Zsinagógák szekuláris hasznosítása Kelet-Közép-Európában a 21. században

Kelet-Közép-Európa a földrész zsinagógákban leggazdagabb régiója, miután Németországban és Ausztriában a nemzeti szocialisták a zsinagógák többségét felgyújtották vagy lerombolták.

Hasonlóan sanyarú sorsra jutott számos zsinagóga a Szovjetunióban is, bár itt a Kristályéjszaka látványossága elmaradt. Így a visegrádi országokban s a szintén jobbára kommunista Jugoszláviában a zsinagógák zöme túlélte a nácizmust. (Nyugat- és Dél-Európában sosem élt olyan sok zsidó, mint Kelet-Közép-Európa országaiban.)

A holokauszt megtizedelte, míg az ezt követő kivándorlás tovább csökkentette a Kelet-Közép-Európában élő zsidóság létszámát. A hazájukban maradottak többsége a nagyvárosokba költözött, így a kisvárosi és falusi zsinagógák százai maradtak gazdátlanul, és hanyatlásuk, pusztulásuk megállíthatatlannak tűnt. Roggyant állapotban várták megújulásukat, emlékeztetőként a szocialista korban és sok helyen még a rendszerváltás után is. Némelyek áldozatául estek a 1960-as 1970-es évek városfejlesztéseinek, mint a pozsonyi neológ zsinagóga, mások – köszönhetően a kommunista pártvezetés hanyagságának és néha rosszindulatának is – omladozni kezdtek, mint például a debreceni nagyzsinagóga, melyet azután le is romboltak. Néhányat a felismerhetetlenségig átalakítottak, mint például a ritkaságszámba menő szecessziós stílusban épült nagyszöllősi (Ukrajna) zsinagógát.

A zsinagógák megtartásának és helyreállításának sajátságos történelmi dinamikája volt a vasfüggönyön innen és túl, de a vasfüggönyön innen sem volt a helyreállítás stratégiája mindenütt azonos. A történelmileg rendkívül jelentős helyszíneken az elnéptelenedett zsinagógákkal sokkal finomabban bántak, mint vidéken, ahol egy-egy nagyhatalmú párttitkár jóindulatán múlt, melyik épületet kell megőrizni és melyiket nem. Ékes példája ennek a szécsényi zsinagóga, melyet még Rákosi korában halálra ítéltek. Fenn maradt egy fotó, ahogy lovaskocsival szállítják el a „földműves szövetkezet dolgozói” a műemlék épület darabjait. Ezzel szemben például a prágai Jozefov negyedben, a zsidó város legtöbb zsinagógáját a hely és a kor szerény lehetőségeinek megfelelően helyreállították, és megtöltöttek valamilyen tartalommal. Nagyjából ez történt a krakkói zsidó város, Kazimierz zsidó imahelyeivel is, immár zsidók nélkül. Budapest zsidó negyedeinek zsinagógái szerencséseknek mondhatók, hiszen a fővárosnak jelentős zsidósága maradt a Soá után is, egy részük magas beosztásban.

A fent említett világvárosi helyszíneket leszámítva a szovjet hatalmi szférában a következő korszakok különböztethetők meg a zsinagóga helyreállítás filozófiáját és gyakorlatát illetően.

