Zsidóság a balatonfüredi fürdőn a 19. században

1837 júliusában több balatonfüredi zsidó fürdővendég, köztük Lőw Lipót (1811–1875) rabbi tette szóvá a Panaszok, javitások s szépitések javaslatoknak jegyzőkönyvében,^[1] hogy tágasabb étkezőhelyre lenne szükségük. A panaszos bejegyzést így vezették fel: „Háladdatos érzelemmel elismerjük ezen jóltévő intézettnek czélarányos szabályait, mellyben mindenki, külömbség nélkül részesülhet”.^[2]

Mire utalhatott a dicsérő megjegyzés? Arra, hogy a bencés rend kezelésében működő fürdőn már az Osztrák–Magyar Monarchia létrejötte előtt érvényesült az egyenlő fizetésért egyenlő elbánás kapitalista/polgári üzleti elve, több más fürdőhelyhez hasonlatosan. Az 1860-as évek derekától ez a vállalkozóinak nevezhető szemlélet egyre erősebben jelentkezett Magyarországon.^[3] A fürdő ennek szellemében 1865-től nem a tihanyi uradalom részeként, hanem önálló üzleti vállalkozásként működött. Ez a lépés elválaszthatatlan volt attól, hogy mind a tihanyi apáti (Simon Zsigmond), mind a pannonhalmi főapáti széket (Kruesz Krizosztom) modern szemléletű ember foglalta el.

Ám ez a felfogás élesen szemben állt a rendi társadalom szigorú normáival.^[4] A polgári ethoszban meghatározó égalité nagyon is törékeny, térben és időben világosan körülhatárolható felfogása ragadható meg a fürdőtulajdonosok szándékában. Némileg hasonló szerep jutott tehát a fürdőknek, mint az egyesületeknek, amelyek természetesen jóval tudatosabban mozdították elő a társadalmi egyenlőség, a polgári jogegyenlőség eszméjét. ahogy arra Tóth Árpád rámutatott.^[5]

Vélhetően ezzel is magyarázható, hogy a fürdővendégek soraiban már a 18. század végén tekintélyes hányadot tett ki a zsidóság,^[6] akiknek két fürdőkamra (Judenkammer) állt a rendelkezésére.^[7] Füreden izraelita vendéglő is várta a vendégeket, majd 1816–1817-ben felépíttették az első zsidó traktérházat, 1837-ben pedig istállókat alakítottak át zsidó vendéglővé.^[8] Végül 1868-tól új épületet emeltek e célra a fürdőfejlesztési koncepció részeként.^[9] Horváth Bálint (1799–1860) bencés szerzetes ezt a füredi jeles épületek közé sorolta: „a’ gyógyszertár, az ó és új fürdőházak, a’ nagy vendéglő, paplak, a kórház, a’ zsidó vendéglő, a’ seborvos lakása, péklak, kovácsműhely, istállók, boltok stb”.^[10]

A fürdő vezetőségének több üzletfele is a zsidóság soraiból került ki. 1813-ban Neumann Lázár arácsi zsidó bérelte a pálinkaházat és a mészárszéket.^[11] Az 1810-es éveken Moritschek Dániel bérlő rendelte meg a kóser bort a csopaki mészárostól.^[12] Écsy László (1807–1895), aki 1835 és 1889 között állt a fürdő élén (1867-ig fürdőfelügyelőként, majd fürdőigazgatóként), természetesnek tekintette, hogy üzleti kapcsolatban van zsidó kereskedőkkel, így Schwarz Zsigmonddal pápai „portékással” kötött szerződést lepedők és „Vánkos Czihák” leszállításáról.^[13] Igaz, naplója arról árulkodik, hogy a korra jellemző antiszemita felfogás az ő gondolkodására is hatással volt: „mágnások nincsenek, a főbb személyek az izraeliták, de ki tehet róla, hogy a pénz és a magyar föld ezek kezében van”.^[14]

A fürdőnek ugyanakkor zsidó alkalmazottai is voltak. Amikor II. József feloszlatta a bencés rendet, a fürdőorvos Oesterreicher Manes József (1756–1832), az első egyetemet végzett zsidó orvos lett.^[15] A korlátokat jelzi viszont, hogy a 19. században Mangold Henrik (1828–1912) nem lehetett hivatalos fürdőorvos, pedig évtizedeken át praktizált Füreden.^[16] Később viszont hosszú ideig töltötte be e posztot az ugyancsak izraelita Engel Gyula (1844–1912), a „füredi nők általános kedvence”.^[17]

