Zsidó sportolók, téli olimpiák

Írta: Lázár György - Rovat: Sport, Történelem

Az etnikai, vallási, nemzeti hovatartozások keveredése időről időre bonyodalmakat okozott a versenysportban, és így van ez a mostani phjongcshangi téli olimpián is. Több ország színeiben versenyeznek zsidó – vagy pontosabban: magukat zsidónak valló – sportolók, és Izrael is jelen van egy kis csapattal. Több sportolójuk frissen szerzett honosítással, vadonaúj izraeli útlevéllel versenyez a kék-fehér színekben.

Egyáltalán ki számít zsidó sportolónak?

Bronislaw Czech

Bronisław Czech mindig is lengyel sielőnek vallotta magát és három téli olimpián is képviselte országát az 1920-as és 30-as években. Zsidó származása miatt később deportálták és Auschwitzban végezte. Helena Mayer vivó, akinek édesapja zsidó volt, és amerikai emigrációból visszatérve a náci Németországot képviselte az 1936-os olimpián. Semmilyen közösséget nem vállalt a zsidókkal. A dobogó második helyére náci karlendítéssel lépett föl.

A magyar származású amerikai George Eisen professzor egy terjedelmes listát állított össze a világ zsidó olimpikonjairól, amelyen nagy meglepetéssel fedeztem fel, hogy a Horthy-éra jeles műkorcsolyázó párosa Rotter Emilia (Baby) és Szollás László mindketten zsidó származásúak voltak. A Rotter-Szollás páros 1931-ben világbajnoki címet nyert, majd egy évvel később, 1932-ben a Lake Placid-i téli olimpián bronzot. A magyar sport első téli olimpiai érmét ők szerezték meg.

A Rotter-Szollás jégtáncpáros

Az amerikai Mikaela Shiffrin ott van a mostani olimpián, igazi csodasíző, már aranyat is nyert a női alpesi óriás-műlesiklásban. Amikor a 22 éves Shiffrin-t, nem éppen tapintatosan, arról kérdezgették, hogy zsidó-e, kissé ingerülten azt válaszolta, hogy apai nagyapja zsidó származású volt, onnan a Shiffrin név, de ő nem vallásos, nem tartja magát zsidónak, és semmilyen kapcsolata nincs a zsidó közösséggel.

Az ugyancsak amerikai 21 éves Arielle Gold brozérmet nyert hódeszkával. Ő amerikai zsidó sportolónak tartja magát, ugyanúgy, mint édesapja, Ken Gould, aki professzionális síelő. Arielle bátyja, Taylor szintén olimpikon volt Szocsiban.

Mikaela Shiffrin

A 26 éves amerikai Evan Weinstock a négyfős bobcsapat tagja.  Las Vegas-ban nőtt fel és édesapja zsidó származású, viszont nemrég elhunyt édesanyja nem volt az.  Semmilyen vallási hagyományt nem követ, nem tagja a zsidó közösségnek, de nem zavarja, ha zsidó sportolónak tartják. Miért is ne?

Izrael összesen 10 sportolót küldött Koreába, köztük hét korcsolyázót. Az izraeli zászlót a műkorcsolyázó Alekszej Bicsenkó vitte, aki korábban Ukrajna színeiben versenyzett, de 2009 óta izraeli állampolgár, miközben az Egyesült Államokban él. Itamar Biran angol állampolgár, Svájcban él, de Izrael színeiben indul a síversenyeken. Az amerikai Adam Edelman is csupán néhány éve vette fel az izraeli állampolgárságot. Ő szkeletonban indult.

A nemzeti csapatokhoz való tartozás néha vitákhoz, sőt perekhez is vezethet.  Az egyik legbonyolultabb jogi eset éppen az izraeli korcsolyázókhoz fűződik. A fiatal amerikai Andrea Davidovich és a kijevi születésű Jevgenyij Krasznopolszkij ideális jégtáncos párnak tűnt. Szocsiban mutatkoztak be, és az izraeli szövetség nagy reményeket fűzött további sikereikhez.

A Krasnopolski-Davidovich páros Szocsiban

A pár azonban összeveszett és Andrea kijelentette, hogy nem hajlandó Jevgenyijjel korcsolyázni. Visszament az Egyesült Államokba, ahol amerikai színekben kivánta folytatni karrierjét, de az izraeli szövetség nem engedte el, mondván hogy jelentős összegeket és energiákat fektettek be felkészítésébe. A dologból per lett; az amerikai és izraeli szövetség egymásnak esett. A hosszú pereskedést ugyan Davidovics megnyerte, de végül is ő lett a nagy vesztes. Lekésett az amerikai olimpiai selejtezőkről, nem indulhatott az olimpián.

A melodráma közben új fordulatot vett. Krasznopolszkij évekig próbálkozott, de nem talált megfelelő táncospárt, majd a sors besegített. Az amerika Paige Conners egyéniben az USA színeiben kivánt indulni, de éppen az amerikai olimpiai selejtezők idején betegedett meg, és nem tudott azokon résztvenni. Édesanyja izraeli-amerikai állampolgár, aki sikeresen meggyőzte az izraeli szövetséget, hogy boronálják össze a 29 éves Krasznopolszkijt 17 éves, középiskolás lányával. A Krasnopolski-Conners jégtáncpáros papirjait az utolsó pillanatban elintézték, és most ott vannak az olimpián.

A Krasnopolski-Conners páros Pjongcsangan

Meglepő a zsidó származású Jonathon Blum amerikai jéghokizó története is. Ő Kaliforniában született, ott van az olimpián, ahol az amerikai csapat tagja, de mostanában Oroszországban él! Nem is akárhol. Vlagyivosztokban a helyi Admiral játékosa, viszont nincs hír arról, hogy felvette volna-e az orosz állampolgárságot.

 

Címkék:Phjongcsang