1. A korai proletárdiktatúra még nem mondhat le a „polgári csökevények” anyagi hasznosításáról: a zsinagógákból raktárak, boltok lesznek, de közben állagmegóvás és az építészeti elemek megtartása lényegtelen. Barokk zsinagógákat szabdalnak át, mint például a bártfait (Bardejov, Kelet-Szlovákia), vagy átszabás nélkül használják raktárnak – Bonyhád. Közben esetenként a zsinagógát körülvevő városszövet is elveszíti hitelességét. (Bonyhádon ennek egy nagyon kései és szerencsétlen változatát láthattuk az elmúlt években.) Persze akadnak pozitív példák a nehéz időkből is, mint például a kassai neológ zsinagóga melyből a szocreál keretein belül elfogadható hangversenytermet hoznak létre.
2. A konszolidálódott kádárizmus, a Gomulka, Zsivkov, Ulbricht és Dubček-rendszer az építészettörténetnek, és így a zsinagógáknak is értéket tulajdonítanak, de nem a bennük lezajló vallási rítus alapján – ez még mindig nem számított követendőnek, bár már nem üldözték tűzzel-vassal –, hanem városépítészeti értékeiknél fogva, történelmi és városképi szerepük nyomán. Ez az a kor, amikor a külső burkot, azaz a falakat, tetőket és nyílászárókat megőrizték/helyre állították, de a belsővel – térrel, szerkezettel – könyörtelenül leszámoltak: kibelezték a zsinagógákat. Így sikerült a kecskeméti nagy zsinagóga külsejét megőrizni, mely a Főtér építészetének meghatározó eleme, de ugyanakkor a belsőt, a magyar romantika egyik legszebb enteriőrjét felszabdalni, tönkretenni.
3. A „liberalizálódó diktatúrák” és az átmenet korszaka újabb fordulópontot jelentett: immár a zsinagógák belseje is értéknek számított és beindult a műemléki szempontokat is fegyelembe vevő felújítások/átalakítások sora. A fordulópont nemcsak a kommunizmus belső lazulása révén következett be, hanem a nyugatról beáramló műemlékvédelmi elvek megváltozása nyomán is, elsősorban a Velencei Charta (1964) hatására.
4. A 2010 utáni korszakra a Kelet-Közép Európai országok építészetének felzárkózása szellemi és műszaki szinten nagyjából lejátszódott, félévszázad diktatúrát és a két évtized átalakulást követően. A 21. század zsinagógaátalakításai a műemlékvédelmi elvek figyelembe vétele mellett a régi és új építészeti elemek dialógusára alapul, ami először a posztmodernizmusban jelent meg, és túlélte a mozgalmat.

A következőkben csak azokkal a zsinagógák némelyikével foglalkozunk, melyek múzeum vagy képtárként működnek. Először egy átfogó lista következik a legjelentősebb helyszínekről, majd az utóbbi évek néhány példáját mutatjuk be a felújítás időrendi sorrendjében.

Krakkó–Stara, Prága–Klaus, Prága–Maisels, Łañcut, Lesko, Pozsony–Heydukova (csak a felső szint), Eperjes–ortodox (csak a felső szint), Holešov, Koričany, Zamość, Jás (csak a galéria), Szepesváralja, Breznyó (csak a torony) Tykocin, Włodawa (városi múzeum), Przysucha (Oskar Kolberg muzeum), Mikulov,  stb.

Ezek megőrizték a zsinagóga belső tereit, általában meghagyva a frigyszekrényt és a bimát. Kegytárgyakat helyeztek el üvegszekrényekben és a falakon. Esetenként ez az egyedüli rendeltetés. Gyakrabban mindez összekapcsolódik más kulturális tevékenységekkel vagy az eredeti szakrális szereppel.

Magyarországon a kortárs felújítás egy kiemelkedő példája a Páva utcai zsinagóga. 1924-ben épült Baumhorn Lipót tervei alapján és a két világháború közötti, kívülről szerény, „rejtőzködő” zsinagóga kiemelkedő példája. Különösen érdekes a belső tér, a sokszög alaprajzú karzat és a téglány alaprajzú belső közötti térbeli játék. Felújítása a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely építésével egyidőben történt, és azzal szoros összeköttetésben is működik, többek között muzeális rendeltetést is szolgál. A belső helyreállítása majdnem teljes, az eredeti padokat leszámítva. Ám ezek egy részét üvegből rekonstruálták utalva az eredeti funkcióra, a vészkorszakban elpusztult hívek jelen-nem-létére.

Losoncon készült az utóbbi zsinagóga felújítás és funkcióváltás egyik legikonikusabb példája. Az 1926-ban Baumhorn Lipót tervei alapján épült imahely tömegei és terei híven tükrözik az eredeti állapotot, ám felületeiben az építész szabadon újított fel egyes felületeket, illetve hagyott meg másokat eredeti állapotukban.  Legnagyobb erénye éppen a nem teljes felújítás, minden felület újra vakolása és/vagy festése illetve kijavítása, hanem ügyes ellenpontozás egyes eredeti felületek és felújítottak közül, mely technika David Chipperfield munkássága révén vált közkinccsé. E felületi játék viszont nem tolakodó: mind a külsőn, mind a belsőben észrevétlenül siklanak egymásba az építészeti-felületi síkok. Ezen felül a teljesen elpusztult részeket, pl. a frigyszekrényt és a keleti fal többi elemét egyértelműen új anyagokból, főképp különleges üvegből pótolták.

A földszinten és az oldalsó karzatokon kortárs művészeti kiállítás kapott helyet, míg a nyugati karzaton kegytárgyak, pinkászok (hitközségi jegyzőkönyvek) találhatók. Beáldoztak egy lépcsőházat is az illemhelyek kedvéért.