Visszatérve a fürdővendégekre: Adler József (1789–1853) fürdőorvos feljegyezte, hogy 1823-ban 440 keresztény és 67 zsidó, míg 1832-ben 458 keresztény és 168 zsidó család kereste fel Füredet.^[18] Az 1821–1838 közötti években 9,2 es 39,8% között mozgott a zsidóság aránya.^[19] Az 1839-től fennmaradt vendégnévsorok alapján elmondható, hogy a fürdőlátogató zsidóság döntő hányada a kereskedők és magánzók soraiból került ki. Emellett nem szabad megfeledkezni az értelmiség sorait gyarapító izraeliták növekvő számáról is. A neológ és az ortodox zsidóság is előszeretettel látogatta Füredet, utóbbiak jelenlétére utalnak Véghely Dezső (1882–1955) nyugalmazott postaműszaki főigazgató szavai: „Balatonfüreden is igen nagy számban fordultak meg a régi világban a kaftános–pajeszos külföldi zsidók. Ilyen kiállású zsidókat én először életemben Balatonfüreden és Hévízen láttam.”^[20]

A zsidóság jelenléte a vendégek egy részéből különféle reakciókat váltott ki. 1844-ben néhányan úgy akadályozták meg, hogy az izraeliták a közfürdőt használják, hogy önhatalmúlag egy hajdúval őriztették annak bejáratát: „… a zsidók alkalmatlanságát az itteni urak nem tűrhetvén, a’ fürdő elébe egy hajdút állítottak, aki a’ zsidókat megintse, hogy bemenni ne merjenek”.^[21] Négy évvel korábban, 1840 nyarán pedig az alábbiakat olvashatták a Panaszkönyvben a bencések: „Kéméletlen, söt illetlen dolognak méltán tartható az: hogy az igy czimzett uri köz fördökben, az t. uradalom bölcs rendelete ellen is, zsidó nép bé botsáttatik; arra való nézvést a t.[ekintetes] uradalom tisztelettel meg kéretik, hogyan az inspectoratus tisztseget, a jobb fel ügyelésre szorittatni, és az érdeklett uri köz fördöre, jövendökre a zsidó nép számára ki adandó czéduláktul – szoros felelet terhe alatt, egy általjában el tiltani kegyeskedjen.”^[22] A bejegyzés feljegyzői névtelenségbe burkolóztak, amit a fürdővendégek egy másik része viszont éles kritikával illetett, követelve, hogy nevezzék meg magukat.

Füred légkörére tehát a bencések minden szándéka ellenére rányomta bélyegét az antiszemitizmus, amit Schleicher Vera találóan nevezett „a térségbe importált társadalmi viselkedésmódok egyikének”.^[23] A fürdőhelyek – nem csak a füredi – ezért is a feudális, félfeudális maradványokkal terhelt magyar társadalom vizsgálatának izgalmas terepei. A fürdőközönség reprezentatív mintáját adta a társadalom közép- és felső rétegének, így annak feszültségei, beleértve a zsidósághoz fűződő viszonyt, különösen jól vizsgálhatók.

Hiszen a szűkre korlátozott fürdői tér, ahol a transzparens társasági élet zajlott, a kényszerű fizikai közelség, előhozhatta a megbúvó ellenérzéseket, ugyanakkor azonban a közeledésnek is terepe lehetett. Tehát miközben a konfliktusok erőteljesen felszínre törhettek, „a fürdő […] a társadalmi integráció számára biztosíthat próbaterepet”.^[24]1858-ban például Rudnayné Veres Szilárda (1841–1929) számára nem okozott megrökönyödést, hogy zsidó családnál találtak szállást Füreden. Egyszerűen tényként rögzítette felismerését: „Péntek volt. Este felé meggyújtanak három gyertyát a szobában. Erről tudtuk meg, hogy zsidó famíliánál vagyunk.”^[25]

Ugyanakkor fontos jelezni: a társadalmi rétegek fürdői távolságtartása nem csupán a zsidóság kapcsán érhető tetten. Hudi József ennek lényegét tömören foglalta össze: „A megyei tekintetes urak lenézik a műveletlen kisnemest, s mindahányan megvetik a »héber atyafiakat«, feledve, hogy tegnap még hitelért fordultak hozzájuk. […] Az elkülönülés, amely a társadalmi érintkezésben megnyilvánul, már a szobafoglalásnál is jelen van, hiszen a zsidók külön fogadóban szállnak meg. […] A társadalmi feszültségek a gyorsan polgárosodó, asszimilálódó zsidósághoz való viszonyban mutatkoznak meg legélesebben.”^[26]

