Vörös István: Pécs belváros török és zsidó épített emlékei

A mintegy 150 éves török uralom (1543-1686) Pécs városképét és népességét jórészt balkáni jellegűvé alakította, a középkorban kialakult utca és térszerkezetet azonban alapvetően nem változtatta meg. A várost a 17. század végétől többször elpusztították keresztény seregek. Az Eszék felöl hazatérő Zrínyi Miklós 1664-ben mozsárágyúkkal lövette és felgyújtotta Pécset, és felégette a környező falvakat is. Az éppen magához térő várost az 1686-os ostrom ismét meggyötörte, a vár jelentősen megrongálódott. A legnagyobb csapást az 1704-ben szenvedte el a település. Az egymást követő kuruc és rác dúlások következtében elvesztette épületállományának jelentős részét, és az 1700-ban, illetve 1710-ben dúló pestis eredményeként is szinte teljesen elnéptelenedett, 1712-ben csupán 667 lakosa volt.

Pécs „új szerzeményként” az Udvari Kamara fennhatósága alá, majd az udvar adományaként a pécsi püspök uralma alá került, mígnem hosszú küzdelmek eredményeként 1780-ban szabad királyi város státust kapott. A többszöri pusztítást következtében Pécs középkori épületei vagy a föld alá kerültek, vagy felújították, és így átépítették őket. Az elpusztult és elmenekült lakosság helyébe zömében magyar, német és horvát lakosok érkeztek. Zsidókat Baranya és Pécs a 18. század végéig nem fogadott be, az első két zsidó család letelepedését kormányzati nyomásra csupán 1788-ban engedélyezte a város. (Evlia Cselebi említi, hogy a török kori Pécsett a 17. században laktak zsidók, erről azonban más forrás nem szól.) A baranyai megyeszékhely a 19. század közepétől rohamos fejlődésnek indult, amelyben részt vettek izraelita polgárai is.

Pécs városképének tartósan törökös jellegét muszlim vallásos és jóléti építményei sokaságának köszönhette, amelyek közül a jelentősebbek ma is láthatók. A zsidó közösségi építmények az 1840-es években jelentek meg először, mikor engedélyt kaptak a városban történő letelepedésre.

Ha Pécs belvárosának török és zsidó épített emlékeit szeretnénk megtekinteni, sétánkat a Zsinagógánál kezdhetjük. Az épületekbe nem megyünk be, célunk inkább megemlékezés a régiekről, s csak kevéssé az elmélyült ismeretszerzés. A török kori építmények leírásához Varga Szabolcs Irem kertje című kitűnő könyve van segítségünkre.

A 2010-ben jelentősen megújult Kossuth tér keleti frontját uraló, ma is működő Zsinagóga a vidéki Magyarország egyik legnagyobb izraelita temploma. A pécsi izraelita hitközség első zsinagógájának felavatására a Citrom utcában 1843-ban került sor. A telket a gyülekezet 1841-ben vásárolta meg, idővel a szomszédba költözött az izraelita községháza. Az avatási ünnepség rendjét tartalmazó alkalmi imádságos könyv szerkesztője Lőw Izráel rabbi volt. A pécsi Lyceum Nyomda munkája könyvészeti ritkaság, a korai hebraikák sorába tartozik Magyarországon. (A Citrom utcai zsinagóga és a községház telkén lévő házakat 1974-ben lebontották.)

A régi zsinagóga hamar kicsinek bizonyult, így a gyülekezet gyűjtést indított, kölcsönt vett fel, amelyhez I. Ferenc József, és (építőanyaggal) Pécs városa is hozzájárult. A tehetősebb pécsi zsidók egy csoportja 1865-ben megvásárolta a Kossuth (akkor Majláth) tér keleti oldalán lévő ingatlanokat. A templomot Frey Lajos, Gerster Károly, Feszl Frigyes és Kauser Lipót terve szerint Ivánkovits István építette (1865–68), Piatsek Antal ellenőrzése mellett. Orgonáját Angster József 1867-ben készítette, s ez volt Magyarországon az első modern szerkezetű orgona. 1868-ban már istentiszteletet tartottak az új épületben, az avatásra 1869-ben, fényes ünnepség keretében került sor.

Sétánkat a Pécsi Zsidó Hitközség Fürdő utcai épülete előtt elhaladva, a Munkácsy Mihály utcán keresztül folytatjuk. Célunk Pécs emblematikus építménye, a Széchenyi téri dzsámi. Közben a Munkácsy Mihály utca 5. számú ház kapujánál fejet hajtunk az Auschwitzba elhurcolt Böhm Jenő „botlatóköve” (Stolperstein) előtt.