Különleges a breznóbányai zsinagóga felújítása, melyben a földszint és karzat kultúrházként működik – kiállítótér és kamara-koncertterem –, ám a karzat feletti szinten, a toronyban található a világ bizonyára legkisebb „zsidó történelmi múzeuma”. A nyolcszögletű tér vakolatlan falai előtt nyolc pannó mutatja be a helyi zsidóság történetét. A teret két kis körablak világítja meg, és még a mestergerendákat is meghagyták, de egy szürke könnyűfödémmel takarták el a toronysüveg ácsszerkezetét, hogy ne vonja el a figyelmet a kiállításról, illetve hogy egyszerűbb legyen a helyiség hőszigetelése.

A szlovákiai zsinagóga-felújítások és újrafogalmazások csúcspontja a zsolnai neológ templomé, mely a vészkorszak óta mozi volt. A kárpátmedencei zsinagógák azon különös esetei közé tartozik, melyet világhírű építész, Peter Behrens tervezett. (A másik ilyen példa a Rumbach utcai zsinagóga, melynek tervezője Otto Wagner.) Behrens majdnem egész pályafutása során a zsidó nagypolgárság szolgálatában állt, a Rathenau család illetve az AEG cég házi építésze volt, és ilyen minőségében tiszteljük benne a modern dizájn egyik úttörőjét. Ám, amikor a Rathenau családnak leáldozott, Behrens lelkesen csatlakozott a Nemzeti Szocialista Párthoz. Behrens épülete két üzenetet közvetít: (1) modern technológia, a bordásfödém, nagy fesztávú gerendák – Behrens a korai modernizmus egyik atyja volt, zsidó megrendelői számára fontos volt a modernitás; (2) enyhe keletiesség, lapos kupola, tömör falak, melyeket csak keskeny nyílások törnek át, utalva a kor szentföldi építészetére. Miután a vallási jelképek zömét eltávolították, a belső inkább hasonlít kiállítóteremre mint imahelyre. Semleges falfelületei és jó megvilágítottsága erre különösen alkalmassá teszik.

Az utolsó jelentősebb zsinagóga-felújítás és múzeumi rendeltetésnek való megfeleltetés Szabadkán zajlott nemzetközi anyagi és szakmai erőfeszítések gyümölcseként. Ötven év toldozgatás-foltozgatásnak vetett véget a New York-i World Monuments Fund támogatása, melynek során helyreállították a tetőt, a homlokzatokat. A magyar állam átvállalta a belső teljes helyreállítását. A szakembergárda nemzetközi volt, de oroszlánrészét a helyi építőipar szolgáltatta.

A szabadkai zsinagóga történelmileg és építészetileg is különleges. A Magyar Királyságban a hagyományosan vegyes lakosságú területeken a neológ zsidók a magyarság szószólójává váltak, és nemcsak magyar nyelvű sajtót terjesztettek, hanem igyekeztek támogatni a magyar ügyet a kultúra más területein is az éledező pánszlávizmussal szemben, esetenként még az építészetben is. Kapóra jött a hitközség vezetői számára a két Lechner-tanítvány, Jakab Dezső és Komor Marcell magyaros formavilága, mely a bizánci templom típusú zsinagóga sajátságos, magyaros változatát hozta létre stílustörténeti, szerkezeti és kultúrtörténeti szempontból is.

Idén tavasszal történt meg a két felavatás, az első a politikusok részvételével, a második a hívekével, a tórák bevitelével, melynek során a zsinagóga megtelt a helyi egyházak képviselőivel és polgársággal is, éppúgy, mint annak idején, 1903-ban. Ahogy annak idején, a szabadkaiak ma is nagy büszkeséggel könyvelték el, hogy a városukban emelkedik Európa egyik legszebb zsidó imahelye. A belső időszakos kiállításokat illetve kulturális rendezvényeket szolgál. Ám, ellentétben a felvidéki felújításokkal, itt az épület zsinagóga is, a kupola ormán és a toronysüvegek tetején Dávid-csillag található, a közép-rizalitok ormát törvénytáblák ékesítik. A második felavatás alkalmával is a hitközségi tagok ünnepélyesen bevitték a tórákat, mint 115 évvel ezelőtt, és meggyújtották az örökmécset zenei kíséret mellett: 1903-ban Dr. Klein Mátyásné – e sorok írójának operaénekes nagyanyja – énekelte a Kol Nidrét orgona kísérettel, 2018-ban egy jeruzsálemi férfikórus adott hangversenyt.