A füredi fürdőéletet megmételyező elkülönülést, azt, hogy a vendégek úgynevezett cotteriakba tömörültek, sokan kárhoztattak. Haraszthy Samu 1843-ban a zsidóságot önálló cotteriaként jellemezte: „A negyedik s ötödik cotteriát a héber atyafiak képezik. […] A pénzarisztokrácia kellemetlen uszályaival hazánkban sehol sem tünteti fel magát egész szomorú pompájában annyira, mint e két cotteria egyedeinél.”^[27] A Bukogáti (ál)nevű tudósító húsz évvel később, 1863-ban illette cinikus kritikával a fürdőközönséget, amely „nagy részben dandykből s zsidókból áll; s az utóbbiak nem pusztán henyélő mulatók. A cottériák gyönyörűen díszlenek”.^[28]

Ám a társadalom egészében számos előítélettel, sokáig hátrányos jogi megkülönböztetéssel is sújtott zsidóságra jelentős vonzerőt gyakorolt, a fenti anomáliák ellenére is, a füredi fürdőtulajdonosok „egyenlősítő” törekvése. Schweitzer Gábort idézve „[…] a polgárosulni vágyó zsidók a mind’ népszerűbbé váló fürdőhelyeken is megjelentek. Ezzel a gesztussal nyilvánvalóan a társadalmi befogadás, pontosabban a társadalmi együttélés felé tettek egy szimbolikus lépést.”^[29] Ékes példája ennek a zsidó Marczali Henrik (1856–1940) történész és a bencés rend magyarországi feje, a később esztergomi hercegprímás, Vaszary Kolos (1832–1915) balatonfüredi viszonya. Marczali a katolikus főpappal a fürdőn kötött ismeretsége, viszonyukat pedig kiegyensúlyozottnak, kölcsönös tiszteleten alapulónak írta le: „Irántunk lekötelező szívességgel viseltetett. Historikus: sokat beszélgettünk szakbeli ügyekről, séta közben. […] Irántam való barátságát prímás korában is fenntartotta.”^[30] Mindezt a füredi fürdőn nem normaszegő, hanem éppen normakövető magatartást írhatjuk le.

A füredi fürdő így egyszerre volt a reformkor, az önkényuralom és a Monarchia éveiben a polgárosulás és a társadalmi konfliktusok, ezen belül az antiszemitizmus megnyilvánulásinak terepe. Richard Sennett tézise – miszerint a rendi társadalomban mindenki a saját társadalmi szerepének megfelelő szabályok szerint viselkedett a nyilvános térben, de ezek felszámolásával légüres tér keletkezett, ahol még nem formálódtak ki az új viselkedési szabályok^[31] – Füred esetében is helytálló. Ahogy a Nyír című lap tudósítója fogalmazott 1868-ban, a polgári állam hajnalán: „Füreden – úgy látszik – hogy habár a modern társadalmi eszmék elvetett magvai kikelő félben vannak is, – még azok csak pár év múltával fognak teljes díszben virágozni. A mostani idények gigási harczai a romladozó kasztszellem, és az új kor társadalmi szabadságának. Ez ifjú hévvel küzd; amaz megkérgesült erővel elszántan dacol.”^[32]

 

^[1] Az eredeti példány őrzőhelye: Pannonhalmi Bencés Főapátság Levéltára (Pannonhalma).

^[2] Balatonfüredi panaszkönyv, 1836–1840. S. a. r. Hudi József. Balatonfüred, Balatonfüred Városért Közalapítvány, 2015. (Balatonfüred Városért Közalapítvány Kiadványai, 74.)  73.

^[3] Erre nézve: Klement Judit: Hazai vállalkozók a hőskorban. A budapesti gőzmalomipar vállalkozói a 19. század második felében. Bp., ELTE Eötvös, 2012. (Talentum, 15.) 98–106.

^[4] Erre nézve: Katona Csaba: A füredi Savanyúvíz Rendi és polgári normák ütközése a 19. századi Balatonfüreden. In: Korall, 22. (2021) 2. 24–54.