Esterházy Pál 1664-ben 16 mecsetet számlált Pécsett. A mecset a dzsáminál szűkebb vallási jogkörrel rendelkezett; ha a dzsámihoz egyéb nevelési és vallási épületek is tartoztak, akkor küllije volt a neve. Pécsett négy küllijéről van tudomásunk, ezek Gázi Kászim, Jakováli Hasszán, Memi pasa és Ferhád pasa épületkomplexumai. Magyarország legnagyobb dzsámiját Kászim bég emeltette, valamikor a 16. század közepén, a belvárosi plébániatemplom helyén, annak köveit felhasználva. A templomhoz minaret és gőzfürdő (a mai bírósági épület helyén) is tartozott. A világutazó muszlim Evlia Cselebi szerint „Gázi Kászim pasa dsámija igen tetszetős és szép, ezért nagy sokaság látogatja. Kupolái kékes kőből vannak. (…) Egy kerekes magas kupolája van, mely mintha az ég esztergályosának kezéből került volna ki.”

Elhagyva Pécs főterét átvágunk a város egyházi központján, s a Szent István téren keresztül jutunk el a Kórház térre, a legkésőbben (a 17. század közepén) alapított pécsi török vallási építményhez, Jakováli Hasszán dzsámijához. A templomhoz dervis kolostor is tartozott, előcsarnokában medresze (közép- vagy felsőfokú iskola) működött. Kicsit továbbhaladva a Rákóczi úton, a Rét utca sarkán megállhatunk az első pécsi izraelita szeretetház szerény épülete előtt. A Chevra Kadisa (Szent Egylet) és az Izraelita Jótékony Nőegylet támogatásával 1927-ben létesült, 14 idős ember ellátására volt alkalmas.

Sétánkat a Ferenciek utcájában folytatva elhaladunk a Szigeti kapu helyét megjelölő emléktábla előtt, s az Assisi Szent Ferenc plébániatemplomtól keletre elérünk Memi pasa fürdőjének romjaihoz. Jakováli Hasszán dédapja által a 16. század közepén alapított küllijéhez a Ferences templom szentélyének elbontásával kialakított dzsámin kívül medresze és fürdő is tartozott. Cselebi rajongva szól a fürdőéletről: „Boldogító, szép építésű, jó levegőjű és kellemes forró [hely], melynek minden fürdőszolgája Nap karma, hold fényességű ifjú. Vers: A fürdőbe ment egy ezüst testű szépség kacéran / Helytelen ilyet mondani. Minden test szép. E sorok értelmében Pécs városának minden szerelmese ebben a fürdőben mutatja meg ezüst testét, indigókék törölközőben, mint megtört héjú mandula, tiszta és fehér, szépséges testükre eresztik hajfonatukat, szerelmesük eszét összezavarják, csalfán és bőséggel a fürdő belsejébe mennek.”

A Ferencesek utcájából elkanyarodva, a Váradi Antal utcán keresztül tudunk bemenni a Zrínyi utcába, ahol az első izraelita iskola épületét találjuk. A 19. sz. első évtizedeiben, az országos viszonyoknak megfelelően, a pécsi zsidó közösség gyermekeinek oktatása magántanítóknál, „chéder”-ekben történt. Ferenc József pécsi látogatása alkalmából (1852) a városban élő zsidók gyűjtést indítottak, és létrehozták a hitközség első hivatalos tanintézményét, Franz Josef Lehranstalt néven. Az iskola 1852 októberében nyitotta meg kapuit a mai Mátyás király u. 17. szám alatti épületben, amelynek udvara a Zrínyi utcára nyílik. Az 1856-tól nyilvános főtanodaként működő Franz Josef Lehranstalt-ot izraelita minta elemi főtanodává alakították át. A fenntartó izraelita hitközség a korábbi épület átalakításával és bővítésével 14 tantermes, emeletes, tanári könyvtárral és korszerű felszereléssel rendelkező intézményt hozott létre. A tanítás négy osztályban, döntően német nyelven zajlott. 1861 után, az enyhülő politikai légkörben az iskolában „magyarító egylet” alakult, s 1863-ban a hatósági látogatók már elismerően szóltak az oktatás megmagyarosodásáról. Az izraelita iskolaalap megszűnésével az 1868. évi népiskolai törvénynek megfelelően a főtanoda átadta helyét az izraelita elemi iskolának (1872). A régi épületet eladták a városnak, és azt a szomszédos reáltanoda kapta meg. (Egy emléktáblát megérdemelne a pécsi zsidók életében oly fontos szerepet betöltő intézmény.)

A város egyik első izraelita lakosa, Engel Péter 1803-tól zálogként birtokolta a mai Zrínyi u. 10. sz. alatti házat (1935-ben alapjaitól átépítették), amelynek egyik szobáját 1804-ben átengedte a gyülekezetnek istentiszteletek céljára. Az épületet 1825-ben Hilscher János vette át, 1843-ig ebben a házban működött a zsidó imaház.

