Eltérő emlékezet-rendszerek

Emlékezetközösség – A Szombat körkérdése

A Szombat az alábbi körkérdéssel fordult a kulturális, tudományos és a közélet néhány vezető személyiségéhez folyóiratunk kiemelt témája kapcsán:
Van-e, vagy nincs Magyarországon emlékezetközösség?
Hogyan közelíthetők egymáshoz a 20. századi traumáit hordozó közösségek, melyek más-más élményekre emlékeznek, és a másik fájdalmáról talán nincs elég mély tudásuk, vagy nem vesznek róla elég mélyen tudomást.
Véleményünk szerint a magyar társadalmi emlékezet, és a magyarországi zsidó emlékezet eltérően őrzi a 20. századi Magyarország élménycsomópontjait, miközben sokan tartozhatnak a két halmaz közös részhalmazához.
Felvetnénk néhány példát, és kérnénk, írásában ezekre is reflektáljon, de kíváncsian várunk más példákat is.

Magyar emlékezet / Zsidó emlékezet
1919 vörösterror / fehérterror
1920 Trianon / numerus clausus
1940 Erdély visszacsatolása / 1938-41 zsidótörvények
1944-45 orosz megszállás / gettósítás, deportálás, nyilasterror
1956 forradalom / elsősorban vidéken antiszemita atrocitások

Kérjük, tekintse e levelünket a felkérés mellett vitaanyagnak, s ha nem ért egyet felvetéseinkkel, ezt is jelezze írásában.
Kíváncsiak vagyunk, hogy amennyiben Ön is érzékeli a felvetett élménykülönbségeket, természetesnek tartja-e, hogy a társadalmi csoportok emlékezete akár jelentősen eltérjen, vagy szükségesnek tartja, hogy változzon a helyzet, s ha igen, milyen eszközökkel lehet Ön szerint javítani a viszonyokon, és elérni a kívánatos állapotot.

Eddig Stumpf András, Kőszeg Ferenc, Csaplár Vilmos és Horkay Hörcher Ferenc válaszát közöltük. Alább Grendel Lajos és Schöpflin György írásait olvashatják.

 

Köszönöm megtisztelő felkérésüket. Sajnos idő szűke miatt csupán egy rövid levélben fogom megjelölni az általam fontosnak tartott tényezőket.
Módszertanilag: az egységes, homogén társadalom, illetve társadalmi emlékezet egy, a kommunista múltból átörökölt fogalom. A magyar társadalom nem homogén, nem is kívánatos, hogy az legyen (szerintem), már csak azért sem, mert a monokultúrák nehezen tudnak alkalmazkodni a késői modernség kihívásaihoz.
Ebből viszont egyértelműen következik az eltérő emlékezet-rendszerek jelensége. Ugyanakkor ezek az egymástól eltérő emlékezetek ritkán egységesek, mindig vannak átfedések és változékonyak. A valóság-meghatározó intézmények (reality-defining agencies), az elitek, persze megpróbálják sűríteni ezeket a valóság-struktúrákat.
Ha például Franciaországot nézzük, akkor kiderül, hogy a francia társadalomnak kb. 30 százaléka nem fogadja el a laicitást, így másképpen éli meg a francia közpolgáriságot, valamennyire másképpen értelmezi a citoyen fogalmát. Figyelmükbe ajánlom a Pierre Nora által szerkesztett Lieux de Mémoire sorozatot. Az USA-ban a déli államokban a mai napig másképpen gondolkodnak a 150 évvel ezelőtti polgárháborúról, mint az északiak. Hosszasan tudnék írni az Egyesült Királyságban található törésvonalakról: nem teljesen kizárt dolog, hogy valamikor Skócia, a skót társadalom többsége a független államiság mellett fog dönteni; a London – nem London különbség sem elhanyagolandó stb.

Ami a magyar társadalmi valóságot illeti, nehezen tudom elfogadni az Önök által felvázolt kétosztatúság kizárólagos szerepét: egyrészt mert a „magyar/zsidó” kettőség azt sugallja, hogy aki zsidó, az nem magyar. Önök ezt tényleg így gondolják? Rengeteg más törésvonalat tudnék megnevezni, pl. az Önök rendszerében milyen szerepet kapnak a romák? Vagy a magyarországi kisebbségek emlékezetében, mondjuk a német-ajkúaknál, milyen szerepet játszik az 1945-ben elkövetett gyilkosságok és az azt követő kitoloncolás? Önök milyen szerepet szánnának a gendernek, a genderizált emlékezet-rendszernek, gondolok itt elsősorban az 1945-ben elkövetett tömeg-megerőszakolásokra?
Ha megpróbáljuk tárgyilagosan nézni a helyzetet, akkor a „magyar” fogalma eleve félrevezető: komoly különbségek vannak egyrészt a Budapest/nem-Budapest binaritásban, másrészt szerepet játszanak, mondjuk, a Dunántúl és Kelet-Magyarország között. Bár ebben nem vagyok szakértő és az idevágó felméréseket sem ismerem, mégis nehezen tudom elképzelni, hogy az Önök által felvázolt „zsidó emlékezetközösség” annyira egységes lenne, ahogyan ez felkérésében szerepel. És ha el is fogadjuk az egységes „magyar emlékezetközösség” felvetését, érdemes lenne itt közelebbről vizsgálni a katolikus/protestáns törésvonalat is.
Ami az utolsó kérdésüket illeti, „Hogyan közelíthetők egymáshoz a 20. századi traumáit hordozó közösségek,”, itt az elitek felelősségét, a valóság-meghatározó intézmények szerepét helyezném előtérbe (ez Önökre is, rám is vonatkozik). Ha ezek az elitek képesek elfogadni a feladatot, akkor lassú, tapintatos munkával még az erősen eltérő emlékezet-rendszerek méregfogát is ki lehet húzni.

Tisztelettel,
Schöpflin György