^[5] Erre nézve: Tóth Árpád: Önszervező polgárok. A pesti egyesületek társadalomtörténete a reformkorban. Bp., L’Harmattan, 2005. (A Múlt Ösvényén).

^[6] A zsidóság balatonfüredi jelenlétére nézve: Katona Csaba: „Mellyben mindenki, külömbség nélkül részesülhet.” Zsidó fürdővendégek a balatonfüredi fürdőben a 19. században. In: Tanulmányok a magyarországi zsidóság történetéből. Főszerk. Gecsényi Lajos. Szerk. Fazekas Csaba. Bp., Milton Friedman Egyetem, 2019. 8–16.

^[7] Lichtneckert András: A balatonfüredi savanyúvizi gyógyfürdő története. Az alapitástól az államosításig. (1702–1949) Balatonfüred, Balatonfüred Városért Közalapítvány, 2013. 254.

^[8] Lichtneckert A.: i. m. 256.

^[9] Écsy László fürdőigazgató levele Kruesz Krizosztom pannonhalmi főapátnak. Balatonfüred, 1865. november 30. Pannonhalmi Bencés Főapátság Levéltára. Aa. Fasc. 17. III. d.

^[10] Horváth Bálint: A füredi-savanyúviz ’s Balaton’ környéke. Magyaróvár, Czéh Sándor, 1848. 10.

^[11] Lichtneckert A.: i. m. 255.

^[12] Lichtneckert A.: i. m. 255.

^[13] Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára. XII. 4/h. Üdülőhelyi – Balatonfüred-Savanyúviz – iratok. 1. d. Szerződések.

^[14] Écsy László fürdőigazgató naplója, 1863–1892. S. a. r. Lichtneckert András. Balatonfüred, Balatonfüred Városért Közalapítvány, 2008. (Balatonfüred Városért Közalapítvány Kiadványai, 41.) 141.

^[15] Lichtneckert A.: i. m.  253.

^[16] Lichtneckert A.: i. m.  257.

^[17] Schweitzer Gábor: „… itt mindenki izraelita”? A zsidók és a békeidő fürdőélete. In: Az Ungvári. Tanár és tudós. Összeáll. Lichtmann Tamás. Bp., Kossuth, 2019. 40.

^[18] Hudi József: A balatonfüredi fürdőorvos jelentése 1832-ből. In: Zalai történeti tanulmányok. Szerk. Paksy Zoltán. Zalaegerszeg, Zala Megyei Levéltár, 2009. (Zalai Gyűjtemény, 67.) 123.

^[19] Lichtneckert A.: i. m. 255.

^[20] Hudi József: Véghely Dezső visszaemlékezései III. In: Acta Papensia, 19.  (2019) 3–4. 340.

^[21] M. L.: Belföldi levelezések. Balaton-Füred, júl. 16-án. In: Életképek, 1844. július 24. 120.

^[22] Balatonfüredi panaszkönyv, i. m. 151–152.

^[23] Schleicher Vera: Kultúrfürdő. Kulturális kölcsönhatások a Balaton térségében 1821–1960 között. Bp., L’Harmattan, 2018. 148.

^[24] Schweitzer G.: i. m. 38.

^[25] Rudnay Józsefné Veres Szilárda é. n.: Emlékeim, 1847–1917. Bp., Légrády Testvérek, é. n. 40.

^[26] Hudi József: A balatoni fürdőkultúra a reformkorban. In: Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból, 1988. Szerk. Bilkei Irén. Zalaegerszeg, Zala Megyei Levéltár, 1989. (Zalai Gyűjtemény, 28.) 133.

^[27] Haraszthy Ágoson: Fürdői kalandok. In: Magyar Életképek. Szerk. Frankenburg Adolf. Pest, Heckenast, 1843. II. köt. 107.

^[28] Kiss Zsuzsanna: Az egyedüli tér. Társas élet és közélet Zala megyében a neoabszolutizmus korában. Bp., Kijárat, (Compass. Társadalomtörténeti Tanulmányok, 1.) 220.

^[29] Schweitzer G.: i. m. 36.

^[30] Marczali Henrik: Emlékeim. Szerk. Sebes Katalin. Bp., Múlt és Jövő, 2000. 150.

^[31] Sennett, Richard: A közéleti ember bukása. Bp., Helikon, 1998. 34.

^[32] R. György: Balatonfüredi levelek IV. In: Nyír, 1868. október 3. 2.