Zsidók Kunszentmártonban – az együttélés hétköznapjai

Térségünkben a zsidók a 18−19. század fordulóján a nemesi jogállású, kuriális településeken tűntek fel lakosként nagyobb számban (Csépa, Szelevény). Cseh- és Morvaország felől érkeztek. A Nagykunsághoz tartozó Kunszentmártonban felvásárló vándorkereskedőként említették őket először az 1770-es években. Az első letelepedni kívánók a nemesi vármegyékből (főleg Abonyból) és a közeli kisnemesi falukból (Csépáról, Szelevényről) érkeztek.

A Jászkun Kerület sokáig tilalmazta zsidók letelepedését. A 19. század első felét a görög és a zsidó kereskedők közti konfliktusok jellemezték. Kunszentmárton a többi nagykunsági várostól eltérően toleránsabban kezelte az izraeliták ügyét. Kunszentmárton magisztrátusa pl. 1811-ben a heti vásárt szombatról péntekre tették a zsidó kereskedők kedvéért. A végeredmény ismert: a görög kereskedők a 19. század közepére eltűntek, helyüket többnyire zsidók foglalták el kereskedőként, kocsmabérlőként.

1876-ban megszűntek a jászkun privilégiumok, a település betagozódott Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közigazgatási keretébe. A kapitalista és polgári fejlődés gazdasági ösztönzői a helyi vásárok, a hetipiacok, a vasúti és hajóközlekedés voltak. Lokális vonzerőt jelentett a járásbíróság, a földhivatal, majd a polgári iskola. Kunszentmárton 1807 és 1872 között mezővárosként, utána 1896-ig rendezett tanácsú városként, majd nagyközségként működött. A 19-20. század fordulójára Kunszentmárton köré új kistérségi falusias településháló épült ki a Tiszai alsójárásban. A falukból a zsidók beköltöztek a városiasabb Kunszentmártonba. Ez a polgárosodás időszaka, amelyben képviseletet kaptak a szolgáltató iparosok: órás, ékszerész, divatáru kereskedő, fodrász, fényképész, nyomdász stb. Ebben a gyorsan változó gazdasági keretben kellett a lakosság 2,3 %-át adó zsidó lakosságnak: családoknak, egyéneknek meg találni helyüket.

Közösségként akkor váltak jobban láthatóvá, amikor 1857 körül hitközséggé szerveződtek, s amikor 1866-ban imaházukat és temetőjüket létrehozták. Az 1866-67-es kongresszus után a Kunszentmárton zsidó közössége az orthodox irányzathoz tartozónak nyilvánította magát.

Bár a zsidó közösség is rétegzett volt, nem volt közöttük földműves. Tagjai nagyobb részt kereskedők (szatócstól a nagykereskedőig), kisebb iparosok és értelmiségi foglalkozásúak (orvos, gyógyszerész, ügyvéd), illetve földbirtokosok voltak. Foglalkozásuk és vagyoni helyzetük alapján egyenrangú tagjai voltak a 19−20. század fordulóján a helyi kereskedelmi és iparos egyesületeknek, nem egy esetben pedig akár azoknak kezdeményezői, formálói.

A zsidó kereskedőkre általában úgy emlékezett vissza a helyi lakosság, hogy megértőek és segítőkészek voltak. Lehetett náluk hitelbe vásárolni, és a tartozást a bevásárlási könyv alapján később leróni. A kereskedők és iparosok rendszeresen hirdettek az 1880-as évek végétől megjelenő helyi újságokban. Néhány zsidó család felkerült a legnagyobb adófizetők, a virilisek 15-20 nevet tartalmazó listájára, amelyben minden évben találunk egy-egy zsidó nevet. 1910-ben pl. Neuberger Márk ügyvéd nevét, 1912-ben mellette Klein Adolf kereskedő nevét olvashatjuk. A helyi Gazdasági Takarékpénztár Rt. vezetői mindig izraeliták voltak. 1912-ben például az elnök Vértes Emil, Kohn Tóbiás igazgatósági tag, a felügyelő bizottság elnöke pedig Felsenberg Manó volt. Az 1930-as években pedig Szántó (Scheinberger) Samu lett az elnök.

