Zsidó önvédelem az orosz polgárháborúban, 1917-1922

A huszadik-század elején Európa-szerte teret nyerő zsidó sportmozgalom az autokratikus cári Oroszországban csak későn és korlátozott mértékben tudott gyökeret verni. Az 1917-es februári forradalom után azonban a gomba módra szaporodó zsidó társadalmi szervezetek közt csakhamar előkelő helyet vívott ki magának a Makkabi sportklub-hálózat, amely a zsidó ifjúság fizikai képességeinek fejlesztését tűzte ki célul. Az ingatag politikai helyzet, illetve az ennek eredményeképp az orosz zsidókat fenyegető erőszakos cselekmények azonban már a kezdetektől arra késztették a klubot, hogy újabb célkitűzéseket fogalmazzon meg.

Az edzett zsidó fiatalokat nevelni és egyesíteni kívánó szervezetként a Makkabi eltökélte, hogy tagságát – mint erre kiváltképpen alkalmas, de legalábbis alkalmassá tehető sokaságot – a zsidóság fizikai védelmének szolgálatába állítja. Így az 1917-es annus mirabilis-től kezdve egészen az orosz polgárháború végéig – és azon túl – a Makkabi kiemelkedő részt vállalt a fegyveres zsidó önvédelem szervezésében. A makkabista ifjak Oroszország- és Ukrajna-szerte gyakorta képezték a pogromistákkal szembeszálló egységek derékhadát; a források tanúsága szerint az önvédelem szinte minden jelentősebb központjában azonosíthatóan letették a névjegyüket. Tanulmányomban Petrográd, Odessza, és Kremencsug példáján keresztül mutatom be, hogyan fordult a Makkabi-szervezetekre épülő oroszországi zsidó sportmozgalom a paramilitarizmus felé, a makkabisták egyik legfőbb céljává és identitásformáló tevékenységévé emelve azt.

 

Petrográd

Joszef Trumpeldor, az 1904-1905-ös orosz-japán háború kitüntetett hőse, a cári hadsereg első zsidó tisztje, majd a brit hadsereg Zsidó Légiójának alapítója és parancsnoka 1917 derekán tért vissza szülőhazájába, a revizionista cionizmus szülőatyjaként is ismert Zeev Zsabotyinszkij megbízásából. Az angol zsidó egységek sikeres megszervezésén felbuzdulva a két fegyvertárs kezdetben nagyratörő terveket dédelgetett egy 100,000 orosz zsidó ifjúból felállítandó, kék-fehér zászlók alatt hadba szálló seregről. Reményeik szerint ez az orosz-zsidó légió a Kaukázuson átkelve támogatta volna meg az ottomán seregekkel a Negev-sivatagban farkasszemet néző brit Egyiptomi Expedíciós Haderő Palesztina elfoglalásáért indított offenzíváját, ekképp formálva jogot a zsidóságnak a területre.

A szülőföldjére makulátlan brit egyenruhában visszatérő félkarú Trumpeldort oroszországi toborzókörútján legendahősnek kijáró figyelem és tisztelet övezte. Amikor Trumpeldor szárnysegédje felkérte a petrográdi Makkabit, hogy a klub vegyen részt a Palesztinába küldendő haderő felállításában, a makkabisták örömest kötélnek álltak. Majd arról értesülvén, hogy a reménybeli hadvezér szermélyesen is meg kívánja szemlélni leendő katonáit, a klub vezetősége elrendelte, hogy Trumpeldort olyan fogadtatásban részesítsék, mintha maga Ferenc József látogatna el a Makkabiba. A lelkesült klubtagok legjobb tehetségük szerinti katonai parádéval köszöntötték Trumpeldort, hogy az megcsodálhassa a makkabista ifjak képességeit és elszántságát. A hatás nem is maradt el, és a bemutató után a megindult veterán beszédében arra buzdította az ifjakat, hogy „tanulják a háború tudományát, és legyenek készek vérüket ontani, ha kell, Izrael Földjéért.” Ahogy a jelen lévő makkabisták egyike később felidézte, ő és társai ekkor hallották először a „haza, honfoglalás, önfeláldozás” szavakat. A látogatást követően a petrográdi Makkabi tárgyalásba kezdett Trumpeldorral arról, hogy a klub edzésprogramjainak sorába felvegyék a katonai kiképzést is.

