Zsidó hagyományok Galántán és környékén
“És kezdetben teremtette az Örökkévaló…” (Mózes első könyve, első fejezet, első vers) Teremtette a világot. A rendet. Az embert. A Törvényt. A hagyományt. Teremtette Galántát és Galántán a zsidó asszonyokat és édesapákat. Gyermekeket és unokákat. Teremtette a vőlegény hangját és a menyasszony hangját, a szombat kacagását és a temető csöndjét. Teremtette a zsidó-magyar együttélést és a zsidó-magyar különválást. Teremtette a nemzeti törvényeket és a zsidó törvényeket. ,,A többi néma csend…”
Részlet a könyvből
Az egyediséggel vetekedő ZAJIN ADAR Galántán
A hagyomány szerint a Chevra Kadisa tagjaiból álló csoport Minján Ádár 7-ének reggelén a Mesin Jechajét énekelve házról házra járnak, és felkeresnek minden zsidó családot. Egyetlen családot sem hagynak ki, még a betegeket is meglátogatják. A Minján tagjait, akik bort és ezüstkorsót visznek magukkal, mindenütt megvendégelik az ünnepien megterített asztalnál. Ők pedig szerencsét, nyugalmat és békességet kívánva, mindenkit megkínálnak a korsóból. A hitközség vezetése arra törekszik, hogy a régi hagyományok szellemében vezesse a közösséget. A megemlékezés nem csupán a helybélieket vonzza, túlmutat a regionális kereteken, hiszen Pőstyén, Pozsony környékéről is lejárnak a galántai imaházba, hogy együtt lehessen a környék zsidó közössége.
„Zain Adar nem ünnep. Mózes születésének és halálának emléknapja. Ahogyan Galántán emlékeznek erre a napra, az egyedi a világban. Nagyon kevés helyen van ilyen, legalábbis én így tudom. Akkortól kezdődött, amikor egy morva származású rabbi volt itt Galántán. Abban az időben működött itt egy rabbiképző, és ezen a napon addig szokás volt tartani egy ünnepi halvacsorát. Lett valami járvány, ha jól tudom, akkor pestis. Sok gyerek, felnőtt meghalt. Elmentek a rabbihoz, s megkérdezték, hogy miért van ez a csapás? Azt felelte a rabbi, hogy azért, mert volt eddig egy szokás, amit ti nem tartottatok be! Azóta tartják. … A rabbi is eljön, mond egy heszpedet, az olyan gyászbeszéd, a halottakért is elmondjuk az imát, de csak azokért, akik abban az évben haltak meg. Megemlítjuk mi galántaiak újváriak, pozsonyiak dunaszerdahelyiek. Utána van a halvacsora, diós hal. ….“(H.T.)
Az ünnep szerves része a családok rituális látogatása. A halvacsora elengedhetetlen tartozékává nőtté ki magát napjainkban. A „megvendégelés” megerősíti az azonos státusúak közösségét, ehhez szolgál ceremoniális alapul a közös vacsora. Szinte gyűjtőhellyé válik Zajin Adar ünnepén Galánta. Ilyenkor a környék zsidó lakossága ide özönlik, ekkor az egyes hitközségek csoportkülönbségei eltörpülnek, mert felülkerekedik a zsidó önmeghatározás. Az ünnep szélesebb kontextusban értelmezve is közösségépítő hatással bír.