A zsidó értelmiségiek és a virilisek találkozó helye a kunszentmártoni úri kaszinó volt. A 19-20. század fordulóján Neuberger Márk ügyvédet a kaszinó ügyészeként, Vértes Emilt, a takarékpénztár igazgatóját a kaszinó pénztárosként említik. Ez az erős kapcsolatháló, amely a zsidó és nem-zsidó vezető családokat összekötötte, néhány esetben házassági kapcsolatokban is testet öltött. A vallás a 19-20. század fordulóján elsődleges meghatározóként veszített jelentőségéből. Ez megkönnyítette a felekezetileg vegyes házasságokat – különösen a polgári anyakönyvezés 1895-ös bevezetése után. Több vegyes házasságról tudunk: Schweiger Dániel fatelep-tulajdonos egy jómódú katolikus gazdacsalád lányát vette feleségül. Szántó Samu, a helybeli takarékpénztár igazgatója, a katolikus hitre tért Margit lányát a tekintélyes és módos, kisnemesi gyökerű Bozóky családba házasította be 1939-ben, már a zsidótörvények idején. A Kampler kereskedő család egyik fiú tagja a katolikus Doba gazdacsaládból nősült. A házaspár és leszármazottaik közös sírja is az egyik katolikus temetőben van.

A többségi keresztény társadalomba való teljes integráció az áttérés önkéntes eseteivel vált teljessé. A kitérők minden esetben az értelmiségi réteghez tartoztak: Angyal (Engel) Dávid történész; Rényi Albert, a polgári iskola igazgatója; a Takarékpénztár volt igazgatói, Vértes Emil és Szántó Sámuel és az egész Neuberger ügyvéd család. A zsidótörvények nyomása alatt a kitérések és keresztényekkel kötött házasságok látszólagos menekülési útvonalat jelentettek az áttérők számára. Néhányuk számára valóban az is volt. Ezek azonban a kivételek. A házassági adatok zsidó vonatkozásban a felekezeti endogámiát, ugyanakkor a lakóhelyi exogámiát mutatják.

A helyi újságok és az Egyenlőség kunszentmártoni vonatkozású cikkei házasságkötésekről, halálesetekről, jótékonykodásról, háztartási alkalmazottak kereséséről, hitközségi álláshirdetésekről, sőt, 1921-ben jesiva indításáról szólnak. A helyi lapok az izraelita hitközség belső ügyeiről, tisztújításáról is beszámoltak.

A hitközség 1860-ban 89 fős létszáma 1910-re 222 főre nőtt. Gyarapodásukat jól jelzi, hogy 1911-ben új imaház építését határozták el. A szándékot a községi közgyűlés anyagilag támogatta. A magyaros szecesszió egyik kevéssé ismert mesterműve született meg Dobovszky József tervei alapján.

A foglalkozás mellett az iskolaügy kapcsolta még erősen össze a helyi társadalom különböző rétegeit. A kunszentmártoni zsidó családok 1910-ben támogatták a polgári iskola elindítását. Gyermekeik közül még az l940-es években is 8-10 diákja volt a polgárinak. A Kunszentmártoni Hiradó évről-évre közölte a bárhol érettségizett fiatalok névsorát – felekezeti különbségtétel nélkül. A kunszentmártoni gyökerű zsidó fiatalok sikereiről, karrierjéről elismeréssel tudósított. Többen folytattak mérnöki, ügyvédi, orvosi tanulmányokat is különböző egyetemeken.

Kunszentmárton férfi lakosságát sorsközösségbe hozta az I. világháború. A zsidó férfiak az I. világháború különböző frontjain teljesítettek szolgálatot és kaptak számos kitüntetést. A hősi halottak együtt szerepelnek az 1929-ben Wolf Dezső nyomdájában kiadott Kunszentmártoni hősök albumában. A helyi Frontharcos csoportnak is voltak zsidó tagjai.