A Zsidó légióra vonatkozó terveket azonban csakhamar keresztülhúzta a zsidóellenes erőszak elharapózása, és Trumpeldor figyelme a leendő zsidó állam területéért hadba szálló nagyszabású légió felől a bő ötmilliós orosz zsidóság biztonságát azonnal garantálni képes önvédelmi egységek szervezése felé fordult. A Makkabival kialakított együttműködése azonban bizonyosan fennmaradt, ezt jelzi például, hogy Trumpeldor petrográdi önvédelmi egysége saját raktáraiban tárolta a helyi Makkabi cserkész- és lövészcsapatainak lőszereit, cserébe a klub engedélyezte az egység tagjai számára a Makkabi sportszereinek használatát.

Odessza

A cárizmus alatt felszámolt, majd 1917 márciusában újraalapított odesszai volt az első, a központi, és sokáig a legnagyobb Makkabi-klub Oroszországban. A szervezet alig egy hónappal megalakulása után már ezer feletti taglétszámmal dicsekedhetett, és vezetője célul tűzte ki, hogy a sportoktatás eredményeképp a zsidó ifjak felkészüljenek a pogromokkal szembeni önvédelemre is. Miután augusztusban részt vett a legjelentősebb odesszai önvédelmi szervezet, az Odesszai Zsidó Druzsina megalapításában, a Makkabi Központi Bizottsága 1917 novemberében körlevélben hívta fel minden tagját, hogy csatlakozzon az Oroszország-szerte alakuló zsidó önvédelmi szervezetekhez. Az októberi forradalom után, az egyre gyakoribb és erőszakosabb zsidóellenes cselekmények és az ingatag, forradalmi kilengéseket mutató politikai-társadalmi helyzet kontextusában a fiatal zsidó sportemberek harcba szólítása még sürgetőbb feladat volt. Üdvözölve a zsidó katonák különálló zsidó egységek alakítására irányuló kezdeményezéseit, a felhívás arra buzdította a makkabistákat, hogy haladéktalanul szervezzenek maguk is fegyveres alakulatokat, vagy csatlakozzanak már létező önvédelmi egységekhez. Ahogy a levél fogalmazott:

 

Lemoshatatlan szégyenfoltot hagyna a zsidó népen, ha most, a nagy nemzeti forradalmak idején az erőszakra csak jajszóval és segítségkiáltással válaszolnánk (…) Atyáinknak és anyáinknak joguk van követelni tőlünk, a zsidó ifjúságtól, hogy bátran szembeszálljunk a zavargó, pimasz pogromista csőcselékkel. És a fizikailag egészséges makkabista ifjúságnak, amely nem csupán szellemében, de testében is erős, kell elsőként csatlakoznia ehhez az ügyhöz. A nemzeti önvédelmet azoknak kell megszervezniük, akiknek jelszava a zsidó nép fizikális újjászületése.

Noha az orosz zsidók számos és sokféle önvédelmi szervezetet hoztak létre a forradalmakat követően, zsidóellenes erőszakcselekmények mintegy két évig csak elszórva jelentkeztek, és viszonylag kevés áldozatot követeltek. Az 1919-es év elején azonban a Szimon Petljura vezette Ukrán Népköztársaság egységei több ezer zsidót mészároltak le a nyugat-ukrajnai Zsitomirban és a közeli Berdicsevben, ezzel kezdetét vette az alig egy év alatt több tízezer zsidó életet követelő ukrajnai pogromhullám. A kezdeti vérfürdők után – követve a kijevi zsidó politikai vezetés iránymutatását – számos településhez hasonlóan az odesszai zsidóság is gyásznapot hirdetett február 25-re.