„ZÁJIN ÁDÁR- galántaiul. Így sehol máshol nem nevezik ezt az ünnepet, meg nem is tartják úgy, ahogy itt, Galántán. Mózes ugyanazon a napon született, amikor meg is halt. Na, és ezen az ünnepen végigjárják a házakat. Este pedig mindenki kap egy nagy zsemlét és egy tojást. Aztán egy kicsit javítani akartak rajta, úgyhogy ezen a napon diós halat főznek Galántán…
A tradicionális történelmi tudat és a vallásgyakorlat
A zsidó másság egyik meghatározó pontja a „kiválasztott nép” eszmeisége, melyhez egyenesen kapcsolódik a tradicionális történelmi tudat… Csoportkohéziós ereje a kiválasztottságnak nagy. A másság megélése az elmondott történetekben is felsejlik:
-Mi nem esszük meg a véreset, odaadjuk az ismerősöknek. (L)
– Ha marad valamilyen kovászos étel Pészach előtt, összegyűjtöm és elajándékozom nekik… (nem zsidónak)
-Nem mondtak el sok mindent a szüleim, de elfogadtam, mert a nagymama így tudta, a nagymama azt mondta, hogy így kell ezt a zsidónak csinálni.(K.E.)
Érdekes, olykor drámai hangvételű identitáselemet is felszínre hoznak a szenvedés-történetek, melyek a vallási neveltetéssel mélyen a tudatukba vésődtek. A közösség gyásza az egyéné is, meg az öröme is. A réges-régi felmenők szenvedéstörténeteit, örömeit viszik tovább…
–Nem volt idő arra, hogy megsüssük a kenyeret! Mit ettünk volna? (L)
– És Eszter kimentett minket! (L)
Ebben a történelmi tudatban, a kollektív emlékezetben, vagy közös tudásban van egy vízválasztó szenvedéstörténeti pont, mégpedig a soá. … Sokszor rutinszerűen aktualizáljuk identitásunkat, amilyet épp a helyzet kíván. A soá nem ilyen helyzet volt. A minden évben történő megemlékezés a mártírokról, az aszkara is drámai, az egyén belső feszültségeitől sem mentes folyamatba torkollik.
–Mindig van szerepem ezen a megemlékezésen. Nem szeretem. Eszembe jutnak a rokonok, nagyszülők, akiket nem ismerhettem. Miért? Nincs válasz.. (H)
– Megbékéltem. De mondja meg, hogy tudott 6 millió zsidó embert a gázkamrákba küldeni?(D)
– A nagybácsim visszament háború után Auschwitzba. Zsákba szedte a szerinte megmaradt galántaiak csontjait és hazahozta. Eltemettük. (S, F)
És rejt magában valami misztikusan szomorút is:
–Jöjjön el az idei megemlékezésre. Figyeljen. Én már hosszú évek óta figyelem. Akármilyen szép idő van, mire gyertyát kell gyújtani, felkerekedik a szél. A megemlékezés végén meg lecsendesedik. Velük sírok, mert úgy hiszem, akkor itt vannak.(H)
Négy megemlékezésen voltam két hét leforgása alatt. Így volt. Nem tudok hozzá fűzni semmit…
A társadalomba való illeszkedés, a domináns kultúra elemeinek, a másság elfogadásának igyekezete, tiszteletben tartása néhány családban mára (vegyesházasságban) kialakította a szinkretikus rítusrendet, ahol egymás mellett megfér a karácsonyfa és a chanukai gyertya.
„Én is lejárok az ünnepekre, tiszteljük, becsüljük egymás ünnepét. Az a helyzet, hogy már húsz éve itt vagyok, házasok vagyunk. Két ember, egy református és egy zsidó egymásba szeretett, s megtanultuk egymás értékeit, ünnepeit becsülni. …”
Vannak azonban olyan zsidó családok, vegyesházasságok, ahol a gyermek neveltetése liberális felfogáson alapszik. Nem a kultúra, a gyökerek, a közös tudat elhallgatásáról van itt szó, hanem a választás lehetőségéről. Nem erőltetik a vallásgyakorlatot, nem is tiltják…A hagyományok feloldásának két arca van, az értékracionalitás és az instrumentális racionalitás. Hogy a racionalitásnak melyik formája érvényesül, az nagy mértékben függ majd az egyéntől és az őt körülölelő szűkebb és tágabb környezettől.
Hrbácsek-Noszek Magdaléna: Zsidó hagyományok Galántán és környékén, AB-ART Kiadó, 2014, 206 oldal, 3705 forint