A Zrínyi utcán végighaladva, a Jókai utcán és téren, valamint a Széchenyi tér alsó részén átvágva jutunk a város főutcájába, a Király utcába. A korábban Öreg vagy Fő utca volt a Budai kaputól a Széchenyi (Piac) térig húzódó török kori bazár, utóbb ez adott helyt a reprezentatív városi épületek (Városháza, Sóház, Színház, Nemzeti Kaszinó) mellett vendéglátóhelyeknek, a jelentős részben zsidók tulajdonában volt nagyobb üzlethelyiségeknek, s így korzóként is működött.

A Király utcából elkanyarodva, a Kazinczy utcán keresztül érünk vissza a „zsidónegyedbe”, a hitközség épületegyütteséhez. A Kazinczy utca 4. számú épülete, a volt Polgári Kaszinó helyén állt Ferhád pasa dzsámija. (Haüy térképén rossz helyen, az utca keleti oldalán van feltüntetve.) Evlia Cselebi szűkszavúan emlékezett meg róla: „Ferhád pasa dsámija, noha szép dsámi, még sem igen látogatják, minaretje nagyon magas és ólomtetejű.” Az épület a 16. század végén készült, egy derviskolostor és egy ikerfürdő is tartozott hozzá, ami a Király és a Mór utca sarkán még a 19. században is állt. Evlia Cselebi még további két dzsámiról tett említést, az egyik a mai Széchenyi Gimnázium, a volt pálos kolostor, a másik az Ágoston téri templom helyén állt.

A Kazinczy utcából a Gábor utcán át sétálunk le a Goldmark Károly utca felé. A Munkácsy és a Bercsényi utca sarkán áll a Pécsi Napló nyomdájának épülete. A lapot 1894-ben Lenkei Lajos, a Pécsi Újság és a Fünfkirchner Zeitung tulajdonosa vásárolta meg, aki az utóbbi napilapot alapító Guttmann Joachim (korábban az izraelita minta elemi főtanoda okleveles tanára) fia volt. A Fürdő, Munkácsy és Goldmark Károly utcák által határolva áll 1911-től az izraelita hitközség kétemeletes bérháza, amely a korábbi (Citrom utcából átköltözött) hitközségi székház és a rabbi lakás helyén épült. A Goldmark Károly utca eredetileg jánosi Engel Adolf utcaként az 1900-as évek elején nyílt meg, a hitközség által eladott területen. Engel Adolf (a már említett Engel Péter fia) a Pécsért és hitközségéért kimagaslóan sokat tett személyiség volt a komlói nagyipari szénbányászat megindítója. A második világháború alatt elvették a jánosi Engel Adolf nevet, érthetetlen, hogy azután miért a Pécshez alig köthető, világhírű zeneszerző nevét kapta az utca.

A Goldmark Károly és a Tímár (volt Kígyó) utca sarkán áll a hitközség 1938-ban elkészült Szeretetháza. A korszerű, hideg-meleg vízzel ellátott szobákkal és minden szükséges felszereléssel rendelkező, 46 férőhelyes intézmény megépítését a város is támogatta. Pécs német megszállásakor, 1944. március 19-én az épületet a Gestapó vette birtokába.

A Zsinagóga déli kerítése mellett visszatérünk a hitközségi épülethez, a Fürdő utcába. A Pécsi Zsidó Hitközség mai székházában 1872-től működött az izraelita elemi népiskola. Az új iskola a hitközség házának udvari részén kapott helyet, Lőwinger Izidor vállalkozó kivitelezésében. A tanulói létszám rohamos gyarapodásával az addigi épület hamar szűknek bizonyult. Lóránt Lipót iskolaorvos (a Széchenyi téri Lóránt palota névadója, Engel Adolf veje) szorgalmazására új iskola építését határozta el a hitközség. Az 1887 szeptemberében átadott, Klotz Rudolf tervei alapján készült, 9 tanteremből, egy díszteremből és kiszolgáló helyiségekből álló Fürdő utcai iskolaépület kora minden pedagógiai és egészségügyi feltételeinek megfelelt. A tantestület ebben az időben 8 főből állt, a legnagyobb gyereklétszámot (404 fő) 1892-ben tanították. Az 1920-as évektől a tanulólétszám jelentősen apadt, ennek ellenére az elavult szerkezetű épület teljes átépítésére szánta el magát a hitközség (1927). A munkálatokkal 1928-ra készültek el, a ma is látható épület avatóünnepségére 1929 júniusában került sor. Az 1943/44-es tanév a szokásosnál jóval korábban, 1944. április 1-jén ért véget. Az oktatás 1945 őszén indult újra, 30 tanulóval. A diákok között az 1945/46-os tanévben egy, az 1946/47-es tanévben három pécsi születésű akadt. 1948-ban a fájdalmasan megcsonkított létszámú iskola megszűnt, államosították.