A gyásznap, a pogromveszély, és az önvédelmi szervezetek egyre sűrűsödő, mindinkább sürgető hangvételű felhívásai jelentős visszhangot keltettek az odesszai cionisták körében, és újabb lendületet kölcsönöztek az odesszai Makkabi önvédelmi aktivitásának. Néhány héttel a gyásznap után egy makkabista Druzsina-tag, Joszif Fiser (Joszef Arieli) eltökélt felhívást tett közzé a helyi Makkabi folyóiratában, és a „forradalmasított” és „fizikailag újjászületett” zsidóság képzetét mobilizálva így kérte klubtársait, hogy csatlakozzanak a Druzsinához:

 

Az 1903-as kisinyovi pogrom volt a diaszpóra-zsidóság utolsó megaláztatása. Elmúltak, visszafordíthatatlanul elmúltak azok az idők, amikor a zsidók vérpadra hajtották a fejüket, csupán fogukat csikorgatva a fájdalomtól és a bénító szégyenérzettől. Nem múltak el hiába a nemzeti mozgalom évei (…) Ne legyen köztünk egy sem, aki nem kész bármelyik percben fegyverrel megvédeni életünket, becsületünket és nemzeti büszkeségünket. Egyesüljön a tevőleges ellenállás hatalmas vágyában a zsidóság minden eleme, párt- és osztály-hovatartozásra való tekintet nélkül (…) jobb egyszer meghalni, mint tízszer átélni az ellenállás hiányának szégyenét (…) A régi zsidóság meghalt. Az a nemzet, amely új életre kelt, képes kiragadni az ellenséges kardot, melyet feje felé akarnak emelni!

Kremencsug

Az odesszai zsidó önvédelem kisebb megszakításokkal 1917 derekától egészen a kikötőváros harmadik és egyben végleges szovjet elfoglalásáig fennállt, tagjainak száma időnként a kétezret is elérte. A korábban öt pogromot elszenvedő odesszai zsidóságot így nem tizedelte meg a polgárháború ezernél is több pogromja. Bár egy helyi önvédelmi szervezet sem képviselt ekkora erőt, a polgárháborút lezáró és az azt követő időszakban – 1920 végétől egészen 1924-ig – egy fénykorában tízezernél is több állandó tagot számláló, mintegy ötven települést összefogó, zsidó önvédelmi szervezetekből álló hálózat működött Ukrajnában. Az önvédelmi hálózat és az Ukrajnát elfoglalni és pacifikálni igyekvő szovjethatalom rövid ideig kényszerű szimbiózist alakított ki, amelyben a zsidó fegyveresek a szovjet hatóságok és a Vörös Hadsereg segéderőiként, az (újjá)épülő, sérülékeny és fenyegetett intézmények, termelési egységek, települések védelmezőiként és kvázi-szuverénjeiként léptek fel. Az új rezsim cserébe gyakran fegyverrel, hivatalos jogállással, vagy éppen előjogokkal segítette az ukrán vidék nyugalmában nála is életbevágóbban érdekelt zsidó paramilitárisokat.

Azonban tartva attól, hogy a zsidókkal való kivételezés vádja aláássa az egyébiránt egyre stabilabban meggyökerező szovjet uralom erőszak monopóliumát, illetve arra hivatkozva, hogy egy nemzetiségi alapú fegyveres szervezet támogatása homlokegyenest ellentmond az internacionalizmus eszméjének, a bolsevik hatóságok rövidesen megpróbálták feloszlatni a zsidó önvédelmet. Az önvédelmi szervezetek elleni kampányban kiváltképp a Párt zsidó tagozatai jártak élen. Ezek (nem minden alap nélkül, de mindenképpen túlzóan) úgy érveltek, hogy az önvédelmi szervezetek a cionisták kreálmányai – amelyek ezért veszélyeztetik a Párt és zsidó tagozatai befolyását a „zsidó utcára.” A cionizmus elleni elvi, alkalomszerű kampányokban megnyilvánuló szovjet küzdelem kontextusában a Zsabotyinszkijjal és Trumpeldorral ápolt kapcsolat gyakran keverte konfliktusba a Makkabit a bolsevik potentátokkal. Utóbbiak az imperializmus és a zsidó nacionalizmus ügynökeiként, zászlóvivőiként tekintettek a két cionista vezetőre, és különösen rossz szemmel nézték a Makkabi nemzetiségi alapú, harci kiképzésre hajazó (vagy annak fedőtevékenységéül szolgáló) edzéseit és programjait.

A teljes cikk a Szombat nyári számában olvasható.