Az 1919-es kommün idején a vörösök Kunszentmártonból a település meghatározó személyiségei közül tizenkét túszt internáltak, közöttük Neuberger Márk ügyvédet is. Ez sorsközösséget teremtett a zsidó és a keresztény helyi elit tagjai között. Éves találkozójukat „túszvacsora” néven 1932-ig minden évben megtartották, amelyről a helyi újság mindig hírt adott.

Kunszentmártonból több jeles rabbi is kikerült (Fisch Dezső, Róth Emil, Silberstein Adolf). Legismertebb közöttük Kálmán Ödön, aki a budapesti Rabbiképzőben és a híres boroszlói Jüdisch-theologisches Seminarban tanult, s lett a Rabbiképző jeles tanára.

A társadalmi beilleszkedés kérdésében nem a zsidó vagy a nem-zsidó-lét, hanem a foglalkozás, a sikeres vagy kevésbé sikeres vállalkozás, az anyagi jólét, a társadalmi kapcsolatépítés sikeressége játszott szerepet Kunszentmártonban. A helyi sajtó anyagát az 1886-os indulástól a zsidótörvényekig átolvasva azt látjuk, hogy abban az izraeliták felekezetként ugyan megjelennek, de a különböző felekezethez tartozó iparosok, kereskedők stb. szakemberként és nem „zsidó” vagy „keresztény” szakemberként vannak jelen. A zsidók a lakótérben sem különültek el. Üzleteik a piactér környékén, a főutcán helyezkedtek el.

A korabeli sajtótudósítások alapján meg lehet kockáztatni, hogy a zsidó lakosság egy részében ‒ viszonylag nagyfokú mobilitása ellenére ‒ kialakult a településhez kötődés, a „kunszentmártoniság” érzése. A zsidó vallás, a kereskedés és az iparűzés szabadsága csoporttá formálta őket a település társadalmán belül.

Még az első és második zsidótörvény meghozatala után is együtt gyászolt a község és az adott egyletek vezetősége egy-egy jeles zsidó tagjának elvesztésekor. A zsidótörvények időszaka alatt azonban már megjelentek antiszemita írások a helyi újságban. A zsidó vállalkozások „árjásításával”, a zsidók közszolgálatból elbocsátásával ezek a kapcsolatok szakadtak meg. A szűk évszázad alatt kialakult együttélés törést szenvedett, majd 1944-ben megsemmisült. A visszaemlékezések szerint a zsidókkal szemben ellenségessé vált légkörben többen próbáltak segíteni élelemmel, jó szóval, bürokratikus akadályok áthágásával. kunszentmártoni zsidók közül 181 fő veszett oda Auschwitzban és munkaszolgálatban. A közösség 1949-re 40 főre fogyatkozott. A visszatértek 1948-ban emléktáblát állítottak a zsinagógában és egy jelképes sírt a zsidó temetőben. A táborokból visszajött kevesek megpróbálták újraindítani életüket, sikertelenül. Voltak, akik tragikus sorsukért a helyieket tették felelőssé, és ezért a korábbi községi vezetők meghurcolásában kiszolgáló lettek a proletárdiktatúrának. A berendezkedő új kommunista hatalom megélhetésük alapját vette el: államosította üzleteiket, műhelyeiket. A szombattartás lehetetlenné vált. A kunszentmártoni izraelita hitközség az 1950-es évek elejére megszűnt. A zsinagóga 1945 után rövid ideig még a hitközség használatában volt, majd évtizedekkel később eladták az ÁFÉSZ-nek. Ma hangversenyterem.

A térségben a zsidók egykori jelenlétének egyre kevesebb az emlékeztetője. A Holokauszt 80 rendezvények (kiállítások, könyvkiadás, konferencia) egyik célja lehet, hogy a zsidó és nem-zsidó együttélés emlékét visszahozza a helyi közösségi emlékezetébe. Mert a fizikai megsemmisítés szörnyűsége mellett legalább olyan szomorú, hogy a zsidó múltat is kitörölték a térség emlékezetéből.