt egyenes adásban vagy valahogy rögzítve, otthon vagy a haverokkal együtt nézzük meg, aztán a tizenegyesek után vagy elmegyünk a zsinagógába, vagy nem. Mert az már megint ízlés kérdése. Mindenesetre nem jópofizunk azon, hogy mi minden vicceset csináltunk a zsinagógában. Ahelyett, hogy legalább röviden megemlékeztek volna a 23 ezer áldozatról. Akik közül sokakat – a holokauszttal kapcsolatos nagy hazugság szerint – mintha nem is a magyar hatóságok vettek volna számba, aláztak meg, gyűjtöttek össze a Rumbachban, majd szállítottak marhavagonokban hadműveleti területre, ahol aztán megölték őket.

Sok minden lehet ízlés vagy ízléstelenség kérdése, de ez nem!

A Vélemény rovatban megjelent írások nem feltétlenül esnek egybe a szerkesztőség álláspontjával.